Az utóbbi időben ismét élénk mozgolódás tapasztalható a korrupció ellenes fellépés kérdése kapcsán. Lázár János pedig megrángatja a polip csápjait, lemondott államtitkár zöldbáróival kelünk és oligarchákkal fekszünk. A kormány közben megelőzési stratégiát rendelt, a Fidesz ötpárti egyeztetést szeretne a pártfinanszírozásról, az ellenzéki pártok sorra állnak elő javaslataikkal. De remélhetünk-e egyáltalán érdemi előrelépés? Mennyire szövi át a korrupció a közéletet, és hogyan lehetne azt kitisztítani? Interjú Földes Ádámmal, a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával.
Március elejéig lehetett véleményezni a kormány korrupció megelőzési programját. Hogyan értékelték ezt a tervezetet?
Rendben van, ami a tervezetben szerepel, csak önmagában kevés. Közszektorra vonatkozóan elég jó dolgokat írnak, kézzelfoghatóak, vannak benne határidők, felelősök megnevezve. De csak a közigazgatással foglalkoznak, és nincs benne szó önkormányzatokról, más hatalmi ágakról, pártfinanszírozásról. Átfogó korrupció ellenes stratégiában nem elég csak a központi kormányzattal foglalkozni. Ez most kormányhatározat lesz, ami persze azt jelenti, hogy a kormány eleve csak a saját területéről dönthet, de ennyi erővel akár nagyobbat is markolhattak volna, és az országgyűlés hozhatna a problémát átfogóan kezelő határozatot.
A tervezet szerint 2016-ra nulla százalékra akarják levinni azoknak a vállalkozások az arányát, akik szerint a kormányból hiányzik a szándék a korrupcióval kapcsolatos esetek kivizsgálására. Nem értelmetlenül irreális cél ez?
A Fidesz éppen ötpárti egyeztetést tervez összehívni a pártfinanszírozás kapcsán. Lehet bármit tudni arról, hogy miből indulnának ki? Úgy tudjuk, hogy a kiindulópontjuk a mi 2009-es törvénytervezetünk. Akkor azon bukott meg az egész, hogy sajnos nincs meg a kétharmad, így nem lehet egyezségre jutni, ezért ebből nem lesz semmi. Úgy tudjuk, hogy most ez lesz a kiindulópont, és ezt terjesztették be a szocialisták is. Vannak-e érdemi különbségek a pártok tervei között? Apróbb különbségek kerültek eddig elő, például, hogy a kampányidőszakot mennyire kell lerövidíteni, vagy hogy tiltsák-e a televíziós reklámokat. A Fidesz azt mondta, hogy a tévében ne legyen egyáltalán politikai hirdetés, ilyen jellegű különbségek voltak. Az Állami Számvevőszék szeptemberben rendezett egy konferenciát, ahol az előadók mind ugyanazt mondták. Egyetlen különbség volt csak, hogy cégek támogathatnak-e pártokat, vagy sem. Jó jel, ha szakmai körökben egyetértés van, de ez még nem jelent semmit arra nézve, hogy a pártok megoldják ezt, vagy nem. Mire számítanak a törvényalkotásban? Várható most érdemi szabályozás, vagy el fogják megint kenni a kérdést? Az ókori Görögországban volt egy szakma, jósnak hívták, jól is csinálták, nekem ez nem menne. Ez egy sarkalatos törvény lesz, állítólag tényleg akarnak valamit kezdeni ezzel. Lázár János a sajtóban jó pár alkalommal elmondta, hogy ehhez hozzányúlnak, és az ellenzéki pártok is terjesztettek be különböző javaslatokat. Mindenki nagyon kezelni akarja, ötpárti egyeztetésnek is nekifutottak. De úgy tűnik, mintha húsz éve folyamatosan ez történne. Igen, ez így van, elég hasonló köröket fut a politika. Nyilván kérdés, hogy lesz-e ebből valami, mi azon vagyunk, hogy legyen. Minden korrupciós helyzettel foglalkozó elemzésben központi kérdés a pártfinanszírozás. Miért pont erre koncentrál minden szakértő? A nemrég megjelentett Nemzeti Integritás Tanulmányukban az szerepelt, hogy Magyarországon az elmúlt másfél évben minőségileg másik szintre lépett a korrupció. Azt írják, hogy beállt a 'state capture' állapota, azaz gyakorlatilag az államot foglyul ejtették különféle üzleti körök. Milyen jelei vannak ennek a változásnak? A tanulmány minden fejezetét az egyes témák szakértői írták, meghatározott módszertanú kutatások alapján. Két területen látszik nagyon nagy baj, a párt és kampányfinanszírozásban, illetve az üzleti szektorban. Nem arról van szó elsősorban, hogy maga az üzleti szektor korrumpálna, hanem hogy a cégek teljesen kiszolgáltatottak. És ezekből az állt össze, hogy az üzleti és a politikai szektor rendszerszinten is összeér. A politikai döntéshozók egyszerűen lenyúlják a magánszektort. Konkrétan hol érhető tetten az összefonódás? Például, ami az utóbbi hetekben került elő ebben a dohányipari történetben. De ez sem új jelenség, láttam már olyat, hogy egy bank írta a törvénymódosítást, és ennek nyomait elfelejtették levenni bizonyos helyekről. Most épp megint kiderült, hogy nem az országgyűlési képviselő írta azt a módosítást. De ha ez szervezetten történik, és egyre több ilyen eset látszik, akkor itt az a szint van, amikor a cégek irányítják a közhatalmi döntéshozókat, azokat, akiknek szabályozni kéne az ő működésüket. De ez többé-kevésbé korábban is így volt. Mi változott az Orbán-kormány alatt? Sok jel utal arra, hogy az egész üzleti-politikai összefonódás és közös érdekérvényesítés sokkal szervezettebb lett az utóbbi időben. De amiben nem csak ráutaló jelekre, hanem tényekre támaszkodhatunk, és nagyon sokat romlott az utóbbi másfél évben, az a jogorvoslati lehetőségek, a fékek és ellensúlyok rendszere. Eddig, ha, mondjuk, megvették kilóra az önkormányzatot, és ezért úgy fogalmaztak meg egy rendeletet, hogy valamelyik cégnek nagyon kedvezzen, vagy valakinek nagyon hátrányos legyen, akkor bárki fordulhatott az Alkotmánybírósághoz. És ugyanez volt parlamenti szinten is. Gyakorlatilag az összes olyan esetnél, amikor lex előtagot kapott a sajtóban egy törvényjavaslat, felmerült, hogy az mennyiben szolgál magánérdeket és mennyiben közérdeket. Január 1-től megszűnt ez a lehetőség, nem fordulhat bárki alkotmánybírósághoz, csak az országgyűlési képviselők huszonöt százaléka közösen, de ez elég valószínűtlen, hogy megvalósuljon, mert az összes ellenzéki párt együttműködését igényelne. A kormány is fordulhat a saját maga által beterjesztett törvénytervezetek miatt, amit igazán nem tarthatunk erős garanciának. A harmadik lehetőség pedig az, amikor az állampolgár az alapvető jogok biztosát kéri, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, de ez eleve egy erős szűrő. Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése pedig végképp elgyengítette az ellenőrző funkcióját. Ez csak a jogalkotás, de ugyanígy gond van a bíróságokkal is. Most nem működik Magyarországon a hatalmi ágak elválasztása, a bírósági ág feje, az Országos Bírósági Hivatal elnöke olyan közeli viszonyban van a végrehajtó hatalom fejével, ami azt jelenti, hogy ez a két hatalmi ág nem tudja egymást kontrollálni. Összeférhetetlen helyzet, ha a miniszterelnök feleségének az egyik legjobb barátnője az OBH vezetője, nem gondolom, hogy valódi közjogi kontrollt jelenthetnek egymásra nézve azok, akik a magánéletükben rendszeresen együtt ebédelnek. Ugyanígy összeférhetetlen, ha az Alkotmánybíróság valamelyik tagja egyik nap még törvényt hoz az Országgyűlésben, másnap pedig már alkotmánybíró. Ha valakinek a cége elbukott egy megbízást, és azt más törvénytelen úton kapta meg, akkor nem fog túl nagy bizalommal a magyar igazságszolgáltatáshoz fordulni. Ez a minőségi váltás. Mi lehet egy ilyen helyzetből a kiút? Nem valószínű, hogy egy-egy törvény megváltoztatná az egész rendszert. Nagyon nehéz megtörni, amikor az államot foglyul ejtik, és alig vannak rá sikeres példák. Inkább ilyen rendszerváltás szintű megoldások merülnek fel, teljes elitcserékkel, például Latin-Amerikában vagy a Balkánon. Nagyon nagy ugrás kell már ahhoz is, hogy valamennyire kordában lehessen tartani. Az ellenőrző intézmények függetlenségét kellene biztosítani. A bíróságokét, az Alkotmánybíróságét, adatvédelmi biztosét és sorolhatnék még néhány kontrollintézményt. Kell továbbá egy olyan stratégia, amit végre is hajtanak, és ami a legkülönbözőbb területekre vonatkozik. Ezek közül talán a legsúlyosabb a párt és kampányfinanszírozás vagy a politikai korrupció. A kepmutatas.hu-n gyönyörű rövidfilmek vannak arról, hogy ezen a téren konkrétan mit kéne csinálni. Például a kampányszámláról, vagy hogy minden hirdetést regisztrálni kelljen. Ez egy kicsi rész, ettől még a politikai korrupciónak számos virágzó területe lehet, de ezzel kéne valamit kezdeni elsőnek. Most nem tudni kitől kapják a pénzüket, és akitől kapják, az mit vár el cserébe. Bárkiről szó lehet, aki pénzt ad, a leghajmeresztőbb történetek jöhetnek itt elő, és ezeknek a pénzeknek a jelentős része teljesen törvénytelen. Ismerhetünk jó külföldi példát, amit érdemes lenne átvenni? Nagyon jó példát nem tudok mondani, adott országra kell szabni, hogy milyen legyen a törvény. A mi javaslatunkban próbáltunk a magyar viszonyokra építve minden területet lefedni. És ez még csak a kampányfinanszírozás, még akkor szó sem esett arról, hogy a frakciók hogyan gazdálkodnak, a pártalapítványok mennyire átláthatóak, milyen önkormányzati ingatlanokat használhatnak és mennyiért. És ez mind csak egy pici, látható rész. De az a gazdasági csoportosulás, ami egy párt mögött van, az szörnyen éhes, és az a döntő kérdés, hogy amikor olyan erőt támogat, amelyik éppen nincsen hatalmon, akkor utána ezért mit kér cserébe. Pedig ez az, ami a politikai korrupció nagyját jelenti, és ez ott van a felszámolási eljárásoknál, ott van a közbeszerzéseknél, ezer területen. Ezzel külön kell majd még foglalkozni. Ez egy terület, amit kijelöltünk, mert itt változást lehet elérni. Nem mondjuk azt, hogy ha ez rendben lesz, akkor minden rendben lesz, de szégyen, hogy nem lehetett eddig ebben rendet tenni. Lassan 2 év eltelt a legutóbbi parlamenti választások óta, nem látjuk, hogy ha tavaly több mint kétszáz törvényt sikerült elfogadni a parlamentnek, akkor mi volt az akadálya annak, hogy a kétharmados felhatalmazására előszeretettel hivatkozó parlamenti többség ebben a témában is elfogadjon egy átlátható szabályozást 
Ez a konkrét szám csak annyit jelent, hogy javítani akarnak a megítélésen, hogy a kormány tesz-e valamit a korrupció ellen. Attól még lehet, hogy reménytelen a helyzet, de az emberek érezhetik úgy, hogy mégis tesz valamit a kormány.
A politikai korrupciónak a legláthatóbb része a párt és kampányfinanszírozás. Titokban nem lehet kampányolni, ahhoz kell plakát, rádió, lakossági fórum, ökörsütés. A kepmutatas.hu oldalunkon megpróbáltuk összeszedni, hogy a pártok mennyit költöttek a legutóbbi kampány alatt. Nem jutottunk el mindenhova, de elég sok önkéntesünk volt, akik leírták, hogy mit láttak, ötcsillagos szállodában kétszáz fős eseményt vagy a falu főtéren egy lagziszerű valamit. Vásároltunk reklámfigyelőket is, és aztán szakértőkkel ezeket beáraztuk. Az jött ki, hogy sokszorosát költötték annak, amit lehetett volna. Az más kérdés, hogy irreális az az összeg, amit a törvény előír.
De még a többszörös kampánypénz is csak apró szelete annak, amit a korrupt pénzmozgásokról feltételezünk.
Ez egy pici, de megfogható része a politikai korrupciónak, ezt a legkönnyebb megmagyarázni. Az üzleti szektorból, kamarákból, érdekképviseletekből mindenféle rémtörténeteket hallunk, hogy engedélyt hogyan nem kapnak meg, hogyan zsarolnak ki kenőpénzt, csak azért, hogy időben meglegyenek az engedélyek. Hogy a hatósági ellenőrzésnél hogyan zsarolnak ki pénzt a cégektől. De ha megnézzük az ingatlanpanamákat a hatodik-hetedik kerületben, hogy hogyan gazdálkodnak önkormányzati vagyonnal, ott is rengeteg pénz megy el. Örök téma a közbeszerzés, a hetven-harmincas városi legenda, ami kapcsán jön a visszajelzés, hogy melyik alvállalkozót hogyan kell bevenni, hogy sikeres legyen az a pályázat, és ne kelljen érvényteleníteni formai okokból. És ezeknél a történeteknél van mindig egy közös elem, hogy ezt a pénzt nem önjáróan a gonosz köztisztviselő akarja eltenni, vagy legalábbis nem elsősorban saját zsebre dolgozik, hanem a pénz jó része pártokhoz megy. Nem is konkrétan a pártok fenntartására, mert az nem nagy összeg, hanem a pártok körüli gazdasági érdekcsoportokhoz. A GKI-nak volt egy kutatása 2009-ben, ott úgy saccolták, hogy a közbeszerzések 25 százalékkal drágábbak a korrupció miatt. Abban az évben 1600 milliárd forint volt a teljes közbeszerzési összeg, ebből eszerint 400 milliárd korrupcióra ment el.
