Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

XIII. századi oklevelet is szeretett volna magának Schmitt Pál

2012.03.30. 13:31 petőfi utca

Apró, de rendkívül plasztikus adalékkal járulhatunk hozzá az utolsó óráit élő Schmitt-korszak természetrajzához. Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy az elnök nem rég a munkahelye tőszomszédságában lévő Magyar Országos Levéltárba látogatott, ahol többek között egy XIII. századi oklevéllel kápráztatták el. Az ilyen régi okiratoknak már tudományos szempontból is nagyon komoly értékük van és általában jól is néznek ki. Nem csoda, hogy Schmitt Pálnak megtetszett, ezért helyben elkérte a levéltár igazgatójától. Forrásunk szerint az igazgató megígérte, hogy eljuttatja az elnöki hivatalba az oklevél fénymásolatát, de az elnök az eredetit szerette volna, ami "jól mutatna a tárgyalója falán". A Petőfi utca szikár szakmaiságához méltatlan húzás lenne azon rugóznunk, hogy Schmitt Pál mennyire ragaszkodik egy oklevél eredetiségéhez, mindenesetre ezúttal nem kapta meg, csak a fénymásolatot.

(Egyébként mire számít ma este? Lemond vagy nem? Szavazzon itt!)

6 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr494350098

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 14:28:19

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jól mutatna a falán - bexarás. Hímzett falvédő nincs?

Az álamfő állruhában járlya az országot
(Schmitt Pál füle egészen jól fotózható volt hátulról.)
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1737_az_alamfo_allruhaban_jarlya_az_orszagot
Azok a boldog, szép napok, ég veled!
a.) Halált megvető bátorságról tanúskodik a diri,mivel ellenállt a diktátor egyik jobbkezének.
b.) Rábeszélte, hogy elégedjen meg a már ott lógó
eredeti aranybullával.
c.)Arról miért nem szól a kiváló poszt, hogy a
volt doki felváltva hordja a Szent Koronát a
felcsúti rémmel. Ilyen dolgokat nem szabad titokban
tartani.
Tisztelettel.fidzsi, droid, de Magóg
szerintem a fénymásolat sokkal jobb, így legalább rá lehet iratni a nevét is :)
@tocsal:
ráírta volna ő az eredetire is
@okoskodo.peti: ebben látod, lehet hogy igazad van :), vagy inkább :( :( :(