Részben a „ballib média” támadásai miatt mondott le az LMP-frakció vezetéséről, és úgy érzi, hogy sikerült kivédenie a veszélyes helyzetet. Nem hajlandó viszont távolságot méricskélni a többi párthoz képest, és elképed a miniszterelnök-jelölt keresésről szóló kérdésünkön. Schiffer András, az LMP irányító középpályása adott interjút a Petőfi utcának.

Egy képviselőtársának lemondása, majd egy másik nyilvánosan bejelentett „háttérbe vonulása” után mondott le a frakció vezetéséről. Kaufer Virág és Scheiring Gábor lépésein túl milyen folyamat vezetett el a döntéséhez?

A megelőző hónapokban többször felmerült bennem a lemondás, amit két párhuzamos folyamat erősített fel. Egyrészt úgy éreztem, hogy nem arat a képviselőcsoportban osztatlan sikert az a stratégiai elképzelésem, hogy tartsunk távolságot, és tegyük egyértelművé, hogy nem lépünk semmiféle intézményesített választási együttműködésre más parlamenti párttal. Másrészt pedig azt láttam, főleg december 23-a után (az LMP képviselői ekkor láncolták magukat az országház bejáratához – szerk.), hogy a ballib média célkeresztjébe kerültem, és attól tartottam, hogy ha a kongresszus megerősíti a választásokon az általam is képviselt stratégiai irányt, akkor a személyemen keresztül szétlövik az egész szerkezetet. Mindezektől függetlenül is úgy éreztem már, hogy kicsit a teljesítőképességem határaira érkeztem. Négy éve tolom ezt az egészet megállás nélkül, nyilván ez is benne volt.

És a kongresszus többsége valóban a választási együttműködések ellen szavazott. Úgy látja, hogy a lemondásával sikerült kihúzni a „ballib média” méregfogát?

A megelőző hetekben gyakorlatilag folyamatos defenzívában voltunk, hogy ellenzéki kerekasztal stb. stb. Úgy érzem, hogy ezen sikerült fordítani.

A kongresszusi határozat és a képviselőcsoport vitái azt jelzik, hogy a párt többsége, viszont a frakciónak csak a kisebbsége, önállóság-párti?

Ez így és ebben a formában nem igaz. A sajtóban helyenként az jelent meg, hogy az önálló politizálásnak nincs meg a kellő támogatottsága, pedig azt soha senki nem vonta kétségbe, hogy önállóan kell politizálni. Az volt a kérdés, és kívülről nézve ez kicsit lehet ilyen hitvita, hogy most kimondjuk, hogy nem lesz egyetlen parlamenti erővel sem intézményesített választási együttműködés, vagy elég ezt egy év múlva kimondani.

Az ellenzéki összefogás támogatói között sokan vannak, akik ugyan egyáltalán nem hívei az MSZP-nek vagy DK-nak, de azt gondolják, hogy választási szövetség nélkül nem lehet leváltani a Fideszt.

Ostobaság azt feltételezni, hogy az LMP-t és főként a potenciális LMP-szimpatizánsokat össze lehet adni az MSZP- és DK-szimpatizánsokkal. Ahhoz, hogy Jobbik nélküli kormányváltás legyen, a 2010-es LMP- és MSZP-szavazókon kívül legalább egymillió embert kell megnyerni. Ha az ajánlat ezen az oldalon nem elég sokszínű, ha az LMP és az MSZP valamilyen blokkban indul, akkor ennek az esélyei jelentősen csökkennek. Ahhoz, hogy további szavazókat át lehessen hozni erre az oldalra, olyan szimpatizánsokat kell megnyerni nagy tömegben, akik nem szemlélik feltétlenül jó érzéssel a szegfűs szimbólumot vagy Gyurcsány Ferenc plakátjait. Innentől számomra nincs kérdés. Az LMP-nek önálló pólust képző, ökopolitikai pártként kell megpróbálnia legyőzni a Fideszt. Hogy aztán mi lesz az eredmény 2014-ben, hogy lesz-e koalíciós kényszer, és kik között, erre most nem tudok válaszolni.

Hogy néz ki az önálló pólus képzése? Egyenlő távolság a Fidesztől és az MSZP-től, DK-tól?

Nem szeretem ezt a kifejezést, mert ez nem egy mértani történet. Nem tudom semmivel megmérni a távolságot. Egész egyszerűen az az objektív helyzet, hogy a Fidesz kormányon van, az MSZP és csatolt részei pedig ellenzékben, ez pedig szükségszerűen olyan helyzeteket teremt, amelyekben együttműködünk az MSZP-vel, és konfliktusba kerülünk a Fidesszel. De nem vagyok hajlandó ebbe a távolságméricskélős utcába belemenni.

Két kérdéssel mégis rúgóznánk még a távolság témán. Az egyik, hogy az MSZP és a DK között nem tesz semmilyen különbséget?

Lehet, hogy politikai irányban van különbség, de a 2002-2010 közötti időszakért elég egyetemleges felelősség terheli az akkori kormánykoalíció tagjait. Együtt kormányoztak, együtt tartották felszínen Gyurcsány Ferencet. Nagyjából azonosnak tűnik a viszonyuk az elmúlt húsz év gazdaság- és társadalomfejlődéséhez is.

A másik távolsági kérdés Bajnai Gordon. „Nagyon messze van az LMP gazdaságpolitikájától” - mondta a róla szóló kérdésünkre Gyurcsány Ferenc. Egyetért vele?

Persze távol áll, de Bajnai Gordon gazdaságpolitikai nézeteiről a legtöbbet akkor tudhattunk meg, amikor Gyurcsány Ferenc kormányában szolgált, Gyurcsány Ferenc bizalmasaként. Tény, hogy amit Bajnai Gordon fejlesztési miniszterként vitt, az szöges ellentétben áll azzal a zöld fordulattal, amit az LMP képvisel. Másrészt ő a szocialista establishment egyetlen olyan tagja, aki hajlandó kritikusan szembenézni a saját korábbi gazdaságpolitikájukkal.

Feladatai közé fog tartozni most egyébként a miniszterelnök-jelöltjük megtalálása? Most már külön tisztség nélkül, lesz egyáltalán a párttal kapcsolatos feladata?

Ez most hogy jutott eszükbe? A miniszterelnök-jelölt keresés 2012 elején fel se merül. Senki nem beszél itt erről most! A frakció vezetése leginkább az építkezéstől vont el, és ezt a területet szeretném erősíteni.

Ebben milyen eredménnyel lenne elégedett?

Ha számszerűsíteni akarjuk, azt remélem, hogy 2013 végére nagyjából meg tudjuk háromszorozni a taglétszámunkat. Most van nagyjából bő 700 tagunk, és szerintem el tudunk menni 2-3 ezerig. Ekkora párttal már nagy biztonsággal lehet hozni a következő választást.

A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz elveszítette a 2010-es szavazóinak felét, de közben az LMP támogatottsága nem nagyon emelkedett. Ennek milyen okai lehetnek?

Nem volt nagyon más dinamika a korábbi parlamenti ciklusokban sem. Jellemző volt korábban is, hogy a ciklus felénél megugrik az úgynevezett kiábrándultak, a nem választók száma, akik eljöttek a korábban győztes párttól, de nem horgonyoztak még le egyik ellenzéki pártnál sem, vagy csak átmenetileg. Ilyen volt a Fidesz felfutása '91-92-ben vagy a kisgazdáké '95-ben. De utána nem kapták meg ezeknek a választóknak a támogatását. Akik most csalódtak a Fideszben, nem kapnak hirtelen a homlokukhoz, hogy tessék, akkor ezentúl erre a pártra fogok szavazni. Új parlamenti pártként, saját médianyilvánosság nélkül, kőkeményen meg kell dolgoznunk azért, hogy minket válasszanak azok az emberek, akik már jó néhányszor csalódtak.

De a Jobbik sokkal többet tudott erősödni.

Nem, a Jobbik sem növelte a 2010-ben szerzett 900.000-es bázisát. Más kérdés, hogy mivel brutális a nem választók aránya, százalékosan előre tudott lépni. A Jobbik-szavazók elkötelezettebbek, de nincs olyan adat, ami szerint a Jobbik-támogatók száma elérné az egymilliót.

Régi, visszatérő téma az LMP viszonya a liberális értékekhez. Sokak szerint a liberális szavazók vitték be az LMP-t a parlamentbe, amit alátámasztanak a területi eredmények is: a párt támogatottsága nagyon egybevág az SZDSZ egykori támogatottságával. Közben úgy tűnik, hogy nem csak a liberális gazdaságpolitikától állnak távol, hanem viszonylag csendesek maradnak szabadságjogi kérdésekben is. Éreznek feszültséget a szavazóik elvárásai és a saját orientációjuk között?

Az LMP szavazótábora – hasonlóan a világ bármelyik parlamenti pártjához – meglehetősen összetett. Ráadásul a felmérések szerint a 2010 tavaszát követő hónapokban, ahogyan az egy új pártnál természetes, ki is cserélődött a szimpatizánsi kör. Elég régóta egyértelmű szerintem, hogy aki az emberi jogok vagy a jogállamiság dolgában liberális nézetek vall, nem biztos, hogy ezt teszi a gazdaságpolitikában is, sőt. A neoliberális gazdaságpolitika éppen azokat a társadalmi viszonyokat konzerválja, amelyek az elnyomást újratermelik.

Egyébként ha az emberi jogokról, az emberi méltóság védelméről van szó, akkor az LMP álláspontja mindig egyértelmű, és egyáltalán nem csendes. Amikor például a menekültügyi törvény módosítása volt napirenden, vagy amikor egy idegenrendészeti módosításnál például az azonos nemű élettársak magyarországi letelepedéséről, munkavállalásáról volt szó, akkor az álláspontunk nagyon határozott Hangosak voltunk az alkotmánybíráskodás és az ombudsmanok leépítésénél, a tibeti tüntetők inzultálásánál vagy éppen a médiatörvény ügyében.

Romák diszkriminácója kapcsán?

A romák integrációja társadalompolitikai és nem elsősorban emberi jogi kérdés. Szerintem itt is nagyon világos az LMP álláspontja, színvak esélyteremtő politikát képvisel. Világosan szembeszálltunk Hejőszalonta és Gyöngyöspata eseténél is a rasszista hangulatkeltéssel. És az egyetlen parlamenti párt voltunk, amely világosan fellépett az ott élő cigányság megfélemlítésével szemben.

A december 23-i akcióig másfél éven át szinte csak a szigorú értelembe vett szakmai munkára koncentráltak. Ezt utólag is jó stratégiának látja?

Alapvetően jó iránynak tartom most is. Ezeket teljesíteni kell ahhoz, hogy egy új, parlamenti múlt nélküli párt jó szívvel tudja kérni a választók bizalmát a következő választáson, még akkor is, ha ez unalmas, és hiába valónak tűnik. Világossá kell tenni a választók előtt, hogy ha az LMP-re bízzák az ország kormányzását, akkor mire számíthatnak.

Ezzel párhuzamoson látványosabb, demonstratív politikai lépésekre már nem lett volna kapacitásuk?

Cáfolnám a kérdésbe bújtatott állítást. A legelső Orbán-rezsim elleni tüntetést az LMP kezdeményezte 2010. október 26-án, amikor az Alkotmánybíróság jogköreinek megcsorbítását meghirdette a Fidesz frakcióvezetője. Konkrétan én magam jelentettem be az első tüntetést a kormány ellen. Ezen kívül az LMP országosan szervezett tüntetést az alaptörvény ellen áprilisban. Hol hivatalosan, hol kevésbé hivatalosan számos módon csatlakoztunk, voltunk jelen személyesen a kilakoltatás ellenitől kezdve egészen a sajtószabadság mellett meghirdetett tüntetésekig.

A december 23-i tüntetésig viszonylag kevesen voltak az akcióikon. Közben a Milla és a Szolidaritás tízezreket vitt az utcára. Miért nem sikerült az LMP-nek tömegeket megmozgatnia ugyanazokért a célokért?

Nagyon régóta és nagyon erősen beégett a magyar társadalmi kultúrába a pártpolitika ellenesség. Nem az elmúlt másfél év, vagy az elmúlt 4, 8, 20 év eredménye ez, mélyebben gyökeredzik. Ezért természetes, hogy a magyar állampolgárok sokkal szívesebben mennek el egy nem pártos rendezvényre. Ebben még csak meglepetés sem ért bennünket. Nem véletlenül nem hirdettünk meg több tüntetést, pontosan tudtuk, hogy az alapvetően egyébként is elégedetlen állampolgárok szívesebben mennek el egy nem párt által szervezett tüntetésre. Az említett rendezvények szervezői is tisztában vannak ezzel, mert a legfontosabb dolguk az volt, hogy leszögezzék, hogy pártszónok nincsen, képviselők lehetőleg el se menjenek ezekre a tüntetésekre. Nem véletlenül. És ez így volt régebben is, az MSZP-SZDSZ vadházasságát bevezető Demokratikus Charta tüntetései is így indultak. Néhány kampányrendezvényt és a militáns csoportokat leszámítva az emberek nem mentek el pártrendezvényekre az elmúlt húsz évben.

A párt hivatalosan is meghirdetett új stratégiája a Parlament és az utca közötti „híd” létrehozása. Konkrétan mit jelent ez? Hogyan néz ki a híd-párt?

Amikor egy parlamenti vitában érvelünk az álláspontunk mellett, akkor azzal párhuzamosan utcai akciókat is szervezünk. Nem feltétlenül tömegtüntetést. Át kell rendezni a súlypontokat, és az eddiginél több energiát kell fektetni az utcai jelenlétre, országjárásokra, az állampolgári közösségekben való részvételre. De közben megspórolhatatlan a parlamenti munka, és nem azért, mert illúzióink lennének, hogy a Fidesz rohadtul nyitott a mi elképzeléseinkre, hanem azért, hogy ne biankó csekket töltessünk ki az emberekkel 2014-ben.

Ennek volt elvileg első lépése a már most is sokat emlegetett karácsony előtti kapuhoz-láncolás. Személyesen miért nem csatlakozott az akcióhoz?

Azért mert 2008-ban nyilvánosan és elég keményen elítéltem a fideszes képviselők kordonbontó akcióját. Ettől függetlenül szerintem jogilag más a két eset megítélése. A fideszesek egy rendőri intézkedéssel szegültek szembe, hiszen a kordon az egy rendőri intézkedés, az LMP-képviselők viszont alávetették magukat a rendőri intézkedésnek. Ezzel együtt szeretek önazonos lenni, nem szeretném azt, hogy következetlenséggel lehessen vádolni. Ha a fideszes kordonbontás kapcsán nyilvánosan a polgári engedetlenséggel szemben nyilatkoztam, akkor nekem nem fér bele az, hogy utána képviselői szerepben valamilyen módon mégiscsak a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlok.

Az origónak adott interjúban tavaly májusban ötös skálán hármas alára értékelte az ország helyzetét. Most hogyan osztályozná?

Kettes alá.

Ha fogadnia kéne, hogy a következő választásokig lesz-e államcsőd, akkor mire fogadna?

Hogy nem lesz. Sokat elárul viszont az elmúlt húsz év politikai elitjének a teljesítményéről, hogy három év alatt két miniszterelnöknek is sikerült csőd közelébe juttatnia az országot.

Ha az LMP holnap kormányra kerülne, akkor folytatná az IMF-tárgyalásokat?

A tárgyalásokat folytatnánk, viszont minden békát nem lehetne lenyeletni velünk. Most még csak találgatások vannak, de abban konzekvensek vagyunk, hogy olyan IMF-megállapodást nem támogatunk, amelyik a jóléti rendszer további sorvasztását, fűnyíróelven történő további forráskivonást jelent a jóléti szférából. Nincs hova hátrálni. Nem igaz az a dogma, hogy túlfejlett jóléti állam lenne Magyarországon. El kell menni egy átlagos általános iskolába vagy egy orvosi rendelőbe és utána megkérdezni a nagyokosokat, hogy mennyire túlfejlett nálunk a jóléti állam.

„Akár alkotmánysértésig is elmegy az LMP” - mondta az egykulcsos adórendszert kétharmaddal rögzítő törvény kapcsán. Milyen alkotmánysértő lépéssel lehet ezt visszavonni?

Azzal, hogy elfogadunk egy olyan törvényt, ami nem alkotmányos.

Akkor azt az Alkotmánybíróság megsemmisíti.

Most ne szaladjunk ennyire előre, nagyon messze van, nem tudjuk mit hoz a választás 2014-ben. Csak azt szerettem volna jelezni, hogy ebben a kérdésben nem engedünk, és teljesen elszántak vagyunk.

Bárándy Péter azt nyilatkozta nekünk, hogy amint adott a politikai lehetőség, az új alaptörvényt ki kell dobni úgy, ahogy van. Egyetért vele?

Nem ízlésem szerint való az új alaptörvény, már csak a szövegezése, logikája, felépítése miatt sem. Szerintem borzasztó minőségű az egész. Úgy látom viszont, hogy ha négy-öt kulcsfontosságú pontban el lehet érni változást, akkor elmondhatjuk azt, hogy az alkotmányosságot sikerült helyreállítani Magyarországon. Az LMP-nek van saját alkotmánykoncepciója, de ha történetesen holnaptól nekünk lenne kétharmados többségünk, akkor is nagyon meg kéne fontolnunk, hogy meg akarjuk-e ismételni a Fidesz hibáját, hogy erőből a saját szánk íze szerinti alkotmányt nyomunk le az emberek torkán. Kevés lehetőséget látok arra, hogy a politikai erők megegyezzenek egy új alkotmányban. Ha a következő parlamentben négy-öt kulcskérdésben létrehozható kétharmados többség, akkor én már elégedett leszek.

Mi ez a négy-öt kulcskérdés?

Először is az egykulcs kivétele az adórendszerből. Továbbá a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése, tehát amivel gyakorlatilag meg tudja buktatni a Fidesz a következő kormányt. Ez a két húzás praktikusan az emberek választási szabadságát korlátozta. Ragaszkodnék még az Alkotmánybíróság jogkörének visszaállításhoz, egyúttal az állampolgárok indítványozási jogának felélesztéséhez, a szakombudsmani rendszer felélesztéséhez és a szociális jogok biztosításához. Sarkalatos kérdés a médiacsomagban a legalapvetőbb változtatások keresztülvitele is. A választási rendszerben több mindenhez hozzá kell nyúlni, a körzetek kijelölésétől kezdve a kopogtatócédula-gyűjtésen át a kompenzációig. Meg kell szüntetni az Országos Bírói Hivatal elnökének teljhatalmát, tehát a bírói önigazgatásnak kemény jogosítványokat kell adni, hogy ne tudja egy ember dróton rángatni az egész igazságszolgáltatást.

További lényeges kérdés, hogy ezeket a perpetuum mobile szabályokat ki kell venni. Amelyek Polt Péternek, Handó Tündének és Domokos Lászlónak örök életre szóló mandátumot adnak, hiszen ha egy új kétharmad nem tud a helyükbe állítani valakit, akkor ők életük végéig maradnak. Ezeket ítélem olyan kérdéseknek, amelyekben egy új kétharmadnak tűzön-vízen át meg kell állapodni. Ezek azok a kérdések, amik nélkül nem beszélhetünk arról, hogy Magyarországon alkotmányos demokrácia van.