Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Dörnert támadják az angol sztárok

2012.01.27. 11:35 petőfi utca

Brit színházigazgatók, rendezők, forgatókönyvírók és színészek jelentettek meg nyílt levelet a Guardian csütörtöki számában, melyben Dörner György kinevezésének visszavonását sürgették az Új Színház éléről. A több mint hatvan szakmabeli által aláírt levélben a közvélemény mellett a brit külügyminisztertől kérnek nyomásgyakorlást.

 

A levélben kitérnek arra is, hogy Dörner támogatója a nyíltan rasszista és homofób Jobbiknak. Felhívják a figyelmet, hogy az Új Színház eddig a magyar művek mellett számos nemzetközi darabot is bemutatott Schillertől kezdve Shakespeare-ig, míg ezzel szemben Dörner a magyar darabok előadására akar koncentrálni, megszabadulván a 'külföldi szeméttől'. Az aláírók szerint mindaz, ami ezzel a színházzal történik, csak egy folyamat része, mely során Magyarország fokozatosan eltávolodik a demokratikus elvektől.

 

A levél végén támogatásukról biztosítják a döntést ellenző magyar színházi világot és sürgetik a brit kormányt, hogy követelje a kinevezés visszavonását. Az aláírók között van a brit színházi élet számos elismert alakja, többek között Sir Nicholas Hynter, a brit National Theatre  művészeti igazgatója, Michael Boyd, a Royal Shakespeare Company igazgatója, Dominic Cooke, a londoni Royal Court Theatre művészeti vezetője, valamint számos elismert és kitüntetett színész, forgatókönyvíró és rendező.

 

112 komment · 3 trackback

Címkék: jobbik guardian új színház dörner

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr623899843

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nemzet csaló gánya 2012.01.27. 15:27:08

Közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát tagadta meg Tarlós István, Budapest főpolgármestere, hogy mentse a seggét Eddie Murphy magyar hangjának. A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalának kötelezettségéről az 1992. évi LXIII. törvény rendelkezik,...

Trackback: Dörner György Hátország Színház pályázata 2012.01.27. 15:23:51

Az Új Színház igazgatói posztjára beadott pályázattal marketing asszisztensnek se vennének fel senkit a versenyszférában, nem hogy százmilliós tételek felett rendelkező színiigazgatónak. A poszt végén Slideshare dokumentumként beágyazva olvasható mind...

Trackback: Dörner gój motorosokkal pótolná a távozó színészeket 2012.01.27. 12:31:49

Dörner Györgyöt saját bevallása szerint nem lepte meg, hogy az Új Színház társulatának több tagja is elhagyja az intézményt (például Pokorny Lia és Gáspár Sándor), miután február 1-ével átveszi a vezetést.- Megértem, ha vannak olyan személyek, akik nem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akkor most hogy is van ez, a színházba nem szólhat bele a politika egyik oldalról sem? Mert ez volt Alföldinél, akármilyen gusztustalan, a "művészetbe" nem szabad beleszólni. Ezt mondták akkor a balosok.

Kivéve persze ha valaki a liberálisoknak nem tetszik, igaz, hogy még nem csinált semmit, de jobboldali, úgyhogy abba bele lehet szólni, azt lehet mocskolni, gyűlölni.
Ezzel jól lejáratta magát a ballib oldal.
Mi a franc köze van angol színházi embereknek egy budapesti színházhoz?
Szerintem az ilyen nyilatkozatokkal nem sokat lehet elerni. Ezeket a nacionalistak a "nemzet tamadasanak" fogjak fel, lasd a kommentekben.
A nacionalizmust talan azzal lehetne leszerelni ha par nemzetiseggel kapcsolatos problemat (pld szlovak nyelvtorveny) komolyabban kezelne az EU.
De ennek is van 2 veszelye. Mert az ilyen beavatkozas a szolvak nacionalistaknal vagna ki a biztositekot, mask oldalrol meg a magyar nacionaluistak verszemt kapnanak.

@Joe84: Az angolok nem szolnak bele, cak velemenyt nyilvanitanak. Az szol bele aki dontest hoz a kerdesben. Az is egy dontes, hogy nem hoz dontest es a szinhazi szakmara bizza a donteseket, vagy legalabbis egy szeles konszenzusos dontest hoz amivel a legtobben elegedettek; ilyenkor lehet azt mondani hogy nem szolt bele. Ha a dontest nem a szinhazi szakma hozza, vagy nem szeles konszenzusra epul, akkor az beleszolas.
az angol és egyéb márkájú "sztárok" kussoljanak,otthon kell verni a tamtamot. ennek a szerencsétlen országnak az életébe tényleg belepofázhat minden balfasz...?
@DFK: Mi a franc koze van egy kiskunhalasi nyugdijasnak az IMF-hez?
"Felhívják a figyelmet, hogy az Új Színház eddig a magyar művek mellett számos nemzetközi darabot is bemutatott Schillertől kezdve Shakespeare-ig, míg ezzel szemben Dörner a magyar darabok előadására akar koncentrálni, megszabadulván a 'külföldi szeméttől'."

Problem? A Londoni Színház nem játszik elég tádzsikisztáni színdarabot, ezzel pedig távolodnak a világkultúrától!
:)
@Joe84: Ja a nyilt level az Alfoldi elleni tamadasokra is kiter.
@DFK: Az a bajuk hogy nem zsidó került a magasabb pozícióba, ami egyébként ritka kivétel...
@HUN_Sector: Szerintem Londonban jatszanak sok-sok kulfoldi darabot, filmet. Ugy alapbol sok ott a kulfoldi. Egyszer menj el es nezd meg.
Es nincs olyan hogy Londoni Szinhaz.
Nagyon sok magyar darabot kiadtak idegen nyelveken, angolul is, pld Az ember tragediajat is, Nobel-dijas ironk is van akit kulfoldon is olvasnak. Marairol szemelyesen az angol miniszterelnok is beszelt, a Gyertyak conkig egnek-rol.
Problem?
GUARDIAN az angol baloldal lapja, azt tudjuk, hogy a baloldal egyben a liberális szemét gyűjtőhelye is, kíváncsi vagyok ugyan kioktatta ki őket, hogy mit mondjanak, talán maga Konrád György vagy Heller Ágnes, esetleg Alföldi Roberta?
Hát annyit is érnek...
Honnan is tudnák, ki az a Dörner György?
Ez most már tényleg szánalmas!

Szerinten kérdezzük meg tőlük milyen szakmai stábot javasolnak.
Kaparászhatnának a sajátjukon!
@Scythe: ja, hogy csak ennyi a baj! de milyen egyszerűen szép minden!
@nemsirunk: "Legalábbis az én véleményemmel tökéletesen egyezik amit írnak"
mecsoda véletlen!
Íme, hazánk súlya és megítélése a nagyvilágban.
Minden szarházi jöttment úgy érzi, beleugathat a sorsunkba, valamint akkor rúg egyet rajtunk, amikor épp kedve tartja.
Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben nem volt olyan kormányzat, amely kiállt volna az ország érdekeiért.
Meg ne szédüljünk: a mostani sem teszi, csak a száját jártatja, hogy itthonról nézve úgy látszódjék, mintha.
Ez felháborító! Egy magyar színház magyar darabokra akar koncentrálni, angolszász művek helyett! Teljesen jogos az angol felháborodás.

Azért nem tudom mit szólnának egy tiltakozó nyilatkozathoz, melyben felháborodásunknak adunk hangot, mert magyar darabok helyett saját szerzőiket kultiválják?
Az a minimum, hogy kiröhögnének - de szerintem nem is értenék, mit akarunk..
@HgGina: na-na, ott van Jim Purefoy is, aki marha jól alakította a lepukkant alkesz Marcus Antoniust a Rómában :)

@Scythe: nem a zsidóság, hanem a helyes ideológia a baj. Illetve hiány. Dörner ideológiailag nem kompatibilis, ennyi.

Az meg, hogy ennyi zsidó írta alá - hát mégis, mit kell ezen csodálkozni? A művész világ túlnyomó többsége zsidó, amióta világ a világ, ne ezen rugózzunk :)
a kultúra bezárkózása sosem jelent jót, belterjes és önmagába forduló lesz, a régi paneleket ismételgeti, fejlődésre képtelen. Ráadásul a régebbi közül is kontraszelektál, végül megállapodik egy kellően alacsony szinten.
emellett a művészet mindig az emberség kifejeződése is, arról szól, hogy mi az ami azzá tesz minket, amik vagyunk. Ha a hatalom saját kedvenceit sztárolja, annak szabad kezet ad, azok hamarosan mészárosokká válnak, egyszerű hentes mind, nem több.

Jóérzésű ember ez ellen felszólal, függetlenül melyik náció tagja.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Ugyan már miért lenne "naná", hogy belszólnak?
Ki kérte őket erre? Nyilván az itteni SZADESZMP-s csirkefogók. Vagy olvassák a budapesti híreket?
Inkább a SZADESZMP ellen tiltakoznának!
@Almaleves: "Ha a hatalom saját kedvenceit sztárolja"
1992-2000 a Vígszínház társulatának tagja.
2000-2006 Szabadúszó.
2006. március 1-től a Bárka Színház igazgatója.
2008. július 1-től a Nemzeti Színház főigazgatója.

Igen. Oda-vissza. Csúnyán mondva: a szociállibsi ormány Lóbeltet sztárolta, a népnemzetikeresztény polgári ormány meg Dörnert.
Ha nem tévedek, Lóbelt eddig jóval több botrányt kavart, mint Dörner.
@dr. krusovice: "Honnan is tudnák, ki az a Dörner György?"

onnan te szerencsetlen, hogy ez mar nem a XIX. szazad.

es ha egy naci kerul egy europai fovarosban egy szinhaz elere az igen hamar korbefut egesz europaban, de a vilagon is. tudod, internet stb..
@Hohó60: gondolom azert, mert amig ti nacik masok jogait akarjatok korlatozni ami tilos, ok masok jogait akarjak biztositani az ordas eszmetek elleneben.

ez egy ilyen vilag
„Európában egyetlen olyan ország létezik ma, amelynek kormánya unióellenes nacionalizmust képvisel, és két olyan ország van, ahol a lakosság többsége támogatja ezt a hozzáállást. Az egyik Magyarország, a másik Görögország. A görög kormány igyekszik mindent megtenni, hogy csillapodjék ez a közhangulat. A magyar kormánynál nem tapasztalunk mérséklő hatást".

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/27/magyarorszag_biztonsagpolitikai_kihivas_lett/
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: van egy jól körülhatárolható kör, amelyik ha épp nincs kormányon, egyből nacionalista/soviniszta/rasszista itt minden...:)
Remélem a Jaffában tervezett arab színház ügye mellett is ilyen faszányosan kiállnak!
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Mi van hülyegyerek, megint beleszaladsz a pofonokba? Mazochista vagy?
Már kezdek arra gyanakodni, hogy valami újfasiszta vagy és csak hergeled a népet a zsidók ellen.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: egyszerű a világnézeted. Itt mindenki náci, aki:
1. heteroszexuális
2. keresztény
3. és jelent valamit számára az a szó, h nemzet.

nem akarod népköztársaságra változtatni a nickedben szereplő kifejezést?
Akkor ha jól értem minden színházigazgató kinevezése előtt egyeztetni kéne pl Michael Boyddal, a Royal Shakespeare Company igazgatójával,hogy tetszik-e neki a jelölt! Ez is ki a f...omnak képzeli magát, hogy beleugasson a dolgainkba!! Dörner lehet jó választás, vagy rossz. Majd eldől. De mi magyarok döntünk ,és nem ők!
@szmoker (Homo Trollicus):
Alföldit nagyra tartom, mert kicsinyes és hatalommániás emberek kereszttüzében sem hajlott meg, csak annyira, amennyire egy nyírfa teszi viharban. Olyanok pocskondiázták, akiknek fogalma sem volt arról, hogy mit csinál, nem látták a darabjait, nem értették a művészetét.
Lehet őt szeretni, vagy utálni, de ő egy nemzetközileg elfogadott színházi figura, akit a munkatársai és a színházba járók is nagyra tartanak. Megjegyzem, nem minden darabja tetszett, a néhol túlzott technicista ábrázolásmódja számomra túl sematikus, ámbár kiemeli lényeget.

De, most nem róla van szó! Hanem Dörner úrról, aki percek alatt szétvert egy amúgy jól működő társulatot. Ha ezt úgy teszi meg, hogy a pályázata (megjegyzem Palibácsiéval vetekedő) alapján teszi, nem politikai hátszéllel, akkor ebben senki nem találna kivetnivalót, hanem elfogadná a tehetséges hagyományőrző magyar igazgató képviselőjének. Ehelyett a reakciók igencsak elgondolkodtatóak, a baj csak az, hogy az alázatot sajnos ő sem ismeri.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Te tényleg ekkora hülye vagy? Kinek a jogait kell ebben az országban védeni? Kit bántanak itt?
És aki utálja az internacionalistákat, az neked mind náci? Értem már! A te fejedben nem is hangyák zsonganak, és állítják elő ezt az állapotot,hanem sok-sok millió apró náci, igaz?
Egyébként meg saját magatokkal csesztek ki ezzel a nácizással. Mivel mindenkire ezt mondjátok, amint látod, senkit a világon nem is érdekel már a kontraproduktív köpködésetek.
@Elkúrtuk,vincent.: marmint szerinted

de pont azert vagy bomlott naci, mert a helyett, hogy vitaba szallnal ervekkel megprobalsz naci retorikaval ellehetetleniteni:-)

azert vagy naci, mert naci az ertekrended.

annak nem szuletik az ember, mint buzinak, vagy zsidonak. naciva az valik, aki nem tud megkuzdeni a hianyossagaival es mocskos uton probalja kizarni a versenytarsait a az elet versenyebol:-)
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Azt elfelejtetted hozzátenni, hogy ezt az ostobaságot egy CIA tisztviselő mondta.
Tehát az elvakult soviniszta amerikai kormánygépezet egyik csavarja a nacionalizmust kárhoztatja... Hát, ez jó!

És te ezen örvendezel, gratula!!!
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: tudod egyáltalán hogy mit jelent az a szó, hogy náci??? Szerintem nem.
Melyik megjegyzésem alapján vagyok náci???

Igazam lett. Aki nem a te nótádat húzza az "náci".

Elég nagy vicc vagy mókusfácán.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"mocskos uton probalja kizarni a versenytarsait a az elet versenyebol:-)"

itt remélem a Gázai övezetre kilőtt izraeli rakétákra gondolsz.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Sértődés ne essék, de pont a cionista jellemzését olvastam, nem a náciét: "mocskos uton probalja kizarni a versenytarsait a az elet versenyebol"

Vagy nincs különbség?
Most őszintén: mi köze van angol színházi személyiségeknek egy magyar fővárosi tulajdonban lévő kis színház igazgatóságához? Milyen alapon lobbiznak külföldi politikai nyomásgyakorlásért?
Agyrém.
Senki sem akadályozza meg őket, hogy olyan színházat üzemeltessenek a fővárosban, amilyet akarnak. Már ha fizetik a cehhet.
Amíg viszont az én adómból is fizetik a magyar színházakat, addig az angol színházi emberek véleményét súlyuknak megfelelően kell kezelni: teljes mértékben ignorálni kell őket.
Eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag akármilyen ország akármilyen értelmiségi szófosói jogot formálhatnak arra, hogy beleugassanak a magyar belügyekbe.
Véleményem szerint az aláírókat egyszerűen ki kellene tiltani az országból. Csak hogy világosan értsék, hogy nem egy Brit gyarmattal, hanem egy szuverén állammal van dolguk.
@Hohó60: toletek gyakorlatilag mindenkiet, aki nem tartozik kozetek.

egyebkent elmondanatok nekem, ha nemszerettek nacik lenni, akkor miert viselkedtek naci modjara?
miert zsidoztok, buziztok, miewrt akarjatok masok eletet tonkretenni, mert teszem azt zsido, buzi, hitgyulis, vagy csak egyszeruen maskent gondolkodik?

mert ezek tesznek benneteket naciva. nem en. en csak megallapitom az altalatok produkalt viselkedesforma alapjan, hogy kb hova tartoztok a politikai palettan..
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Amúgy köszönettel tartozom.
Ha egy kicsit is korrektebb lenne a fajtád, ma nem lenne kétharmadunk.
Köszi Sipi, hogy olyan Alkotmányunk van, amit öröm olvasni.

Örök hálám :)
@isssti: mi sem értjük, hogy ők mit akarnak.
@Azúrkék égbolt: Alairta egy bizonyos Sharif István Horthy is. Ot is holokauszt-tulelonek nevezned?
@dr.dbeata: és ki az a Horthy unokája? Valami híres angol színházi ember?

Ezen a meghatározáson meg csak röhögni tudok:
Denise Epstein Daughter of Irène Némirovsky
Attól híres, mert egy Franciaországba emigrált kijevi, kivégzett zsidó publicista rokona? Szerintem nincs egy tucat magyar ember, aki erről a Nemirovskyról valaha életében hallott és olvasott bármit is.

Az aláírók közt például nem szerepel a sarki fűszeres Kohn unokájának a barátja, aki látta Lenint egy filmen. És aki sokkal hitelesebb lenne az ügyben. Továbbá nem szerepel a Rákóczi-család egyetlen le- és felmenője sem. Ezért az egész levél hiteltelen, libsi-bibsi nyavajgás.
Úristen...!!! Egy magyar színház "a magyar darabok előadására akar koncentrálni"...! Micsoda fasizmus :)! Szánalmas. Mi mióta ugatunk bele, hogy egy angol színház mit játszik?! Közünk nincs hozzá, ahogy nekik meg ahhoz nincs közük, hogy egy magyar színház mit játszik. Nehogy már ők döntsék el. Majd eldöntik a nézők. Ha nem tetszik nekik, majd nem járnak oda, és bezár.
@isssti: Elmagyaraznak amit itt is irtam:

@Kakimaki0123456789:

de valoszinuleg nem ertened...

@Hoppá!: Ha a szomszed veri a gyereket, te hagyod?
Na, helyben vagyunk. Zsidók, nácik, palesztinok, Gáza.
Istenem.

@Almaleves: kinek ez fáj, kinek az. Mindkettő ellen és mellett is lehet érveket felhozni. Dörner szittya, náczi és szakmaiatlan, Alföldi zsidó, libbant és pornográf. Egyik kutya, másik eb :)
@Kakimaki0123456789: miért ne lenne az?
1. német fegyveresek őrizték
2. a rangidős tiszt parancsot kapott a kivégzésükre.

az hogy egy lökött lotyó lett azóta arról nem a nagypapi tehet.
mint ahogy arról sem, hogy most azok nácizzák Horthy-t, akinek az apját/nagyapját megmentette a pesti gettóban.
Én csak kiröhögöm őket... ilyen hulladékok MIND:)
@ben2:
"...az aláírókat egyszerűen ki kellene tiltani az országból."
Ott a pont.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Figyelj, engem abszolút nem érdekel a te nácizásod, ez csak az ostobaságodat mutatja. És biztosan nem fogom azt a hibát semmiképpen elkövetni, hogy védekezzem ezzel szemben.
Sőt azt mondom neked, hogy ha én náci vagyok, akkor az a normális viselkedés és gondolkodásmód, és akkor az emberiség túlnyomó része náci. És akkor nem a nácikkal van a gond, hanem azokkal, akik a normális gondolkodást ilyen idióta jelszavakkal meg akarják bélyegezni.
@Hohó60: sipi csak 1 primitív bérkommentelő, olyan egyszerű szegény, mint a faék. lassan "vuvuzelanéni" is megjelenik, fogadunk...?:)
Matolcsy elmondta: a magyar gazdaságpolitikát azért támadják sokan, mert megszorítások nélkül érték el ezeket a szép eredményeket. Nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem, „ezért támadnak minket éjjel-nappal” – fogalmazott.

Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert, amely szerinte nem csak a foglalkoztatást és a gazdaság fehéredését segíti, de a gyermekvállalást is ösztönzi. Az orbáni diktatúra óta látványosan fogy a magyar!

EZEK NEM NORMÁLISAK…térj észhez Magyarország!

Orbán, S.vicc Pál, Dörner takarodj!
Tényleg elképesztő már, amit művelnek itt. Mióta nem lehet egy országnak a saját darabjait játszani? Mióta? Azért náci valaki mert a saját darabjait adja elő? Az angolok ne játszanak Shakespeart - nem! Ez már tényleg túl megy minden határon, csak azt nem értem minek kell eddig feszíteni a húrt? Minek kell állandóan olyan érzetet kelteni, ami nincs?
"Az orbáni diktatúra óta látványosan fogy a magyar!"

1980 óta vagyunk fogyóban , te szegény barom.
@Kakimaki0123456789: csak egy tetszőleges épületnevet mondtam, sejtettem hogy nincs ilyen nevű létesítmény.
Nem értem egyébként a felháborodásukat, na de mindegy. Mindenki a maga portája előtt sepregessen.
@Pinka-Panka: mert ebből élnek. a nagymami miatt több kárpótlást már nem tudnak lehúzni, így hát váltottak.
@Elkúrtuk,vincent.: nekem az a bajom, hogy az ilyen hülyék addig kiabálnak farkast, amíg aztán senki a világon nem veszi komolyan. Ez a nácizás nagyon ostoba dolog,de hát az internacionalisták mindig is ezt csinálták. Ha nem voltak érveik, akkor az ellenség fizikai megsemmisítésére törekedtek. Enny telik tőlük.
@HgGina: sőt, jól verjük is meg őket.

Amikor a Slota is ilyen kitiltósat játszott, mindenki hogy felháborodott.

Eddig azt hittem, a kettős mérce ballib modus operandi, öröm látni hogy a jobboldalon is művelik.
@Elkúrtuk,vincent.: @szmoker (Homo Trollicus):

Igazatok van. Én komolyan teszek erre a dologra, de ez már felháborít, hogy minket minek kell állandóan nácizni?
Az senkit se érdekel, hogy Shakespearet kitekerve, elferdítve, újhullámosan játszák? csak egy Jókai darab üti meg az orrukat?
@Almaleves: +1 es erről nekem ez jutott eszembe már a pályázatáról is
en.wikipedia.org/wiki/Gottbegnadeten_list
udv
@Pinka-Panka: dehogy üti meg. az angolok azt se tudják hogy mi van. Csak a kint élő nagybácsi ajvékol egyet, és úgy állitják be, mintha a kint élők véleménye lenne. Ez pont olyan, mint amikor Charles Gati ír egy levelet, és úgy írják alá, h Hillary Clinton.

ki kell röhögni őket, ennyit érdemelnek maximum.
Btk. 273. §

(1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A nyomásgyakrolást nálunk bünteti a törvény...

Persze a felsőbbrendű fajnak mindent szabad...
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"miewrt akarjatok masok eletet tonkretenni, mert teszem azt zsido, buzi, hitgyulis, vagy csak egyszeruen maskent gondolkodik?"

Lennél szíves idézni tőlem olyat, ami alapján ezt írtad?
@Kakimaki0123456789: Tökjókat írsz a magyar színhát londoni reprezentációjáról (bár a helyesírásra kicsit odafigyelhetnél), csak azt nem értem, hogy jön ez ide?

Az angol írók ott is nyilvánvalóan felül vannak reprezentálva - ez minden normális nemzetnél így van.
Ahhoz meg végképp semmi közük, hogy Dörner egy db. nem is túl nagy pesti színházban mit/nem tűz műsorra..
Mint ahogy mi sem ugatunk az ő dolgaikba - csak ennyi a "probléma"
@Elkúrtuk,vincent.:

Megpróbálok én is nevetni, tényleg nem érdekel ez a felesleges paranoiás hisztéria, de ami sok az sok.
Igazad van, mert nem kell ezen rágódni, a Dörner tegye a dolgát, rendezzen. Reméljük csitul a vihar, igaz a hangadók csak ott érzik jól magukat.
@Pinka-Panka: igen, én is drukkolok Dörnernek.
ha nem tudnék semmit róla, csak azt, hogy kik támadják, már az is elég lenne hogy elnyerje a szimpátiám:)
@HgGina: Így van Gina! Mindenkit kitiltani az országból, akinek nem tetszik a fidesz politikája...Nem látsz a gyűlölettől! Gondolom te is ott voltál a békemeneten. Ott béke, itt meg gyűlölködés? Igenis Dörner a többség véleménye szerint totál alkalmatlan, hogy kultúrára okítsa a népet. Még akkor is ha ez neked nem tetszik. Sikeresen lefikáztál világhírű művészeket, de ezt a senkiházi Dörnert meg isteníted...
@Elkúrtuk,vincent.:
Én személyesen is jól ismerem és csak jót tudok róla mondani. Örülök, hogy egyetértünk:)
Hogy ki a zsidó azt mi mondjuk meg- mondta Goebbels. Hogy ki a náci , azt meg mi- ballib megmondó emberek.
@Hertelendi:

"Nem látsz a gyűlölettől!"

És a bejegyzésed alapján Te látsz?

A "világhírű művészek"-nek a nevét sem hallotta a népesség 99%-a, de szerintem még Angliában sem sokkal többen.

Dörner György szerinted senkiházi, mert olyan nézeteket hangoztat, amivel nem értesz egyet. Mások számára meg Alföldi senkiházi ugyanezen az alapon.
Te színházi szakember vagy, aki meg tudja ítélni, hogy mi a VALÓDI művészi értéke akár Alföldi, akár Dörner tevékenységének?
Mert lehet, hogy művészileg teljesen értéktelen módon fog Dörner színpadra vinni Vass Albert, vagy Csurka műveket. De az is lehet, hogy kiválóan.
És lehet, hogy Alföldinél is ugyanez a helyzet. És mi van, ha Alföldi esetében amellett, hogy nyilvánvalóan egy oldalon álltok, mondjuk az bizonyosodna be, hogy a vonaglás, az obszcenitás csak önmagáért való polgárpukkasztás, és nem művészet?
Akkor egy kiválóan dolgozó Dörner, vagy egy borzalmasan alkotó Alföldi szerinted a jó színigazgató? Természetesen ez a kérdés fordítva is igaz.
@Hohó60: Sok dologban nem értünk egyet, de a válaszod korrekt és nem gyűlöletkeltő!
Köszönöm!
Ha engem valaki lehomofóbozna, én büszke lennék rá!
1ébként miért nem várják +, hogy mit alkot a Dörner? Miért alkotnak előre véleményt? Ha rosszul fog dolgozni el kell küldeni és kész! Persze a többi igazgatóval együtt! Ja, hogy azokat nem lehet, mert máshová tartoznak?
A rendszerváltás előtt és az után is a magyar színházigazgatók 95% zsidó. Ha ezt kimondjuk, akkor rögtön antiszemiták vagyunk? A színházi és filmrendezők , esztéták, producerek, forgatókönyvírók 95%-a szintén zsidó. Az egész színházi TV, rádió és film szakma gyakorlatilag nem magyar. Semmi bajom a zsidókkal, ha a számarányuknak +felelő mértékben vannak jelen 1 ország életében. A kultúra az 1ik legfontosabb dolog 1 ország életében ezt azért komolyan kellene vennie bármilyen irányzatú kormánynak...

Az angolok + menjenek a búsba a kritikájukkal! Engem pl. qrvára nem érdekel az ottani színházi élet. Magas színvonalú az biztos, de hogy jönnék én ahhoz, hogy egy londoni színházi kinevezést kritizáljak?

Mielőtt valaki leantiszemitázna közlöm, hogy vannak zsidó barátaim, 1 tény közlése nem egyenlő az uszítással...
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"onnan te szerencsetlen, hogy ez mar nem a XIX. szazad.

es ha egy naci kerul egy europai fovarosban egy szinhaz elere az igen hamar korbefut egesz europaban, de a vilagon is. tudod, internet stb..."

nah figyelj ide! nem süllyedek a szintedre úgyhogy nem kapsz tőlem jelzőket, csak két megjegyzést:
1. mindenki tudja miért figyeltek fel erre londonban!
2. nézd meg a kezed nem szaros-e?
Kurt Waldheim az ENSZ főtitkára volt és amikor kiderült a náci múltja le kellett mondania...
Szeretem az angolokat. Remélem sokan rájönnek, hogy a nácik tönkre teszik Magyarországot.

Dörnernek nincs helye a magyar közéletben.
Ez a poszt Dörnerről szólt, és ellene, és nem a magyar nemzetről :) nem összekeverni :)
Dörner pályázata, éppen csak nem kockás papíron került beadásra, annyira igénytelen, és Tarlós egyedül döntött a kinevezéséről.
Szerintem magyarok nincsenek is Magyarországon, mert bármi történik, akkor azok a zsidók voltak, vagy a cigányok, vagy az erkölcstelen buzik.
Most elénekelhetjük együtt a himnuszt. :)
@Szőnyegtáska: Te melyik vagy a három közül? A kis kockás papiroddal, hmm mindentudó?
Kedves Kommentelők!

Tiket ki fizet, hogy védjétek Dörnert? Vagy valami Fidelitas orkok vagytok? Mindenki abba szól bele amibe akar, ha ezeknek a fazonoknak nincs jobb dolga, mint aggódni a teátrumért, akkor tegyék meg.

Úgyis mindenki tudja, hogy amikor egymás között beszélgettek irrendenta antiszemita kis gecik vagytok, csak sokkal csicskábbak, mint a Jobbikosok, mert azok a gyökerek legalább vállalják a gusztustalan véleményüket.
@Hoppá!: Hagy, csak a szokásos buta hibbant-libbant trükk. Dobáljunk sárral, hátha valaki elhiszi...

@Josef Virek: Bizony, nem csak az angolok, hanem fokozatosan mindenki rájön, hogy a cionisták teszi tönkre az emberiséget és az egész bolygót. De nevezheted nácinak is őket, ha úgy jobban esik.
Dörnertől teljességgel függetlenül.
Dörner náci vagy nem náci, lényegtelen. Mindegy, hogy zsigerből hozza a férget vagy ideológia is van mögötte. Az ország rossz hírét kelti, az itt hőzöngő "náci szerű lények" meg még tapsolnak is hozzá. Nem vagytok Európa kompatibilisek és minél hangosabban zsidóztok meg buziztok, annál kevésbé lesztek azok. Azért nem bír titeket Európa mert semmit nem tudtok az európai kultúrához hozzátenni, akik csak elvenni tudnak azokra meg nem kíváncsi senki. Még a szomszédos országbeli eszmetársaitok sem, mert azok utálnak titeket legjobban. Szar lehet ennyire egyedül lenni.
@Hoppá!: Bocs! Köztársasági elnök volt...
@Azúrkék égbolt: Dörner cionista? Ez számomra új infó. Van erről valami tiszta forrásod? Kuruc.info, Dr. Drábik esetleg Bogár prof?
@Josef Virek: Mit hablatyolsz, szerencsétlen? Nem beszélni madzsar?
@Azúrkék égbolt: Madzsar? Az mi? Valami neonáci szleng, mert azt valóban nem beszélem. Google translate ismeri? Mert akkor folytathatjuk a párbeszédet.
@Hertelendi: Úgy sem mondott le... de basztatták rendesen.
@HgGina: Schiff nem izraeli állampolgár, hanem észak-koreai. Te beteg vagy, de nem kicsit.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Tudod ki a náci bazdmeg tetű.Aki kiszart.Milyen jogon nácizol le akár kit is?te?"a Magyar Köztársaság Állampolgára.."??Küföldröl okádsz fartútó.
mióta van ennyi retard (jobbikos) a neten?
Tisztelt Kommtársak! Nem állítom, hogy Dörner szövegét olvasván, ill. annak stílusától, elájultam a gyönyörtől. Ugyanakkor csak úgy megjegyzem, hogy pl. Bródy Sándor darabot is szándékozott bémutatni-hacsak a jogutódok nem tíltják le- pedig felmenői nem Verecke felől érkeztek szép hazánkba, amúgy az enyéimek se nem. Másrészt szoktam volt nézni a BBC Entertainment nevű kiváló csatornát. Hát, kérem alássan ottanság még amerikait sem látok, pláne nem angolszász művet. Ezek vagy nácik, vagy Orbán pénzeli őket, a bányákból és szőlőkből. Majd írok Schiff rokonnak, hogy nézzen utánuk. Addig is látensen reszketek ettől a rengeteg antisémitől itt körülem, már csak azért is, hogy naprakész legyek európaiságból. Mindannyiunknak szép estét és még szebb napokat kívánok.fidzsi,droid.
@attila1: Nem Dörner kelti az ország rossz hírét, hanem a nemzetközi ballibsi bagázs, amikor fülest kapnak a magyar hitsorsosaiktól, akik frusztráltak, mert nem az ő kutyájuk kölyke a minelnök. Sőt mi több: a faszista magyarok lehúzták a klotyón imádott szadeszüket.
Ideje lenne a bloggazdának letiltani a további kommenteket, mert pár hozzászólás minden erkölcsi és jogi normát súlyosan sért.
Hű de jókat irnak Önök ! De hisz "Szinház az egész világ " nem igaz. Azt mondják december 21.én lezárul egy korszak,a vas korszak és azután valami másnak kell jönnie, új évad...Ha van kedvük nézzék, hallgassák ezt: AVATARA-A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI Ne bántság egymást,mert az káros az egészségre. További szép estét !
"http://index.hu/kulfold/2012/01/27/rettegnek_a_romak_gyongyospatan_-_irja_a_guardian/"

"Guardian: Félnek a romák Gyöngyöspatán
...
A riport azzal zárul, hogy egyes romák azt állítják, hogy munkatáborokhoz hasonlító közmunkaprogramban kell részt venniük, amihez fogható a náci rezsim óta nem volt."

Köszönjük, nincs több kérdésünk, innentől teljesen tiszta a Guardian értékrendje és politikai felfogása. Szerintük aki munkáért ad pénzt, az náci.
Még senki sem vádolt engem Dörner-pártisággal, de azt azért megkérdezném, hogy mégis mit gondolnak, mi közük van nekik a magyar színházi élethez? Mikor dumál innen BÁRKI bele abba, ami mondjuk az angol kultúrális életben történik? Ehhez már elég vastag bőr kell a pofára. Aki itthon ehhez tapsikol, annak külön gratulálok, de azt tanácsolom, gondolkodjon el JÓ MÉLYEN arról, hogy mi is vitte ki az a sok jobbert a békemenetre.

És egyébként sem történt semmi említére méltó. A szélsőjobb kapott egy színházat, amiben azt játszanak, amit ők akarnak. Ha csak magyar darabokat akarnak játszani, hát szívük joga, leszarom őket. Megjegyzem, számtalan kiváló magyar színdarab van, amit manapság már nem játszanak, mert nem trendi vagy elfelejtődött stb. Ha ezeket felelevenítik, plusszpont. Ha nem, hát ez van.

Ha a külföldi színdarabokat "szemét"-nek tartják, az megint csak szívük joga. Nem kell elmenni. Meglesz nekik is a saját törzsközönségük, van annyi jobbikos ebben az országban. Hogy több vagy kevesebb lesz-e belőlük és hogy megnyerik-e a következő választást, az úgysem dörneren és csurkán múlik. Ha pedig a jobbikosok sem látogatják, legfeljebb bebukik az egész és megkapja más az igazgatói posztot.

Egy normális demokrata ettől nem kezd el sem fasisztázni, sem nácizni, sem leváltást, sem bezárást, sem kéksisakosokat stb. követelni. Különösen nem másik országból. Igenis jogos, hogy minden politikai oldal és világnézet megkapja a kultúrális megjelenési lehetőséget is. Azt gondolom, hogy ez a szólás és gondolati szabadság része. És mint demokrata, elfogadom, hogy ezek a szabadságjogok azoknak is járnak, akikkel abszolute nem vagyok egy világnézeten.
Ez a levél is ékes bizonyítéka annak hogy a bibsik úgy gondolják hogy már az egész világ az övék. Ha vki nem úgy ugrál ahogy ők tapsolnak az mindjárt antiszemita és kirekesztő. Valójában ők a kirekesztők.
@qwertzu: Cigányokat dolgoztatni?? Hát naná hogy náci cselekedet! Segílykét nekik ingyér' az az ejropéjer módi!
Megnezte valaki is az Uj szinhaz musorat? A Guardian megnezhetne legalabb a honlapot.
Ilyenek vannak benne:

Szamártestamentum
Mulattató játék középkori francia bohózatokból
Ismeretlen szerzők szövegeiből és
Németh Ervin színpadi adaptációjának felhasználásával

Szonya
Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye nyomán
Az eredeti művet fordította: GÖRÖG IMRE ÉS G. BEKE MARGIT

A csúnya
Marius von Mayenburg
fekete komédia
Fordította: Veress Anna

THOMAS MANN
A varázshegy
Színpadra alkalmazta:
Vera Sturm és Hermann Beil
Nádas Péter fordítása
süti beállítások módosítása