Végre romantikus gesztusra szánta el magát, az egyébként inkább kemény figurának megismert Tarlós István, és belebegtette egy rég elfelejtett adónem, a hídpénz lehetőségét. Adófajtákból nem állunk rosszul országos szinten sem, a 2010-es kormányváltás óta 21 új típust vezettek be, és ha hihetünk Matolcsy miniszter vonatkozó számításainak, akkor egy eddig ismeretlen adó még beúszhat. „Az 58 kisadót tavaly 48-ra csökkentettük, majd az év végén ismét 54-re emelkedett az adók száma. Most hét adónemet megszüntetünk és három új adót bevezetünk, így 51 adó lesz” - mondta május elején a nemzetgazdasági miniszter, amiből (54-7+3=51) vagy az ortodox matematika forradalmasítása, vagy egy titokzatos adó bevezetése következik. Egyiken se lepődnénk meg, és összegyűjtöttük a máshol már bevált adófajták közül a legígéretesebbeket. Várjuk javaslataikat is: milyen új adót vezessen be a kormány vagy a főpolgármester?
Tetoválásadó
Az amerikai Arkansas államban 2005 óta hat százalékos extra adó sújtja minden tetoválás és testékszer elkészíttetését. Bevezetésével a kormány erősíthetné táborát a nyugdíjasok között, egyúttal a sárkányos / nonfiguratív tetoválásos plaza-fiataloktól kezdve a Turulmadár-Emese szex-jelentettel kivart jobbikosokon át a motorosokig több veszélyes szubkultúrán is üthetne.
Élsportoló adó
Szintén Amerikából származó példa a 'jock tax', amely az adott államba sportolni érkező élsportolókra kivetett adófajta. Bevezetésének története az elvi alapú jogalkotás olyan elegáns példája, amiből még a sokat látott magyar képviselőknek is van mit tanulniuk. 1991-ben, miután a Lakers kosárcsapata kikapott az NBA nagydöntőben a Chicago Bullstól, Los Angeles városa gyorsan megadóztatta a Bulls játékosait azért a három meccsért, amit idegenben játszottak. Az adó azóta nagyon elterjedt, ma már több mint 20 államban vetnek ki hasonlót. Itthon is működhetne ez települési vagy megyei hatáskörben, Leisztinger vállalkozó csapata fizethetne Fejér megyének, csak a példa kedvéért.
Boszorkányadó
A térségben Magyarországnál csak Romániában tudtak többféle adót kitalálni, ezért rájuk mindenképpen érdemes odafigyelni. 2010-ben elkezdték kibővíteni a jövedelemadózás-köteles foglalkozások listáját, ahova bekerült a boszorkányság tevékenységi köre is. A romániai boszorkányok közül páran örültek ugyan, hiszen végre elismerte létezésüket az állam, többségük azonban mérgelődött: többen még mandragóragyökeret is szórtak a Dunába, amivel a parlamenti képviselőket átkozták meg. Szintén ugyanekkor vezették be Romániában a jósokra és jövendőmondókra kivetett adót, akiknek gyenge szakmai színvonalát jelzi, hogy meglepetten és felháborodva fogadták a hírt.
Szakálladó
A szakállviselést még Nagy Péter orosz cár sújtotta különadóval, igaz ő ettől elsősorban nem extra bevételeket remélt, hanem az állampolgárait szerette volna kicsit európaibbá változtatni. A Nyugat felé orientálódást nem volt könnyű lenyomni az ortodox lakosság torkán, így a szép szavak után jött az adóztatás. A kormányzatban most amúgy is szakáll-ellenes tendenciák látszanak, nemrég két fontosabb pozícióból is távozott az addigi szakállas.
Kalapadó
A brit kormány a XVIII. század elején a birtokolt kalapok számából kívánta kikövetkeztetni, hogy melyik állampolgára mekkora jövedelemmel bír a valóságban. A bevezetése után komoly definíciós harcok lángoltak fel, rengetegen kezdték el bizonygatni, hogy nem is számít kalapnak, amit a fejükön hordanak. A vitákat lezárandó a brit kormány 1804-ben kénytelen volt törvényi keretek között meghatározni a kalap definícióját, amit lassan a magyar jogalkotás amúgy is létrehozna.
Kábítószer-terjesztési adó
Hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy ahhoz, hogy a kábítószer terjesztését megadóztassuk, előbb talán legalizálni kéne a kábítószereket. Tennessee-ben megtalálták a megoldást, amivel a kecske is jól lakik, és a börtön is megmarad. A dílerek névtelenül fizethették be az adójárulékokat az eladott drog után, amiért adóigazolást kaptak. A déli állam jogalkalmazóinak szarkasztikus humorát dicséri, hogy nem pecsétes papírt, hanem egy bélyeget, mellyel lebukás esetén igazolhatták, hogy tisztes adófizető állampolgárok, és megúszhatták a teljes vagyonelkobzást. Bármennyire is irreálisnak tűnik az ötlet, 2005 és 2009 között több mint hatmillió dollár folyt be az államkasszába a drogterjesztésből. 2009-ben azonban a Legfelső Bíróság alkotmányellenesnek ítélte az adónemet, és eltörölte. Az adónem magyar bevezetését jelezheti előre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter pár napja éppen arról beszélt, hogy Vizoviczki Lászlónak is azért kellett buknia, mert nem fizetett rendesen adót.
Kövesd a Petőfi utcát a facebookon is!