Negyven napon át Strasbourgban tartott tiltakozó böjtöt (tehát éhségsztrájkot) Izsák Bács Jeremiás, az új egyházügyi törvény alapján januártól már féllegálisan működő egyik egyház tagja. A mennonita lelkészhez menet közben csatlakozó Soós Péter pár nappal hazaérkezésük után adott interjút a Petőfi utcának. Bizniszegyházakról, jelentős állami pénzekről, valószínűtlen taglétszámokról van szó, és az ínyencek kedvéért felbukkan Tőkés László is.
Honnan jött a böjt ötlete, miért kezdtek bele ebbe az egészbe?
Először az egyházügyi törvény miatt akart Jeremiás demonstrálni, de rá kellett jönnünk, hogy szélesebb körű problémáról van szó. Számos réteg jogfosztásáról. A Biblia alapján pedig szolidaritást kell vállalnunk minden jogfosztott emberrel. A fegyveres testületek tagjaival, a munkavállalókkal, mindenkivel, akit hátrányosan érintenek a kormány intézkedései.
De miért kellett ehhez elmenni Strasbourgig?
A kiutazás célja a kiáltás volt, a nemzetközi és a hazai közvélemény fülébe. Azért mentünk ki, hogy az európai közvélemény értesüljön a kiáltásról, és vegye komolyan a tiltakozás súlyát. Az EU csak ott tud érdemben nyomást gyakorolni, ahol már megtörtént a jogharmonizáció, mint mondjuk a bíróságok vagy a bankok kérdésében. A vallás azonban nem ilyen ügy, itt nem történt még meg az egységes szabályozás kialakítása.
Elértek bármilyen politikai visszhangot? Kivel sikerült beszélniük?
Jeremiás december 6-án találkozhatott Thomas Hammarberggel, az Európa Tanács emberi jogi biztosával, aki átvette a még augusztusban kiadott Egyházak Nyilatkozatát, amelyben tizennégy kisegyház tiltakozott a törvénytervezet ellen. Ezt amúgy itthon is elküldtük az összes közjogi méltóságnak és parlamenti képviselőnek, de egyedül Lukács Tamástól, a vallásügyi bizottság elnökétől kaptunk választ. De a lényegi kérdésekről ő se mondott semmit. Erre küldtünk neki egy viszontválaszt, amire már nem érkezett felelet. Mindenesetre Hammarberg minden tőle telhető segítséget megígért, valamint hogy továbbküldi az anyagot a Tanács 47 tagországának képviseleteihez. Ugyanezeket az anyagokat beadtuk alkotmányossági felülvizsgálatra az Emberi Jogok Európai Bíróságára, az ügyet befogadták, iktatták, sőt az egyik bíró személyesen is kijött és támogatásáról biztosított minket. Közölte, hogy gyorsított eljárással fogják kezelni az ügyet. Persze ez is csak azt jelenti, hogy a szokásos két-három év helyett esetleg egy év alatt történhet már vele valami.
Magyar képviselőkkel nem is találkoztak?
Egyedül Göncz Kinga jött oda, ő nagyon sok háttérsegítséget nyújtott, több találkozót is segített összehozni. Tőkés Lászlónak is személyesen sikerült átadnunk a tiltakozást, bár nem ment könnyen. Hazafele menet, távozóban direkt félrenézett, nem is akarta látni, mi zajlik ott, akkor szólt rá Jeremiás: „Tőkés úr, nézzen már ide, én is lelkész vagyok!”
Mit gondol, miért volt szükség erre az új törvényre? Sok szó esett például a bizniszegyházak visszaéléseiről.
Nem a korábbi egyházi törvénnyel volt a gond eddig sem, hanem az 1997-es vatikáni szerződéssel, amely a finanszírozás szempontjából privilegizált helyzetbe hozta a katolikus egyházat. De a liberális szemlélet miatt idővel muszáj volt hasonló feltételeket biztosítani a többi egyháznak is. Ez vezetett ahhoz a torz helyzethez, amelyet az új törvénynek kéne megoldania. A bizniszegyházak kiküszöböléséhez nem kellett volna megváltoztatni a törvényt, mert eddig is az ügyészség felügyelte az egyházak működését, bármikor lett volna mód ellenőrzésre. A most státuszát vesztő több mint 300 egyházból csak 5-6 lehetett igazán problémás ebből a szempontból, ezekre hivatkoztak folyamatosan. Ez a megoldás olyan, mint amikor egy kiskutya lába kicsit megsérül, de az orvos amputálja az egész lábát. Ez a törvény amputál, álságos és hazug érvekre hivatkozva a társadalom testéből szakít le egy darabot.
De akkor mi lehet a törvényalkotók valódi szándéka?
Azt nem tudjuk, de azt igen, hogy a megmaradt egyházak gazdasági tevékenysége nincs alárendelve az adóhatóság ellenőrzésének. Csak néhány formális követelménynek kell megfelelniük, de nincs elszámolási kötelezettségük. Az állami pénzek felett rendelkezők bármikor pénzhez juthatnak tehát úgy, hogy hatalmas összegeket ítélnek oda egyházaknak, de csak egy részét adják oda ténylegesen, a többit meg visszakérik. Az történik, hogy több száz egyház megszüntetésével megspórolnak néhány százmillió forintot, viszont megteremtik a lehetőséget több milliárd forint lenyúlására.
Mi történik azokkal az egyházakkal, amelyeket a kormány nem ismer el automatikusan?
A nem elfogadott egyházakat be akarja a kormány passzírozni az egyesületi törvény alá. A többi kisegyházhoz hasonlóan mi eddig se kaptunk állami támogatást, ezért nem is ez a bajunk, de ezentúl az adók egyszázalékára se leszünk jogosultak. Ezenkívül eddig úgynevezett perselypénzből, azaz adományokból tartottuk fenn magukat, amit jogszerűen tehettünk, de egyesületként már minden egyes adakozónak számlát kellene adnunk és adóznunk utána. Ezzel teljesen ellehetetlenítették az adakozást. Ráadásul, mi ugyan nem, de sok egyház rendelkezik ingatlanokkal is, iskolákkal, kiszolgálóépületekkel, ezekre eddig adómentességük volt, mostantól óriási többletkiadásaik lehetnek ezek után is.
Egyesületként az egyház kifejezést sem használhatnánk, társadalmi megítélésünk ennek következményeként borzalmasan károsul majd. Nem lehet lelkészképzésünk sem, sőt, egyesületben értelmezhetetlen az is, hogy valaki lelkész legyen. Ezentúl esküvőt, temetést sem lehet szabályosan csinálnunk. De fogjuk ezeket csinálni, csak a hívői életünk folyamatos szabálysértésbe lesz kényszerítve. Egy jogállamban nekünk idáig kell elmennünk?
De kérhetik az újra-regisztrációt, és ha azt elfogadják, akkor ismét egyházként működhetnek.
Így van, bár ehhez a kérelmezőnek el kell fogadnia az új alkotmányt, annak preambulumával és a Szent Koronával együtt. Ez pedig több egyháznak hitelvi problémát okoz, rögtön a második parancsolat megszegése a tízparancsolatból. A tizennégy kivételezett egyházat automatikusan vezették át, így nekik nem kell átesniük ezen a procedúrán, de szellemi értelemben mégis megteszik ezt. A jelenlegi kormány kormányalakításra kapta a kétharmados felhatalmazást, nem pedig új alkotmány megírására vagy pedig rendszerváltásra, se új alkotmány, se új rendszer nem szerepelt a programjukban. Ennyiben nem csak az egyházakat, hanem az egész nemzetet jogsérelem érte, a jelenlegi hatalom a jelenlegi alkotmány rendelkezéseivel ellentétesen eljárva próbálja meg kiépíteni tartós hatalmát.
Lehet tudni hogy, hány embert érintenek ezek a változások? Hány tagja lehet az így kirekesztett kisegyházaknak?
Az egyházi tagság kérdése nagyon nincs tisztázva Magyarországon. A nagy egyházak általában a névleges tagságot is tagságnak mondják, a kisegyházak viszont a ténylegesen aktív, cselekvő hívekkel számolnak. Ilyen alapon mondja ma a római katolikus egyház, hogy hétmillió tagja van, minden megkeresztelt csecsemőt beleszámítanak ebbe. Az anabaptisáknál csak a tényleges tagok számítanak, még a gyerekek sem, így óriási statisztikai különbségek jönnek ki. Katolikus templomba háromszázezren járnak ma Magyarországon, hol van ez a hétmillióhoz? Ha viszont a holdudvarra gondolunk, akkor a kisegyházak is jóval nagyobb tömegekhez jutnak el. A mi egyházunk 23 éve alakult meg, azóta legalább 8-10 ezer ember felé szolgált. Ilyen logika mentén simán lefednek a kisegyházak félmillió embert. Az számít, honnan közelítjük meg. A társadalomra gyakorolt hatás ráadásul jóval nagyobb a kisegyházak felől, a történeti egyházak sokszor csak olyan funkciókat látnak el, amelyekre az önkormányzatok is képesek lennének. Mi viszont a mindennapi élet sűrűjében veszünk részt, a hajléktalan kérdéstől kezdve az idősek segítésén át.
