Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Orbánt már elengedték, de még nem repül

2012.01.18. 01:36 petőfi utca

Egy éve még viszonylag könnyedén adta el baloldali és liberális támadásnak a Brüsszelből jövő kritikákat az Orbán-kormány. Az idei év újítása viszont - úgy látszik - az, hogy saját pártcsaládja is elengedheti a kezét. Könnyen lehet ezért, hogy a magyar miniszterelnök szerdai fellépésének legnagyobb közvetlen tétje saját néppárti pozíciója. Erre utalhat Joseph Daulnak, a néppárti EP-frakció francia vezetőjének kétélű nyilatkozta is: "Orbán megerősítette, hogy kész alávetni magát az EB döntésének, ezért nincs okom kirúgni az Európai Néppártból." Amiből az is következik, hogy ma már akár szóba kerülhet a még egy-két hónapja is teljesen elképzelhetetlen kirúgás.

“Nem látom sok jelét annak, hogy az Európai Néppárt (EPP) távolodna el a Fidesztől, viszont a Fidesznek öles léptekkel kéne közelednie az EPP-hez” - mondta a Petőfi utca kérdésére Frank Engel, a néppárti frakció luxemburgi képviselője. Két nappal később, a Brüsszel által kifogásolt magyar törvényekről - elsősorban az MNB törvény, az adatvédelmi ombudsman hivatalának beszántása és az igazságügyi reform egyes részei - tartott EP vitán azonban már “nem látott okot a hisztériára. Várjuk meg a jogi elemzés eredményét, mielőtt következtetéseket vonnánk le egy szuverén uniós állam döntéséről" - tette hozzá. Nyilvánvalóan a konkrét ügyön túlmutatva az Orbán-kormány pozícióharcára utalt Louis Michel, belga liberális EP képviselő és korábbi biztos személyeskedő válaszában: “egyesek itt parancsot teljesítenek, igaz Mr Engel?”

Mennyivel nehezebb most Szájernek lenni 

A magyar ügy kapcsán kialakuló benelux csörte jól érzékelteti, hogy a Fidesz megítéléséről még nincs teljes egyetértés a néppárti frakcióban, de az biztos, hogy a magyar kormánypárt saját táborán belül is minden korábbinál szorultabb helyzetben van. Egy évvel ezelőtt még Szájer József, a Fidesz EP frakcióvezetője szinte bármit letehetett Joseph Daul asztalára, biztos lehetett a Néppárt frakcióvezetőjének támogatásában. Ezzel szemben az EP magyar néppárti frakciójának január eleji közleményét, amely szerint “hazug, felelőtlen és pártpolitikai célokat szolgál az Európai Parlament szocialista, liberális és zöld frakciójának Magyarország ellen irányuló kezdeményezése”, folyosói értesülések szerint hiába próbálták nem magyar EPP képviselőkkel is szignóztatni Szájerék.

A Fidesz-KDNP közleménnyel gyakorlatilag teljesen szembemegy az EPP Magyarországról szóló idei első közleménye Joseph Daul és Wilfried Martens pártelnök aláírásával: “szükségtelen megemlíteni, hogy az EPP teljes támogatásáról biztosítja az Európai Bizottság ajánlásait annak érdekében, hogy a magyar törvények teljes összhangba kerüljenek az uniós joggal."

Napi háromszor kell figyelmeztetni

A többségében konzervatív kormányok delegálta Európai Bizottságból a decemberi, ultimátumnak tekinthető leveleket is a néppárti Viviane Reding és az Orbán Viktorral korábban kifejezetten jó kapcsolatban álló José Manuel Barroso küldte Budapestre. De még ezeknél is nagyobb súlya lehet Európa legnagyobb hatalmú konzervatív politikusának, Angela Merkel német kancellárnak hétvégi nyilatkozata: "ténykérdés, hogy Magyarországnak természetesen igazodnia kell a minket (európaiakat) egyesítő elvekhez, éppen úgy, mint az összes tagállamnak." 

A tudósítónknak nyilatkozó néppárti képviselők szerint Orbán a sok keletre húzást nem ellensúlyozta európai üzenetekkel, ezért nem meglepő, hogy erősen beszűkült a mozgástere a parlamenti porondon. "Vajon miért nem hallotta meg korábban a magyar kormány a nemzetközi kritikákat, mielőtt ennyire elfajult volna a helyzet? Úgy látszik Orbánt naponta háromszor kell figyelmeztetni" - mondta a már idézett Enkel.

122 komment · 3 trackback

Címkék: orbán parlament európa brüsszel néppárt

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr393572519

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bencsik András életrajza 2012.01.18. 12:43:06

Nemzeti kaméleonunk, a 61 éves bajkeverő, a Békemenet egyik szervezője szinte minden pártnak felajánlkozott már, az MSZMP-től a Jobbikig. A lentebbi életrajz-sablonba feltöltött adatokból az is kiderül, hogy Bencsik Andrásnak legfeljebb egy OKJ-s tör...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.18. 12:42:16

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.18. 12:41:53

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...
@különvélemény: Ha cinikus akarnék lenni mondhatnám:
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!
Egyébként ha összehasonlítjuk Gyurcsány és Orbán ténykedését, fenti mondás szintén igaz, de Orbán javára. Ha Gyurcsány csak a töredékét tette volna meg annak, ami az elmúlt 1,5 évben történt, ország égés lett volna. Ennyit a magyarok realitásérzékéből.
Szerintem viszont inkább az előttem szólónak van igaza EU kontra Mo. viszonylatban. Ha egy-egy területen lenne csak eltérés az EU-s joggal, nem lenne balhé. De hogy ennyi és kulcsfontosságú területen, szembe megy az EU értékrendjével, ez már kiverte a biztosítékot.
Mindezt propagandának tekinteni viszont több mit vakság!
Ja és USA is nekünk akar adni tanácsot demokráciából és küldik a leveleiket? Az az ország aki mint kiderült tömegpusztító fegyverekkel nem rendelkező országot támadott meg(IRAK), azzal az okkal, hogy van neki. Az az ország amelyik olyan börtönöket tart fenn amelyekben semmiféle bírósági végzés vagy bizonyíték nem áll rendelkezésre a rabok fogvatartásához.(GUANTAMO)stb... Kicsit lépjünk kettőt hátra mikor az összefüggésiben nézzük a dolgokat.
@nanehogymár: "ellentmondás? ugyan miért is? az elmehet, meg a ha törik, ha szakad elküldik az nem ugyanaz. semmilyen ellentmondás nincs olvass figyelmesebben . :)"

A BÍRÓI TISZTSÉG MEGSZŰNÉSE
h) ha a bíró a 70. életév (a továbbiakban: felső korhatár) betöltése előtt, de az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően maga kéri nyugállományba helyezését, illetve a felső korhatárt elérte
@Kerria: "Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! "

Ja, és ezt nevezed demokráciának?
Fejlett lehet a jogérzéked.
@preddy: ja, liberálbolsevik globálburzsoázia!
@Tapani_SF:
Köszi, ezt már megkaptam előbb.
Egyébként ami angolul fent van, az magyarul is. :)
@Kotkodus: akkor nézd meg Izlandot. Megtagadták az államdósság visszafizetését. És egy importra szoruló orszgáról van szó. Érdekes módon a médiák azzal voltak tele, hogy aki ezt csinálja az így fog tönkremenni, ahogy Izland. Most Izland a növekedés útján van, és nem sok cikket olvasol róla. De ugyanazt csinálta Argentina is. NINCS olyan ország amelyik IMF hitelnek köszönhetően hozta volna rendbe a gazdaságát. De ott van Írország esete is aki adósság elengedéshez kötötte a támogatását. Őt nem akarják kizárni az EU-ból? "Minden állat egyenlő de vannak egyenlőbbek" Ez az EU/IMF?
Varga Mihäly államtitkár világossá tette, hogy Magyarországnak évi kb. 5 milliárd Eurora van szüksége, és a Nemzeti Bank 30 milliár Euro tartalékkal rendelkezik. ennyit a közeli államcsőd lehetőségéről. Más: Franciaország csak az étkezési jegyek ill. a szennyvíz- és ivóvízbusiness örvén kb. évi 1 millárd Eurot pumpál ki, lop el a magyaroktól. Nyilván, az USA, Németország stb. hasonló nagyságrendben rabol el pénzt a magyaroktól - itt most nem az Audiről és a Mercedeszről beszlek, az más kategória. EZ A VALÓDI OKA A FRONTÁLIS TÁMADÁSNAK.

De ti csak örömködjetek, eltávolítják Orbánt, és akkor nektek jó lesz.
@Tapani_SF: Erőlködésed csak az ellenkezőjét igazolja. Például a pilóták 60 éves nyugdíjazása azért lehet egyáltalán törvényellenes, mert 60 év az öregségi nyugdíjkorhatár alatt van.

Mind mind hazugságok, de te csak örülj. Az pedig csak álom, hogy ha Bajnai lenne a helytartó, akkor a talpnyalókon és gyilkosokon kívül a köznépnek jobban menne. Egy nagy szart, hogy egy klasszikust idézzek szabadon. 25%-os nyugdíjcsökkentés és fizetéscsökkentés lenne a közszférában, ahogy pl. Romániában most van, na persze kivéve a hiénákat és keselyűket.
@Kotkodus: "miért akarjuk magunkat olyan piaci mechanizmusoknak alávetni ("magyarország képes a piacról finanszírozni önmagát"), amelyeket megvetünk és nem értünk egyet velük?
mit számít a piaci bizalom, anikor hazánk képes lenne önfenntartó mezőgazdasági országgá válni?"

Talán azért, mert ez nem igaz?

A piaci finanszírozás 10% fölötti kamattal terhelt jelenleg. Ennyit NEM tud kitermelni az ország.
Ha nem tudnád, Magyarország folyamatosan deficites. Tehát nem termel nyereséget. Tehát nem tud kamatot fizetni.

A megélünk a mezőgazdaságból meg úgy hülyeség, ahogy van. Ennek a világnak már vége. Úgy száz éve!
A megtermelt javakat el kell adni. Kinek?
saját ellátásra szorítkozni öngyilkosság. Ceausescu ezzel próbálkozott. Nem jött össze neki.
Tüntessünk a bóvlista Orbán kormány mellett?
Aki nincs velünk, az ellenünk / az egész világ/!!

Követeljük:
- legyen 600,- ft a benzin
- nekünk 400,- ft-os euró kell!
- 5 nagydoktorit Schmitt copy Pálnak!
- Kétmilliós fizetést és karcmentes autókat a képviselőknek!
- a Felcsút kerüljön az első osztályba!

- Európa szeret minket, mi is szeressük üket!

- Csak 30 évente választásokat és felcsúti kötődésű, sose dolgozott, többször bukott, 150 cm mély, focista agyú, O. V. monogrammú jelölt lehet m.elnök!
- Hazudj még nagyobbakat Szargyártó Péter!
- Legyen mindenki seggszájú a fideszben!

- 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal, Pintér Sándor féle életpályamodellt mindenkinek!

- minden kisdoktorinak Schmitt Pálgium legyen a törzsanyaga

- Bájer Zsót a te anyád!
- Pataki Attila dáridóénekesnek Kazinczy díjat és sikeres érettségit!

- Orbán-Matolcsynál magasabb GDP növekedést!

- Tereljük a fideszes politikusokat a munka világába!
@preddy: "globális,azaz zsidó" : etnikailag talán
igen,identitásban viszont már régen nem ! Weisz
nénit,a sarki fűszeresünket éppúgy leszarják,mint
minket gojokat. Érdemes olvasgatni Adam Weishaupt
Albert Pike és társaik elképzeléseiről,ugyanis a
francia forradalomtól kezdve a két világháborún át a most folyó harmadikig azt látjuk megvalósulni,amit ők elterveztek. A cél a központosított Európai Egyesült Államok megteremtése,és aki nemzetállamban gondolkodik,az
ellenség! Likvidálása lehet erkölcsi,de akár fizikai is.
Orbánnak maradnia kell, hogy végigcsinálja a reformot és nem szabad engedni, hogy beledumáljanak az ország ügyeibe.
Ha most nem enged, akkor nyertünk!
Kitartást neki és ne engedjen!
@KG2000:

Étkezési jegy.
Akkor miért nem szüntette meg már réges-régen a kormány?
@KG2000:" Varga Mihäly államtitkár világossá tette, hogy Magyarországnak évi kb. 5 milliárd Eurora van szüksége, és a Nemzeti Bank 30 milliár Euro tartalékkal rendelkezik."

Ha nem vesszük figyelembe, hogy a felvett hiteleket törleszteni kell.
Ha nem törleszted, ez igaz, de akkor miből finanszírozza varga zseni az 5 milliárd veszteséget?

Ha az MNB tartalékból, az fasza, de akkor egy tényleges forint elleni támadásnál beborul az ország. Bár igazad van, ha nem fizetjük a hiteleket, akkor már úgyis beborul!

Előre a 2000 forintos euro váltásig!

Azért sajnállak, mikor a fizetéseddel rohansz a boltba, hogy mindegy mit, de vásárolj, még ma, mert holnap már felét éri.
Amikor majd három évente kapsz valutakeretet, ha külföldre akarsz utazni, mint Kádár alatt!

Kapjál már a fejedhez!
Eléggé összekeverednek a posztban a "konzervatív" "néppárti" és "jobboldali" jelzők.

Barroso például a Portugál Szociáldemokrata Párt embere, így aligha mondható konzervatívnak (pláne a maoista múltjával), amihez a poént az adja, hogy Martin Schulz EP elnökként meg a Német Szociáldemokrata Párt vezetője. Brüsszelben tehát tarol a baloldal, miközben a választói akarat sokkal kiegyensúlyozottabb, csak nem hagyják érvényesülni. Ennyit az ottani értelmezés szerinti demokráciáról.

A néppárti frakció egy nagy gyűjtőláda, amiben sok tarka holmi összegyűlt, és van külön konzervatív frakció az EP-ben, amiről csak annyit, hogy Bokros Lajos csücsül benne.
@vezér01: Azért az egyesült Európát mint zsidó globális szövetkezést beállítani minimum doktori pszichiátriából.

Akkor mi is van az USA gaz zsidó szabadkőműveseivel?
@kanca:
ebben részben igazad van, de ez nem menti fel a jelenlegi idióta vezetést semmi alól, magadnak mentegeted őket, vagy más előtt próbálod kimosni a a szaros gatyájukat?
@Könnyen elkaptuk, uram!: Szövegértési gondjaidon nem tudok segíteni,zsidózz csak tovább!
@Pinka-Panka:
reformot? :DDDDD nem rokonod a matolcsy? ugyanabban a virtuális valóságban éltek :)
@ Kanca: a még hatalmon lévő kormány nem elegáns, nem EU-komform, működése, kommunikációja nem professzionális sem politikailag, sem szakmailag. De mit is várhatnánk olyan káderektől akik az egyetem és a képviselőség között maximum KISZ vagy Fidelitas tagokként tevékenykedtek? Ezek az emberek a versenyszférában egy fillért nem érnek.Tehetségük annyi, hogy betartják amit mondanak nekik. Sajnos a mi jelenünk és gyerekeink jövője és megtakarításai fognak kárt szenvedni az ő alkalmatlanságuk miatt.
@kanca: mondjuk, hogy igen. és? ha pénzt akarunk, akkor úgy fog táncolni OV, ahogy az EU és az IMF fütyül. valamint, ha esetleg a Jobbikosok agyában komolyan felmerülne az EU-ból való kilépés, és a "termeljünk meg mindent magunknak" dolog: mi a fészkes fenéből lesz rá pénz? vagy irány a cserekereskedelem? úgy fognak a jobbosok által szidott multik elhúzni, hogy csak zörög. az összes szolgáltatásukkal és munkahelyeikkel (ahol adót fizetnek, különadókat lehet lerabolni róluk, stb) együtt.
@Szobadísz: az egyik legtisztább, adózott juttatás volt.. jól szétbaszták. emelni kellett volna, nem megszüntetni. balfasz bagázs, rohadék milliós fizetésekkel nem számít nekik 10-20e ft ugye.
ezek külföldöznek? saját kormányunk nyomorítja meg az ÁTLAG! nem csak az átlag alatti keresetűeket. nekem ne pofázzanak külföldi támadásról faszmajom fideszgyökerek..
@kanca: Izland növekedési úton? Még mindig lefelé megy a GDP.
@nanehogymár: Abban egyetértek, hogy a mostani kormány nem volt következetes és sok hibát követett el, és egyáltalán nem akarom a gatyájukat tisztára mosni. Az is tény, hogy 20 év sorozatos öncsonkítás ami az országgal történt, nem lehet gyorsan rendbe hozni. Sőt vannak személyek a FIDESZben akiknek semmi helye nem lenne a kormányban, de most nem akarom elemezni a kormány döntéseit de összeségében láttam arra utaló jeleket, hogy végre vannak ügyek amikben egyértelműen támogatok (végtörlesztés, válságadók) (Nem végtörlesztettem, sőt nincs is deviza hitelem mielőtt ezzel vádolna valaki). . Viszont arra kiváncsi lennék, hogy akik támadják a FIDESZT melyik másik politikai csoportulásra tudnák rábízni a vezetést?
@vezér01: részemről inkább a tényleg egységes Európára szavazok. csak a tök feleslegesen felhozott baromságok miatt képtelen még egy ország a határain belül is értelmesen élni, nemhogy sok állam egybeolvasztva. márpedig, egy központi kormánnyal ez megoldható lenne. a turbó magyarok, szlovákok, románok (meg mindenki) csináljanak a begyöpösödött agyukkal amit akarnak.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Bocsánat, hogy közbeszólok, de lehet, hogy évente is utazhat majd az Ibusz-szal, társasúton.

1945-ben - amely köztudomásulag már nem szerepelhet hazánk történelmében, mert történelmen kivülinek deklaráltatott - a budai oldalról átjönni Pestre nem volt egyszerű: bumáska kellett.

Az tartanám a jövő útjának ( back to the future ), ha végre sikerülne újra bevezetni az országon belüli passzust is, hogy ne lehessen már flangálni csak úgy ide-oda, Pécsről Debrecenbe, vagy Szegedről Győrbe.
@kanca: nem politikai csoportosulásra, mert az azonosan egyenlő a hozzá tartozó érdekkörökkel. szakértői kormányra, pl Bajnaira viszont kérdés nélkül.
@Pinka-Panka: Könyörgöm, mit nyerünk?
Egy Európán kívül rekedt országot, Ukrán vagy Belorusz életszínvonallal! Hajrá!
@ezmegmi??: Te tényleg hiszel abban, hogy "egységes Európa". Az egyik legfejletteb EUs ország ahol tényleg nemzeti érdek az egységesítés, Németország, még az sem egységes. Nem akarlak megbántani, de te túl szentimentális vagy. Itt kőkemény érdekek húzódnak meg és nem az a cél hogy az Európai nemzetek egységesen éljenek. A kommunizmus is elvben nagyon jó rendszer, hogy majd egységesen elosztjuk amink van.

A szakértői kormány is egy utópia, lásd Olaszország. Nem tudok olyan országot mondani amelyiket szakértői kormány rendbe tett volna. .
@kanca:
ezek közül? senkire, mind tróger. majd ha jön valami csoport, hogy azt mondja, önkormányzati rendszer letarol, máv, bkv, malév csencselés végetér és ledózerol, államigazgatás karcsúsít, büntető tételek korrupcióra gyilkosság szintjére emel, rendőrség, ügyészség kiemelt terület, lehető legfüggetlenebb módon, egészségügy ténylegesen helyretéve, adórendszer egyelőre visszaalakítva, hogy átlag alatt ne szopjanak ennyire, és még lenne sok ötlet.
még azt is megkockáztatom, hogy ilyen súlyos átalakításokért adósságátütemezést kérjünk, hogy a kamatok megspórolásából mindez - európai mércével is támogatva - megoldható legyen, túl nagy vérveszteség nélkül.
bankokat, amennyire az unió hagyja, a lehető legrövidebb pórázra, akár állami, non-profit módozattal is kiegészítve, segítve az eladósodott tömegeket ill. élénkítve a gazdaságot (na persze mutyisztáni kibúvók és pénzszórás nélkül) stb stb stb
@Könnyen elkaptuk, uram!: köszi a válaszokat, de költői kérdések voltak, amelyek célja az volt, hogy rámutassanak a kormány kommunikációjának ellentmondásaira.

azért köszi :)
@Pinka-Panka: Paradox módon ha Orbán nyer, mi mindannyian veszítünk /kivétel természetesen a Nomenklatúrája/
@kanca: akkor miért kuncsorog a kis viktorka az imf-nél barátom? csak nem fontosabb a hatalom az ország javánál?
@nanehogymár: akkor egyetértünk mi lenne a jó.

De ha nincs egyelőre szerinted jobb, akkor addig nem az lenne a dolgunk, hogy legalább ha vannak jó törekvések akkor legalább ne adjuk a lovat a külföldi kettős mércével mérő támadásokank?

Számomra nincs visszataszítóbb mint amikor az MSZP és DK akarja megmondani, hogy mit kellene csinálni? Milyen alapon? Ha már mindig nyugatozunk, egy nyugati országban egy párt ilyet nem élhetne túl. (Ők se fogják de csak szépen lassan fognak eltűnni) És akkor ők mennek ki tüntetni, amit a küldföldi propaganda úgy állít be, hogy a demokratikus ellenzék a diktatúra ellen?...
@emberekembere: A mi akkori gyermekeink (és azok gyerekeinek) a jövőjét az Antall kormány sikeresnek mondott politikája tette tönkre először.
@Kotkodus: azért kuncsorog az IMF nél mert az ország adóssága devizában van és a gazdaság ergo a forint leminősítésevel az államadósság visszanő, tehát visszaránt a mélybe. A hitelminősítők 2008 ban megbuktak, ennek ellenére még mindig az ő véleményük dönti el egy ország besorolását.

Ha pisztolyt tartanak a fejedhez akkor te is kuncsorognál.
@Szobadísz: te jó és, és ezt te most komolyan kérdezed? Kire gondoltál "kormány" megnevezés alatt, Medgyessyre, akinek francia becsületrendje van (vajon miért?), avagy Bajnaira, akit szintén a franciák (is) pénzelnek?
@Könnyen elkaptuk, uram!: Az 5 milliárd a hiteltörlesztés évente.
@kanca:
én értem mire akarsz kilyukadni, de az a gond, hogy alig vannak jó törekvéseik, agyament, világgal szembemenő baromságokkal semmire se megyünk, ill. megnyomorítják az állampolgárok nagyon nagy hányadát. és ez nem a külföld sara!

mindaz amit felsoroltam, egy kis szelet, de már ez is bőven elég lett volna ahhoz, hogy a külföld békénhagyjon és ne kelljen imf-nél ugrálni.. de ha van egy kis realitásérzéked, úgy tűnik még van, akkor tudhatod, hogy egy vakarék ország nem ugrálhat büntetlenül, olyan intézkedésekkel, amelyek homlokegyenest ellentmondanak minden piaci folyamatnak. még akkor se, ha van benne szegről-végről "jótékony" elem (elbaszott végtörlesztés). alapvetően az osztályharc, egy réteg kiemelése mások földbetiprásával, ez megbocsájthatatlan. erre mondtam, nem kell ide külföld, elintéznek ők minket. saját honfitársaikat!
@KG2000: alig törlesztjük a hiteleket, kamatra gondolsz valószínűleg
@vezér01:

Hol húzzuk meg a határt? Magántulajdonunk a föld, amin házunk áll, de alatta minden az államé, víz, gáz, olaj..
Miért ne lehetne Európáé, vagy végső esetben a Földé?
Miért állnánk meg szervezettségben a kerületnél, járásnál, megyénél, országnál?
Ha lehetek pesti, lehetek magyar, lehetek európai, ha meg befizetek egy űrutazásra és értelmes lényekkel találkozom, akkor földi...
@nanehogymár: Igazad van abban, hogy a végtörlesztés nem jó megoldás. Viszont segít pár családnak ezért támogatom. És tényleg kiemel egy csoportot, amivel nem értek egyet, és el is fogjuk bukni a pert, amit vissza kell fizetni ezért nem jó megoldás.

Viszont az is tény, hogy a Bankok az ügyfeleket félretájékoztatták, egyoldaluan módosították a szerződéseket, a kezelési költségeket is svájci frankban számolták. Arról nem is beszélve, hogy a kihelyezett forint hiteleket, több mint 80% ban nem külfödi devizában vették fel a bankok, tehát az árfolyamnövekedésből származó profit extra profit volt. Tényleges kockázat nem állt mögötte, mint amire hivatkozva emelték a törlesztő részletet. Ezt kellett volna megtámadni, mert ez szerintem jogilag minumim kérdéses...
@kanca: "és el is fogjuk bukni a pert, amit vissza kell fizetni ezért nem jó megoldás."

Erre a perre kíváncsi leszek, mert egy normális perben a felperesnek bizonyítania kell a veszteségét.
@nanehogymár: Az én szubjektív véleményem, nagyon leegyszerüsítve ez arról szól, hogy egy világ szinten egy kicsike kis ország önmagában jelentéktlen ország, gazdasági szempontból, arra törekszik, hogy kitörjön az adósságcsapdából, ráadásul úgy, hogy a globális tőke nyereségét csökkentse. Ez a cél eleve meggátolandó példát kell statuálni, csírájában el kell fojtani, mert ez érdekeket sért.

Azért senki nem gondolja, hogy az adatvédelmi ombudsam ügye, meg a bírók nyugdíjazása verte ki a biztosítékot. És ha ezt önmagában észrevesszük, akkor miért nem tesszük fel a kérdést, hogy akkor az egész nem színház?
@nanehogymár: Is-is, kamattörlesztés és a lejárt hitelek törlesztése miatt felvett új kölcsönök.
@kanca:
"Azért senki nem gondolja, hogy az adatvédelmi ombudsam ügye, meg a bírók nyugdíjazása verte ki a biztosítékot. És ha ezt önmagában észrevesszük, akkor miért nem tesszük fel a kérdést, hogy akkor az egész nem színház?"

Persze, hogy nem! Mi lenne, ha az összes gyarmat fellázadna az egész világon?
@különvélemény: nem vagyok jogtudós de ezek törvényes szerződések a hitelfelvevők és a bankok között, amelyet egy állami intézkedéssel utólagosan módosítottak. Nem vagyok jogtudós ember,de abban biztos vagyok, hogy ezt jogilag sokkal könnyebb megtámadni, mintha az állam arra hivetkozna, hogy a szerződések módosítása a bankok által valótlan okokra hivatkozva lettek módosítva így semmisnek minősíthetőek.
@kanca:
Ok, de az eredeti állapot visszaállítása nyilván nonszensz, tehát a bank kártérítést akar majd az államtól.
Na arra leszek én kíváncsi, mert nyilván nem bemondásos alapon fog történni.
@különvélemény: na igen ez már nehéz kérdés, hogy mi a szempont, tény hogy az sem igazságos a bankokkal, hogy az akkori forint árfolyamon kelljen visszafizetni.

Szerintem az lenne a korrekt, hogy az akkori forinthitelek alapul véve, plusz a bankok devizában felvett hiteleivel arányosa megnövelt összeg lenne számítva.

De ha elfogadjuk azt, hogy jogtalanul emeltek a hitel törlesztőkön, akkor azok a családok akik utcára kerültek mert jogtalanul magas törlesztő miatt nem tudtak fizetni akkor ők is jogosultak a kártérítésre.
Tisztelt népnemzeti, kersztény jobboldali Orbánfanok!
Elfeljtitek "hős vezéretek" 1998-2002 közötti "nemzetmentő hőstettét". EU-belépési feltételekre hivatkozva a zugügyvéd Mg-miniszterével sikeresen a porba-agyagba döngölte az általa most oly nagyon féltett mezőgazdaságot. Mert Vityánk 1. országlása idején történt az 1 millió tehén kivágása, mert túl sok tejet termelnek. Szintén az ő dicső nevéhez fűződik a cukorgyártás-cukorrépatermesztés leépítésének megindítása. Az általuk "sikertörténetnek" titulált közraktározási (közlopási) botrányról nem is beszélve. Akkori Kigazda és MIÉP nacsalnyikok észvesztő tempóban vásárolták fel a termőföldeket. Most nagy részüket csak azért szántják fel, hogy a "parlagoltatási támogatást" felvegyék. Jelen pillanatban a kukorica-kvóta körül áll a bál. Azt is csökkenteni kell. Ugyanakkor hangzatos lózung-terveket hirdet meg, hogy majd attól könnyebb lesz a magyarnak. De a periferiális törvények minden egyéni, kisközösségi kezdeményezést ellehetetlenítenek. Csinálj növényházat, de az engedélyeztetése többe kerül, mint egy budai villáé. Termelj a hátsó udvaton, de az árusítási engedély többe kerül, mint a többéves bevételed. Ez is a nemzetgazdaság része lenne.
Azt mondják, 2012 december 21-én véget ér a vaskor. Változás jön :
Avatara-a magyarság szerepe 2012-ben.avi. Addig is
tenyek-tevhitek.hu
Jó munkát, és jó egészséget !
@kanca: csakhogy ezzel nem fog kitörni soha! az adósságcsapdából, tehát bullshit. és óriási károkat okoz. az már más kérdés, hogy a szabályozókat úgy kell megalkotni, hogy a fogyasztó minnél nagyobb védelmet élvezzen. ennek semmi köze ahhoz, hogy a kapitalizmusban a piacorientál cégek profitért dolgoznak. a hogyan az már sokkal érdekesebb.

másrészt visszatérve a banki szerződésekre, ez egy bonyolult ügy, de ez a kezdetekkor lett elbaszva, ezt jogszerűen helyretenni nem könnyű, a perek elhúzódnak. de erre nem megoldás az, hogy rátesszük az egész országra a devizahitelesek tartozását esetleges elmarasztaláskor. biztos lehetett volna furfangosabb jogi megoldással is megtorpedózni és átalakíttatni úgy, hogy ne legyen ekkora felháborodás.
ez a nincs mögötte CHF meg baromság. eleve a hitelek mögött sosincs teljes állomány, csak egy hányadára tartalék. forint dettó. ezek nem létező pénzek, beírták a számítógépekbe és lett.

egyébként ha ilyen egyszerű lenne, hogy sosem volt CHF, akkor pillanatok alatt helyre tehette volna a bankokat orbán teljesen jogszerűen! de nem tette. ezen azért gondolkodj el.
@belekotty:
"Mindegy. A baj az hogy kiverekedtük magunknak a van rajta sapka, nincs rajta sapka státuszt. Szívós munkával bár, de kiharcoltuk.
"
Nem mi verekedtük ki, hanem a magyar ballib oldal. Ha itt valamit lép a kormány, ami csak egy kicsit is sérti az ő politikai érdekeiket, mindjárt rohannak, a nemzetközi spanokhoz, hogy aztán ordibáljanak ők is egy kicsit, hogy zorbándiktatúrátépít meg hasonló baromságok.
Most akkor mondja meg valaki, pl. mi a faxom volt a baj a bírói kar nyugdíjkorhatárának meghatározásával ?
Ja, hogy az ő spanjaik kerültek ezzel hátrányba ? Kérdem én mennyivel dolgozik jobban egy 67 éves bíró, mint egy 45 éves? Tapasztalat ? Milyen tapasztalat ? A kádári rezsim alatt szerzett ? Hmmm.
Rúgják csak ki a fenébe a néppártból Orbánt és a Fideszt. Megérdemlik!
www.europarl.europa.eu/ep-live/hu/schedule/live-broadcast

EU közvetítés, Magyarország délután kerül szóba, de már beszéltek rólunk.

Orbánt azért tudjuk nézni, de kiváncsi vagyok!
@nanehogymár: egyetértek, hogy ez a PSZÁF feladata lett volna. De ha a magyar politikusok is vettek fel ilyen hiteleket akkor, hogy várjuk el, hogy PSZÁF "szakemberei" rendesen végezzék a munkájukat.

Az is igaz, hogy ezzel a politikával nem lehet kitörni az adósságcsapdából. De azzal sem amit eddig 20 évig csináltunk. Azt el kell fogadni, hogy ha nem akarják akiknek az adósai vagyunk, hogy egy jó törlesztőt elveszítsenek és ehhez megvannak az eszközeik, hogy megakadályozzák akkor 2 lépés van. Felvesszük mindig a hiteleket, marad ez a lábvíz ami eddig, az embereket még jobban megszorítják, viszont nem lesz 500 a benzin, meg 400 az Euro. Vagy totális gazdasági háború lesz amiben 3-4 évig a padlón leszünk és vagy sikerül felállni vagy nem. Én más alternatívát nem látok.
@kanca: Ó megtanultad a mantrát. Be is írtad, most már mehetsz.
@☉ ☾:
"Nem igazán látod át az EU rendszerszintű működésének lényegét, ami az átláthatóságon és kiszámíthatóságon, közös célok megfogalmazásán alapul. Aki alapjaiban eltér ettől a metódustól, hiába mutogat a jogszabályokra, ha tettével azok szellemét sérti."

Te viccelsz ? Ha elvek alapján ítélkeznénk, tulajdonképpen bármely ország elítélhető lenne. Pl. a most bevezetendő internetet szabályzó amerikai SOPA és PIPA törvénytervezet, amely egyebek mellett a jogtalan letöltéseket hivatott megakadályozni.
Elvek alapján lehet jogszabályokat alkotni, de jogot gyakorolni csak jogszabályokon keresztül lehet.
Ha valakit bűntetni kell, tegyék azt jogi alapon, konkrét jogszabályokra hivatkozva, és főleg konkrét esetekre vonatkoztatva, és ne valamiféle elvek mentén.
@kanca:
én látok, mindaz amit leírtam, százmilliárdok, és máris nem kell hitel, ez akkor lenne igaz, amit te hiszel és/vagy bebeszélsz magadnak a külföldről, ha ezek a dolgok rendben lennének. eleve paradoxon.
milyen gazdasági háborút akarsz? milyen kimenetellel? fogalmad sincs a végeredményről, a következményekről.. azt hiszed, ez úgy megy, hogy eldöntöd? orbán is azt hitte. aztán nem működik. nem tűnt még fel?! döbbenet.

itt súlyos átalakítások, megszorítások kellenek és az szja rendszer időleges visszaállítása.
máris nem tud "támadni" a külföld, mert nem szorulunk a hitelre. de nem ismétlem el, amit leírtam feljebb.
ha nem akarnak hozzányúlni a zsírosbödönökhöz, itt változás nem lesz. és hitelt kell felvennünk. az imf kikényszeríthetné a változást, csak gyanítom nem a zsírosbödönök fognak "bedőlni", hanem továbbra is a kisebb ellenállás felé haladnak, és a Zembereket fogják kizsigerelni.. na persze nem a kiválasztottakat.
@sagia77: OK, akkor neked mi a konstruktív véleményed? Hogy látod a helyzetet? Érdekel, mert lehet akik másként látják lehet meg tudnak győzni.
@no successful:
1. EU nem USA, egyébként elkaszálták a sopa-t
2. ezt írtad:
"Elvek alapján lehet jogszabályokat alkotni,.."
"Ha valakit bűntetni kell, tegyék azt jogi alapon, konkrét jogszabályokra hivatkozva, és főleg konkrét esetekre vonatkoztatva, és ne valamiféle elvek mentén."

na most akkor ez egy és ugyanaz. egyébként milyen jogszabályokat hiányolsz? hiába ugrál az EU, az iparűzési adót is szabályok alapján ítélte meg a végén az európai bíróság. mi a probléma? a hujjogás még nem ítélet.
@nanehogymár: Ne érts félre a struktúrális átalakítás szerintem is előfeltétel. Az oktatás, tömegközlekedés, egészségügy stb mind megoldandó kérdés.

Teljes átláthatóság állami cégekben, felelősségre vonhatóság, az állami bürokrácia csökkentése, nyugdíjasok ingyen utaztatásának korlátozása, felesleges tömegszakok állami támogatásának megvonása, túl nagy közintézményi folglakoztatás, budapesti kerületek egységes pénzügyi szabályozása, segélyek felülvizsgálata, normális közmunka program, btk szigorítása, önfenntartó börtönök, rendőri korai nyugdíjazás megszüntetése sorolni lehetne mi az amit szerintem meg kellene tenni. És nekem az a bajom, a Fidesszel hogy a 2/3-ot és a 4 évet nem erre használja fel, hanem médiatörvény, Mol vásárlás, dohányzás tiltása (amit támogatok) stb. A lista nem fontossági sorrendet vagy megtakarítási sorrendet tükröz csak most ezek jutottak eszembe
@kanca: azt nem írtam, hogy a listából néhány dolog megtörtént, illetve félig meddig de ez kevés
@Matróz Kommandó: Orbán Viktor deviáns elmebeteg. Ez ténykérdés, nem politikai vita tárgya. Egy dologból ért, ha hatalmas kokit vagy sallert kap. Ezért meg is fogja kapni, vele együtt mi is megkapjuk. A szavazóit nem sajnálom, de az országot igen.
@kanca: na de hát most írod le a lényeget. nem a külföld az oka ennek, hanem ez a nyomorék kormány! ha már a felének nekiálltak volna az elején, még csak hatalombetonozás se kéne és szarrá aláznák - még egy két választásig legalább - az ellenzéket. de hát elszalasztották a lehetőséget, ez a mentalitásukból fakad. nem vártam mást. ezek trágya emberek. és kilátásban sincsenek perpill olyanok, akikre szívesen lehetne ikszelni.. ez a tragédia, nem trianon.
Kintről szövegelni befelé az országba.

OV megteremtette ezt a műfajt. Hogy megbecsülöm-e érte?

Inkább leköpném.
@no successful: Te mivel foglalkozol, amihez nem kell tapasztalat? Repülőgépet vezetsz? Orvos vagy, akiket 8 év tanulás után engednek ember közelébe? Ki a f@szom vagy te, hogy ekkora baromságokat mersz ideírni egy ilyen kérdésben?
@Tüntessünk a sunyi, bóvli Orbán kormány mellett?:

Tudod hogy a dumádat meg is lehet fordítani ?

Tüntessünk a bóvli Bajnai kormány mellett !
Éljen az IMF !
300 Forintos benzinárat akarunk, és 250 forintos eurót, de a világért se több fizut havi 50000-nél.
A korházakat zárják be !
A hitelekkel bajbajutottakat ki az utcára !
Le a közalkalmazottakkal ! (Struktúráljunk át) !
Mégegyszer, éljen az IMF !
Igenis Sukoró egy hőstett volt.
Éljenek a Nokiás üzletkötők !
Húzzunk bele ! (Hú ez meredek volt)
Privatizáljunk mindent! (Ja, nincs már semmink ? Akkor a földet !)
Éljen a szabad sajtó ! (Úgy értem a liberális sajtó ami majd jól fizetett újságírókon keresztül megmondja nekünk hogy nekünk mi legyen a véleményünk.)
Éljen a kozmopolitizmus ! Vesszen a magyarkodás és vele a nemzettudat !
Kohn Benditet köztársasági elnöknek !
Szabadságot szlovák testvéreinknek, a magyarkodó szlovákok ellenében.
@nanehogymár:

Sajnos a kiadás csökkentést és racionalizálást, amiket előbb felsorolatam nem oldották meg.

De azt ne felejtsük el, hogy ezeknek a végrehajtsukhoz hatalmas pénzügyi források kellenek, amit ekkora adóssággal nem lehet előteremteni. A Fidesz ott rontotta el, hogy először megakarta teremteni a pénzügyi hátteret mielőtt nekilát, de azzal nem számolt, hogyezt a leminősítésünkkel nem fogják hagyni. És ebben szerintem igenis szerepe van külföldnek.
@alib:
"Ki a f@szom vagy te, hogy ekkora baromságokat mersz ideírni egy ilyen kérdésben? "

Várom az indoklást, mi ebben a baromság. Ha van olyan jogszabály az EU-ban ami a legfelsőbb bíróságok korhatárait 75-évig vagy a sírig írja elő, akkor ok.
@nanehogymár:
"a hujjogás még nem ítélet. "

Ez így van. Ezért mondom, hogy ez a felhajtás, ami most az EU-ban is folyik, egy baromság, határozott politikai célokkal.
Egy kérdésem is lenne hátha tudjátok. A kommunizmusban felvett hiteleket még mindig törlesztjük? Nem lehetne azokat legalább most mint a Lengyelek vagy Csehek semmisnek tenni

Amúgy az IMF-et nem zavarta anno, hogy Magyarországon kommunista diktatúra volt?
@nanehogymár: "egyébként elkaszálták a sopa-t"

Aha, azért fekete az angol wikipedia. ;)

en.wikipedia.org/wiki/Main_Page
@kanca:
"Amúgy az IMF-et nem zavarta anno, hogy Magyarországon kommunista diktatúra volt? "

Kína sem zavar senkit, sőt vékaszámra viszi oda a pénzét minden "liberális" vállalkozó, hogy aztán gyerekekkel dolgoztasson.
Ok van egy két Amnesty I. hőzöngés, hogy mégis azért a "ruha ne gyűrődjön", aztán csak mennek a "liberális" cégek meg a mögöttük álló mégliberálisabb befektetők.
@alib:
"Te mivel foglalkozol, amihez nem kell tapasztalat?"

Egyébként elárulom, 25 év tapasztalat áll mögöttem, de nem vagyok 50. biztosan nem könnyű a főügyészek dolga, de nem hiszem, hogy 50 év (abból 28 egy diktatórikus államrendben) tapasztalat kell ahhoz, hogy valakiből jó bíró vagy ügyész legyen.
@no successful: Persze akérdés költői volt. Engem csak az zavar, hogy a mai emberek nem tudják a jelenlegi történelmi helyzetet megítélni csak a múltat. Pedig a múltból lehet a legtöbbet tanulni. És ha azzal sem lehet szentimentális vagy csőlátású emberek szemét felnyitni, hogy az IMF hitelt adott a kommunista rezsimnek és ezzel a profitot az emberek elé helyezte akkor nem tudom miért kellene elhinni, hogy majd az IMF diktátumok rendbeteszik az országot.
@no successful: "de nem hiszem, hogy 50 év (abból 28 egy diktatórikus államrendben) tapasztalat kell ahhoz, hogy valakiből jó bíró vagy ügyész legyen."

Viszont ha így van, akkor 49 évig szarul végezte a munkáját. :D
@kanca: "nem tudom miért kellene elhinni, hogy majd az IMF diktátumok rendbeteszik az országot."

Izland:
"Különösen visszás, hogy a korábbi években a bankprivatizációt és a pénzügyi szektor liberalizálását szorgalmazó nemzetközi szervezetek – egyebek között az EU és az IMF – most az állam, vagyis az adófizetők pénzéből kártalanítaná a csődbe jutott bankok ügyfeleit – írja Hudson a Financial Timesban."

Mert az EU és az IMF mindig a kisemberek érdekeit tartja szem előtt. :D
@különvélemény: ezt hívják banki kockázatvállalásank amit beépítenek a törelsztőrészletbe...
@kanca: lehet, hogy volt esély, csak elbaszták. adósságátütemezés! ld. a cikk is, amit linkeltem.
@nanehogymár:
Nyilván az index cikkéről nem tájékoztatták az ellen lobbit, mivel szerintük a csata még nem dőlt el.
@nanehogymár:
www.mozilla.org/en-US/firefox/new/

"Today Mozilla joins with other sites in a virtual strike to protest two proposed laws in the United States, called SOPA and the PROTECT IP Act. On January 24th, the U.S. Senate will vote on the PROTECT IP Act to censor the Internet, despite opposition from the vast majority of Americans."
Szerinted ez magyarul van?
"De még ezeknél is nagyobb súlya lehet Európa legnagyobb hatalmú konzervatív politikusának, Angela Merkel német kancellárnak hétvégi nyilatkozata"

Mert szerintem nem. Vagy legalábbis nem a nyelvet legalább alapfokon beszélő szintjén. Az ugyanis így mondaná:
"De még ezeknél is nagyobb súlya lehet Európa legnagyobb hatalmú konzervatív politikusa, Angela Merkel német kancellár hétvégi nyilatkozatának"
@kanca: összegzem véleményedet, amit itt eddig olvastam (kérlek szólj, ha tévedek valamiben):
- eu/usa nem igazságos rendszerek és magyarország nettó áldozata az ő ál-demokráciájuknak.
- az imf/hitelminősítők inkompetens rablóbanda, tevékenységük káros magyarországra nézve.
- izland csődbe ment és jó úton jár.

mire én megkérdeztem tőled: miért nem visszük csődbe az országot, ha az az országnak előnyös?
- mert a devizaadósság miatt pisztoly van a fejünknél (volt a válaszod).

de ha nem fizetjük vissza a hiteleket (mert csődbe mentünk) akkor nincs többé pisztoly!

viszont nyílván viktorka politikai tőkét veszítene (ez a helyes válasz a kérdésemre és ezért érzi viktorka a pisztolyt a fejénél).

és ennek a gondolatmenetnek a vége az, hogy még ha jobb is az országnak a csőd, mint a hitelek visszafizetése (amit én nem gondolok), viktorka soha sem fogja azt megengedni, mert neki fontosabb a saját politikai státusza, mint az ország java.

tudod, amit állítasz az alapvetően megállja a helyét, csak a végkövetkeztetés nem helyes!

- eu/usa tényleg nem az igazság letéteményesei, de még mindig a világ azon közösségei, ahol az átlagember a legjobban és legszabadabban él (és jobban, mint nálunk).
- mi aláírtuk, hogy bármikor alávetjük magunkat egy adott közösség vizsgálatának, bírálatainak és most ez történik.
- a közösséghez való tartozásnak nyílván több az előnye, mint a hátránya (ha nem így lenne viktorka már rég kilépett volna).
- a hitelminősítők tényleg elkövettek szarvashibákat (amelyekért anyagi felelősséggel kellene, hogy tartozzanak), de ez nem azt jelenti, hogy minden bírálatuk hamis vagy helytelen (valahogy be kell árazni a sok államosítást és visszamenőleges hatályú törvényt... nem beszélve arról, hogy be kell árazni eltolcsybácsit, lézerjanit és viktorkát is > és nekik - sajnos - gazdaságilag ez a reális értékük).
- imf ügyben pedig nem kell messze menni. bajnait lehet szídni, de egy elcseszett mszpszdsz időszak után ő imf hitellel stabilizálni tudta a gazdaságot; ezt még a fidesz is elismerte... külföldön...:).
@Kotkodus: Részben igaz amit írsz, de azokból levont következtetések nem azok amire én gondolok. Ha megengeded akkor levonom a saját írásaim végkövetkeztetéseit, ahogy én szerettem volna megértetni

EU/USA: én arra utaltam, hogy aki elhiszi, hogy amikor az EU/USA értünk és a demokráciáért aggódik az nagyon nincsen tisztában világga.

IMF: egyáltalán nem inkompetens, nagyon jól csinálják azt ami az ő érdekük. Nem válaszoltál arra, hogy az IMF kommunista országnak adott hitelt de most zavarja, hogy demokratikus érdekek csorbulnak

PISZTOLY:

Orbán azt hitte, és most nem tudom, hogy hiszi-e még, hogy az IMF majd engedi, hogy az ő szabályaikat betartva visszafizetjök a hitelt és mindenki happy. nekik az nem win-win szituáció, ezért nem érdekeltek benne.
@Kotkodus: folytatom

PISZTOLY hasonlat:

Orbán azt hitte, és most nem tudom, hogy hiszi-e még, hogy az IMF majd engedi, hogy az IMF szabályait betartva (hiány 3% körüli legyen) visszafizetjük a hitelt és mindenki happy. nekik az nem win-win szituáció, ezért nem érdekeltek benne, főleg ha gloáblis tőkét megadóztatjuk és az extra profitot elvesszük a bankoktól. Ha csődbe menne az ország, annak köszönhetően, hogy nálunk a posztkommunista vezetők mai napig véleményformálóak a holdudvarukkal a társadalom nem tudna egységesen összefogni úgy mint Izland hiába nyert Orbán 2/3-al és ezt ő is tudja. Igy sajnos amíg az emberek nem látják, hogy mi miért történik addig ez a forgatókönyv öngyilkosság és ezt szerintem Orbán is tudja. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok Orbán fan.

Izland/Argentina:
Igen ők nekimentek az IMF-nek megtagadták a törlesztést. Izland arra hivatkozott, hogy a pénzeket nem arra költötték (embereik érdekei) mint amire felvették, ezért ők nem fizetik vissza. Argentina gazdasága szárnyal, Izland is növekedik, pedig a földrajzi helyzete rosszabb mint a mienk. Ennyit arról, hogy mit történik ha valaki szembemegy. Ehhet persze kell egy erő társadalmi egyetértés, ami nálunk jelenleg még nincsen meg.

Bajnai:
Most nem akarok a Liba ügyre utalni, de azt lehet nem tudják sokan, hogy a Bajnait támogató csoport mögött Soros György van. Az a Soros György aki akkora hazafi, hogy a magyar forintra spekulálva shortolt és okozott kárt a gazdaságnak.

Remélem mindenre válaszoltam
@Kotkodus: [JAVITVA, EGYBEFUZVE]Részben igaz amit írsz, de azokból levont következtetés nem az amire én gondolok.

EU/USA: én arra utaltam, hogy aki elhiszi, hogy amikor az EU/USA értünk és a demokráciáért aggódik az nagyon nincsen tisztában világgal. Nem tudom, hogy a nyugat a világtörténelem folyamán az atlanti szövetség mit tett értünk. Azt tudom, hogy mit tett ellenünk és mit nem tett értünk. EU-t miért nem zavarja a Benes dekrétum, szlovák nyelvtörvény, szlovák állampolgárság megvonása, a Temerini fiúk esete stb. Aki meg elhitte, hogy majd Bécsben cukrászdát nyit annak annyi esze van. Nekik az olcsó munkaerő, és piac kellett, ráadásul az adóinkból még államadósságot is törlesztünk. Ki a fa.. akarná ezt feladni a helyükben?

IMF: egyáltalán nem inkompetens, nagyon jól csinálják azt ami az ő érdekük. Nem válaszoltál arra, hogy az IMF a magyar kommunista országnak adott hitelt de most zavarja, hogy demokratikus érdekek csorbulnak. Ez nem ellentmondás?

Bankok: a világválság okozói akik a kapzsiságuk miatt mentek tönkre. Mit történt? az országok (emberek adóin keresztül) megsegítették a bankokat. A hitelminősítők a hitelüket 2008-ban eljátszották. A hitelminsőítők a bankok érdekeit képviselik közvetve, mert úgy kapnak megbízást. Bevezették nálunk a Bankadót, Végtörlesztést, Jegybank törvényt le lettünk minősítve, holott még van tartalék az országnak és a gazdasági mutatók sem indokolták a bóvli kategóriát.

PISZTOLY hasonlat:

Orbán azt hitte, és most nem tudom, hogy hiszi-e még, hogy az IMF majd engedi, hogy az IMF szabályait betartva (hiány 3% körüli legyen) visszafizetjük a hitelt és mindenki happy. nekik az nem win-win szituáció, ezért nem érdekeltek benne, főleg ha gloáblis tőkét megadóztatjuk és az extra profitot elvesszük a bankoktól. Ha csődbe menne az ország, annak köszönhetően, hogy nálunk a posztkommunista vezetők mai napig véleményformálóak a holdudvarukkal a társadalom nem tudna egységesen összefogni úgy mint Izland hiába nyert Orbán 2/3-al és ezt ő is tudja. Igy sajnos amíg az emberek nem látják, hogy mi miért történik addig ez a forgatókönyv öngyilkosság és ezt szerintem Orbán is tudja. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok Orbán fan.

Izland/Argentina:
Igen ők nekimentek az IMF-nek megtagadták a törlesztést. Izland arra hivatkozott, hogy a pénzeket nem arra költötték (embereik érdekei) mint amire felvették, ezért ők nem fizetik vissza. Argentina gazdasága szárnyal, Izland is növekedik, pedig a földrajzi helyzete rosszabb mint a mienk. Ennyit arról, hogy mit történik ha valaki szembemegy. Ehhet persze kell egy erő társadalmi egyetértés, ami nálunk jelenleg még nincsen meg.

Bajnai:
Most nem akarok a Liba ügyre utalni, de azt lehet nem tudják sokan, hogy a Bajnait támogató csoport mögött Soros György van. Az a Soros György aki akkora hazafi, hogy a magyar forintra spekulálva shortolt és okozott kárt a gazdaságnak.

Remélem mindenre válaszoltam
@különvélemény:
jó variálhatunk ezen, de amerikában tudják már előre, mi az ami lefutott már :) nyilván nem akarnak semmit a véletlenre bízni.
@kanca:
magyarország nem argentína és nem izland.
pláne mert nincs miből finanszírozni utána az országot. ha ezt nem látod át, márpedig látszik, hogy nem, nem kellene az államcsődről szóló hülyeséget erőltetni. hiába mondod, hogy ez nem jó, az nem jó, nem érted az összefüggéseket, hogy pont ezek miatt nem fog működni itt soha az, ami Argentínában történt.
(bár a működött túlzás, mert az ár, amit fizettek érte túl nagy volt még így is. ráadásul nálunk többszöröse lenne. olvass utána.)
@nanehogymár: Izland mivel volt jobb helyzetben? Argentina nagy árat fizetett. Írek is kilátásba helyezték az elengedés kérvényezését. De mond el mit olvassak el.
@kanca:
eu/usa: mégis nato/eu tagok vagyunk, mert ez még így is előnyösebb, mint kívül lenni. igazság nincs és saját igazunkat talán jobban tudnánk érvényesíteni, ha szövetségeseink lennének. kik is ma hazánk szövetségesei? azt már nem is említem, hogy harcok nélkül szűnt meg a kommunista rendszer, ami valószínűleg nem történt volna meg az eu/usa nélkül…
„Nekik az olcsó munkaerő, és piac kellett, ráadásul az adóinkból még államadósságot is törlesztünk. Ki a fa.. akarná ezt feladni a helyükben?”
részben igaz, de érdekes, hogy amikor az eu pénzeket kapjuk, akkor ez sohasem merül fel… ha ilyen szar miért nem lép ki viktorka (2/3dal)? mert az előnyök meghaladják a hátrányokat!

imf: ne keress erkölcsi összefüggést (ellentmondást) a hidegháborús és a mai helyzet között. ha szeretnéd kifejtem, de szerintem érted te e nélkül is…

„az országok (emberek adóin keresztül) megsegítették a bankokat.”
nálunk nem volt bankkonszolidáció (tudtommal) a 90es évek óta…

„Bevezették nálunk a Bankadót, Végtörlesztést, Jegybank törvényt...” + „ha gloáblis tőkét megadóztatjuk és az extra profitot elvesszük a bankoktól.”
ez szerinted nem államosítás és negatív megkülönböztetés, ha nem egyezel meg előbb az érintettekkel? nem lehet, hogy ez a leminősítés fő oka: hogy (törvényesen) államosítunk, kirekesztünk?

„PISZTOLY hasonlat … Ha csődbe menne az ország, annak köszönhetően, hogy nálunk a posztkommunista vezetők mai napig véleményformálóak a holdudvarukkal…”
Ne is említsük a legkövetkezetesebb eltolcsy időszakot… szót sem érdemel…

„…a társadalom nem tudna egységesen összefogni úgy mint Izland hiába nyert Orbán 2/3-al és ezt ő is tudja. Igy sajnos amíg az emberek nem látják, hogy mi miért történik addig ez a forgatókönyv öngyilkosság és ezt szerintem Orbán is tudja. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok Orbán fan.”
egyértelműen látod te is, hogy viktorka és politikája már rég nem élvezi a többség támogatását… mi is volt 2008ban a fidesz véleménye erről (a másik oldalon ülve)?

bajnai liba ügye olyan, mint kövér köteles ügye, vagy fletó öszödi beszéde (ellenzék által felfújt, hiteltelenítő kampány része… ebben nagyon jó a fidesz… kár, hogy kormányozni nem tudnak…). soros meg tavaly visszavonult… nem hiszem, hogy az ő helyzetében fontos lenne, hogy mi van magyarországon… az csak addig érdekelte amíg shortolhatta a forintot…

izland/argentína: nem t'om, utánaolvasok... gyanusan egyszerű amit írsz...
@Kotkodus: az hogy mennyit fizetünk be az EU-ba és mennyit kapunk az egy dolog. De ha hozzávesszük, hogy mennyi vámtól esünk el, hogy le korlátozzák hogy miből mennyit termelhetünk, hogy kiket mennyire adóztathatunk meg akkor biztos vagyok benne, hogy rosszabbul állunk. Arról nem is beszélve, hogy mivel nincsenek vámok nem tudjuk megvédeni a hazai piacainkat lenyomják az árakat, így térdre kényszerítve a még meglévő termelésünket. Arról nem is beszélve, hogy meg van szabva mire költhetjük az EU-s pénzeket. Attól, hogy Mucsaröcsögén felútják a közteret, attól még nem lesz munkahely. Ez kb annyi mint kutyának a csont rajta egy kis hússal de azért közben ráteszik a pórázt. Dolgoztam egy ideig EU pályázatokkal ami ott megy a közröhely, persze vannak kivételek.

imf: nem értem teljesen, hogy ne keressek összefüggést. Egy kommunista diktatórikus országnak adtak IMF hitelt, amit még most is fizetünk. Szerintem ez no comment.

A különadó negatívan diszkriminálja a multikat azt mondtad. Igaz. És az hogy kedvezményesen, vagy ingyen kaptak területet és adómentességet vagy adókedvezményt az mi ha nem diszkrimináció a magyar kis és közép vállalatokkal szemben? És persze a nyereséget kiviszik az országból, arról nem is beszélve.

A bajnai vezette haza és haladást nemrég biztosította anyagi támogatásáról Soros. Én nem örülnék, ha egy olyan ember kerülne hatalomra akit egy olyan ember támogat anyagilag az alapítványon keresztül aki annak ellenére, hogy felfoghatalan vagyonnal rendelkezik a saját szülőhazája ellen tesz. És ezen nem változtat még az sem, hogy ő azt mondja, hogy visszavonul. Az ilyen embert minimum kitiltanám az országból. Ha te ezzel együtt tudnál élni, azt nagyon sajnálom, és tényleg nem tudom hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy megváltozzon a véleményed.

Gyurcsányt nem is értem minek hoztad szóba. Gyurcsány öszödi beszédét azt nem kellett felfújni. Normális nyugati országban elkergették volna, de inkább magától lemond. Az, hogy a sok kisnyugdíjas oda van érte az ad egy képet az értelmi szintjükről. Ha Orbán hatalommániás akkor Gyurcsány aztán nem tudom mi. Arról nem tehet a jobboldal, hogy nem tud egy olyan szocialista oldal létrejönni ami nem posztkommunista. Nálunk szerencsésebb országok rendszerváltáskor az ilyeneknek amnesztiát adtak és eltiltották a közügyektől.

Az, hogy nálunk nem volt bankkonszolidáció az egy dolog.Nálunk szinte csak leányvállalatok vannak. Az anyabankok kaptak elég támogatást. A jegybankunk nem gyakorolja a bankok bankja státuszt, vagyis a bankok felügyeletét. Arról nem is beszélve, hogy a magyar pénzeket Bulgáriában nyomtatják ha jól tudom, de hogy nem nálunk az biztos. A jegybank független, csak az a baj, hogy a magyar érdekektől.Az, hogy megadóztatjuk a bankokat az a minimum, ha már a világválságot a profitéhségük miatt még 3 évvel is érezzük és még fogjuk is.
@Kotkodus: "bajnai liba ügye olyan"

A bajnai ügyekbe vedd bele, a postapalotát, a tévészékházat és még sorolhatnám. Tudod wallis.
Persze bajnainak semmi köze sem volt hozzá, hogy állami vállalatokon a volt cége nyerészkedik...
@vezér01: "Érdemes olvasgatni Adam Weishaupt
Albert Pike és társaik elképzeléseiről,ugyanis a
francia forradalomtól kezdve a két világháborún át a most folyó harmadikig azt látjuk megvalósulni,amit ők elterveztek. A cél a központosított Európai Egyesült Államok megteremtése,és aki nemzetállamban gondolkodik,az
ellenség! Likvidálása lehet erkölcsi,de akár fizikai is. "

Ezt Te írtad. És én zsidózok??!!
süti beállítások módosítása