Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Felelős kormányok felelős tagjai

2012.03.28. 13:29 petőfi utca

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök, miután a doktori disszertációját vizsgáló bizottság nyilvánosságra hozta jelentését. Schmitt rutinos nem_lemondó. Annak ellenére maradt például a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a 2004-es athéni olimpiát követően, hogy ott több magyar olimpikont is doppingvétség miatt zártak ki, ő pedig még korábban kijelentette, hogy távozik a MOB éléről, ha az olimpián bármelyik magyar sportoló lebukik. Összeállításunkban az utóbbi évek Schmitt-antitézieseit gyűjtöttük össze a világ következményekkel terhelt feléről, és az is kiderül, hogy volt ez másképp Magyarországon is.

2006: Cecilia Stego Chilo mindössze 10 napot töltött el kulturális miniszterként Svédországban, amikor kitudódott, hogy nem jelentette be az adóhatóságnál gyermeke dajkájának alkalmazását, valamint nem fizette a televíziókészüléke utáni üzembentartási díjat sem. Azonnal benyújtotta lemondását.

2010: David Laws, a brit pénzügyminiszter-helyettesi posztról távozott, miután költségvisszatérítési botrányba keveredett. A The Daily Telegraph konzervatív újság által feltárt részletek alapján Laws 3 év alatt több mint 40 ezer fontot vett fel londoni szolgálati lakásának fenntartására, ám azt elhallgatta, hogy a lakás élettársának a házában van, holott az ilyen jellegű költségek elszámolását szigorúan tiltják a brit törvények. Az ügy pikantériája, hogy Laws nem anyagi előnyökre szeretett volna szert tenni, hanem csupán homoszexualitását kívánta titokban tartani.

2010: Horst Köhler német államfő egy szerencsétlen nyilatkozata miatt mondott le. Az Afganisztánban állomásozó német katonai misszió kapcsán mondta azt, hogy a haderejük jelenléte részben az ország gazdasági érdekeit szolgálja. A hatalmas ellenzéki felzúdulás ellenére a posztján maradhatott volna, maga Merkel kancellár is többször kérte erre. Köhler azonban úgy érezte, hogy bár szavait félreértették, maga a feltételezés, hogy ilyen gondolatokat tulajdonítanak neki, nélkülözi az államfői poszt gyakorlásához elengedhetetlen tiszteletet.

2011: Karl Theodor zu Guttenberg története emlékeztet leginkább Schmitt Páléra. A korábban gazdasági, majd védelmi miniszter doktori disszertációjáról kiderült, hogy jelentős része más munkákból lett átemelve. A CSU fiatal reménysége először ugyan tagadta a vádakat, de két hét alatt végül beletörődött az elkerülhetetlenbe. Előbb csak doktori fokozata visszavonását kérte, de miután a sajtó nyomása nem csitult, miniszteri megbízatásáról is lemondott.


2011: Liam Fox brit védelmi miniszter azért mondott le, mert kiderült hogy a minisztérium rendezvényein és különböző állami eseményeken egy közeli barátja hivatalos tanácsadóként rendszeresen megjelent, holott nem állt a minisztérium alkalmazásában. Ahogy derültek ki az újabb és újabb külföldi utak, melyeken a titokzatos civil barát is részt vett, úgy dagadt egyre nagyobbra a botrány, így Fox számára egy idő után nem maradt más megoldás, mint a lemondás.


2012: Christian Wulff rövid időn belül a második német államfő lett, aki lemondott posztjáról. A Bild című német bulvárlap próbálta feltárni Wulff gazdasági kapcsolatait befolyásos német üzletemberekkel, de magát az államfőt nem sikerült elérniük, mivel éppen külföldön tartózkodott. Mikor azonban értesült a készülő cikkről, felhívta a főszerkesztőt, akinek a hangpostáján fenyegetőzésekkel telített, személyes hangvételű üzenetet hagyott. Az máig vitatott, hogy a cikk teljes elvetését akarta-e, mint ahogy a Bild állítja, vagy csupán késleltetését, amíg hazaér külföldi útjáról. Mindenesetre az üzenet leközléséhez az államfő nem járult hozzá, ami persze még gyanúsabbá tette. Természetesen a részletek napvilágra kerülése után a teljes német sajtó rászállt Wulffra, évekre visszamenőleg átnézték minden kiadását, és kérdések százaival kezdték bombázni, így végül nem maradt más választása, mint bejelenteni a lemondását.


2012: Három indiai miniszter mondott le, ketten mert pornót néztek egy telefonon a parlamentben, a harmadik, mert övé volt a telefon. Egyikük azzal próbált meg védekezni, hogy egy nő megerőszakolásáról néztek csak videót, mert későbbi felszólalásában erről a témáról akart beszélni a parlamentben.


2012: Chris Huhne, brit energiaügyi miniszter egy 2003-as gyorshajtási ügy miatt volt kénytelen távozni. Akkor azt állította, hogy a traffipax által készített időpontban a felesége vezette a kocsiját, ám az ügyészség hosszas nyomozás után mindkettejük ellen vádat emelt a hatóságok félrevezetése miatt. A liberális képviselő továbbra is ártatlannak vallja magát, ám mégis távozik, mert úgy ítéli meg, hogy a bírósági ügyek hátráltatnák munkájának elvégzésében. 

 

 

Magyar kormánytagok:
  

2000: Nógrádi László (Orbán-kormány) közlekedési és vízügyi miniszteri posztjáról mondott le, miután megkülönböztető jelzést használó szolgálati autójával balesetet szenvedett, amely következtében két fiatal meghalt. Bár az autót nem ő vezette, a "magával szemben támasztott erkölcsi érzéknek eleget téve", bejelentette a lemondását.

2003: Kiss Elemér (Medgyessy-kormány) kancelláriaminiszter azért mondott le, mert három állami vállalatról is kiderült, hogy üzleti megbízásokat adott a szocialista politikus volt ügyvédi irodájának. Bár Kiss szerint minden szerződés teljesen törvényes volt, nem akarta, hogy a Medgyessy-kormány sikerességének ez a történet állhasson az útjába.

2007: Petrétei József (Gyurcsány kormány) igazságügyi és rendészeti miniszter már 2006. szeptember 19-én felajánlotta a lemondását, ám akkor azt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadta el. A miniszter a Kossuth téri események és az MTV székházánál történetek miatt kívánt távozni. 2007 májusában, miután sorra kerültek felszínre a rendőrséggel kapcsolatos botrányok, ismét felajánlotta a lemondását, melyet ekkor a miniszterelnök már elfogadott.

2008: Szabó Pál (Gyurcsány-kormány) közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a monorerdői vonatbaleset után ajánlotta fel lemondását. A vasúti szerencsétlenségben két személyszállító vonat ütközött össze, négyen vesztették életüket.

 

 

 

25 komment · 11 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr114345692

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:06

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 17:01:25

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 16:54:01

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Kérészéletű Schmitt-bírálat a Heti Válaszon 2012.03.28. 16:32:05

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság jelentéséről tegnap megírtam a véleményem (A Schmitt-ügy valódi tétje), ahogy sokan mások is megírták a sajátjukat. Így tett többek között Stumpf András is, a Heti Válasz publicistája. Önmagában ennek nem len...

Trackback: A Schmitt-ügy valódi tétje 2012.03.28. 16:31:58

A Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságnak két hónapja volt, hogy előálljon valamivel. Ha minden igaz, született egy 1157 oldalas anyag, amiből (még) csak a háromoldalas összefoglaló nyilvános. Gyanítom, a munka nagy részét a döntés alóli kreatív...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.28. 15:19:28

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 15:16:16

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.28. 15:14:52

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 14:59:17

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 14:58:36

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szép anyag, alapos.

(Egyébként Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!)
„És amikor Viktor közölte vele: „Palikám, te vagy a kiválasztottam”, akkor nem gondolta, hogy ez azért jár egy kis rizikóval?”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali
A túlparton is vannak hazudozók.
Ha már itt tartunk, 2012: Dr. Ángyán József (Orbán-kormány)?
Nógrádi a balesetet nem szenvedte, hanem okozta, jogatalanul használva a megkülönböztető jelzést, és nem győződve meg arról, hogy megkapta-e az elsőbbséget.

Két 20 év körüli fiatal (friss házasok) halt meg miatta.

Nem teljesen mindegy.
"2003: Kiss Elemér (Medgyessy-kormány) kancelláriaminiszter azért mondott le, mert három állami vállalatról is kiderült, hogy üzleti megbízásokat adott a szocialista politikus volt ügyvédi irodájának."

Az Orbán-kormány meg ezt üzemszerűen űzi. Pl. Pintér, hmm?? Kissben - miután a sajtó által kitudódott - legalább volt gerinc.
Rájöttem, S.Pál azért nem mond le, mert ezzel másolná elődjeid akik lemondtak egy hasonló botrány miatt.
Tanult a hibájából, dícsérjük meg! :DD.
suchmann tamas, horn-kormany

privatizacios tarca nelkuli miuniszter aki a tocsik-ugy kirobbanasakor - horn gyula kerese ellenere - lemondott.
@Bobby Newmark: angyan jozsefrol mi derult ki?
azon kivul, hogy nem hajlando bunozokkel egyuttdolgozni...
Nem kell túlragozni a kérdést! Kis ország hülye köztársasági elnök! A másik meg minden népnek olyan a vezetője, amilyet megérdemel!
@Dr. pástétom: nem ugyanez volt a hír Németh Lászlónéról és volt munkahelyéről is 1-2 hete?
@rkb9y5: Ez a fidesz kormánynál már nem hír...
Békesi László (1995. Horn-kormány)
Kósáné Kovács Magda (1995. Horn-kormány)

Igaz, ők nem keveredtek semmiféle botrányba, „csak” nem értettek egyek kormányuk politikájával, akárcsak Suhmann Tamás vagy Ángyán József.
@rkb9y5: Nem rémlik, de lehet. Gúúgliban nézz utána.
@Reterro: "A túlparton is vannak hazudozók."

Es, az mire mentseg?

Ha te lopsz, akkor komolyan gondolod, hogy mentseg, hogy mas is lop?
@Dr. pástétom: Megvan, 800 milliós szerződés Némethné ex főnöke cégének, március 9.

hvg.hu/itthon/20120309_media_szerzodes_miniszterelnokseg
@Bobby Newmark: Most derült ki, hogy az Eclipse Zrt ÁFA csalási büntetőperében Pintér Hajnalka sem steril. Mikor ezt az 1.sz. vádlott jelezte az ügyészségről lepergett. HA-ha.
Istenem! Van akinek toke is van a poziciojahoz, nem csak szaja es marka.
(Csak azt nem tudom, hogy a nokre mit fogok majd irni ezek utan (?) Vannak elkepzeleseim,...de azokat inkabb nem irom le!).
Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.
@Agent Midnite Cooper:
Sőt! Kovács Pál a Bokros-csomag nyilvánosságra kerülése után...
süti beállítások módosítása