Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Nem igazolja a rendőröket a biztonsági kamera

2012.02.25. 03:17 petőfi utca

Jogszerűnek tartja a megyei rendőr-főkapitányság, hogy négy sajókazai tizenévest közvetlenül a tanításról kihívva, megbilincselve vittek el kihallgatásra egy iskolai inzultálásba torkolló féltékenységi ügy miatt. Az intézkedést rögzítő biztonsági kamera felvételein azonban semmilyen jel nem utal a bilincsek törvényes használatának alapot adó szökés vagy önkárosítás veszélyére. 

Csütörtökön 3 lányt és egy fiút bilincsben vittek el a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolát körbezáró rendőrök. A 14-16 év közötti fiatalokat egy 17 éves társuk inzultáltása miatt csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják. A diákok egy korábbi kihallgatáson már beismerték tettüket, az eset hátterében az egyik fiú miatt rivalizáló két lány konfliktusa volt.

A bűneset súlya, a nyomozás lefolyása és a beismerő vallomások nem indokolják a csütörtöki rendőri intézkedés keménységét. A rendőrségi törvény szerint az intézkedés, illetőleg a kényszerítő eszköz kiválasztásában az eredményesség melletti szempont, hogy „az érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járjon”, továbbá „nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával”. 

Az ügyészség még nem tud róla

Az egyszerű idézés helyett bilincsezéssel felturbózott iskolai előállításba torkolló történet miatt az intézkedő rendőrökkel szemben hivatali visszaélés gyanúja merülhet fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóosztálya munkatársunktól hallott először a történtekről, és hétfőre ígért tájékoztatást arról, hogy várható-e vizsgálat a rendőrök eljárása miatt.

Az intézkedés szakszerűen és jogszerűen történt, ugyanis a szolgálati szabályzat értelmében az intézkedő rendőröknek joga van bilincset használni, amennyiben szökés vagy önkárosítás veszélye forog fenn” - mondta kérdésünkre Egyedné Novodonszki Éva a BAZ megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A Petőfi utca megkapta az iskolától a biztonsági kamera felvételeit, amelyen két tanuló megbilincselése és elvezetése látható. Ezen úgy tűnik, hogy az előállított diákok semmilyen ellenállást nem tanúsítanak. A helyzet leginkább nyugodtnak tűnik, a rendőrök magatartása, figyelme és mozgása nem utal semmilyen veszélyhelyzetre.

Az egész közösségnek szól az eljárás

Az iskolai előállítás már nem az első konfliktus a sajókazai rendőrök és az iskolát üzemeltető Dzsáj Bhím (Segítő Kéz) buddhista közösség között. A hét elején az Index számolt be arról, hogy a rendőrség "jelentsük fel a buddhistákat" felszólítással két, nagyrészt romák lakta telepen hozzájárulásokat gyűjtött a vallási hovatartozására vonatkozó népszámlálási kérdésre adott válaszok nyomozati felhasználásához.

A népszámláláson a sajókazai romák közül több százan vallották magukat a buddhista közösség tagjának, ami kicsapta a biztosítékot a helyi hatóságoknál. A vallási közösség vezetői azt feltételezik, hogy összefüggés lehet a két eset között, hogy a rendőrséget elsősorban, a Dzsáj Bhím megjelenése óta, a romák szervezettebb és jogtudatosabb önképviselete zavarja.


596 komment · 3 trackback

Címkék: rendőrség romák sajókaza

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr344197945

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit nekünk adósság-rabszolgaság! 2012.02.25. 13:47:09

Ha a haverokról van szó, egy kicsit elodázhatjuk a rabszolga felszabadítását. Ennek egyik ékes példája, ami Harkányban történik. Adott egy város, melynek 2011-es adatok alapján akkora az adóssága, hogy minden polgárára, még a csecsemőkre is, több mint ...

Trackback: Ipiapacs, Te is fizetsz ADÓT! 2012.02.25. 11:12:22

A válságkezelésnek egy újabb tudományos-fantasztikus megoldása született meg Magyarországon. Számítások szerint, már csak a külföldön dolgozó és ott jövedelmet szerző magyar állampolgárok tudnak kibújni az adófizetés jároma alól (természetesen a milliá...

Trackback: Zsanett erőszakolta meg a rendőröket! 2012.02.25. 10:27:06

A pszichológus szakvéleménye szerint Zsanett ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA nem tekinthető “abszolút élményszerűnek”. Ha pszichológus volnék, abból indulnék ki: a nemi erőszak elszenvedése (legalábbis köznapi fogalmaink szerint) nem egy ÉLMÉNY, ebből kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

induljunk ki abból, hogy a kormánypártok szerint egy rendőr vallomása semmit sem ér.

posvány.
"A vallási közösség vezetői azt feltételezik, hogy összefüggés lehet a két eset között és hogy a rendőrséget elsősorban a Dzsáj Bhím megjelenése óta a romák szervezettebb és jogtudatosabb önképviselete zavarja."

Talán inkább az elfogadott egyházügyi törvény miatt van az egész, ti. buddhista egyház nem kap az állami apanázsból.

Nem szép dolog az egyház vezetői részéről, hogy a saját vallásukat is üzletnek tekintik. A buddhista tanítók nézzenek jól magukba, vajon valóban azt és úgy tanítják-e abban az iskolában, amit a vallásuk képvisel.
Ki figyeli az őrzőket? Valószínűleg felsőbb utasításra bilincseltek a rendőrök. Persze, ha bármi gond lesz, akkor őket veszik elő.
A hangulatkeltés helyett a jogszabályokat és utasításokat kellene átnyálazni:

1994. évi XXXIV. tv. a Rendőrségről

"48. § A rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására,
b) támadásának megakadályozására,
c) szökésének megakadályozására,
d) ellenszegülésének megtörésére."

Aki mellől már megpróbált kiugrani a járőrkocsiból menet közben az előállítani kívánt személy, annak nem kérdés, hogy felrakja-e a bilincset a 30 kilós nőre vagy sem: a felelősség ugyanis minden esetben az intézkedő rendőré, ha nem tett meg mindent a felsoroltak megelőzésére.

Azt hiszem, hogy értelmes ember számára nincs további kérdés...

A megélhetési jogvédők még rugózhatnak a témán, ez már-már szinte elvárt dolog tőlük: más f.szával verni a csalánt:-(
@nyomasek: "Talán inkább az elfogadott egyházügyi törvény miatt van az egész, ti. buddhista egyház nem kap az állami apanázsból."

ami ugye ab ovo serti a vallasszabadsagot..

vagy egyiknek sem, vagy mindegyiknek.
Pedagógusként csak támogatni tudom az eljárást.A gyereknek meg kell tanulnia uralkodni az indulataikon, és azt is meg kell tanulni hogy a tetteiknek következményeik vannak.
Annyira elvadult a helyzet egy-két iskolában hogy szükség van az erődemonstrációra, különben legközelebb késelni fognak.
Aki nem hiszi annak ajánlok egy angliai tanulmányutat.
Induljunk ki abból, amit kedves posztírón nagyvonalúan átugrott. A fenti diákok 2 db BŰNTETTET (nem vétséget) megismétlem bűntettet követtek el. (Btk 175. § személyes szabadság megsértése, Btk 275. (2) bek a. pont csoportos garázdaság) Ne akarjuk már beállítani a bűnelkövetőeket ÁLDOZATNAK. Itt egy sértett van és az nem más mint a 17 éves diáktársuk, akit "inzultáltak".
Szerintem ez nem roma-nem roma kerdes volt,a magyar feher diakokat is ugyanugy megbilincseltek voltak-jogosan.Rendorkent ez a dolga,mert indifferens,h ki hany kilo,ki nem tanusit ellenallast,nem megbilincselni 4 embert 2 rendorautoban(tokmindegy a vallasuk,szinuk)meglehtosen kockazatos.
Ebben az a szomoru,h most megint jon majd h a rendorok rohadt rasszitak es szegeny roma gyerekek.A szivem szakad meg.
Nagy örömömre szolgalna, ha a cikk írója megtanulna "írni".
Ennél nagyobb örömömre szolgalna, ha megtanulna "értelmezni".
Az igazi örömöt pedig az okozn'a, ha ötvözni tudna képességeket.

" A A 14-16 év közötti fiatalokat egy 17 éves társukat inzultáltása miatt csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják."
Kérem keressük meg az összes fogalmazasi hibat, és elütést..... a a a.. hol, kit, kik?

Ha mindezzel megvagyunk, akkor nézzük a cselekményt és felhaborító történteket.

csoportos garazdakat, "fogvatartókat"-személyi szabadsag korlatozókat bilincsben vittek el az iskolaból a rendőrök.

HURRA! Megvolt az elrettentő erő, megvolt a nevelő szandék.

Mi? Hogy jogtalan volt a bilincselés? Ezt innen egy írastudatlan, fogalmazasgatlótól felturbózott zsebírnok meglatja? MUHAHA!

Sérült valaki? Keletkezett kar? Megelőzték a szökést? Megfelelő udvariasan tették fel a bilincset?

Szembe tudnam köpni a cikk írójat!
@király vagyok:
lenni kicsi baj, nehezen beszél madzsar.
lenni nagyobb baj, te nem lenni cziganyka, csak kelteni hangulat.

Vetted führer? Ez nem jött be.
@király vagyok: Menj a kurva anyád retkes picsájába.
@marosy: Nem kell vele foglalkozni. Provokál csak.
Én azt is támogattam amikor anno a hófehér lánykákat elkapták az ékszerboltban, és biza úgy bántak velük ahogy a bolti tolvajokkal kell.
Ez nem faji kérdés.
Ez pedagógiai kérdés.
@király vagyok: király vagy. @Vu, de ja vu: Még annak is igaza van, aki azt állítja, hogy neked igazad van.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Stimmel, én is az egyenlő elbírálás híve vagyok, senkinek egy petákot sem, az állami pénzek csak a korrupciót növelik. Hagyják a pénzt az adózóknál, majd ők eldöntik mely felekezetet szeretnének támogatni.
Ha magyarokat bilincseltek volna, akkor hallgatna mindenki. Elég volt már abból, hogy a cigányokat akkor sem lehet büntetni, ha bűnt követtek el. Ebben az évben már 12 magyart gyilkoltak meg cigányok. Erről nem kellene beszélni?
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: jobb lett volna ÁVH-st írndo, azt itthon jobban ismerik a népek, mint a náci változatát.
Azt a magadfajták ismerik jobban.
Jellemző, hogy a liberrált megélhetési jogvédők az áldozat helyett már megint a 4 retkes cigánybűnözőt mentegetik.
@TitokJolán: de ilyen 5 évente van,a cigányok meg minden körzetben naponta többször bűnöznek . És ők csinálják a szervezett bűnözés nagy részét is,nem "csak" kerti lopást. Kérdezd meg a rendőröket erről.
Köszönöm mindenkinek, de a "sztárolás" azokat illeti, akik a törvényt meghozták (kifirdetve 1994. április 20.) illetve akik idestova 18 éve megfelelőnek is tartják.

Valljuk be, ettől jelentősebb törvényt, sokkal nevetségesebb indokkal is szemétbe vágtak már:-(((

Viszont ez él és virul, fehérre-feketére, fiatalkorúra és felnőttre, sőt: gyilkosra és bolti tolvajra egyformán!!!

Kimondhatjuk: a bilincselés jelenleg Magyarország legdemokratikusabb intézményrendszere:-PPP
Csendőröknek képzelték a sünök magukat az "ántivilágból" aminek a feltámasztásán a szorgos kis fidesznyikek erejüket megdfeszítve dolgoznak.
Adja az ég hogy bilincseljenek még meg romák annyi magyart amennyit tudnak, adja az ég
@TitokJolán:

Jó fej lehetsz, remélem nem te vagy az "Év tanára"...
Üdv újra.

Alakul a dolog. A hibak nagyjat mar sikerült javítani, de:
" A 14-16 év közötti fiatalokat egy 17 éves társuk inzultáltása miatt csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják."

1. a "miatt" utan illene egy vesszőt tenni. Úgy lesz értelmes, helyes a mondat.
2. az INZULTALAS szép szó, de mit jelent jelen környezetben pontosan?
Olyan, mint az egyszeri-ember esetében?
"Jól elvertem a szomszédot! Én 10-et ütöttem a kalappal még ő csak 1-et a lőccsel!"??
@vontod75: akik bűntettet követnek el, azokat az esetek többségében beidézik. Nem szokás bilincselni.
Ebből rasszista ügyet csinálni felháborító, undorító, mocskos dolog.

Aki ezt teszi, az visszaél egy rossz helyzetben lévő népcsoport helyzetével, és tovább mélyíti a szakadékot a többség és a kisebbség között.

A diákok közötti erőszak nagyon durván elszaporodott. Ezt csírájában el kell fojtani. Ha ehhez az kell, hogy erőszakos cigány tanulókat kell bilincsben elvinni az iskolából, miután bűnöztek, akkor ezt kell tenni. Ha fehérek tennének ilyesmit, akkor is ezt kell tenni.

Az egyik gyerek rokona a tv-ben valami ilyesmit mondott: "miért kell elvinni, nem ölt meg senkit!?"

Na, amíg van olyan primitív lény az országban, aki szerint a bűn a gyilkolásnál kezdődik, addig nagyon rosszul állunk.
@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Nem sérti, hiszen a buddhista vallásodat szabadon gyakorolhatod eztán is.

Egyébként Európa jelentős részén érvényes hasonló szabály, hogy valamiben az egyik (történelmileg beágyazott) egyháznak könnyebb a dolga, mint a másik (történelmileg nem beágyazott) egyháznak. Például Svájcban a katolikus és református egyházi adót beszedi az állam, a buddhistát meg nem.
Megáll az ember esze. Bűnözőket előállítani??! Hallatlan! Még ilyet...!
@TitokJolán: És ebben az iskolában ez volt a helyzet? Maga az igazgató tiltakozik az eljárással szemben.
@Füredi 3.0: Normális országban súlyosabb bűncselekményt (pont ezért írtam, hogy bűntettet, tehát súlyosabb bűncselekményt) elkövetőket szabadlábon sem szoktak hagyni...
@Ambiorix:

16 év alatti gyereket SENKI nem vihet az iskolából SEHOVÁ, ha nincs jelen a gyerek szülője, vagy törvényes képviselője.
Az a benyomásom hogy nem sokat reuzálhatnak a sajókazai cigányok Buddha tanításaiból. Ő ugyanis aligha bátorított volna bárkit "csoportosan elkövetett garázdaságra és személyi szabadság korlátozására" ahogy diszkréten fogalmaz a közlemény.

Attól hogy Indiából jön valaki még nem biztos hogy fogékony a Mester igéjére. Így talán jobban érthető, miért utálják Indiában is a cigányokat.
@Ambiorix: "Bűnözőket előállítani??! Hallatlan! Még ilyet...!"

Figyeld meg, a libsik előbb-utóbb eljutnak oda, hogy cigányt büntetni tilos. Mer' az rászízmus.
@Monarch:

Sérti. A vallásszabadsághoz az is hozzátartozik, hogy a hívek közösen gyakorolhassák a vallásukat, azaz egyházat alapíthassanak.
@Mária: Tévedésben tetszik lenni. A gyerekeket nem elvitték, hanem előállították. Nincs fiatalkorúakra vonatkozó felmentés.
Nagyon helyesen tették a rendőrök! Nem teperték le, nem térdeltek a hátára, nem hasaltatták a földön széttett kézzel-lábbal, hanem egyszerűen rátették a bilincset mintegy demonstrációs célból a többiek okulására: ilyesmi történhet, ha egy diák nem akarja felmérni azt, hogy hol van vége a diákbalhénak és hol kezdődik a törvénysértés. Gondolom, a továbbiakban nem voltak a börtönrácshoz bilincselve egy sötét cellában kenyéren és vízen. Kedves posztoló! Nem jött össze a viharkavarás, keress jobb témát!
Akár jogos, akár nem, nem lehetett volna ezt a bilincselést mondjuk a rendőrautóban elvégezni ahelyett, hogy a többi gyerek előtt teszik az iskolában?
@Mária: Stimmel, először a szülőket kell előállítani, majd velük együtt elmenni a gyerekükért. Közös cellában is lehetnek ezek után. Aztán majd eldöntik odabent, a nevelő milyen arányban felelős az elkövetett bűncselekményhez vezető úton, különös tekintettel a nevelés megfelelő és elegendő voltára.
Érdekes hogy a jogvédelem kussban volt mikor Gergényi et.-t kitüntették. Vagy csak bőrszín alapján lépnek akcióba? Hát úgy látszik, hogy a rendőrök is.
@nyomasek: te azt se tudod, miről fröcsögsz, csak fröcsöghess kedvedre. ájvé!
@keptelen kepkeret: ha fehérek lettek volna az elkövetők, nem is lett volna iylen ajvékolás.....

:-)))
Tételezzük fel, hogy az intézkedés rendben lezajlik azzal, hogy a rendőr bekíséri bilincs vagy más kényszerítő eszköz nélkül a diákot. Ekkor nincs hír.

Tételezzük fel, hogy a diák félelmében elfut, kocsiból kiugrik, leugrik a lépcsőházban, nekimegy bárkinek is az intézkedés során.
Mivel nincs információ arról, hogy tőle milyen magatartás várható, csupán annyi, hogy valakivel szemben agresszív, garázda, személyi szabadságában megsértett, tehát ugyan ez várható tőle más esetben is. Ugye alappal feltehető, hogy ez más esetben is előfordul. Az eljárást nem a járőr folytatja le ő végrehajt egy utasítást állítsák elő ezt és ezt a személyt innen ide.
Tételezzük fel, hogy a lépcsőházban leveti magát, kiugrik a gépkocsiból stb. mit mondanak a hétköznapi szemlélők? A rendőr hibázott mert nem figyelt kellően, nem tudta megakadályozni, hogy adott esetben kárt tegyen magában stb.

Tehát optimalizálva egy bilincseléssel a rendőr előrelátóan biztosította, hogy ennek a lehetőségét minimalizálja, hogy az előállítás rendben végre lehessen hajtani.

AZ intézkedés indokolt volt!
@vontod75:

Előállítanis e lehet 16 év alatti gyereket a szülő jelenléte nélkül.

Az origó egyébként azt írta a történetről, hogy két LÁNY kapott hajba az udvaron (vesd össze: catfight) és LEHET, hogy az egyik kiosztott egy pofont.

Mire nem tudni, mennyivel később érkezett egy MIKROBUSZNYI rendőr, körbezárták az iskolát, és a négy fiatalkorút bilincsben vitték el. A négy gyerek közül három LÁNY.

Tényleg nincs jobb dolguk a borsodi rendőröknek, mint az, hogy iskolás lányokat bilincselgessenek?
@Mária:

Nyilván, hiszen a patyolattiszta hófehér lelkecskéjére vigyázni kell, még akkor is, ha csak az imént csapta agyon a tanárát a kis csintalan. :)
@dr Kangörény: sajnos ez a nagy büdös helyzet. :-)))))

Teljesen más az erkölcsi (ha ismerik egyáltalán ezt a szót) felfogásuk...

SOkszor még a gyilkosságot sem tartják bűnnek, mert a romanikriszük szerint jogos a vendetta. :-( Persze többnyire csak magyarokkal szemben. :-(
Na, akkor tisztázzunk két dolgot.

1) Ne legyünk már álnaivak. Mennyire életszerű, hogy a sajókazai romákat spontán megérintette Buddha tanítása, azóta is eredeti páli nyelven olvassák a szent iratokat? Teljesen egyértelmű, hogy csalásról van szó, jogos az ez irányú nyomozás.

2) Ebben az esetben lehet, hogy túllőttek a rendőrök, de jóval gyakoribb az ellenkező előjelű hiba. Az észak-magyarországi kisfalvak gyakorlatilag törvény nélküli területekkel váltak, aminek a számtalan terrorizált, megvert, megölt nemroma kisnyugdíjas az áldozata. És ne felejtsük el az egyetlen magyarországi lincselést sem, amelyet romák követtek el egy ártatlan nemroma ellen.
@poa ogapo:

"Tételezzük fel, hogy a diák félelmében elfut, kocsiból kiugrik, leugrik a lépcsőházban, nekimegy bárkinek is az intézkedés során."

A jog nem ismeri azt a kategóriát, hogy "tételezzük fel". Sem azt, hogy "mi lett volna, ha".

Csak az számít, ami valóban megtörtént.

Semmi olyasmi nem történt, ami indokolta volna a bilincsbe verést. A szülők tudta nélküli bárhová elszállítás miatt meg remélem, a sünök megütik a bokájukat.
@Mária:

"Jó fej lehetsz, remélem nem te vagy az "Év tanára"... "

Az lehet, de az év kielégületlen, és emiatt frusztrált HSZP-ja viszont biztosan te vagy.

Ráadásul ostoba is:

"16 év alatti gyereket SENKI nem vihet az iskolából SEHOVÁ, ha nincs jelen a gyerek szülője, vagy törvényes képviselője. "

Vagy ezt a törvényt te írtad, csak úgy....? Vonatkozik az országra, vagy csak Salgótarjánra?
Na mindegy, csókoltatom Sorost.... :)
@jan: ez az egész mondvacsinált buddhista izé csak állami pénzek lenyúlása miatt jött létre.

Kíváncsi vagyok, milyen buddhista hittan van, meg önmérsékletre, aszkézisre, vegán életmódra tanítás...

LOL
@Mária: Költözz le pár hétre Sajókazára, aztán mesélj nekünk...

:-)))
@poa ogapo:

Hagyd, mióta szerény képességei miatt már senki sem áll vele szóba, így mint marketingtanácsadó megbukott, ráértében hónapok óta a neten kompenzál.

Olyan ostoba mint a sötét éjszaka, de arra jó valakiknek (na, vajon kiknek?), hogy a normális embereket provokálja.
Nem nagyon tudsz olyan blogot, vagy fórumot, ahol ne osztaná az észt.
Ettől aztán egyre kevesebb marad neki... :)
@Mária: Kedves Mária! Legyen olyan kedves idézze ide a rendőrségi törvény (1994. évi XXXIV. tv) azon rendelkezését, mely tiltja a 16. életévét be nem töltött személy előállítását törvényes képviselő vagy szülő jelenléte nélkül!
@Ambiorix: Alapíthatnak egyházat, csak egyesületnek kell nevezni. Egyébként hasonló szabályok vannak pár európai országban, ahol szintén csak tíznél kevesebb egyház lehet egyházként bejegyezve, a többi csak egyesület. Ettől még ugyanolyan szabadon gyakorolhatják a vallást, lehetnek imaházaik, stb.
@Mária: "Előállítanis e lehet 16 év alatti gyereket a szülő jelenléte nélkül."

Erre tudnál valami jogszabályt idézni, mielőtt még hazugságnak tűnne?
@JohnHenry: Jah, ha te mondod minden bizonnyal.
Addig jogszerű, amíg nem a te gyerekedet verik meg. Akkor viszont a helyszínen lőjék főbe.

Az ilyen te általad is preferált "jogszerűségeknek" köszönhető, hogy az iskolákba már szinte nem mernek járni a nem cigány tanulók.
@Anti Anyag: Csak a szokásos libbancs módszer: más f...val verni a csalánt.

Az úgynevezett megmondóemberek gyerekei - érdekes módon :-))) - mindig "mentes" iskolába járnak.
@hawkeye:

Te vagy az, aki mindig beszól nekem, én meg mindig leszarom a beszólogatós frusztrált picsát :)
Egy a baj ezzel az iskolával; hogy Indiából idejön a tanár.
A helyes megoldás az lenne, hogy a tanár maradna Indiában, és az összes cigánypurdé meg odamenne bentlakásos iskolába.

Az itthon maradott felnőtt roma népességet pedig támogatni kellene, hogy ki menjen a karrierje kiteljesítése érdekében ebből "náci, rasszista" országunkból Kanadába. (amíg ott is le nem zárják előttük a határt)Vagy olyan toleráns országba, mint az USA, vagy Izrael...:)

Persze a támogatás alapfeltétele lenne, hogy ide soha vissza nem jöhet. (de minek is jönne vissza ide az "üldöztetésbe"?)

Ennél gyorsabban megtérülésű befektetést el nem lehet képzelni. Még EU-s pályázati pénzt is kérhetnénk rá...
Szánalmas ez a hajcihő.Az index , origo, meg a két kertv is kiemelten kezeli, de miért?Mert cigányokat vittek el?Mit kellene csinálni?Rendszeresíteni a rendőrségnél vörös szőnyeget ilyen esetekre?
Ha két-három "szkinhed", hungarista, nagymagyarország zászlós fiatal lök fel egy cigányt akkor is ez lenne?Na ugye.
Szánalmas "magyaliberális" kettős mérce újra és újra.

A kezelje az iskola belső ügyként?Kb. annyit jelent, hogy seperjék a szőnyeg alá.Látszik mennyire működik ez az elmúlt húsz évben.A szőnyeg tetején megjelent a jobbik...idióták...

Na meg az igazgató, szociális problémát nem rendvédelmi eszközzel kell kezelni...lol, a bűncselekmény mióta szociális probléma?

Amúgy engem is hallgattak ki 15-16 éves koromban vagy négyszer, szülő nélkül, sértett voltam :D, meg a rendőr is jött egyszer hat órakor mert előzőleg nem jelentem meg pár sértett társammal a bíróságon :D, persze mi csak "csicska parasztok"=magyarok vagyunk/ voltunk nem mondta be egy híradó se ezt a szörnyűséget.
@vontod75:

Nem a rendőségi törvényben van, de többet nem segítek.
mi az hogy "semmilyen veszélyhelyzet??" bazmeg egy cigány gettó sulijának a közepe nem elég veszélyhelyzet?? dehogynem.
biztos voltam benne hogy Maria aktivan fog itt jogvedoskodni. annyira meghato!
@Mária: A rendőrnek fel kellett készülnie erre az eshetőségre.
@nyekk:

"Az itthon maradott felnőtt roma népességet pedig támogatni kellene, hogy ki menjen a karrierje kiteljesítése érdekében ebből "náci, rasszista" országunkból Kanadába. (amíg ott is le nem zárják előttük a határt)Vagy olyan toleráns országba, mint az USA, vagy Izrael...:)"

Ez a hozzáállás tudod, hová vezet?

Ide vezet:

Tegnap olvastam egy nem éppen magyarkedvelő blog kommentlistáján, hogy az EU a legjobban tenné, ha "ezeket" visszazavarná oda, ahonnan jöttek, Ázsiába. Mert hogy - írta a kommentező - "ezek" képtelenek arra, hogy beilleszkedjenek a kultúrállamok közösségébe. Bizonyíték rá - a kommentező szerint - az, ahol az ország mostanra tart.

Ide vezet, ha a többségi magyar társadalom megfeledkezik az európai normákról.

Csak hogy te is értsd: ha sokáig ezt csináljuk, kinéznek minket a kultúrállamok közösségéből.

Vadembereknek tartanak majd.
Azért milyen jó fejek ezek a romákok.Mert mi lesz?
TV-ben sajnáltatják majd magukat,hogy rendőri erőszak.Haverok 4előtt meg majd lehet menőzni,hogy én ültem már börtönben.Igaz hogy csak előzetes de kezdetnek megteszi.
Amúgy milyen érdekes,hogy annak a szónak,hogy előzetes,egész más jelentése van egy moziban és egész más jelentése van a cigány kulúrkörben.:))
Emlékszik még valaki milyen sírás volt, amikor a fehér anyuka gyerekét két napra őrizetbe vették bolti lopás miatt?
@rxtr: tipikus, hogy ilyenkor 50-100 cséphadaróval, bézbólütővel felfegyverzett véglény rokon szalad össze. Úgyhogy érthető az óvatosság a rendőrök részéről.

Teljesen indokolt volt a megbilincselésük. Megjegyzem, nagyon kultúráltan zajlottt le az intézkedés.
Én semmi-féle verést, de még csak lökdösést sem láttam a a videón. Mint azt valamelyik kedves agyhalott "jogvédő" blogoló a szemünkbe hazudt.
@Mária: bevállalnám, hogy vadembernek tartsanak - a várható előnyökkel szemben.

:-DDD
@Tigeri:

"Igaz hogy csak előzetes de kezdetnek megteszi."

Hol olvastál a történetben előzetesről, arany?

Az előzetest az ügyészség rendeli el, nem a körzeti megbízott.
Kedves "petőfi utca"! Azt hittem arról teszel be videót, amikor a négy suhanc összevert egy lányt. -és ez alapján állítod, hogy nem volt jogos a rendőri intézkedés.

Ja, hogy arról nincs felvétel? (vagy van, de még nem láttuk) Mindenesetre a youtube teli van cigányok által -poénból- telefonnal is rögzített esettel. Van fogalmunk róla, milyen egy c-típusú gyerekcsíny. Szóval a bilincs lehet, hogy megváltoztatja az életüket, és jobb emberek lesznek.
@recruit: @marosy: nagy asz pofátok igy neten át de elfuttok ha baj van dicsak
ezér nem lesz országtok nemsoká gyáva csoresz férgek
@Mária: ez mekkora hülyeség. idecibálsz valami legalja forumrol valami legalja kulfoldi véleményt a magyarokról mint érvet? nevetséges. mire? miért, milyen ez az ország? hol tart? te hol tartasz? szarul megy a biznisz? a kormány hibája? az állandó ultraliberális véleményedért amit az index blogokban legalább 5 éve gátlástalanul kifejtesz üldöz valaki? fenyegetnek? nem hagynak szóhoz jutni? nehezen hinném. vagy inkább előre rettegsz? hol tart ez az ország? az ország ott tart ahol tart, az egyén meg ott tart ahol megérdemli, hogy tartson. minden más csak sírás, hangulatkeltés és ostoba rizsa, amiben te már nagyon régóta az élen jársz.
@Mária: Kedves Mária! Már megint átestél a ló túlsó oldalára! (ez nem az a ló, amelyiken az ágyban szoktál lovagolni, ez másik) Az, hogy " A négy gyerek közül három LÁNY." nem jelent semmit. Ami jelent valamit, hogy törvényt sértettek és itt lehet pofázni, akkor is, ha fiú, ha lány, ha cigány, ha nem TÖRVÉNYT SÉRTETTEK! A rendőrök emiatt intézkedtek. Ne Haragudj, de az ilyen véleményeiddel többet ártasz a cigányságnak, mint saját maguk, mert még a szimpatizánsokat is ellenük tudod fordítani. Vagy esetleg arra gondolsz, hogy le vannak szarva a cigányok, itt én pofázok, én vagyok a numerakirály, a nagy liberális! Ejnye-ejnye Mariska!!
@Mária:

Én azt mondtam, hogy támogassuk (érsd: segítsük. Akár anyagilag is...) őket abban, ha pl.Kanadába akarnak menni. Ezt Te is idézed.

6 sorral később már "visszazavarásról " beszélsz.

A támogatás, és a visszazavarás között ég és föld a különbség. Persze a "visszazavarás" miatt lehet jajjgatni, alwehholni, nácizni...
@Mária: Linket és remélem a feljelentés megtetted, mert ha nem akkor ugye te is törvénysértést követsz el....
@nyomasek:

Nem, nem magyar nyelvű oldal volt, de nem linkelem, mert képesek lennétek odamenni és ott is folytatni a szégyenhozást.
@Mária: Már hogyne lennének...!

Nyugodtan lehetne vetni - az aratna, aki elvetette a magot.
Nyugodtan lehetne nyitva hagyni az ajtókat, félelem nélkül végigmenni a nyóckerben és egyéb - jelenleg fehér ember számára NO-GO - területeken sétálni... és... és... és....

Ja, és mennyi pénz maradna a költségvetésben jobb célra pl. a 120 mrd-os integráció, plusz a többi milliárd...
@Mária: Ön ostoba. Sőt! Hülye.
Ez sajnos tény és axióma.
Na most megnéztem a felvétel. Hááát... Valóban mulatságos, ahogy az 1:30-tól várakozó tini kezére 3:15-nél rárakják a bilincset. Az ember röhögne is, ha nem láttunk volna már számtalan felvételt az előállításnál összevissza szaladozó rúgkapáló cigányokról. (kocsiba berakják, túloldalon kiszáll... aztán már jöttek a rokonok is, akik -a magyarral ellentétben- védik a bűnözőt, és simán nekimennek a rendőröknek)
Szóval c-típusú előállítás sajnos így néz ki. Lehet jogvédőzni, hogy a magyarokkal bezzeg miért nem, de hát azok a fránya arányok. A melegvizet sem a kék csap alatt kereset. Ilyen ez a "csúf" előítélet. (= tapasztalat)
@nincs_nick:

Miért is kellett volna feljelentenem?

Ráadásul egy nem magyar nyelvű oldalt?
@Mária: nem lehet, hogy igazából a cigányokra utalt a kommentelő? A franciáknak is azt adják be, hogy "románokat" toloncolnak haza, de azért ugye tudjuk hogy kikről van szó... ;-)
@recruit:

Amit meg Ön művel, az az "argumentum ad hominem" nevű érvelési hiba :)
@Mária: Erre most mit is mondhatnék? :))))
@nyehehe: Itt a rendőr biztosra ment. Hiába a nagy nyugalom, meg együttműködés, meg minden sínen van, ha a letartóztatottnak hirtelen eszébe jutna, hogy márpedig ellenáll, és egy kislányt le kellett volna teperni a földre, hát az lett volna az igazi világhír! Nagyon helyesen járt el a rendőr!
@Mária: Nem olvastam.Láttam cigányos poszt,hát egyből ugrottam.:))
De a lényeg,hogy náluk ez menő dolog.
@Mária: tehát hazudtál, ha jól értjük?
@nyehehe:

Nem.

A kommentező a magyarokra utalt, az Unióval és az IMF-fel szemben előadott kutyakomédiák sorozatára utalva.

Persze lehet "cigánykodásnak" nevezni a dolgot :)
Amúgy meg nem vagyok egy Budaházy fan,de ő mennyit is ült és milyen vádak alapján?
Ki a fenét érdekel, hogy cigány vagy nem cigány?

Pár napja kiderült a balhé, bevitték őket, beismerő vallomást tettek. Ha olyan rohadtul veszélyes bűnözőkről van szó akkor miért nem tartották őket előzetesben?
Annyira nem voltak veszélyesek? Annyira sem, hogy simán járjanak iskolába? De annyira már veszélyesek voltak, hogy tucatnyi rendőr bilincselje meg őket, mert a rendőrautó az olyan rohadtul veszélyes üzem. Az iskola területe az nem...

Nem volt ennek a tucatnyi tetű rendőrnek más dolga? Egekig ér a bűnözés az országban ezek a barmok, meg bilincselőst játszanak legalább 15-en egyszerre. Plusz még akik KÖRÜLZÁRTÁK az iskolát!!!!! Húha, micsoda akció!!!!
Még jó hogy nem TEK ment le azért 3 gyerekért.
Talán az adófizetőknek is olcsóbb lett volna, ha kiküldenek egy idézést...

Nincs a rendőrségnél egy értelmes ember, akik észrevenné, hogy mi az ami belefér a rendőri tahóságba és mi az ami már messze költői túlzás?
Végre a rendőrök teszik a dolgukat. A jogvédők meg ajvékoljanak...
@Ica a fekete cica:

Azt írtam, hogy NEM a rendőrségi törvényben van a paragrafus, hanem egy másikban.

Amennyiben ez szerinted hazugság, úgy én kérek elnézést, hogy olyan típusú korpa közé keveredtem, mint amilyen te is vagy :)

Vagy szerinted a rendőrségi törvény az egy "ernyőtörvény", amiben minden paragrafus benne van, a Btk-tól kezdve az Avtv-n és a Ppt-n át a Ptk-n keresztül a Csjt-ben és az Eker-törvényben foglalt szabályozásokig?
@Nick Leeson:

Ugyan, tudjuk, hogy ez a megszokott eljárás, ha lányok összeverekednek az iskolában. Buddhista iskolába járni amúgy is nyílt ellenszegülés a törvényekkel. Egyébként is: mi lett volna, ha az egyik lány hirtelen százkilós lesz, hatalmas izmokat növeszt és egy szamurájkarddal rátámad a rendőrökre (ezek ilyenek, nem előítélet, tapasztalat)? Na ugye. Látszik a videón is, hogy a felszedett parkettával tüzelnek. Meg Olaszliszka ugye.
@Nick Leeson: "Nem volt ennek a tucatnyi tetű rendőrnek más dolga? "
Na ja! De ha valahonnan megtudta volna a száztagú család, hogy mit tesznek a rendőrök és felvonultak volna kaszával-kapával megvédeni a jogos érdekeidet két rendőrrel szemben lehet, hogy te háborognál a legjobban, ha esetleg még fegyverhasználatra, vagy egyéb erőszakra is sor kerülhet. Ha ilyen okos vagy, menj el örsparancsnoknak, ne itt oszd az ést!
@milyen szép a Vértes, ó: Összeverekednek.
négyen vernek egyet az összeverekedés.
A hírekben is így írják ha 15 cigány rámegy 3 fehérre.Szóváltásba keveredtek,majd dulakodni kezdtek.Magyarán beléjük kötöttek és szarráverték őket.
@Nick Leeson: "Talán az adófizetőknek is olcsóbb lett volna, ha kiküldenek egy idézést..."
Ha nem megy be az idézésre, akkor sem a TEK-et kell kihívni, hanem könyörgőlevelet kell neki írni! Nem akarlak minősíteni...
@Karipapa01:

Bizony, mentek kaszával a korábbi kihallgatásra is, csak nem értek oda időben. Nem elég, hogy az összes cigány ilyen bűnöző, még késnek is. Piha.
@Nick Leeson: Írod: "...Egekig ér a bűnözés az országban... ...Nem volt ennek a tucatnyi tetű rendőrnek más dolga?..."

Bizony így van. Pl a cigánybűnözés is. Pont ez is a dolguk a rendőröknek. Ezért fizetik őket, az adófizetők pénzéből.

Mikor 2006-ban a nagyon veszélyes öreg nénit, a 40 kg-os nőt, az épp arra-felé haza siető járő-kelőt válogatás nélkül összerugdosták, földbe taposták, megbilincselték a rohamrendőrök, érdekes módon a liberálisok, az úgynevezett "jogvédők" kussoltak.
@Tigeri:

Ezek szerint te többet tudsz, mint ami a hírekben szerepel. Elmondanád, mi történt valójában? (Mielőtt nagyon nekiindulna a fantáziád, szólnék, hogy a 'négy kigyúrt cigány összevert egy kétéves gyereket' sztorihoz egyelőre nincs sérült.)
@nyekk:

Gyurcsányt kifelejtetted, azért a legtöbb mélymarha ennyi lépésben el szokott tudni jutni hozzá is.
Elég sokáig az USA-ban éltem.

Az ottani demokrácia sokkal fejlettebb és jobban működő mint akár a francia, olasz, angol.

Ott is bilincsben bitték volna el őket.

Az iskolában tanulunk, a munkahelyen dolgozunk, amúgy meg szépen mosolygunk, szeretjük a családunkat és adót fizetünk.

Ebben az országban nincs rend.

Legyen. Én szeretném.

Ti ?

Akkor fog működni ez az ország, ha mindenki dolgozik, tanul, nem a politikával foglalkozik hiszen nem értünk hozzá.

Nem a gazdasági mutatókkal hiszen nem értünk hozzá.

Otthon a családban minden rendben van ?

A Te életeddel minden rendben ?

Jól szereted a gyermeked, feleséged, férjed, szüleid ?

Ott tudnál változtatni

Na ettől pedig megváltozik az ország is.

Helyes a bilincs. És elítélem a poszt írót hogy megengedő az "inzultálással" kapcsolatban.

Kívánom Őt is sokat inzultálják és ebbe a rendőrök ne szóljanak bele...
@milyen szép a Vértes, ó: Eh,én általánosságról beszélek.Nek erről az ügyről.
@milyen szép a Vértes, ó:
"...Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc!..." olvasom egy rákospalotai buszmegálló oldalán.

Na elégedett vagy? Itt a gyurcsányod. Ő sem marad ki. (Ha már hiányoltad)

A demokrácia egyébkén ott kezdőd(ne)ik, hogy nem csak a cigánybűnözőt, hanem a (köztörvényes) politikus bűnözőt is bilincsben vezetik el. Nem pedig pofátlanul parádézhat, és oszthatja az észt lépten-nyomon.
@Tigeri:

Fura, én erről az ügyről beszéltem. Sebaj.
@Mária: Azokkal tökmindegy mit csinálsz, mindenképp vissza zavarnának Ázsiába.

Ilyenkor érdekes mód, nem érdekel, hogy a nézet szélsőséges, sőt éppen ezzel igazolod magad.
@nyekk:

na látod, megy ez, csak kis segítség kellett
@yatumux: Nekem te ne írd elő hogy kit szeressek. Inkább bilincseld meg otthon a férjedet ha jól esik, gyökér.
@nyekk: Ennek nem sok értelme van, mert fingod nincs miért van a bilincs.

1. Megakadályozza a további erőszakot.
Ez köztörvényes politikus bűnözőnél nem áll fent.

2. Megakadályozza a szökést.
Ez köztörvényes politikusbűnözőknél is fennállhat, ezért őket is bilincsbe vezetik el.
@milyen szép a Vértes, ó:
még a Gyurcsány kampós orrát is szívesen kilőném gumilövedékes puskával.

Egyébként örülök, hogy hozzájárultam az elégedettségedhez...
@milyen szép a Vértes, ó: Igen.Te összeverekedésről beszélsz,szerintem meg valszeg többen vertek egy embert.Se te se én nem voltunk ott.
@Anti Anyag: te magad írod a 2. pontban, hogy miért lehet indokolt a politikus bűnözőnél is a megbilincselés.
@yatumux: A libsik az USA jogrendjével valahogy úgy vannak mint pld. a Lauderrel.

Mintha nem lenne, kritizálni tilos, hiszen a hazai libsik fő támogatója az USA, a Lauder szegregációjának kritikája pedig a zsidók miatt tilos, az USA támogatása mögött ottani zsidó csoportok állnak.

Pedig az USA-ban a rendőri fegyverhasználat célja az ölés, így is tanítják. (Magyarul, ha használod, próbáld egyből megölni, azaz ne lábra lőj).

Elég nyilvánvaló, hogy le kellene vetni ezt az ál-liberális mázt és bevezetni életképes törvényeket.

Attól még nem sérül a demokrácia, ha pár kaszával és kapával rendőrre támadó cigányt lelőnek.
@Nick Leeson:
egyetértek. Miért rosszabbak a magyar rendőrök mint a norvégok? Ott a tömeg gyilkost is bilincs
nélkül szállították. Nálunk meg a gyerekeket is bilincselik.....

Arra is kíváncsi lennék, hogy derült ki melyik egyházat választotta? Hírek szerint még hozzá sem kezdtek az adatlapok feldolgozásához. Hogy akar a rendőrség olyan ügyben nyomozni amiről nem is lehet tudomása? Ti értitek?
@nyekk: Nem. Én azt írom, hogy a politikus bűnözőt is megbilincselik elvitelkor.

Tehát nem azt, hogy indokolt lehet. Minden esetben megbilincselik ezeket is.
@Tigeri:

Sőt, ki tudja, lehet, hogy le is dobták egy helikopterről, nem voltunk ott, nem tudhatjuk.

Azt viszont tudhatjuk, hogy a rendőrség mi alapján kezeli az esetet. Sebaj.
@Marianka55: Hat cigány két rendőrre jóval veszélyesebb lehet mint egy db. fegyverétől megfosztott tömeggyilkos.

Te amúgy gondolkodsz is néha? Pld. beleképzeled magad a szituációba?
Bűnök.
Elmulasztott - remélhetőleg nem végleg - bocsánatkérések.
Szögi Lajosért és Csorba Róbertért.
Az uborkatolvajért és az öregért, akinek ellopták az uborkáját.
Adrian Czomáért
Mindenkiért, akit azért bántottak, mert hasonlít valakihez.

Elég legyen már, emberek!
A "szemet szemért, fogat fogért" elv, a vérbosszú, a végtelen, újabb spirálokba tekeredő gyűlölködés lassan elvezet odáig, hogy mindenkinek igaza lesz... és mindenkinek lesz halottja. Mit akartok, emberek! már nincs messze az idő, hogy képtelenség lesz beszélni ezekről a dolgokról. Amikor már nem mehet végig az ember bármelyik utcán (talán már most sem) amikor a már csak táborokban lehet létezni, és "ha nem velünk vagy, akkor ellenünk", amikor már nem a bűnt nézzük, hanem hogy ki követte el (és felmentést kap az, aki a mi kutyánk kölyke), és mindenki bűnös lesz valamelyik oldalon... Vagy mert tett valamit, vagy mert nem tett, vagy mert hallgatott.
A tízmillió bűnös országa leszünk.
Ezt akarjátok?

És nem mellesleg: a nyomorult, szinte írástudatlan, az élet dolgaiban eligazodni képtelen tömegek ugye jól jönnek mindenkinek: a "jogvédőknek" és a "nemzetvédőknek" egyaránt.
A gyűlölet, úgy látszik, jól fizet. A nyomortelepek népei pedig egyszerűen, olcsón megvezethetők. Egyre több a nyomortelep, egyre több a nyomorszinten élő. És egyre több az ő hátukon felkapaszkodó, őket "képviselő" haszonleső. Nem kell sok, csak egy jól definiálható ellenség, és egy fényes, boldog jövőt vetítő ígéret.

ellenség van elég:
- a "romák"
- a "gárdisták"
- a "rasszisták"
- a "liberálisok"
- a "magyarok"
- a "zsidók"
- az "Unió"
- a "komcsik"
- a "hajléktalanok"
- a "politikusok"
- a "bankárok"
- a "rendőrök"
- a "panelprolik"
- a "gazdagok"
- a "papok"
....
Tessék, csak tessék, lehet választani!

Csakhogy azok mind mi vagyunk, hogyhogy nem értitek? Mintha valami társadalmi rák lepné az országot, a saját testünk fordul ellenünk.
@Mária: Itt szeretném megragadni az alkalmat (mert innen nem tilthatsz ki), hogy odaítéljem neked a "Méltatlanul a legtöbbször főoldalra kerülő demagóg komcsi picsa" díjat.
@Anti Anyag:

Fogalmad sincs, melyik portál kommentjéről írtam.

De a válasszal azért kész vagy: mert "azok" mindig csak bánccsák a magyarokat :)
@dr Kangörény: "Na, amíg van olyan primitív lény az országban, aki szerint a bűn a gyilkolásnál kezdődik, addig nagyon rosszul állunk."

Így van, a bilincs jogtalan használata is bűn. Ennyiről szól a cikk.

(Ezt nem csak neked írom:)

Mikor rendőrök hágják át a törvényt, érdemes jobban odafigyelni, hiszen nem tudod neki azt mondani, hogy tartóztassa le saját magát... és a társaik is szinte kivétel nélkül rendre hamisan tanúskodnak az ellenük indított eljárások során, hogy megsegítsék egymást.

Ezért fontosak ezek az ügyek. Nem azon van a lényeg, akit elvisznek. A rendőrön van a lényeg. Ha ma egy kis koszos cigánygyerekkel jogtalanul viselkedhetnek, az azt jelenti, hogy holnap veled szemben fog jogtalanul viselkedni. Ha ma nem tartatjuk be a törvényt a cigánygyerekekkel szembeni eljárás során, akkor holnap nem lesz, aki segítsen nekünk a velünk szembeni jogtalanság esetén. Ennyire egyszerű a képlet. Nem kell itt "libbantazni" meg "cigányfajvédőzni". Aki rendőrök jogtalan eljárására helyesel, illetve aki a jogtalan rendőri eljárásokra figyelmet felhívó embereket fikázza, az a rendőrállamot építi, fasiszta-kommunista hazaáruló takony.
@Anti Anyag:

Két cigány kislány és 10+ rendőr. De azért ügyes próbálkozás, meg minden. :)))
@Pacifict: Most ennek mi értelme?

Nyilvánvaló, hogy van aki utálja pld. a gazdagokat, vagy a papokat, de amit konkrétan mindig elkerülsz, azok a cigányos helyek és a cigányok, ha csak nem saját közegedben él és hasonló kulturális szinten.

Vagy csak jól hangzik?
@RowiwClub:

Ha az összes címlapra kitett polblog kommentlistáját össze akarod szarni az ostobaságaiddal, hát csak rajta :)

Engem szórakoztat :D
@Mária: Nem feltétlenül a portál szélsőséges, hanem a hsz.

Ilyesmiket szinte bárhol olvashatsz, ahol szlovákok vagy románok írnak magyarokról, pld. akár a SME fórumán is.
@renevol: "Így van, a bilincs jogtalan használata is bűn. Ennyiről szól a cikk.
"

Bűnelkövető előállitásakor a bilincs használata jogos, igy ha ennek tagadásáról szól a cikk, akkor fasság.
@Anti Anyag: Egyes focipályákat ugyanúgy kerülni tanácsos...
@milyen szép a Vértes, ó:

"Csütörtökön 3 lányt és egy fiút"

Ez hol két lány? "kislány" ahogy írod.
@renevol: "Ha ma egy kis koszos cigánygyerekkel jogtalanul viselkedhetnek, az azt jelenti, hogy holnap veled szemben fog jogtalanul viselkedni."

Azért mérget ne vegyél rá. Egyébként meg jogszerű, szakszerű intézkedés volt, teljesen felesleges vitatkozni.
@Mária: Még szerencse, hogy a rendőrök nem erőszakolták meg a lányokat!
Ezektől talán még ez is kitelne!
@Marianka55: "Ott a tömeg gyilkost is bilincs
nélkül szállították. Nálunk meg a gyerekeket is bilincselik....."
Ja, igaz, meg nézzük meg, hogy Norvégiában évente hány erőszakos bűncselekmény van és mennyi Magyarországon. Ehhez igazodik az eljárás...
@Mária: Nem mondod. Szerintem itt biztosan tévedsz. Nem hiszem el, hogy a fejlett nyugati demokraták így általánosítanának a magyarokról. Vagy rólunk szabad, a cigányokról meg nem?
@RowiwClub: Mária nem komcsi, csak butuska! Idealista! Légyszíves így kezeld!
@renevol: Azért ezek is csak addig jogvédők, amíg "helyzetbe" nem kerülnek.

Az SZDSZ-es jogvédő is milyen humán volt, aztán ahogy leköltözött vidékre, a harmadik betörés után vett egy puskát és felhívásban fenyegette meg konkrétan a cigányokat.

Vagy az a jogvédő nő, aki vett egy házat, a 2 szomszéd pedig eladta a sajátját cigányoknak.

Húzott is el a jogvédő, ezek csak addig hangosak, amíg érintetté nem válnak.
@magyar ember teli szájjal:

De előírom.

Ha ezeket nem tudod teljesíteni nincs jogod dumálni.

Így is van. Egy normális országban, ha valaki kapával támad a rendőrre az lelövik.

Ez így jó.

Kedves barátom. Vár ám (rád is) a munka a kertben... :)

Amúgy férfi vagyok és eddig aki szidta anyukám az először sít azután elsántikált.

Te is ezt tennéd de ne félj én úgy vigyáznék rád mint a többiekre. csak fájna de nem lenne bajod. Szeretette ölellel ! :)))
@Anti Anyag:

"A Petőfi utca megkapta az iskolától a biztonsági kamera felvételeit, amelyen két tanuló megbilincselése és elvezetése látható. "

És természetesen igazad van, mitől kislány egy 15 éves lány. Így már érthető, hogy a tizenegynéhány rendőr tartott tőlük.
@Anti Anyag:

Persze az szeretnivaló, hogy te magad hozod a 'hatcigánykétrendőr' hazugság cáfolatát. :))
@Anti Anyag:

Gyárthatod a kifogásokat és az önigazolásokat.

A helyzet ettől nem fog megváltozni.

A helyzet pedig az, hogy számos fórumon, a politikusaink "teljesítménye" és megnyilvánulásai miatt olyan véleménnyel vannak a magyarokról, hogy a hozzászólók szerint legjobban tenné az EU, ha visszazavarná őket Ázsiába.

Lehet ízlelgetni a véleményt, lehet gyártani a kifogásokat, meg az önigazolásokat.
@Monarch: Ne tévesszen meg téged Mária. Hozott egy példát úgy beállítva, mintha az Európa véleménye lenne, holott az egy sovén románé, vagy szlováké volt.
Valaki beidézhetné már azt a szabályt ami alapján jogszerűtlenek voltak a rendőrök. Csak hogy legyen már valami alapja az egész posztnak...
@Anti Anyag: Lehet, hogy nehéz elhinni, de szoktam gondolkozni. Azon is például, hogy a meglévő beismerő vallomások, együttműködés után miért kellett még egyszer bevinni a gyerekeket? Nem lehetett volna beidézni? Mi lehetett olyan fontos két tini verekedésig fajult vitájában ami miatt egy csomó rendőrnek kell kivonulnia egy iskolába kb 10 nappal az eset után?
Analóg helyzet volt amikor a 8. kerületben egy hajléktalannak látszó férfihoz 8 (nyolc) egyenruhás rohant ki (4 rendőr és 4 közteres), 2 kocsival, 15 percen belül (azután, hogy leült a padra) .
Amikor a kocsimat feltörték 4 és fél órát vártam amíg kijöttek a 8.-ban.
Kedves Mária!

Én megtiszteltem a blog minden tagját azzal, hogy belinkeltem az álláspontomat alátámasztó Rendőrségi Törvény idevágó részét.

Naív, atipusos érvelésére, amellyel ragaszkodik a 16 év alattiakkal való különleges bánásmódra, rejtélyes jogszabályi hivatkozásra, arra késztetett hogy átnyálazzam a MINDENKI számára elérhető azon törvényeket, amelyek egy büntetőeljárásban meghatározzák a jogokat és kötelezettségeket.

A Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. VIII. és XXI. fejezeteiben (Kényszerintézkedések, Fiatalkorúakra vonatkozó eljárási szabályok) semmilyen utalás nincs, míg a Btk-ban van ugyan, de undok módon Önre bízom a kikeresését, hogy mit nem lehet 16 életévét be nem töltött személlyel csinálni - bilincselni lehet:-PPP

Szerintem vagy tegye be azt az utalást és befogja mindenki a pofáját, vagy ha nem tudja igazolni az állítását, akkor hintse máshol a hülyeségét... legyen kedves!!!
@Mária: A dolog nem a hsz. miatt érdekel, a Gyurcsány kormány idején is tele voltak a szlovák fórumok ilyenekkel, sőt akkor igazán, hiszen Slotáék nyomták. Ott és a románoknál ez a közbeszéd része.

A dolog amiatt érdekes, hogy te ezt európai véleménynek állítanád be, hülyének nézve fórumtársaidat.
@milyen szép a Vértes, ó: "cigány kislány" - wzze, ebben a korban már a többségük háromgyerekes anya!
@milyen szép a Vértes, ó: Lehet,hogy a bilincs erős volt,nem tudom.Biztos van erre valami szabályzatuk.Azt meg vagy alkalmazzák vagy nem.
@Marianka55:

Nem bonyolult, korábban a cigányok egy része azt nyilatkozta (névtelenül, de persze 'ugyan már'), hogy a buddhista közösséghez tartozik. Azóta az iskolai összekakaskodás (sérülésről ugye nem nagyon esik szó) főbenjáró bűncselekmény.
@Karipapa01: nem gondolod, hogy az erőszak szüli az erőszakot? Minél erőszakosabb a hatalom...
@khmm...:

sőt, tudjuk, hogy ezek a felszedett parkettával fűtenek!
@Tigeri: rendőr bilincsben fog mindenkit bevinni, nem kockáztatja, hogy akár elöre megfontoltan, akár pillanatnyi elmezavarban az ügyfél nekiessen, kiugorjon, elszaladjon, kárt tegyen magában.
@Marianka55: Az a helyzet, hogy fogalmad sincs, hogy a jó pár suliban pár éve micsoda gettók alakultak ki. Ez még semmi, majd nézd meg ezeket pár év múlva.

Az USA-ban sem fegyveres őrökkel kezdték.

A feltört autódhoz minek menjenek ki tízen? És miért azonnal?
@Ica a fekete cica: Mert hogy mindezekért a rendőrt fogják seggbe rugdosni, az előállított meg nem kap semmit.
@Marianka55: Ennek nem sok értelme van. A primitív ember számára az erőszak az egyenes út bármilyen társadalomban, hiszen eleve sajátos mikroklímában élnek, ahol ez a természetes.
@Anti Anyag:

1. Románia és Szlovákia is Európa része. Nem tudtad?

2. NEM román és NEM szlovák fórumokat olvasok.

3. NEM teszem ide a linkeket, mert azt tapasztaltam, hogy az utóbbi hónapokban megjelent az ottani kommentlistákon a Vezér trollcsapata. Ahhoz kevés szegényeknek a szókincse, hogy érdemben vitatkozzanak, csak arra futja tőlük, hogy a kormány hivatalos álláspontját, illetve azok részleteit odakopizzák.
@Tigeri:

Ha jól láttam, akkor bizonyos helyzetekben kötelező a bilincshasználat, az meg a rendőr megítélésére van bízva, mikor áll fenn ilyen helyzet. A konkrét esetben semmi nem indokolta, sem a 'bűncselekmény', sem az 'elkövetők' viselkedése. De rendben, legyen 'határeset' (bár ugyanúgy viselkedő nemcigány tanulókkal és pláne olyan iskolában, amelyet nem próbálnak épp ellehetetleníteni, nem történt volna ilyesmi). A vicces-szomorú azokat a mélymarhákat látni (nem rád gondolok, ha esetleg túlérzékeny lennél:), akik szerint mivel cigányokról van szó, automatikusan 'jó, hogy bántják őket bármivel'.
@Marianka55: "nem gondolod, hogy az erőszak szüli az erőszakot? Minél erőszakosabb a hatalom..."
Vak duma! Ebben az esetben is nem a hatalom kezdte az erőszakoskodást. Sőt! Ha hagyják bűntetlenül (ejnye-bejnye nélkül), ez még csak fokozódik olyan alapon, hogy lám, ezt is lehet. A végén, amikor már nincs más hátra, mint megbűntetni az erőszakoskodókat, még ők fognak háborogni, hogy: na mivan? eddig lehetett? Így is lehet ám gondolkodni!
@Ica a fekete cica:

Korábban, amikor megtörtént a szörnyű bűncselekmény és amikor mindenki még zaklatott volt, volt bilincs?
jó napot!

egészen véletlenül ott volt hell istván ügynök is, a zámolyiak védőszentje, a kivándorlás szervező... ezt hell úr állította a nol fórumán.
talán ő vette fel az esetet is.

hogy mik vannak, nem?
@milyen szép a Vértes, ó: passz, akkor is bevitték őket a rendőrök?
@Karipapa01:

Persze, ez így megy más iskolákban is, összeverekednek, rendőrségen bevallják, majd 10 nap múlva elviszik őket bilincsben.
@milyen szép a Vértes, ó: "A konkrét esetben semmi nem indokolta, sem a 'bűncselekmény', sem az 'elkövetők' viselkedése. "

az elkövetö viselkedését előre senki nem látja, a kedves mosolygós kislány is megzakkanhat a rendőrautó látványától, a bilincs saját magától is megvédi.
@Ica a fekete cica:

'A diákok egy korábbi kihallgatáson már beismerték tettüket, az eset hátterében az egyik fiú miatt rivalizáló két lány konfliktusa volt.'

Olvas. Értelmezni próbál.
@Ica a fekete cica:

Bezony, nyugodtan a rendőrökkel megy, de a rendőrautó látványától megőrül. (Korábban nem tette, de ez bármikor előjöhet, EZEK olyanok.) Sőt, ki tudja, lehet, a rendőrautó látványától Rambóvá változik és letöri a bilincseket, eleve sokkolóval kellett volna kezdeni.
Akkor mégegyszer:

1994. évi XXXIV. tv. a Rendőrségről

"48. § A rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására,
b) támadásának megakadályozására,
c) szökésének megakadályozására,
d) ellenszegülésének megtörésére."

Tehát, ha a rendőr úgy gondolja, hogy ezek közül egy ok is fenn állhat, akkor bilincselhet. ÉÉÉÉrtem? :)
@prérikutya: Ha valóban szakszerű, jogszerű intézkedés volt a szóban forgó esetnél, akkor valóban teljesen felesleges a cikk, ill. az esetről szóló beszélgetés. A cikk viszont arról ír, hogy nem jogszerű intézkedés történt:

"Az intézkedést rögzítő biztonsági kamera felvételein azonban semmilyen jel nem utal a bilincsek törvényes használatának alapot adó szökés vagy önkárosítás veszélyére."

Ha ez igaz, akkor azon emberek számára, akik nem rendőrállamot szeretnének Magyarországon (ideértve magamat is), azok számára nagyon is fontos, hogy a kis koszos cigánygyerekkel szemben jogtalanul fellépő rendőrök felelősségre legyenek vonva. Ha az ilyen esetekkel nem törődünk, ezekből lesznek a 2006 . szeptember-októberek.
@Lüke Szkájvókmen:

És ebből egy sem állt fent, emiatt van a nyívás.
@Karipapa01:

"Ebben az esetben is nem a hatalom kezdte az erőszakoskodást. "

Valóban nem.

Az egyik szerelmes cigány lány ÁLLÍTÓLAG lekevert egy pofont a másik szerelmes cigány lánynak. Egy fiú miatt.

Majd mindent bevallottak.

Pár nap múlva a hatalom ráküldte az iskolára a kommandósokat...
@Nick Leeson:
"Nick Leeson 2012.02.25. 12:27:44
Ki a fenét érdekel, hogy cigány vagy nem cigány?"

Igazad van. A körülményeket soha nem szabad megvizsgálni. Ha éjszaka megszólít téged három bézbólütős-símaszkos dromedár, te csak annyit vegyél figyelembe, hogy ők is csak emberek, biztos a legközelebbi buszmegálló iránt érdeklődnek majd ;)
Most pedig futás, gyújts egy gyertyát, hogy hétfőn a te gyerekeidet izultálják a fiatal svéd bányászok az iskolában, hogy aztán újra belekezdhess a rettegő-jogvédő hülyeségbe.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Eztet abba lehet hagyni, hátrányos helyzetű kistérségben lakom, öt évig dolgoztam egy cigány közösséggel.

Voltak közöttük 14-16 éves tinilányok is, de MEGÚSZTAM!
@milyen szép a Vértes, ó: "Persze, ez így megy más iskolákban is, összeverekednek, rendőrségen bevallják, majd 10 nap múlva elviszik őket bilincsben."
Na ja! Eltekintve attól a kis apróságtól, hogy itt nem csak kis diákbalhéról, hanem törvénysértésről van szó! De hát vannak, akiknek ezt is szabad, főként, ha @milyen szép a Vértes is támogatja. Támogassuk mi is, ezzel biztosan támogatjuk egy-két "aktivista" imázsának felépítését is! Többi kommentelők!: ne legyetek már kicsinyesek...
@aha, persze:

szerintem ha éjszaka megszólít téged 3 baseballütős, símaszkos akármi, akkor is fuss el, ha nem cigányok -- de ahogy gondolod ;-)
@Mária: "Persze, ez így megy más iskolákban is, összeverekednek, rendőrségen bevallják, majd 10 nap múlva elviszik őket bilincsben...."
Ja! Állítólag!
@milyen szép a Vértes, ó: Akkor most olvasd el mégegyszer, hogy mit írtam, de előtte azt is, hogy mire reagálva írtam :D
@milyen szép a Vértes, ó: Na,azért általában okkal van ilyesmi.Egyébként meg lehet,hogy az áldozat is roma.
szembe kellene már nézni azzal, hogy a cigányság egy jó része Magyarországon milyen életet él (szegénység, bűnözés, többgenerációs kilátástalanság).
szembenézni: illúziók és a vaklóhoz hasonló jogvédők hablatya nélkül, és a rasszista, eszement agresszivitás nélkül.

és persze megoldást kellene találni kb. 600e-1m ember szegénységből való kivezetésére. akár romák, akár nem. minden más csak mellébeszélés, ilyen-olyan ideológiák nyomatása. az egész országnak jó lenne, ha ez a kb. 1 millió ember dolgozna és fizetné a TB-t, adókat stb.

ahelyett, hogy kapja az állami segélyeket, aminek mindenki más állja a cehhét.
@Mária: "Pár nap múlva a hatalom ráküldte az iskolára a kommandósokat..."
Meg a Magyar Honvédséget, meg a NATO-t, sőt külön megállapodás alapján -engedményeket biztosítva- talán a kínai maffiát is! Jaj Mariska!!
@Mária: Te egyáltalán elolvasod amiket más ír?

Tökmindegy a fórum, a Nők lapja fórumán is olvasni mondjuk zsidózó hsz.-eket.

Ráadásul nem szlovákia és románia európaisága a kérdés, bár különbséget tennék hat verekedő cigány (értsd hatan egyet vernek) megbilincselése és mondjuk a Benes dekrétumok érvényessége között.

Idehozol valamelyik fórumról egy szlovák, vagy román szélsőséges véleményt és megpróbálod eladni, hogy na tessék, a külföldi hsz.-ek szerint sem európai Magyarország.

Arról nem is beszélve, hogy véleményüket még csak nem is ennek az ügynek a kapcsán írták meg.

Mintha én pld. amikor elviszik a rendőrök Geréb Ágnest mondjuk, a kanadai fórumról hoznék egy hszt., hogy, igen, ez az eredménye a zsidó szervkereskedelemnek.

Holott a hozzászóló nem is Geréb kapcsán, hanem mondjuk egy ottani újságban megjelent cikk alapján írta hsz.ét.

Etika egyébként nem sok szorulhatott beléd, bár meg kell mondanom, sajnos nagyon nem is tűnsz ki ezzel.
@Karipapa01:

Nincs is szórakoztatóbb a funkcionális analfabéta mélyszerencsétleneknél, köszönjük neked és ostobaságban társaidnak a produkciókat -- senki nem támogatott törvénysértést, arról van szó éppen -- most koncentrálj --, hogy a rendőri fellépés volt eltúlzott. Mondjuk az is 'megérne egy misét', hogy máshol is TÖRVÉNYSÉRTÉS lesz-e egy iskolai összeverekedésből, de szerintem már az előző mondat is épp eléggé összezavarta szegény fejedet. ;-)
@Mária: Ez az utolsó mondatod úgy hangzik,mintha férfi lennél,lefeküdtél volna velük,de nem indult ellened eljárás vagy nem ítéltek el.:))
@moszkvicssluszkulcs: akárcsak 2006. október 23-án, ugye?
@aha, persze:

megtörtént már, akkor te is próbáld meg :)
@Anti Anyag:

Abbahagyhatnád már a szlovákozást meg a románozást.
@milyen szép a Vértes, ó: "hogy a rendőri fellépés volt eltúlzott."

mondod te meg pár megélhetés jogsértő.

Viszont ezt nem ti döntitek el, bármennyire is fáj.
@Tigeri:

Általában okkal van ilyesmi. Jelen esetben ez alighanem az, hogy a cigányok egy része a buddhista közösséghez tartozónak vallotta magát.

Amúgy igen, az 'áldozat' is cigány, ha jól tudom. És? :)
@Tigeri: "Lehet,hogy a bilincs erős volt,nem tudom.Biztos van erre valami szabályzatuk.Azt meg vagy alkalmazzák vagy nem."

Igen, van szabályzatuk... Meg némi negatív tapasztalatuk is!

- Üvegpalota, kihallgatásra vitt gyanúsított levetette magát a sokadik emeletről...

- Átszállított ROSSZUL MEGBILINCSELT gyanúsított elvette az elől ülő rendőr fegyverét és "szerencsére csak" maga ellen fordította... Budapest utcáin...

- XY Rk-n a kihallgatásra bekísért gyanúsított a nyitva lévő BUKÓABLAKON (kb. 15 cm rés) kivetette magát a 3. emeletről...

Ezek "csak" önveszélyes, de váratlan tettek voltak...

Szima Juditot bárhová viszik, következetesen megbilincselik, pedig elé ramaty állapotban van... Az a kutyát sem érdekli miért...

Négy fk-s, amelyik fizikai képességei alapján nyolcfelé tud elfutni, az meg bizalom meg ugyammá' még gyerekek... akárcsak a taxisgyilkos két gyerekkorú Bp-en, ugye??? Vagy csak romlik a memóriánk??? Vagy SZELEKTÍV AZ EMLÉKEZETÜNK???

Mária! Már megírtam a bocsánatkérést... Csak az hiányzik belőle, ami Ön tud, senki más nem:-)
@Mária: Akkor téged hívhatunk sikeresnek! Most már csak annyi a dolgod, hogy leköltözöl Borsodba és kamatoztatod a tapasztalataidat!

Bár megjegyzem, sok hozzád hasonlónak ez nem sikerült, az egyetlen eredmény, amit fel tudtok mutatni, az a Jobbik parlamentbe kerülése, a bicskanyitogató, álszent, a tényeket semmibe vevő dumátok miatt.

"Valahol felsír egy kisgyerek...."
@Ica a fekete cica:

Nem. Hanem pl. a törvények. Amelyeket persze szabadon felül lehet írni, ha cigányokat szivatnak, meg a sátáni buddhista iskolát, nemdebár?
@cukorrépa: Valamikor én is azt hittem, hogy a kormányok ebbe beleszarnak.

Aztán közel kerültem ehhez a területhez és megdöbbentem. Hihetetlen, hogy cigányként milyen sokféle ingyenes dolgot vehetsz igénybe.

Segélyek, támogatások, kifizetik az összegyűlt rezsidet, a gyereknek ingyen ruha és étkezés, ha rosszul tanul, különórák, amiért magas óradíjat kapnak a pedagógusok.
Ha jobban (nem kiválóan) tanul, ösztöndíjrendszerek, ingyen kollégium, a szülőknek munka.

A libsik pedig rasszistázzák az EU-ban Orbánékat, lám Mária is olyan hsz-t idéz, miszerint a külföldi hozzászóló szerint az EU-nak vissza kellene minket küldeni Ázsiába.

Pedig ha tudná, hogy a szlovákoknál fele sincs, a románoknál pedig a negyede sem.
@Tigeri:

Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy mennyire veszélyes lehet az ember testi épségére egy megszeppent iskoláslány :)
@Ica a fekete cica:

párszor már szerepelt a hozzászólások között, tedd próbára képességeidet, hátha
@Mária: Nem én szlovákozok,románozok, hanem te vagy buta. Most már megértettem, te nem direkt nem érted, te valóban ilyen sötét vagy.

Még csak nem is ez volt a lényege hsz-emnek.
@Mária:

a videó alapján nem tűntek megszeppentnek ;-)
@Anti Anyag:

Ez a 'hat cigány egyet ver' rögzült a fejedben, nincs mit tenni, jól látom? :))
@milyen szép a Vértes, ó: Idáig két jogszabályról tudunk, az eggyik a mariska által nem linkelt Ismeretlen Jogaszbály A Fiatalkoruak Szülői Jelenlét Nélküli Megbilincselhetetlenségéről, a másik meg a rendőrségi, ami alapján a rendőr megbilincselheti az előállítottat. Szóval te jössz a törvénytelenség bizonyitásával.
@Mária: "Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy mennyire veszélyes lehet az ember testi épségére egy megszeppent iskoláslány :)"

Kb. Annyira, mint Geréb Ágnes vagy Szima Judit az őt kísérő min. 3 rendőrre... ráadásul SzJ-nek ezek valamiféle kollégái, legnagyobb veszélyt pedig nem a fizikai ereje, hanem a 'pofája' (bocs, Judit) jelenti...

Na, mi van azzal a 16 éves korhatárral???

Tényleg legyen elég a fajvédős süketelésből, kérünk (már többen is) egy jogszabályi hivatkozást, az sem baj, ha nem törvény, csak egy BH vagy ügyész állásfoglalás... SZÉPEN kérem!!!
@milyen szép a Vértes, ó:
Köv. lépés: érezd a szarkazmust a válaszomból! :D
Egy oldalon állunk, csak én ironizáltam :)
@Vu, de ja vu: Ezek a tapasztalást hagynák figyelmen kívül. A rendőr tapasztalati úton meghozott döntéseit kérdőjelezik meg.

Bezzeg, mondjuk ha téged pld. egy kokárdával látnak, ők rögtön készek a véleménnyel anélkül, hogy akár meg is szólítanának.

Ez egy emberi dolog, csak ők az államot is így igazgatnák.
@Ica a fekete cica:

Éreztem, hogy meghaladja képességeid.

"48. § A rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására,
b) támadásának megakadályozására,
c) szökésének megakadályozására,
d) ellenszegülésének megtörésére."

A videó alapján véletlenül se merült fel egyik sem. Bocs' a túl bonyolult mondatokért.
@milyen szép a Vértes, ó: "Nincs is szórakoztatóbb a funkcionális analfabéta mélyszerencsétleneknél, köszönjük neked és ostobaságban társaidnak..."
Köszönöm, hogy funkcionális analfabétának tituláltál! Ugyan nem esett jól,de tőled kivételesen elfogadom. A "mélyszerencsétlenek"-kel kapcsolatba pedig nem ismerek olyan törvényt, erkölcsi toleranciát, ami engedélyezné az ilyen embereknek, hogy számukra mindent szabad. Egyébként valószinüleg nem olvastad az előző kommentemet, ezért beillesztem:
"Nagyon helyesen tették a rendőrök! Nem teperték le, nem térdeltek a hátára, nem hasaltatták a földön széttett kézzel-lábbal, hanem egyszerűen rátették a bilincset mintegy demonstrációs célból a többiek okulására: ilyesmi történhet, ha egy diák nem akarja felmérni azt, hogy hol van vége a diákbalhénak és hol kezdődik a törvénysértés. Gondolom, a továbbiakban nem voltak a börtönrácshoz bilincselve egy sötét cellában kenyéren és vízen. Kedves posztoló! Nem jött össze a viharkavarás, keress jobb témát!"
Kár itt csinálni a nagy liberálist, én is az vagyok, de nem mindenáron!
"Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy mennyire veszélyes lehet az ember testi épségére egy megszeppent iskoláslány :) "

Kedves Mária. Röhög a vakbelem. Most ön jogbiztonságot akar vagy kivételezést?

Elképzeltem, ahogy pl. valaki éjjel betör önhöz, majd amikor felhivja a rendőrséget, akkor az ügyeletes a telefonhoz kéri az ön betöröjét, és ha kedvesnek tünik a hangja akkor nem vonulnak ki önhöz, mert hát ez egy kedves betörö, had tegye amit tesz...
@Ica a fekete cica:

Mariska az az egyenesági nőnemű felmenő rokonod, aki a kocsisoron árulja a testét.
@milyen szép a Vértes, ó:

Te is nagyon okos vagy. Feltételezem az azt hiányolod a jogszabályból, hogy a rendőr csak akkor tehetné fel a bilincset, ha előtte a bünöző irásbeli kérvényt nyujtana be, hogy ő pl. meg akar szökni. Ha viszont nem nyújt be ilyet akkor nem lehetne megbilincselni, mert nem lehet tudni meg akar-e szökni.

Bámulatos mennyi hülye van az országban.
@milyen szép a Vértes, ó: A rendőr nem video alapján hoz utólag döntéseket, hanem az előállítottra rárakja a bilincset akkor is ha az egy bociszemű tündérbogár, mert a bociszemű tündérbogár is megzakkanhat amikor kisérik, és nem szeretne a rendőr évekig vegzált lenni, mert a bociszemű tündérbogár szállitás közben felvágja az ereit egy hajcsattal.
@Mária: jé csak nem magadra vetted? Ja igen, te nem tudod igazolni az állitásodat, jogos az ing felvétele.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Keresd ki magadnak. Mit képzelsz, csettintesz, én meg ugrok?

LOL
@Vu, de ja vu: Emlékszem gyerekkoromban egy filmre.a végén elmondták kivel mi lett.
az egyik kiesett az ötödikről.Szökni akart.
Én úgy értettem köpni akart....:))
@vontod75:

"A fenti diákok 2 db BŰNTETTET (nem vétséget) megismétlem bűntettet követtek el"

Miert talan mar meg volt is volt a targyalas? Ki mondta ki jogerosen, hogy ok buntetett kovettek el?
@Mária: Tudod ez ugy megy, hogy aki valamit állit mérhetetlen nagy arccal, az igazolja az állitását, vagy kusshad csendben és elsonforál, vahy olvasgatja nyugiban, hogy egy hazug troll.
@Karipapa01:

Tehát ugyan nem volt indokolt a bilincs, dehát 'mintegy demonstrációs célból' jól tették? A törvényben, ha jól rémlik, nem szerepel ez a 'demonstrációs célból'.

Arra vonatkozóan van valami statisztika, hogy más, a helyi hatalom által célpontnak nem kiszemelt, illetve nem cigányok által látogatott iskolákban hány 'összeverekednek a lányok egy fiú miatt'-ból lesz TÖRVÉNYSÉRTÉS, majd látogatja meg 10 nap múlva tizenpár rendőr az iskolát és viszi el bilincsben az 'elkövetőket'? Megkockáztatom, hogy máshol legfeljebb az igazgatói irodáig jut a dolog.

Részemről játszhatod a 'mert gonosz bűnözőkről van szó, fontos, hogy ne ússzák meg' standup-műsort, de azért szórakoztatónal több nem lesz. ;-)
@Mária: Bizony!Nekem esik,leteper.
Annyira megdöbbennék,hogy nem is tudnék védekezni.:))
@porthosz:

Segítek:

Miután a négy fiatalkorút pár nappal korábban már kihallgatták, és azok beismerő vallomást tettek, a szülők TUDTA nélkül, és a szülő, vagy a törvényes képviselő JELENLÉTE nélkül a négy gyereket - akik azon a napon semmit nem követtek el - SEHOVÁ nem vihették volna az iskolából.

Sem bilincsben, sem bilincs nélkül.
Vajon a liberálisnak nevezett sötét elmebetegek mikor jutnak el arra szintre, hogy ne a bűnözőket védjék?

(költői kérdés)
@porthosz: Valójában annyi azért nem, én pld. ilyen véleményeket élőben alig hallok.

Persze mutatja az is, hogy liberális pártok Mo-n soha nem tudták igazán megvetni a lábukat.

A tömegnek az SZDSZ kapcsán most már az is leesett, hogy azokat a pártokat sem szabad támogatniuk, amelyek liberálist vinnének be a parlamentbe.
@porthosz:

Igen, bámulatos, de kezdek hozzátokszokni. :)

Semmit nem tudsz a konkrét ügyről, jól látom?
@sivatagi n.: Ha bűnözők mellé veti őket a sors. Akkor abban a pillanatban kijózanodnak.
@aha, persze: A sztori, és a rendőri bunkóság szempontjából nézve teljesen mindegy, hogy cigányról vagy nem cigányról van-e szó!

Az egy egész más kérdés, hogy nekik vérükben van a bűnözés!

De mint mondtam, a rendőri bunkóság nem feltétlenül a cigányokkal kezdődik.
@Ica a fekete cica:

Mondtam én, hogy túl bonyolult számodra a törvény szövege. Tudod, ha automatikusan fel kell rakni a bilincset, mert ugye bárki bármikor elszökhet, akkor nincs értelme törvényben leírni, hogy mikor lehet.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Az, hogy te nem érted, nem jelenti, hogy butaság. Épp ellenkezőleg.
@Mária: milyen jogszabály tiltja egy gyanusitott többszöri előállítását?
@Vu, de ja vu:

bilincs kenyszerito eszkoz? Itt miert is kellett kenyszert alkalmazni? Tetteneres tortent? Ket het alatt el tudtak volna szokni? Akkor meg minek kellett a bilincs raadasul minek kellett 10-20 rendor oda? Ez semmi masrol nem szolt mint a felelemkeltesrol viszont ha mar a rednorsegi tv-t idezted ugyanezen alapon a gyermekvedelmi tv-t is lehetne idezni...
@milyen szép a Vértes, ó: Neked meg tul bonyolult az élet. De jogos volt a fenti kérdés. Szerinted soha senkit nem szabad bilincsben elszállitani amig nem üvöltözi vérben forgó szemekkel "Megszököm ti állatok, kinyirok mindenkit"
@Mária: Sok dolgom nincs, @Ica a fekete cica: válaszolt helyettem és teljesen egyetértek vele!

Maris! Ez nem megy neked, valjuk be. :-)
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: A libsik egyetlen pozitívuma a Jobbik megerősödése.

Ráadásul szerencsés szerkezetben, a Jobbik főleg ott erősödik, ahol a libsik a leggyengébbek. Elég nyilvánvaló, hogy 2014-ben rengeteg Gyöngyöspata lesz, azaz rengeteg biztonságossá vált település.
@Nyugodtan gyulolj: dehogy 10-20 rendőr volt ott 100 is és ideggázzal kábitották el az egész iskolát hogy a földön fekve a hajuknál fogva ráncikálják ki az ártatlan virágszálakat...
@Nyugodtan gyulolj:

A könnyű testi sértés, ami legfeljebb 8 napon belül gyógyuló sérüléssel jár, ha van ugyan egyáltalán sérülés, mint ebben az esetben a lányok pofozkodása volt, az mióta bűntett?

A könnyű testi sértés a Btk. szerint VÉTSÉG, de szólj, ha neked ez így nem jó, biztos találsz valakit, aki a kedvedért átírja a Büntető Törvénykönyvet.
@Tigeri: Hát... nagyon nem ugyanaz a kettő:-D
@milyen szép a Vértes, ó: Most minden él nélkül. A videón biztosan minden olyan részlet látható, amely alapján az intézkedő rendőr intézkedése jogszerűtlennek nevezhető? Ezt azért kérdezem, mert jelenleg annak kell bizonyítania az állítását aki gyanúsít. Birtokában vagy a helyzet minden aspektusának és az összes körülmény ismeretének? Elegendő arra hogy ítélkezz? Gondold végig alaposan!
@Karipapa01: Ja, nem kéne ezután kivezényelni az egész honvédséget minden egyes cigányhoz?
Térjél már észhez! Lehet, hogy két sarokkal arrébb épp két mamókát fosztott ki egy tetü, amíg a rendőrök a suliban az évszázad bűnügyét oldották meg 25-en egyszerre!
@Doña ¡Cara(mba)!:

Hol elsz te dobozban? Hol voltal 2996-ban amikor sirt a nemzeti oldala a "jogtalan" bilincs hasznalat miatt stb, vagy ekkora memoriazavarban szenvedsz? Mondjuk irasod alapjan tobb zavarrol is lehetne beszelni...
@Ica a fekete cica:

A te környezetedben működik az a módszer, hogy azzal véded a baromságaidat, hogy úgy teszel, mintha a másik egy általad kitalált másik baromságot állított volna?

Visszatérve a kérdéshez, próbálom röviden megfogalmazni.
Akkor mindenkit meg kell bilincselni?
(Ennél egyszerűbben nem megy, bocsánat.)
@Mária:"A könnyű testi sértés, ami legfeljebb 8 napon belül gyógyuló sérüléssel jár"

vs.

"csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával vádolt"
@Nick Leeson:
Szerintem semmi gond azzal, hogy a rendőr mérlegelésnél figyelembe veszi az ugyan nem polkorekt, de alappal rendelkező -feltételezhető- mentalitást. Érdemes lenne a rendőrök szemszögéből is megvizsgálni az esetet. Lehet, hogy a rendelkezésükre álló infók alapján igenis ésszerű lépés volt.

Ha a rendőr a többi gyerek szeme láttára bilincsbe verve viszi el a "rosszakat", az sokkal erősebb nevelő-okító-visszatartó jelenség, mint a gyerekek számára zárt ajtók mögött történő ejnye-bejnye egy esetleges tárgyaláskor.
Tudom, ebbe bele lehet magyarázni az önbíráskodást, de akkor már végkép a ló túloldalára lenne maszatolva a sztori.
@milyen szép a Vértes, ó: Értem. Szóval te a videó nézése közben bepillantást nyertél a jövőbe, ahol is nem történt semmi törvény ellenes.
Bámulatos az ostobaságod. Főleg úgy, hogy felettem már többen megindokolták, miért hülyeség amit mondasz, de úgy látszik nem értetted.
@milyen szép a Vértes, ó: igen, a rendőr minden gyanusitottat bilincsben szállit be, ezzel védve a gyanusitottat is önmagától, és magát is a gyanusitottól. Pont.
@nyomasek:

Lássuk csak, 10 nappal korábban páran összepofozkodtak az iskolában, valamiért rendőrségi ügy lett, a kihallgatáson vállaltak/bevallottak mindent, majd megjelent a tizenpár rendőr az iskolában 10 nappal a történtek után. A videón teljesen/meglepően nyugodt mindenki, a lány teljesen nyugodtan hagyja, hogy kivezessék. Arra próbálsz célozni, hogy azt tervezte, amint kiér a kamerák hatósugarából, szamurájkardot ránt és kivégzi a 10 rendőrt? Vagy 10 nap után hirtelen rájön, hogy el kellene szöknie Argentínába? Szerintem nem erre, de akkor mire? :)
Továbbra sem tudjuk, milyen jogszabály tiltja, hogy gyanusitottat többször is előállitsanak, és melyik jogszabály tiltja fiatalkorúak bilincselését.
@dr Kangörény:

"A diákok közötti erőszak nagyon durván elszaporodott"

Lehet igen,, lehet nem! Jartal iskolaba? Hany esetben fordult elo, hogy ket diak osszeverekedett? Csak regebben nem volt rogzitesre alkalmas mobil a gyerekeknel, nem volt ilyen gyors informacioaramlas mint manapsag az internet reven, igy az embereknek fogalmuk sem volt arrol, hogy egy gyereke bivajbasnad 37, szamu altalanos iskolajaban, torna oran foci kozben lekopte a masik gyereket, sot ez esetben meg csak ki se volt a helyi rendorkapitanysag osszes jarore balhet csinalni de meg csak a sajto sem jelent meg muholdaskocsikkal a helyszinen...
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Szerintem ennek még neki kellene futnod párszor. :)))

(És nem, a 'hülye vagy', illetve a 'rohadtcigánytszivatnikellhogymegtanujja' nem indoklás, csak a te fejedben. ;-) )
@milyen szép a Vértes, ó: Azt fogd fel, hogy attól, hogy a videón te nyugodt gyerekeket látsz, még semmi nem garantálja, hogy ezek a nyugodt gyerekek nem kapnak sokkot ha be kell ülniük a rendőrautóba, és nem csinálnak valamit amivel kárt tesznek magukban vagy a rendőrökben.
@milyen szép a Vértes, ó: "A törvényben, ha jól rémlik, nem szerepel ez a 'demonstrációs célból"

Tényleg nem szerepel! Viszont -ha már a szülei nem "demonstrálták" a viselkedés szabályait- köszönjük meg a rendőrőknek, hogy legalább ezt megtették! Egyébként pedig akkor túráztasd a szájacskádat, ha a rendőrörsön túlzott erőszakkal, vagy törvényellenes, rasszista módon viselkedtek ezekkel a gyermekekkel szemben! Ha ezt bizonyítani tudod: rendben beszéljük meg, követeljük a vizsgálatot! Ha nem, akkor te egy karrierérdekelt politikus vagy, aki a cigány népcsoport vállán állva próbál elismerést szerezni magának. Ezesetben ne kérdezd mi a többség véleménye rólad!
@Ica a fekete cica:

Értem, minden gyanúsítottat bilincsben szállítanak be (gyanúsított? 10 nappal azután, hogy bevallotta, hogy 'összeverekedett'?), alighanem ezért van külön törvényben lefektetve, hogy mikor lehet valakit megbilincselni.
@Nick Leeson: Igazad van, de ez csak egy pár perces cirkusz, hál'istennek nem pár percenként történik manapság komolyabb esemény. De! Ez arra mindenképpen jó, hogy a gyermekek tudják azt, hogy a törvénysértésnek mi a vége. Én itt a rendőrökkel vagyok!
@milyen szép a Vértes, ó: Most én értem, hogy némileg felfokozott idegállapotban próbálsz gátként ellenállni a sok rasszer köcsög tengernyi gyűlöletével szemben, de...

Befújta a levelesládádba a nyomozati anyagot a szél?
Olvastad a parancsot, ami az intézkedést megelőzte?

Komolyan kérdezem.
@Karipapa01:

Ja, a 'lányok fiú miatt összeverekednek' után meg kell köszönni a rendőröknek, hogy az indokolatlan bilincseléssel demonstrálták a viselkedés szabályait. Köszönjük, rendőr bácsik és nénik!
@Anti Anyag:

A Jobbik legnagyobb hibája, hogy nem ismerik fel, hogy ők tulajdonképpen a kormánypárt eszköze a totális államhatalom kiépítéséhez.

Vagy tévednék? Újabban már lehet fehér ing - fekete mellény kombóban megjelenni a plenáris üléseken?

Na ugye.

A Fidesz annyit nem tett meg a Jobbiknak, mint gesztust, hogy visszavonja a Gyurcsány-féle, a pincéregyenruha viselésének tilalmára vonatkozó törvényt.

Amikor már nem kellenek, dobja majd őket a Fidesz a kukába. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lásd, milyen kottából játszik a Fidesz, és abban a kottában az is benne van, hogy nincs együttműködés, csak a legerősebb maradhat.
@Anti Anyag: Legyen biztonságos település, de jogállamban!

A Jobbik nagyon messze áll attól, amit demokratikus jogállamnak hívunk.
Láttam én már falkába összeverődött gárdistát, aki úgy kötözködtek velem, mint a cigányok, mert az Armani abban a kultúrkörben a buzi szinonímája.
@milyen szép a Vértes, ó: bszki, még Gyurcséányékat is bilincsben vitték el az LMP BDSM partyról pedig ott max attól kellett félni, hogy GYF mindenkit megelőzve ér be a rendőrségre önként és dalolva, hogy elsőnek nyilatkozhasson a rendőri terrorról.
@Ica a fekete cica:

Persze. De már kérdeztem, mi van, ha akkora sokkot kap, hogy letöri magáról a bilincset? Nem kell egyből lelőni, hogy ezt megelőzzük?
@nyomasek:

Mi köze bármilyen parancsnak ahhoz, hogy a rendőrségi indoklás nem felelt meg a valóságnak?
@milyen szép a Vértes, ó: Csak annyit szerettem volna megtudni, hogy az információid honnan származnak, reméltem ezt megtudom, válaszolsz, és nem kérdéssel felelsz a kérdésre.
@milyen szép a Vértes, ó: Figyusz! Ha fehér, akkor is meg kell bilincselni. Olvasd már el az általad linkelt pontokat!
Tényleg nem tudod elképzelni, hogy a négyből legalább egy megállja a helyét?
@Ica a fekete cica:

Próbálok alkalmazkodni. Tudod, a 'mi van ha a rendőrautó látványától sokkot kap' akkora marhaság, hogy már nem is merek érvelni, csak vihogva sodródom az áradattal.
@rxtr:

Magyarorszag ott tart, hogy folyamatosan segiiilyert kuncsorog az IMF-nel, ott tart, hogy a legfobb kozjogi meltosaga egy csalo, ott tart, hogy a felvilag rohog a bekameneten ahol a zembereg tobbsege azt se tudta hol van miert van ott, ott tart, hogy ez EU-politikusainak nagy tobbsege fogja a fejet ha valamelyik Magyar EP-kepviselo felszolal, ott tart, hogy felfuggeszti a tovabbi tamogatasok kifizeteset ami valoszinuleg a flegma-arrogans-kepmutato politikusainak koszonheto...lehetne sorolni a vegtelensegig de hat a helyszuke miatt nem erdemes!
@Nyugodtan gyulolj: A gyermekvédelmi törvényben hol van utalás arra, hogy a rendőrnek miként kell egy előállítást foganatosítania??? Kérdezhetném azt is, hogy hogy jön ez ide???

De felteszem, azért citáltad ide, merthogy a kiskorú érdekének megfelelően kellene eljárnia a rendőrnek. Szeretném, hogy ezt a nagy SZERETETET lefordítanád hézköznapi nyelvre pl. olyan esetben, amikor gyermekelhelyezési perben a végrehajtó karhatom segítségét kéri a vonakodó anyával szemben, akit így az intézkedés akadályozása miatt a gyermek szeme láttára a földbe taposnak, ordító gyereket meg apa kezébe nyomják, apát a rendőrautóba, otthon kirakják őket, majd a kapitányságon az öltözőben hosszan köpködnek a tükörképükre, mintha ők lennének az okai annak, hogy olyat kénytelenek csinálni, ami nélkülöz minden emberséget.

Nagyon rosszul látod, ha a bilincselés alkalmazásába Te a félelemkeltés célját látod bele. Én ha tehetném, szívesen beültetnélek pár hónapra járőrök mellé, hogy lásd is, miért butaság a kérdésnek még a feltevése is.

Mivel az emberi hülyeség bizonyosan határtalan, így állítom hogy kiszámíthatatlan, hogy önmagára vagy másra nézve hogyan, mikor és miként jelent veszélyt. Ez független attól, hogy egy vagy tíz rendőr ment oda, ti. a cél az, hogy SENKINEK egy karcolása se legyen, még tízből egynek se!!!

Amúgy csak találgatok, hogy 3-4 előállítandó személyért azért mennek tízen, mert tapasztalataik szerint ha ellenállásba torkollik az intézkedés, nem zárható ki, hogy további személyek bekapcsolódnak az intézkedés meghiúsításába...

Ha joghallgató lennél, volna lehetőséged ezt megtapasztalni, hogy milyen az, amikor 1 - azaz egy darab - ember előállítása során két járőrkocsiban keletkezik kár, a mintegy 20-40 szimpatizáns nemtetszésének jeléül... Hidd el, hiába van 14-14 lőszeretek, nem a legjobb érzés:-(((

Mint ahogy az sem, amikor az ügyész nézi az előállító helyiség kameráját, ahol az előállított éppen veri szét a fejét a falon meg a vasajtón, később pedig az ügyész kérdésére mindezt simán a rendőrök nyakába varrja... Jó volt, hogy pár éve szereltek fel kamerát (bár adatvédelmileg aggályos, kivéve ha előállított felköti magát és nem veszik észre időben), különben hosszú hónapokig folyna büntetőeljárás a rendőrök ellen:-(((

Utoljára ismétlem: nem hiszem hogy féltek a 'kislányoktól', de attól igen, hogy mások is megpróbálnak közbelépni, illetve hogy önmagukban kárt próbálnak okozni, ha másért nem hát azért, hogy később a rendőrt feljelenthessék. És hogy legyen miért engem is köpködni: 'abban' a kultúrában ez olyan természetes, mint ahogyan az hogy 'magyartól' lopni NEM BŰN...:-(((
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

a) önkárosításának megakadályozására
nem
b) támadásának megakadályozására
nem
c) szökésének megakadályozására
nem
d) ellenszegülésének megtörésére
nem

van kisbetűs rész?
@milyen szép a Vértes, ó: Ok, akkor vihogj a világ rendőrein, akik rákattintják a bilincset mindenkire akit beraknak a kocsijukba. Te okosabb vagy náluk.
@nyomasek:

A blogbejegyzés alatti kommentelés általában egy blogbejegyzés alatt történik.
@milyen szép a Vértes, ó: Mi lenne, ha megőriznéd az ép elmédet és próbálnál a tényekre koncentrálni?
@milyen szép a Vértes, ó:

a, hülyepicsa bestresszel és megvágja magát a kocsiban
b, bestresszel és kikaparja a rendőr szemét

persze Vértes von Nostradamus előte meg tudná mondani, hogy ezek közül 100% egyik se történik meg, a rendőrök meg felteszik a bilincset és biztos nem történik meg.
@Ica a fekete cica:

Azt valamiért elfelejtetted kifejteni, hogy miért van az erre vonatkozó törvény, ha úgyis mindenkit megbilincselnek automatikusan. Egyébként is kamu, hogy mindenkit megbilincselnek, de ettől tekintsünk el egy pillanatra.
@Ica a fekete cica:

Megnezted a videot? Hany rendort szamolsz ossze? Raadasul nem kell a cinikus hangnem, inkabb arrol beszelj ket het utan miert kell kenyszerito eszkozt alkalmazni? Egyaltalan ennyi ido utan miert kell kimenni es intezkedni? Nem lett volna egyszerubb beidezni oket a szulokkel egyutt? Szuleik nelkul ugy sem lehet oket kihallgatni!
@Anti Anyag: "Hihetetlen, hogy cigányként milyen sokféle ingyenes dolgot vehetsz igénybe.

Segélyek, támogatások, kifizetik az összegyűlt rezsidet, a gyereknek ingyen ruha és étkezés, ha rosszul tanul, különórák, amiért magas óradíjat kapnak a pedagógusok.
Ha jobban (nem kiválóan) tanul, ösztöndíjrendszerek, ingyen kollégium, a szülőknek munka."

Ez abszolút nem a cikkhez tartozik, de tudnál erről valami anyagot, jogszabályokat linkelni?

Én úgy tudom, hogy nincs, és soha nem is volt Magyarországon etnikai alapú segélyezés (se pénzbeni, se természetbeni), etnikai alapú lakhatási támogatás, etnikai alapú gyermekétkeztetés, etnikai alapú satöbbi.

Ezeket a fentieket nem cigányként veszi igénybe az ember, hanem magyar állampolgárként.
@Ica a fekete cica:

tehát 10 nappal azután, hogy bevallotta a dolgot a kihallgatáson, teljesen nyugodtan végigbírta azt, hogy 10 rendőr körbetáncolja, a rendőrautó félelmetes látványától bestresszel és összevagdossa magát

most komolyan? és mi van, ha a rendőrrel az utcán találkozó járókelő bestresszel a rendőr látványától?
@milyen szép a Vértes, ó: A törvény megadja a lehetőséget, és a rendőrök élnek vele. Ez van, akár tetszik akár nem
@Vu, de ja vu: amit írtál..
Többieknek: ezt a kommentet olvassátok el mégegyszer és, ha nem értitek, mégegyszer!
@mária, @milyen szép a Vértes, @ többifajvédő!
Próbáljuk meg újból és, ha nem sikerül újból. Előbb-utóbb csak lesz eredmény...
@milyen szép a Vértes, ó:

Bocs a beleugatásért:

a) önkárosításának megakadályozására
IGEN!
b) támadásának megakadályozására
TALÁN!
c) szökésének megakadályozására
TALÁN!
d) ellenszegülésének megtörésére
NEM

Kisbetű van, az értetleneknek ismétlik meg ugyanezt, szájbarágós módon. Úgy hívják: a Törvény Végrehajtási Utasítása (általában egységes szerkezetben magával a törvénnyel)... és nem mond mást az sem:-)
@milyen szép a Vértes, ó: OK. Akkor kijelenthetjük, hogy semmiféle információval nem rendelkezel az előzményekről, kizárólag azzal, ami a médiában megjelent.

Akkor innentől nyugodtan nevezhetjük itteni pályafutásodat egy a helyzet hiányos ismeretéből fakadó szubjektív véleményközlésnek.

Így nem tudod alátámasztani bizonyítékokkal azon véleményedet, miszerint rendőri túlkapás történt, csupán vélelmezed azt, továbbmegyek, vádolod az intézkedő rendőröket.
@renevol:

Ha cigányok veszik igénybe, akkor ők azért kapják, mert cigányok. Ha nem cigányok, akkor ők azért, mert állampolgárok.
@milyen szép a Vértes, ó: Feladtam bazmeg. Nyertél.
Hogyan is vehetném fel a kesztyűt egy tapasztalt látnokkal szemben?
@milyen szép a Vértes, ó: a rendőr nem fog elkezdeni azon elmélkedni. Kimegy és behoz ahogy a nagy könyvben meg van neki irva.
Na további jó sápitozást.
@nyomasek:

Ha tudod, hogy ismereteim hiányosak (mert azt, hogy kamuzol, nem feltételezném), akkor azt is tudod alighanem, mi történt valójában.

De igazad van, egy ilyen ügyről csak akkor lehet véleményt mondani, ha az ember elolvasta a 3 példányban hitelesített rendőri jelentést, pusztán a kérdésről szóló cikkek alapján nem.
@Karipapa01: Köszönöm! Bíztató, hogy már legalább ketten értjük:-(((

Elszomorító, hogy a többiek közül kerülnek ki azok, akik majd pálcát törnek fölöttünk, illetve megmondják a frankót, hogy a bekokózott-beivott őrjöngőt mely szavakkal lehet lecsendesíteni...

"SZÚÚÚÚ-SZÁÁÁÁÁ...." - aki nem érti, kérdezzen:-)
@Vu, de ja vu:

Tehát volt bármi későbbi önkárosítási, netán támadási kísérletre utaló jel? Vagy van a törvényben olyasmi, hogy 'most ugyan nem úgy viselkedik, de ki tudja, talán félóra múlva rájön?' És bárkire alkalmazható ez a gondolkodás? Feljelenthetem a szomszédom csendháborításért pl. azzal, hogy most ugyan csend van, de ki tudja, lehet, holnap dübörögni fog a teknó?
@Vu, de ja vu:

Akkor ilyen esetben az ittas vezetoket is megbilincselni egyreszt az is elehet buncselekmeny attol fuggoen mennyit ivott az illeto masreszt ittas emberek konnyebben adjak garazdasagra a fejuket. Ezesetben se kiemelt eroszakos buncselekmeny gyanuja nem merult fel, se tobb szaz millios sikkasztas, akkor meg minek kell bilincselni? Nem jelentek meg idezesre? Mi olyan korulmeny merult fel a cselekmeny alapjan ami szerint magukban kart tesznek, szoknek vagy barmi mas? Eddig ilyenrol nem lehetett olvasni amikor iskolabaol eloallitottak gyereket es kozben gond merult volna fel...
@Vu, de ja vu:

Azért sokat elmond a jellemdről és képességeidről, hogy teljesen nyugodt lányok megbilincseléséhez valahogy sikerült odakeverni a 'bekokózott örjöngőket'.

De akkor rendben, te is a 'mindenkit meg kell bilincselni' híve vagy.
@Vu, de ja vu:

"Amúgy csak találgatok, hogy 3-4 előállítandó személyért azért mennek tízen, mert tapasztalataik szerint ha ellenállásba torkollik az intézkedés, nem zárható ki, hogy további személyek bekapcsolódnak az intézkedés meghiúsításába"

Ismételten megkérdezném:

Mit kerestek a rendőrök EGYÁLTALÁN az iskolában?

1. Aznap nem történt semmi rendkívüli

2. A korábbi catfight miatt a gyerekeket már kihallgatták

Nos?

Miért vonultak ki a rendőrök? Ahelyett, hogy a gyerekeket a szüleikkel együtt beidézték volna? Vagy a szüleikkel és a jogi képviselőjükkel együtt beidézték volna?

18 év alatti embereket ki lehet hallgatni úgy, hogy nincs jelen sem a nagykorú képviselője, sem a jogi képviselője?

Értsd már meg: NEM az a kérdés, hogy bilincseltek vagy nem bilincseltek.

Az a kérdés, hogy mit kerestek ott, 10+ rendőr, kisbusszal, bilincsekkel, fegyverekkel, és miért cipeltek el az iskolából, tanítási idő alatt, a szülő tudta nélkül, jogi képviselő jelenléte nélkül gyerekeket?
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Fogalmazzak egyszerűbben, hogy megértsd, vagy esélytelen? Mondjuk a te értelmi képességeiddel szokványos, hogy a gúnyra, illetve iróniára csak a 'bazdmeg' tud lenni minden reakció. :)))
Eddig egy valasz sem erkezett, hogy miert kell ket het utan ekkora intezkedest alkalmazni, kenyszerito eszkozokkel?
@Vu, de ja vu: " Köszönöm! Bíztató, hogy már legalább ketten értjük:-(((..."
Ne köszönd meg bazmeg! nem én csináltam, az élet hozta így! Mint például:
@milyen szép a Vértes, ó:
"Feljelenthetem a szomszédom csendháborításért pl. azzal, hogy most ugyan csend van, de ki tudja, lehet, holnap dübörögni fog a teknó?"

akik nem akarják megérteni, hogy itt miről van szó! te csak egy értelmes kommentet írtál, ami nem az idealizmust, hanem a valóságot tükrözi. Jó lenne, ha a többiek is elgondolkodnának, hogy mi miért van!!
@Vu, de ja vu:

Érteni kéne, amit olvasol. A sok barom meg bólogat, mert ő is hatalmaskodna valami képzeletbeli ellenségen. Nostehát:

48. § A rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy

a) önkárosításának megakadályozására,
b) támadásának megakadályozására,
c) szökésének megakadályozására,
d) ellenszegülésének megtörésére.

A szökésnek, támadásnak, stb. fel kell merülnie.
Ha "általában, megelőzésre" lehetne a bilincset használni, akkor bizony fölösleges volna egyenként felsorolni az alkalmazás egyes eseteit.

54. § (1)178 A rendőr lőfegyvert használhat
...
g) az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének MEGAKADÁLYOZÁSÁRA

Ha neked volna igazad és nem nekem, akkor a fenti szakasz szerint a rendőr "megelőzési céllal" lelőhetné az illető gyanúsítottat.
Mint tudjuk, ez nem lehetséges.
De persze arra vonatkozó adatokat se sietett hozni senki, hogy más, a helyi hatalom által épp kinyírni nem próbált iskolákba milyen gyakran vonul ki 10+ rendőr, hogy bevigyen bilincsben gyerekeket egy 10 nappal korábbi, már elismert-bevallott folyosói összeverekedés miatt.
@Karipapa01:

"Viszont -ha már a szülei nem "demonstrálták" a viselkedés szabályait- köszönjük meg a rendőrőknek, hogy legalább ezt megtették!"

Nem azért tartjuk a rendőröket, hogy munkaidőben a mások iskolás gyerekeit neveljék.

Azért tartjuk őket, hogy a VALÓDI bűncselekményekkel foglalkozzanak.

Ehhez képest tanítási idő alatt megrohamozni egy iskolát, és bilincsbe verve előállítani három iskolás lányt, meg egy fíúgyermeket, akik 10 nappal korábban már vallomást tettek, az igencsak pótcselekvésnek tűnik a valódi bűncselekmények felgöngyölítése helyett.
@renevol: NÉzegesd csak ezt....! És ez kifejezetten csak az oktatási célú támogatások, amik AZON FELÜL járnak nekik, ami minden egyes magyar gyereket is megillet.

Oktatási támogatások:

Magánszemélyek:
- MACIKA cigány származású tanulók számára ösztöndíj általános iskolásoknak
- MACIKA cigány származású tanulók számára ösztöndíj középiskolásoknak
- MACIKA cigány származású tanulók számára ösztöndíj felsőoktatásban
- SZMI: emelt szintű érettségire felkészülés támogatása roma fiataloknak
- Költségtérítéses képzésben tanuló roma fiatalok támogatása OKM
- Költségtérítéses képzésben tanuló roma fiatalok támogatása esti, levelező OKM
- Rovarsita Ösztöndíj
- MNB: roma ösztöndíj gazdasági középiskolában, főiskolán tanulók részére
- GKM: roma ösztöndíj felsőoktatásban tanuló roma fiataloknak gazdasági, pénzügyi szakon
- ösztöndíj szociális, pedagógus szakon roma fiataloknak
- ROMA ACCESS program: Közép Európai Szabadegyetem roma fiataloknak
- Karaván Művészeti Alapítvány: tandíjmentes színészképző roma fiataloknak
- Ingyenes tankönyv

- Beiskolázási támogatás

Iskolák veszik fel:
- Kisebbségi normatíva
- Sajátos nevelésű tanulók utáni összeg
- Integrációs normatíva
- Kompetencia alapú oktatás
- Tanoda programok
- Óvodáztatási támogatás

Egyéb:

- Hazai roma mikro vállalkozások támogatása GKM
- Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek éves költségvetési támogatás
- SZMM integrációs támogatás (magánszemélyeket érintő lakhatási krízishelyzet)
- Európai Néppárt gyakornoki ösztöndíja roma fiataloknak ( 1000 euró)
- EU forrásokkal a romák integrációjáért, projektfejlesztés
- Kisebbségi díj
- Cigány telepek felszámolása
- Cigány telepek felszámolása, SZMM
- Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázat roma fiataloknak tűzoltónak
- Megyei Rendőrkapitányság rendőri tanulmányokra romáknak
- Rendészeti, katonai tábor roma fiataloknak
- Rendészeti szakiskolába felvétel roma fiataloknak
- Fővárosi gyakornoki program 35 fő érettségizett, diplomás roma fiatalnak
@Karipapa01:

sokkal egyszerűbben is meg lehet fogalmazni, bár a 'jaj, milyen okos vagy; nem is, te vagy az okos'-ra megértem, hogy nagyobb szükségetek van :)

de akkor egyszerű kérdés, más versenyzők már elvéreztek rajta: mindenkit meg kell bilincselni, akit bevisznek, akkor is, ha semmi nyomát nem mutatja ellenállásnak, önkárosítási szándéknak ésatöbbi?

(Abba ugye bele se menjünk, mi szükség van az esemény után 10 nappal beviini bárkit egy már tisztázott ügy ürügyén.)
@khmm...:

Igen amit rengeteg nem cigany is igenybevett, ugy latszik elkerulte a figyelemed az utobbi evek botranyai ahol is nem ciganyok vettek fel egy so ilyen tamogatast! Tudod kb haromszor ennyi tamogatas van pl hatarontuli fiataloknak azzal a kulonbseggel, hogy ott nem tudjak felvenni ezeket a penzeket csak is aki tenylegesen megfelel a kovetelmenyeknek! Az meg csak hab a tortan, hogy ezen tamogatasokat legtobbszor ha akarnak se tudnak igenybe veni az igazan raszorultak, az ilyeneket azert irjak ki, hogy valamit felmutassanak miszerint tesznek az ugy erdekeben de hat ugy latszik sok embert hulyere tudtak venni :D
@milyen szép a Vértes, ó:
Igen.
Igen.
Igen.
Nem.

(Az "Igen" válaszoknál sokat segít a megértésben a "Fennáll a veszélye..." törvényi szövegrész helyes értelmezésének. A szomszédod pedig a példában még a törvénysértés előtti időszakban HALLGAT, amint viszont dübörögni fog a teknó ÉS figyelmeztetést követően sem fejezi be a törvénysértő viselkedést, BILINCSBEN fogják előállítani SZABÁLYSÉRTÉS elkövetése miatt - hadd ne mondjam, mi a különbség szabálysértés és bűncselekmény, azon belül vétség és bűntett között)

Röviden: akár megértetted, akár nem, de ha elkövetsz valamit és ezért a rendőrök elő akarnak állítani, függetlenül attól hogy együttműködő vagy vagy sem, meg kell hogy bilincseljenek... és ha van pár évnyi tapasztalatuk, akkor is megbilincselnek, ha alig állsz a lábadon, legfeljebb nem tesznek rád vezetőszíjat vagy nem hátrabilincselnek, így kényelmesebben tudsz a gépkocsiban ülni...

Ez érvényes Rád, rám is, Máriára is, és minden olyan személyre, akivel szemben rendőri intézkedés kezdeményezhető ÉS előállítása, átkísérése válik szükségessé.

Nem akarom a helyet foglalni idézgetéssel, ezért legyen elég annyi, hogy a Be. szerint lehetséges: "Testi kényszer a terhelttel, a sértettel, a tanúval, valamint az eljárási cselekményt akadályozó más személlyel szemben alkalmazható."

Borzasztó:-(((

RENDŐRÁLLAM!!!! SEGÍTSÉG!!!
@Nyugodtan gyulolj: nem állítom, hogy nem fordult elő visszaélés, no de nem visszás, hogy rasszista módon, BŐRSZÍN ALAPJÁN osztanak támogatásokat...????????

A magyar szegény gyerekek meg le vannak sz.rva...???????

Miért nem lehet jövedelmi viszonyok, vagy szociális rászorultság alapján osztogatni...?

Miért kell hergelni a szegény sorsú fehéreket ilyesmivel...???
@Vu, de ja vu:

Tehát szerinted automatikusan megbilincselnek.

Akkor elmondod, mi értelme törvényben leírni, mikor bilincselhetnek meg?

Egyébként fiatalkoromban ültem egyszer rendőrautóban (ablak betörése sok sör után), eszükbe se jutott bilincselni, pedig nem 160 centi vagyok és 50 kiló, hanem 200 és 100, meg részeg is voltam erősen. Szóval ha nem gond, egyszerűen megjegyezném, hogy 'kamu'. ;-)
@Mária: "Nem azért tartjuk a rendőröket, hogy munkaidőben a mások iskolás gyerekeit neveljék"

Tényleg nem! Talán a szüleinek kellene, vagy ezek hiányában esetleg @Máriának, amikor éppen nem a nemcigányokkal lenne elfoglalva! Talán kellene neki valamilyen célorientált kormányzati státusz. Hajrá Maris! Veled vagyok!!!
@Vu, de ja vu:

Jo de mester szerintem rajtam kivul jo paran kivancsiak lennenk a velemenyedre mint a legfobb rondori szoszolo, hogy miert kellett eloallitani ezeket a gyerekeket ugy, hogy mar sok-sok nap telt el az ugy ota raadasul korabban meg is hallgattak mar oket! Es a korabbi meghallgatason bevertek a sajat fejuket a falba? Esetleg megharaptak a rendorbacsikat? Kiugrottak kihallgatas kozben az ablakon? vagy mi indokolta a bilincselest?
@Vu, de ja vu: Azt hiszem ezt jobban én sem fogalmazhattam volna meg.

Ja és abból még sosem volt baj ha valakit megbilincseltek, abból már annál inkább ha nem...
@Mária: "18 év alatti embereket ki lehet hallgatni úgy, hogy nincs jelen sem a nagykorú képviselője, sem a jogi képviselője?"

A tizennyolcadik életévét meg nem haladott, valamint a (2) bekezdésben meghatározott tanú kihallgatásánál a tanú törvényes képviselője és gondozója jelen lehet.

A hangsúly a "lehet" szón van!
@Vu, de ja vu:

"Ez érvényes Rád, rám is, Máriára is, és minden olyan személyre, akivel szemben rendőri intézkedés kezdeményezhető ÉS előállítása, átkísérése válik szükségessé."

A posztbeli esetben indokolatlan volt a rendőri előállítás.

Ha EZT nem érted, akkor innentől úgy ragozod a hülyeséget, ahogy akarod. Jó szórakozást.
Ha nem cigányokról, hanem fehér gyerekekről lenne szó, akkor ez a cikk már vezető hír lenne a szélsőjobbos portálokon, politikai fogolyként lennének feltüntetve hős náci nagymagyarjaink által a gyerekek, és a 2006-os rendőri bűncselekmények is előkerülnének sünözés és nagyhangú ÁVH-zás közepette.

Így, hogy cigányokról van szó, így viszont nagyon helyesnek tartják a feltételezhetően rendőri túlkapást, és a gyereket okolják, hiszen a gyerek cigány.

Továbbá ha jobboldali kormány van hatalmon, akkor nem is lehet szó rendőri túlkapásról. Az egy, csak a Gyurcsány-kormány alatt létezett fogalom.

Jobboldaliság = kettős mérce.
@prérikutya:

"A tizennyolcadik életévét meg nem haladott, valamint a (2) bekezdésben meghatározott tanú kihallgatásánál a tanú törvényes képviselője és gondozója jelen lehet."

NEM hallgathatsz ki nem nagykorú embert anélkül, hogy a képviselője tudna róla.

Amit idéztél, az csak annyit jelent, hogy nem tilthatod meg a nagykorú képviselőnek, hogy jelen legyen.

Ezt jelenti, semmi mást.
@Nyugodtan gyulolj: Az megfejtés: megelőzés.

Ha nincs nálad igazolvány és előállít, akkor is lehetősége van bilincselni.
@khmm...:

A Magyar FEHER szegenygyerekeknek is van osztondij. Ha mar ennyire ismered a tamogatasi rendszert tudhatnad, hogy akar Csanyi fele alapitvany 1 milliard dollaros alap is van meg tobb mas is. Raadasul ha elolvasnad a palyazatokat ott vilagos levan irva, hogy kik jogosultak ra, tobbek kozott jovedelmi viszonyok es tanulmanyi eredmenyek is szamitanak! Az meg, hogy mi alapjan van kiirva nagyban fugg honnan hivjak le ha pl az EU-tol vay letezik a Savjci, Osztrak, Norveg alap is stb. Amit meg az iskolak vesznek fel ott a legeslegrosszabb a helyzet ott kb 90-95% koltenek mas jellegu celokra. Csak hat senki se tudja ellenorizni pontosan mi tortenik az iskolaknak jutatott penzekkel, elofordulhat, hogy olyan tanarokat alkalmaznak felzarkoztato tanarnak akik csotanyozzak, fergezik a gyerekeket, volt ilyenre is pelda...
@renevol:

ha nem gond, inkább használjuk úgy, hogy "jobboldali", esetleg 'műjobboldali' ;-)
@milyen szép a Vértes, ó: "...más versenyzők már elvéreztek rajta: mindenkit meg kell bilincselni, akit bevisznek..."

Most mit rugózol egy szaros bilincsen, amit a rendőr csak azért tett fel, hogy megelőzzön egyéb súlyosabb problémákat? Mondd meg: mi az ami ennyire fáj! Nem kezét-lábát összekötve, gúzsban vitték el! Nagyon helyes, hogy akit bevisznek a rendőrök, igenis bilincseljék meg. Hunvaldot is, Hagyót is, de mást is, mindenkit megbilincselnek, a kiket bevisznek, mi ebben a gond? Odabenn úgyis leveszik! Nem értelek!
@prérikutya:

És van lehetősége 10 nappal később beállítani a munkahelyedre és bilincsben elvinni?
@Mária: Te fogalmazásgátlót szedsz? Értelmezd a törvényt.

Hol van abban olyan, amit állítasz?
@prérikutya: Egy rendorallamban ez nem is kerdes. Bar ugye elvileg egy igazoltatashoz is kell indok, mondjuk mi alapjan igazoltatnak az utcan? Mitol lesz valaki gyanus?
@MCock: Ááááá!!!! EGY EMBER, AKI NEM CSAK DUMÁL, DE TÁJÉKOZÓDIK IS!!!!

"54. § (1)178 A rendőr lőfegyvert használhat
...
g) az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének MEGAKADÁLYOZÁSÁRA

Ha neked volna igazad és nem nekem, akkor a fenti szakasz szerint a rendőr "megelőzési céllal" lelőhetné az illető gyanúsítottat.
Mint tudjuk, ez nem lehetséges."

Ha Neked volna igazad és végig olvastad volna a fegyverhasználatra vonatkozó soktételes felsorolást (amit egy rendőrnek fejből vágnia kellene), akkor nem ugrottad volna át elegánsan még azt a csekély, véletlenül belinkelt részt sem, hogy "...EMBERI ÉLET SZÁNDÉKOS KIOLTÁSÁT ELKÖVETŐ..." kifejezést, ami szerint bizony lelőhetetlenek a kislányok, minthogy nem öltek embert, csupán csoportos garázdaságot (3 év) és szem.szab.korlátozást (3 év) követtek el.

Ügyesen megkerülted azt a részt is, amely szerint a fegyverhasználatot - kivéve stb-stb - meg kell előznie az enyhébb kényszerítőeszközöknek is, ha azok eredményt hoznak. És hoztak is...

A lőfegyverhasználat idecitálása nem több moslék provokációnál, ami kisebbségi-fajvédők esetében nem szokatlan:-(((

(A kisebbségi fajvédőt ezért használom, mert amikor FEHÉR személy jogait kellett volna védenetek, nagy ívben tojtatok rá. Magam írtam meg a levelet és pár év kevés volt ahhoz, hogy bármilyen válasz érkezzen. Természetesen minden kisebbségi fajvédőt megértek: az EU 'mezei állampolgár' jogainak védelmére nem ad egy fillért sem, ergo miért védené azt bárki is??? Hiszen azon nem lehet kaszálni egy buznyákot sem!!! Ennyit az "önzetlen" jogvédősködésetekről...). Phejjj...!
@prérikutya:

Miután a kiskorú és a fiatalkorú tetteiért adott esetben a szülője is büntetőjogi felelősségre vonható, értelemszerűen jelen KELL lennie a kihallgatáson.
@Karipapa01:

Engem különösebben nem zavar a bilincselés, bár teljesen indokolatlan volt, de írtam is, hogy szerintem 'határeset'. (A lányt se zavarta különösebben, ha jól láttam.)

Az 'szórakoztat', ahogy egyesek védenek egy indokolatlan és lényegében törvénytelen lépést és semmilyen logikai bukfenc nem 'túl nagy'.

Viszont a szintén teljesen indokolatlan előállítás kicsit más...
@milyen szép a Vértes, ó: Ha korlátoz a személyes szabadságodban, akkor igen. Ugyanis a testi épségedért onnantól kezdve Ő a felelős. Az meg, hogy hány napja telt el a cselekmény teljesen irreleváns.

Ha egy bűncselekmény elkövetője 3 hónap múlva kerül képbe, akkor őt is megbilincselik. Nem a cselekmény súlya, vagy az eltelt idő dönti el, hogy lesz vas, vagy sem.
@Mária: Ezt honnan vakartad össze?:-)

A gyerekem verekszik, és engem csuknak le? Vagy együtt megyünk a sittre?:-)))
@Vu, de ja vu:

Ahogy a primitív rasszizmus időnként elő-előbukkan a kapanyéllel. 'Priceless'. :)
@Mária: "Ha EZT nem érted, akkor innentől úgy ragozod a hülyeséget, ahogy akarod. Jó szórakozást."

MÉG MINDIG JÖSSZ NEKÜNK EGY JOGSZABÁLYI LINKKEL!!!

És mivel látom hogy EZT TE nem érted, felhívnám a figyelmed, hogy majd óvatosan ugass be intézkedő rendőrnek...

Bocs, hogy egyre vulgárisabb vagyok, de nagy sötétségben könnyebben talajt vesztek, főleg ha zavar az észérvek hiánya...

Szerintem - Mária - Ön most az értelmes blogolók szemében "meccset vesztett", sejtem azonban hogy Ön mindebből semmit nem ért:-P
@Nyugodtan gyulolj:

Sőt, a legújabb:

A szlovák és a román egyetemek tárt karokkal várják akár ingyenes képzéseikre is azokat a magyar diákokat, akik nem tudják megfizetni a magyar felsőoktatásban a tandíjakat.

Remélem, minél több fiatal él majd a lehetőséggel, ha már a saját hazájában nem tanulhat, és kint élő és tanuló emberként első kézből cáfolják majd azt a töméntelen mennyiségű ostobaságot, amit az itthoni uszítók a szlovákokról meg a románokról összehordanak.
@prérikutya:

Sokat elárulnak a durva csúsztatások. Nem 10 nap után kerültek képbe, hanem azonnal, és be is vallották a szörnyű bűncselekményt. Akkor mostantól bármikor elő lehet állítani őket?
@prérikutya:

Apropó, akkor neked is itt a kérdés:

ha automatikusan meg kell bilincseljen, mert 'ő felel a testi ésatöbbi', akkor miért rögzíti külön törvény azokat az eseteket, amelyekben megbilincselhet?
@Nyugodtan gyulolj: Nem azt mondtam, hogy bármikor. Mitől lesz gyanús?

Mintha hasonlítana a TOP 100-as körözési lista egyik helyezettjére.

De kérdezem:

Éjszaka egy olyan lakótelepen, ahonnan sok autót lopnak, járkál egy ember, és a kocsikba nézeget befelé. Szerinted nem lehet igazoltatni, mert nem követett el semmit?
@Vu, de ja vu:

Te mint jogban agyonjartas ember, mondd mar el legyszives ki donti el, hogy mit kovettek el ezek a fiatalok? A rendor? Vagya Kommentelo? Raadasul kerdesem mosmar huszadjara teszem fel! Miert az eset utan sok-sok nappal mennek ki a rendorok es allitanak elo ugy, hogy mar korabban meghallgattak oket! A korabbi meghallgatason mi olyan korulmeny merult fel amely indokolta a bilincselest es miert kellett egyaltalan igy intezkedni 2 het utan?
@Vu, de ja vu:

Felhívnám a figyelmedet az érvelési hibák gyűjteményére a Wikipédián.

Érveid elfogytak, tehát manipulálsz.

Utoljára írom le neked, kicsicsibe:

1. tíz nappal a kihallgatás után NEM törünk rá a rendőrséggel az iskolásokra

2. NEM cipeljük el a gyerekeket az iskolából úgy, hogy sem a szülője, sem a jogi képviselője nem tud róla

3. NEM hallgatunk ki gyerekeket a rendőrségen úgy, hogy nincs jelen a képviselője

FELFOGTAD?
@Vu, de ja vu:

Picit hitelesebb lenne az az 'Értelmes vagyok'-felirat a pólódon, ha elvétve sikerülne arra reagálnod, amit ír. ;-)
@milyen szép a Vértes, ó: Hogy az olyanok, mint pl. Mária, szája be legyen fogva.:-)
@milyen szép a Vértes, ó: Részeg ablakbetörés után nem-bilincselni nem kamu, hanem szakmai hiba és fegyelmi vétség.

Primitív rasszizmus??? Nem én törtem ablakot részegen, meg nem én gizdáskodtam kamaszként:-LOL

Fogást keresel??? Most is részeg vagy??? Dőlj le, örülj hogy ilyen jó élményeid vannak töketlen rendőrökről...

Nem mondom hogy ne írj, de választ ne várj...
@prérikutya:

tegyük fel:

Kiállok a Parlament elé, sem a gyalogos, sem az autós, sem a villamosforgalmat nem akadályozva, egy táblával, amin az van, hogy Orbán, takarodj.

Igazoltatni fognak? Ha igen, milyen alapon?
@Mária: jogszabályt légyszives.

Komoly ember a jogszabályt ismeri, nem a wikipédiát lapozgatja.:-)
@Vu, de ja vu:

Jujj, már megint összeérvelted magad, kár, hogy még véletlenül se sikerül összefüggést összehozni a dolgok között. De a primitív-buta személyeskedési próbálkozásokat látni szintén 'megfizethetetlen', látszik, hol nőttél fel. :)))
@Vu, de ja vu:

Személyeskedés nélkül nem megy?

Ez azt jelenti, hogy az érvekkel van gondod.
@prérikutya:

Keresd meg magadnak. Google a barátod.

Gondolod, hogy te füttyentesz, én meg ugrok?
@Mária:

Ugyan, ha valaki láthatóan abban nőtt fel, hogy a 'kurvanyád' a legjobb érv, akkor örülnünk kell, hogy a mi kedvünkért legalább ennyire strapálja magát. :)
@Mária: jogi alapon.

A rendőr azt igazoltatja,akinek a személyazonosságát meg kell állapítania.

Nyugodj meg, 2 percen belül lesz olyan bejelentés, akit ez zavarni fog. Innentől kezdve meg jogszerű a dolog.
@Mária: Én nem találok olyat ami az általad elmondottakat fedné. Ezért kértem, hogy jelöld meg.
@prérikutya:

"Komoly ember a jogszabályt ismeri, nem a wikipédiát lapozgatja.:-)"

A Wikipédiát az érvelési hibák miatt írtam, te ostoba.

Vagy úgy gondolod, hogy valaki jogszabályban rögzítette az érvelési hibákat?

És büntetési tételeket is rendelt hozzá?

:DDD
@prérikutya: Jogallamban nem, rendorallamban diktatorikus allamban siman, hiszen a kommunista rendszerben volt divat, hogy akar ha csak feltetelezik is a bunt mar lecsaphatnak ezert tudtak osszeszedni az ellenzekieket nagyobb unnepek elott, hiszen felteteleztek, hogy bomlasztani fognak stb. jogallamban attol mert setalsz az utcan es esetleg benezel az autokba azt meg semmilyen torveny sem tiltja tehat amit a torveny nem tilt ott mi alapjan intezkedik egy rendor? A TOP-100 listat meg nem ismerik a rendorok mert nem nezegetik egyreszt ennyi arcot nem lehet eszben tartani masrezzt naponta valtozik ugyhogy ilyesmire nem hivatkozhat egy rendor mert a magyarazatat nem fogadjak el!
@Vu, de ja vu:

Amúgy meg nem szakmai hiba, ha úgy ítélik meg (és jól), a szükséges feltételek közül egyik sem teljesül. Fegyelmi vétség. Ójaj.
@prérikutya:

Tényleg érdekelne, mire megy azzal az infóval a sün, hogy a kérdőre vont állampolgár született ekkor, lakik itt, anyja neve ikszipszilon :)
@Vu, de ja vu:

Jo de amit sorolsz azok a tetteneresre vonatkoznak!

Most mar akkor huszonegyedszer is megkerdezem!

Ebben az esetben ahol 2 het eltelt es mar meghallgattak a "gyanusitottakat" mi indokolhatta a kenyszerito intezkedest es eloallitast? Ilyenkor mitol kell bekaksizni a rendoroknek?
@Mária:

Esetleg rájöhet, hogy rég látott gyermekkori jóbarátjáról van szó. Bár ez ritka.
@Mária: Jogszabályt mutass, de még mindig nem tudod indokolni az állításodat.

Te egyszerű!
@milyen szép a Vértes, ó:

Az igazolvány meg a lakcímkártya, mint offline Facebook?

:DDD

Jólvanna, megnézheti az adatlapomat, de azt ne várja hogy vissza is igazoljam a kapcsolatot :)))
@Nyugodtan gyulolj: Márpedig nézegetik. Ha hiszed ha nem. Volt pár bebukás ilyenen.
A kihalt területen kocsiba éjszaka benézegető meg még a liberális USÁkiában is rendőrségi ellenőrzésre számíthat.
@Mária: Mondjuk ellenőriz a körözési rendszerben, és ha szabálysértést követtél el, feljelent.

Te mire mész azzal, ha felírod a rendőr nevét, és azonosítóját? (hasonló mélységű kérdés mint a tiéd)

Nem fogja hazavinni, hogy ezzel aludjon, nyugodj meg.
@Nyugodtan gyulolj: miért jó az, hogy gondolkodás nélkül riposztoztok...????

Ki mondta, hogy nincs nekik semmilyen??? Természetesen van! De az ugyanúgy jár a cigánygyereknek is!!! És mielőtt rámrontanál, hogy irigylem a purdéktól, megint javaslom a gondolkozást.
Miért jár a cigánygyereknek kétszeresen támogatás, mint az ugyanolyan szoc. helyzetben lévő magyarnak...?????
@Nyugodtan gyulolj: A cinizmusod félreteheted, szerintem mi ketten értelmes vitát folytatunk...

Fogalmam sincs, miért kellett a gyerekeket újra bevinni... Talán bíróság elé akarták őket állítani (gyorsított eljárás) és/vagy szembesíteni kellett őket, vagy bármi más, netán nem jelentek meg idézésre. Szerintem ritka marha az a rendőr, aki megalapozatlanul belefut abba, hogy indok nélkül előállít valakit, manapság ennek kirúgás és letöltendő a jutalma... én tehát azt gondolom hogy volt rá ok. Ennyit tudok, nem többet.

A lényeg: ha volt ok az előállításra, akkor azt bilincselés alkalmazásával tehették meg szakszerűen. Ha nem volt ok, akkor szívni fognak.

Rajtam ellenben ne kérj számot olyat, amiről nem tudhatok.

A probléma a bilincs volt, ami viszont egyáltalán nem gond, ha volt ok az előállításra.

Eddig nem volt kérdés az, hogy mi követte el... Embert bizonyosan nem öltek, mert szimpatizánsotok szerint bizonyosan lelőtték volna a 'kislányokat'...

@Mária: A Wikipédia hasznos ugyan, de nem a Parlament hagyta jóvá, így nem is autentikus forrás.

Többi kérdését illetően (a miértekre) sajnos az a válasz, amit fentebb írtam: nekem sem mondták meg, hogy miért kellett újra előállítani az elkövetőket.
A többi feltett kérdésére - gyanítom ez sem elégíti ki - feltevéseim vannak, vagyis a rendőrök valószínűleg tudták, mit csinálnak. Nem az első eset lenne, hogy szülő-gondviselő nem hajlandó megjelenni nyomozati cselekményen, szerencsére erre találták ki a Gyámhivatalt... Ott azért mindig akad egy-egy eseti gondnok, így néha sikerülhet befejezni egy-egy bűnügyet.

Mivel ragaszkodik rögeszméjéhez, javaslom hogy tegyen feljelentést valamelyik ügyészségen, manapság előszeretettel vadásznak rendőri túlkapásokra, talán az Ön buksiját is megsimogatják majd.
@vontod75:

Persze, hogy volt bebukas es bonozes de attol mert volt mar ilyen a torteneleben, meg nem ok arra, hogy valakit bunozokent kezeljenek. Az USA megint csak mas teszta itt allamonknet elteroek a torvenyek, es mas egy ellenorzes ahol feltesznek 1-2 kerdest megint mas egy eloallitas. Sokszor eleg ha csak odakoszon a rendor mert ha valaki bonozni akar es csak egy ovodasnyi esze van akkor tudja, hogy ott azon a kornyeken mar nem nyert...
@Mária: Aha. Tehát ha az én gyerekemet péppé veri egy cigánykölyök, akkor kártérítést kérhetek a szülejétől...?

Vagy csak pozitív dizskriminációs kontextusban lehet ezt előhozni pajzsként...?

LOL
@Nyugodtan gyulolj: A személyes szabadság korlátozását nem a rendőr találta ki, ő végrehajtotta. Hogy mi alapján rendelték el, majd elmondják, ha szükséges.

A bilincs alkalmazását meg jogszabály írja le. Vagyis nem ütközik törvénybe, ezért lehet. Ismerős?:-))
@prérikutya:

'Hogy mi alapján rendelték el, majd elmondják, ha szükséges.'
Ha nem szükséges, akkor meg minek mondanák el, miért vitték be őket, nem? :)

'A bilincs alkalmazását meg jogszabály írja le. Vagyis nem ütközik törvénybe, ezért lehet.'
A 'vagyis'-nek nem kellene még egyszer nekifutni? Ha valamiről jogszabály van, az nem ütközik törvénybe?
@Mária: "Személyeskedés nélkül nem megy?"

Ment... ameddig nem változott a stílus. Univerzális ember vagyok, ha paraszt módon kezdenek el tárgyalni velem, egyszerűbb paraszt módon válaszolni:-))) Nem osztom azt a nézetet, hogy a jómodort mindenáron meg kell őrizni, nem vagyok sem lábtörlője, sem csicskája senkinek és ezt szoktam is éreztetni...

Ha ez hiba, nyugodtan írj fel a listádra...
@khmm...: Talan azert mert lemaradas ketszeres, haromszoros, tobbszoros, sok esetben sot legtobb esetben a szulok semmilyen modon nem tudnak segiteni a gyerekeknek meg ha akarnak sem mert jo ha a 8 elemit elvegeztek! Azert a ciganyputrikban ahol meg cipojuk sincs a gyerekeknek nemhogy tanszer ott nagyon nehez nem csak a szegenyseggel de meg az eloiteletekkel is megkuzdeni. Ezzel oszotonozni szeretnek oket, hogy jarjanak iskolaba ha mar jarnak ne hagyjak abba hiszen onerobol sose lenne lehetoseguk. Es szerintem meg mindig jobb ha az iskolazast tamogatjak mintha ezt a penzt kesobb segelyre vagy borotonok epitesere forditanak! Tudod egy olyan tarsadalomba nem lehet konnyu ahol az emberek idegeit elobb teszi probara a tamogatas mint az eloitelet...
@Vu, de ja vu:

Nem hiszem, hogy ket het utana hirtelen eszukbe jut a gyorsitott eljaras es beviszik oket, raadasul ha igy lenne arrol is lenne hir, hogy birosag ele citaltak oket es bla bla tehat itt nem ilyesmirol van szo! A felhaborodas a bilincselesen tul az egesz aznapi eljarasra vonatkozik. Mi ertelme volt, miert kellett az eloallitas ha kellett miert igy kellett. Ugye nem nehez az ugyben kokemeny politikai okokat sejteni? Tudjuk, hogy az iskolaval kapcsolatosan korabban tobb vita tortent politikusok es az igazgato kozott. Nem nehez elkepzelni, hogy most emiatt csinaltak ezt az egesz latvanyos intezkedest csak hogy lejarassak az iskolat orszag-vilag elott! Ez semmi masra nem volt jo mint demonsracio es lejaratas. Es ez fuggetlen az elkovetok(?) es az aldozat szarmazasara, nem arrol van szo, hogy cigany vagy sem, hanem arrol, hogy az iskolaval van gondjuk emiatt a gyerekeket INZULTALJAK a rendorei politikai megrendelesre!
A bilincselés jogosságán rugozóknak egy kérdés: A képen szereplő személy ezek közül melyikre készülhetett

a) önkárosításának megakadályozására,
b) támadásának megakadályozására,
c) szökésének megakadályozására,
d) ellenszegülésének megtörésére.

www.borsonline.hu/hirek/20111223/1324664157.jpg
@Nyugodtan gyulolj: "Azert a ciganyputrikban ahol meg cipojuk sincs a gyerekeknek nemhogy tanszer ott nagyon nehez nem csak a szegenyseggel de meg az eloiteletekkel is megkuzdeni."

Nehogy már a társadalom legyen a hibás, mert a szülők elgépezik a segélyt, amit a gyerek után kapnak.

A tanulás meg nem pénz kérdése, erre van bőven példa.
@Ica a fekete cica:

Egy konkrét eset jogos mivolta mennyiben függ egy másik esetétől? Vagy csak nem jó a nap egy kis Gyurcsány nélkül? :)
@milyen szép a Vértes, ó: Senkinek semmi köze hozzá. Max. annak akinek a jogát, vagy jogos érdekét sértette.

Egyébként tudomásom szerint panasszal nem éltek, tehát másnak nincs hozzá köze.
@prérikutya:

A cigányok elgépezik a segélyt -- közvetlenül utána meg eltüzelik a parkettát. EZEK ilyenek.
@prérikutya: Viszont a hivatali visszaeles buncselekmeny ha a rendor nem tudja megindokolni mit miert tett, akkor fennall a gyanu, hogy hivatali visszaelest kovettek el! Egyelore az a a rendorsegi nyilatkozat miszerint "jogeszeru volt az intezkedes" meg nem jelent semmit. Egy rendor vizsgal egy masik rendort majd kijelenti, hogy a kollega megfeleloen jart el, hat nem sok olyat hallottam a rendorseg reszerol ami nem ilyen nyilatkozattal zarult volna!
@milyen szép a Vértes, ó:

1. Olvasd.
2. Értelmezd.

Ha nem megy, kezdd az elejéről.:-)
@milyen szép a Vértes, ó: Költözz be hozzájuk, aztán utána döntsd el.
@prérikutya:

Hogyan kell beköltözni A cigányokhoz?
@Nyugodtan gyulolj: "Viszont a hivatali visszaeles buncselekmeny ha a rendor nem tudja megindokolni mit miert tett, akkor fennall a gyanu, hogy hivatali visszaelest kovettek el!"

Jogtalan fogvatartás, ez a bűncselekmény neve.

Tudod a rendőr első kérdése az állítsátok elő utasításra mindig az, hogy mi alapján. Ugyanis őt fogják megrángatni, ha nincs jogi alapja.
@milyen szép a Vértes, ó: csak annyi, hogy igy működik. A rendör nem kezd el elmélkedni, hogy aranyos cicababa vagy exminielnök, akit bevisz arra ráteszi a bilincset.
@milyen szép a Vértes, ó: Semmi fantázia nincs benned?

Biztos adnak szállást, legalábbis addig amíg van mit lenyúlni tőled.:-)

De vegyél házat a szomszédságukban, úgyis jó. Ne kérdezd meg hogy hogyan kell házat venni, mert a végén még kiderül, hogy a szexuális felvilágosításodat is elmulasztották.:-)
@prérikutya:

"Ha egy bűncselekmény elkövetője 3 hónap múlva kerül képbe, akkor őt is megbilincselik"

miutan meghallgattak es szokestol se kell tartani hiszen a ket het alatt szaz esetben is megszokhetett volna? Nem hiszem, hogy ez magyarazhato lenne! Ha nem jelenik meg idezesre akkor elrendelik a korozest es akkor ertheto a bilincseles, ezesetben ilyesmirol szo sem volt, bevittek oket csak azert, hogy par ora mulva ki is engedjek a fiatalokat tehat innen is latszik, hogy ennek semmi ertelme sem volt! Azt varnam a rendoroktol is vagy valakitol magyarazza meg miert nem lehet kuldeni egy idezest, hogy x y jelenjen meg a torvenyes kepviselojevel kihallgatasra. Ja hogy az tul egyszeru volna es nem lehetne vele demonstralni miszerint ezek a gyerekek EMBERISEG ELLENI BUNTETETT KOVETTEK EL! Csak mert az eljaras alapjan kb ez tortent! Es most kerdezem ki mondja azt, hogy amikor o jart iskolaba, soha nem volt, nem latott nem halott arrol, hogy ket gyerek megpofozza egymast esetleg urambocsa osszeverekednek es akar a tobbi gyerek is ott szurkol stb. Van itt valaki akinek a kornyezeteben ilyen soha nem tortent meg?
@Ica a fekete cica:

Akkor ugyanaz a kérdés nagyjából tizenötödször:

miért szabályozza törvény akkor a bilincselést?
@Ica a fekete cica: Kinél van rá esély, hogy letiplizik?

A szabálysértő exminiszterelnök, vagy a bűncselekményt elkövető garázda?
@Nyugodtan gyulolj: Ha a politikát is bele kell keverni, akkor én meghátrálok, mert ahova az beteszi a lábát, ritka gusztustalan dolgok tudnak megesni.

Talán észrevetted, hogy mint a 'bilincselés feltétlen híve', nem tettem olyan utalást, ami az elkövetők etnikai eredetére utalna, azon gúnyolódik stb. (A jogvédők lesajnálása az más)

Politikai vetületét tekintve tehát mindössze annyit tudok mondani, hogy 'magamfajta' embernek nem érdemes semmilyen formában uniós pénzekre, állami támogatásokra, segélyekre blazírozni, dolgozom, jövedelmem van, most még vagyonom is, fizetem a hitelt, rezsit... De azt is tudom, hogy ha baj lesz, csak magamra számíthatok, a politika szempontjából egy tétel vagyok a veszteséglistán, miközben "semmi hasznom", az én nevemmel és származásommal nem lehet mit kezdeni (don't make money)...
@prérikutya:

Ó, a buta rasszizmus értelmezési gondjai.

De akkor újra: hogyan kell beköltözni A cigányokhoz? ('A nepáliakhoz', 'AZ eszkimókhoz')?
@prérikutya:

Igy igaz, es tornet mar ilyen jo par esetben! Talan hivatali visszaeles ha kiderul, hogy valamelyik politikus keresere tettek akkor hivatali visszaeles plusz akar jogtalan fogvatartas is megallhat. Hivatali visszaeles szerintem olyen esetben (IS) elofordul amikor a rendor hivatalaval visszaelve a szuksegesnel kemenyebb es indokolatlan eszkozoket alkalmaz.
@prérikutya:

A 'bűncselekményt elkövető garázda' az a lány, aki összeverekedett egy riválisával, bevallotta és utána 10 napig járt ugyanoda iskolába. Ühüm, biztos fennállt a veszélye annak, hogy Jamaicába szökik a rendőrség elől. Óbazmeg.
@Nyugodtan gyulolj: Ja értem. Tehát, ha 4 17 éves összever egy másikat, és az bejelenti a rendőrségen, akkor a rendőrségnek el kell utasítani az eljárást, mert az gyerekcsíny.
@prérikutya:

bonyolult a magyar nyelv, nemdebár? ;-)
A rendőrség nagyon helyesen járt el.

A fiatal kor nem mentség, a bűnözők ellen határozott fellépésre van szükség. Főleg ilyen esetben, ahol több cigány támad egy emberre.
@milyen szép a Vértes, ó: a törvény szabályozza, a rendörök meg alkalmazzák ugy, hogy a szabályt nem sértik.
@Meglehet ott se vótam:

és akkor még egy szerencsétlen, aki nem tudja, miről van szó :)))
@Ica a fekete cica:

A törvényben még mindig nem szerepel a 'ki tudja, hátha összestresszeli magát a rendőrautó ablakától' kitétel. Sebaj. :)
@milyen szép a Vértes, ó: Mondjuk veszel egy házat egy érintett utcában. Élvezni fogod amikor a te keritésed előtt mossák a nyilvános csapnál a mosatlanjukat minden nap és a te keritésdre teregetik a szönyegjeiket, és ha el akarod adni a házad, akkor soha nem jön vevőnek liberális jogvédő aki szeretne keveredni kultúrálisan.
@Vu, de ja vu:

Nem ugrottam át elegánsan semmit. Azt sem lehet "elővigyázatosságból" meglőni, aki embert ölt. Ahhoz az is kell, hogy meneküljön éppen.

A többit is fenntartom: miért lenne kimerítően felsorolva, hogy mely esetekben lehet, ha általában lehetne bilincselni?

Nem vagyok jogvédő provokatőr, csak azt nem szeretem, mikor két szó alapján leállnak jogászkodni.
@milyen szép a Vértes, ó: De szerepel, a, önkárositás megakadályozása.
ha csak cigányok voltak akkor tényleg felesleges volt beavatkozni, ők ettől "másak"
@Ica a fekete cica: Gyurcsány meg sincs bilincselve. Nem volt rá ok ugyanis.
@prérikutya:

"Mondjuk ellenőriz a körözési rendszerben, és ha szabálysértést követtél el, feljelent."

Ha MÁR benne vagyok a körözési rendszerben akkor letartóztatnia kellene, nem feljelenteni, nem igaz?
@Vu, de ja vu:

Viszont elkepzelheto, hogy peladul a munkahelyed vesz fel kulonbozo allami tamogatasokat, hogy teged (is) tudjon alkalmazni, vagy ha olyan cegnel dolgozol amelyik termel es alad olyan cegektol kap megrendelest amelyik UNIOS tamogatas reven tud mukodni stb. egyelore ami biztos, hogy az Magyarorszag is segelyezve van igy kozvetlen modon pl Te is, hisz az UNIOS tamogatasok konkretan ilyenekre is mennek, hogy megmaradjon Neked is a munkahelyed, hogy egyelore meg fizetest is kapsz stb. Szoval attol mert nem kapsz kozvetlen tamogatast meg nem biztos hogy kozvetet modon nem reszesulsz belole. Gondolom ha munkanelkuli leszel (nem kivanom) akkor bizony mesz a munkaugyi hivatalba es bizony kapsz munkanelkuli segelyt egy ideig es majd ha lejar akkor ha jol tudom kozmunka program stb. Hidd el felnott ciganyok sem kapnak ennel tobbet az allamtol ugyanis a segelyezesben nincs borszin szerinti megkulonboztetes. Korabban is volt errol valakivel vitam es kertem mutassa be azt a formanyomtatvanyt ami segelykereshez kell azon hol szerepel a kerdes, hogy cigany-e vagy...
@milyen szép a Vértes, ó:

Hogyne tudnám.
Bevittek négy cigányt csoportosan elkövetett garázdaságért, ezért a libsi cigányvédő bohócok elkezdtek őrjöngeni.
Ebben csak az az újdonság, hogy a rendőrök végre tették a dolgukat.
@Vu, de ja vu:

"A Wikipédia hasznos ugyan, de nem a Parlament hagyta jóvá, így nem is autentikus forrás."

Csillagom, a Wikipédián az érvelési hibák gyűjteménye nem jogi, hanem retorikai kategória :DDD
@milyen szép a Vértes, ó: hogy fantáziád nincs, az már biztos.

Szóval. Ha valakit a rendőr előállít, akkor felelős az illető testi épségéért. Ez ugye eddig érthető?

Továbbá köteles ezen intézkedést úgy végrehajtani, hogy az eredményes legyen. Na most, ha az illető letiplizik (nem Jamaicába, csak haza), akkor a rendőrt igen csúnyán fenékbe billentik. Ezért olyan 2-300 ezres pénzbüntetéseket osztogatnak a bíróságon.

Ha menekülés közben megsérül, akkor szintén a rendőrt fogják felelősségre vonni, mivel szakszerűtlenül hajtotta végre.

Szóval a rendőrnek egy a feladata: az előállítottat sérülésmentesen bevinni. Hogy ehhez alkalmaz bilincset, vagy sem, az ő dolga, saját felelőssége. Ha laza és nem, akkor lehetnek következményei. Mert nincs baj, amíg nincs baj.
@Ica a fekete cica:

Hol van az az utca, amelyben _A_ cigányok laknak?

Mellesleg erőlködj nyugodtan, de 10 évig laktam egy cigány család mellett, messze a legjobb szomszédaink voltak, tisztábbak, rendesebbek, mint bárki nemcigány a házunkban. Mondjuk annak, aki szereti egybemosni 'A' cigányokat (ami nagyjából olyasmi, mint Kelet-Európa népességét egy népnek tekinteni), fölösleges összetett mondatokat írni. :)
@Mária: "Ha MÁR benne vagyok a körözési rendszerben akkor letartóztatnia kellene, nem feljelenteni, nem igaz?"

Látom van itt baj rendesen. A rendőr nem tartóztat le, hanem elfog, előállít. A letartóztatást a bíróság végzi.

Azért mert köröznek, nem zárja ki, hogy az általad elkövetett szabálysértés miatt feljelentsenek. Vagy a szabálysértési törvény mást ír?
@Meglehet ott se vótam:

Mondom én, hogy ötleted sincs, miről van szó. :)))
@prérikutya:

És akkor miért van törvényben szabályozva, mikor lehet bilincset alkalmazni, ha szerinted bármikor lehet?
@milyen szép a Vértes, ó: Erre mondják, a kivétel erősíti a szabályt.:-)
@prérikutya:

Ja, a cigányok esetében bárhányezer kivétel is csak erősíti a szabályt.
@milyen szép a Vértes, ó:Passz, piros.

Kérdezd meg a jogalkotót.
@Mária:

Elnézést, még nem láttam a legújabb kutatások eredményeit.
@prérikutya:

Ilyet sehol sem irtam! Induljon eljaras! Viszont inkabb Te nem figyelsz, akkor megprobalom megegyszer leirni.

Viszont tetszik nem tetszik ha mar igy ra iranyitottad a figyelmem akkor igen, azt mondom GYEREKCSINY ami minden iskolaban megtortent a legjobb esetben is sot kepzeld meg FEHERGYEREKEK kozt is! Bar vegul is megoldas az is ha ket testver osszeverekszik oda is menjen tucat rendor es bilincseljen ket het utan. Tudod fiatalok osszevesznek esetleg osszeverekednek aztan kibekulnek, itt nem tortent sulyos serules, a tovabbiakban sem volt inzultus akkor meg mi a francnak meg ekkora felhajtas? Beteg emberek lelekt kielegiteni vagy minek?
@prérikutya:

Kérdezzem meg a jogalkotót, miért szabályozták, amikor te azt mondod, bármikor lehet? Rendben, ha összefutok vele, megkérdem.
@milyen szép a Vértes, ó: Szerintem hazudsz, de mindegy. Minden liberális jogvédő sok évet lakott cigányok szomszádságában, és ők voltak a legjobb szomszédai. Viszont soha nem lakik most liberális jogvédő cigányok között, ez mindenesetre érdekes.
Üdv. Egy nem teljesen ezzel a kapcsolatos ügy bár kameráról szól az is. Hogy lehet hogy ez a felvétel itt megjelenhetett az enyémet pedig nem tudom megszerezni. Történt Január 27 én, hogy a Bajcsy Zsilinszky út 12 alatti irodaházba egy niger (valódi nigériai néger) Kamera előtt verekedni kezdett majd kificamította a karomat és súlyos sérülést okozott. A lényeg az, hogy a felvételt sem az irodaháztól sem a rendőrségtől nem tudtam megszerezni, végül is engem vert a niger és kiakartam rakni az internetre én is. Ráadásul bár nagyon durva elmebeteg a niger de én még csak nem is láthattam a felvételt. Van e erre valamilyen jogszabály, hogy megszerezhessem. Azért lenne fontos, mert az az érzésem támadt, hogy el akarják tüntetni a fő bizonyítékot a rendőrség és jó lenne ha nekem is meglenne. Mert megvan a féreg és nem akarom, hogy megússza.

Köszi
@Ica a fekete cica:

Attól, hogy neked az első mondatod is hazugság volt anno, ahogy a környezetedben már csak szokás, mást még máshogy neveltek. E'van. De azért értem, mennyire szokatlan lehet számodra.
@milyen szép a Vértes, ó: Bárhányezer? Mennyi diplomás, vagy érettségivel rendelkező cigány van? Sajnos ez a réteg visszatermeli önmagát. A szülő nem ösztönöz, és ez a legnagyobb probléma.

Nekem is van a rokonságban olyan, ahol az apa cigány volt. Mégis mindkét gyereke felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Dolgozott értük látástól vakulásig, mert nem szakadt rájuk a bank. Nem érdekes?

Szóval nem kell ide a púder, hogy azért nem tanul, mert szegény.
@prérikutya:

"Kinél van rá esély, hogy letiplizik? A szabálysértő exminiszterelnök, vagy a bűncselekményt elkövető garázda?"

Mindkettőnél, csak az előző, ha akar, messzebbre jut.
@Somló November:

Nem jó hozzáállás, a cigányok így is törvények felett állónak képzelik magukat. Részben ezért is a nagy hörgés most, mert nincsenek hozzászokva a határozott rendőri intézkedéshez.
@Ica a fekete cica:

Egen, ez lehet a gond, már látom én is.
@prérikutya:

Az szerintem sem jó magyarázat, a szegénység, bár komoly visszahúzó erő, nem feltétlen akadály.
@Mária:

Hat igen cinikus felvetesere cinikusan valaszoltal de akkor ehhez en is hozzatennek egy kicsit ha nem banod :D

De elotte a kb 500k (otszazezer)? cigany 90%-a megol egy embert es ezert meg buntetest sem kap, majd azutan megint megolnek 450k embert igy Magyarorszag mar ezerszer kihalt az elmult 20 eveben, csak az erintettek nem tudjak, hogy meg vannak olve...raadasul annyi mercedeseuk van amivel segelyert jarnak, meg annyi BMW es Audi hogy a gazdag olaj araborszagoban sincs annyi luxus auto amennyi ilyen esetrol hallok! Na es Magyarorszag vilagelso a parkettak importalasaban hiszen az a 100k csalad havonta eltuzel kb 30-40 nm parketatt tehat tobb millios negyzetmetert rendel az allam, hogy ezeket helyre hozza!
@Ica a fekete cica:

Ugyan már, hogy hazudna. Teljesen eredeti amit leírt. Frankón, még egy igazmondó libsitől se láttam ezt a panelt, hogy neki milyen rendes cigány szomszédai vannak :)))
@Meglehet ott se vótam:

Verekedés után bevinni: határozott, jogszerű rendőri intézkedés, és furamód senkinek nem volt baja vele.

Kihallgatás, vallomás után 10 nappal l'art pour l'art bevinni -- felmerül, hogy a megszüntetni próbált buddhista iskola ellen irányul a dolog. Nem olyan bonyolult ez. Na jó, van, akinek az. :)
Helyeslem de gyengének tartom a rendőri intézkedést. Kávébarna honfitársainknak meg kell tanulni az együttélés szabályait.
@prérikutya:

"Tehát, ha 4 17 éves összever egy másikat, és az bejelenti a rendőrségen, akkor a rendőrségnek el kell utasítani az eljárást, mert az gyerekcsíny."

Ne csúsztass. Aki vert, az 14-16 év közötti volt, lány. Akit vertek, az volt 17 éves, lány. Azt nem tudni, hogy a másik két lány, aki szintén 14-16 év között volt, vert is, vagy csak nézte.

Azt se tudjuk, hogy a szintén 14-16 év közötti fiú vert-e valakit, vagy csak nézte. Nem hinném, hogy verte, nem lenne életszerű, hogy egy fiú beáll verni egy lányt egy másik lány mellé, aki féltékenységből cibálta a sértett lány haját.
@Nyugodtan gyulolj: A gyereked hazamegy összeverve. Elmondja, hogy négyen lefogták és elverték az utcán. Azt fogod mondani, hogy jól van kisfiam/kislányom, ez csak gyerekcsíny?

Vagy, ha beballagsz, és a rendőrségről hajtanak el ezzel az indokkal, mit csinálsz? Mész azonnal az ügyészségre panaszt tenni. Nem? Ha négyen vernek az utcán egy ötödik embert, akkor az garázdaság. Ami bűncselekmény, ráadásul minősített eset, mivel csoportosan követik el.

Szóval.

A rendőrségnek tudomására jutott ez az eset. Kötelesek megvizsgálni, hogy történt e bűncselekmény, vagy sem. Ha nem tudják kizárni a lehetőségét, akkor meg kell indítani az eljárást.
@imperial:

Attól, hogy téged is hazudozásra neveltek, mást nem feltétlenül. Amúgy meg a többi cigány szomszéddal akadtak gondok, nagyjából annyi, mint a nemcigányokkal.
@milyen szép a Vértes, ó: Mármint ugy neveltek, hogy a cigányszomszéd joszomszéd? Engem nem neveltek ilyesmire, csak volt pár cigánycsalád az utcában. Liberális jogvédőcsalád meg nem volt. Hogy ennek mi az oka azt nem tudom.
@Mária: "Ne csúsztass. Aki vert, az 14-16 év közötti volt, lány. Akit vertek, az volt 17 éves, lány. Azt nem tudni, hogy a másik két lány, aki szintén 14-16 év között volt, vert is, vagy csak nézte."

Ajánlom figyelmedbe a BTK tettesek című részét. Ha nézem, hogy téged vernek, akkor bűnsegéd vagyok, esetleg társtettes.
@prérikutya:

Ennyi idő után sincs ötleted sem, mi történt? Nem semmi. :)
Egyébként én nem általánosítanék, mert van nagyon szemét cigány és van nagyon szorgos becsületes cigány, van nagyon szemét Magyar és van nagyon becsületes Magyar. Van tisztességes Niger bár nagyon kevés, de a többség nagyon gázos. Erről tudnék mesélni. Ők nagyobb probléma hosszú távon mint a cigány.
@prérikutya:

"Azért mert köröznek, nem zárja ki, hogy az általad elkövetett szabálysértés miatt feljelentsenek. Vagy a szabálysértési törvény mást ír?"

Az induló kommentemben írtam, hogy úgy állok a táblával, hogy senkit ne akadályozzak semmiben.

Ez esetben mi köze van a rendőrnek az igazolványomhoz?
@Ica a fekete cica:

Mi az anyanyelved? A magyart most kizártam. :)
@LMP=SZDSZ:

Ha agyonverték volna áldozatot, akkor most ez a poszt arról szólna, hogy a négy ártatlan cigány milyen ügyesen megvédte magát az előítéletes, kirekesztő támadóval szemben.
@kranführer:

Bezony. Igazi fehér iskolában sosem tépné meg egymást két lány egy fiú miatt.
@imperial:

Tudom, hogy a magadfajta mélyszerencsétleneknél nem divat magyarul tudni, de két cigány lány esett egymásnak egy fiú miatt. ;-)
@milyen szép a Vértes, ó: Jol adod a szabvány liberális felsőbbrendű kommentelőt, nem vagy te egy beépitett fidesznáci bérkommentelő, lejáratási feladattal?
@MCock: Egy gondolat erejéig a fegyverhasználatról: nagy szerencse (vagy jó sztori) kell ahhoz, hogy egy valódi fegyverhasználatból jól ki lehessen jönni. Ha a felsorolásokat megtekinted, gyakorlatilag valaki életének közvetlenül fenyegetve kell lenni, olyan helyzetnek kell fennállni, aminek egyedüli üdvös megoldása az elkövetőre leadott célzott lövés, különben másvalakit ér tragédia. Megbilincselve menekülő gyilkos szerintem necces, nem áll fenn ugyanis emberi élet veszélyeztetése... persze majd ezt eldöntik a lövés után néhány hónap alatt. Ami viszont biztos, hogy ha egyszerűen elkerülhető a vészhelyzet, akkor nem állnak fenn az indokok... pl: közúti igazoltatás, kiáll a rendőr, az autós meg kikerüli és elhajt, másik változatban nem kerüli ki, de el kell a rendőrnek ugrania... sokáig fognak vitatkozni még a második esetben is, hogy jogos-e utána lőni a menekülő autónak - főleg belegondolva abba, hogy részeg apuka mellett ott lehet a 'kiccsalád', akiknek azért mégsem kellene golyót küldeni a fejükbe:-(

Felvetésed többi része szerintem elméleti jellegű. Sokan vannak, akik a jogi, jogszabályi háttérrel maximálisan tisztában vannak, azonban bár kívülről fujják az oda vonatkozó részt, a gyakorlatba a szakszöveget nem tudják átültetni. A bilincseléssel szerintem ugyanez van: aki gyakorlatban gyakran alkalmazza vagy jótékonyan eltekint tőle, elégnek kell lenni az a pár tőmondat a jogszabályi megalapozottsághoz. Ha pedig a jóindulat mondjuk egy meg nem bilincselt ember öngyilkosságához, önkezű sérüléséhez vezet, bizony ahhoz is elég hogy a szakmai fórum a szakma szabályainak megsértésével vádolja a rendőrt. No, ezért bilincselnek meg mindenkit, főleg azt aki azt nem akarja:-)))
(Ez utóbbi vicc vót', de mondjuk nem sok jóval kecsegtet az az előállítás, ahol kezdésként ellenállást tanúsítanak... mert mi lesz később??? Volt olyan ittas buszsofőr, aki előállítás közben azért könyörgött, hogy futni hagyják. Amikor ez nem jött össze, kicsúszott a száján, hogy kiugrik menet közben az autóból. Hogy azzal mit ér el, kinek használ vele, nyilván lényegtelen... viszont azonnal rákerült a bilincs, és el lehetett gondolkodni, hogy mi lett volna, ha nem szól előre, csak egyszerűen fejest ugrik a padkára... Hát bizony az attól függően hogy túléli vagy sem, foglalkozás körében elkövetett, könnyű/súlyos/életveszélyes/halált okozó gondatlanság.

Magyarán amit te elviselhetetlen jogászkodásnak gondolsz, az az elmélet harca a gyakorlattal... szerintem.
@Ica a fekete cica:

"Viszont soha nem lakik most liberális jogvédő cigányok között, ez mindenesetre érdekes."

Nekem most is cigány származású az alsó szomszéd, és a felső is. Lehetek liberális jogvédő?
Sőt az adott esetben a film valóban semmit nem támaszt alá, mert a diákok nem is álltak ellen. Az én esetemben az elmebeteg nigert bezzeg elengedték én meg kórházba kerültem másfélórás műtétem volt és már másfél hónapja szenvedek és még legalább ugyanennyi van hátra. A nigernél miért nem használtak bilincset, még el se vitték. Ja mert a nigernek pénze van? Igaz a kábítószerből.
@Mária:

A leírás alapján szerintem valaki lefogta az egyik verekedő lányt ('személyi szabadság korlátozása'), ebből készül a hype.
@kranführer:

Így van.
A bőrszín, a cigány származás nem lehet mentség, akármennyire is szeretnék ezt egyesek.
@Ica a fekete cica:

Úgy érted, nem szép dolog megemlíteni, hogy egyszerű magyar mondatokat se vagy képes értelmezni? Hüpp. Sajnálom.
@Mária: "Nem hinném, hogy verte, nem lenne életszerű, hogy egy fiú beáll verni egy lányt egy másik lány mellé, aki féltékenységből cibálta a sértett lány haját. "

Cigányt te is csak tévében láttál, igaz? :)
@prérikutya:

"Ajánlom figyelmedbe a BTK tettesek című részét. Ha nézem, hogy téged vernek, akkor bűnsegéd vagyok, esetleg társtettes."

És ez hogy jön ide?

Az életkor ügyében csúsztatott a kommentező, nem ababn, hogy ki mit csinált.
@Mária: lehetsz akár az Igazmondó Liberális Jogvédő is.
@imperial:

Ne is legyen. Csinálják velük is azt, amit mondjuk egy elit budai iskolában, ha két lány megtépi egymást. Ja, velük mit is csinálnak?
@milyen szép a Vértes, ó: Nem igaz! Konkrétan CSOPORTOSAN elkövetett GARÁZDASÁGRÓL van szó. Ami azt jelenti minimum hárman kellettek hogy legyenek.
@milyen szép a Vértes, ó: játszod a szerepet, én is igy adnám elő ha ebből élnék.
@vontod75:

Igen, két lány összeverekedett, még ketten beszálltak, azt nem tudni pontosan, miként.
@milyen szép a Vértes, ó:

Kicsit sajnállak hülyegyerek, hogy délután fél 1 óta kell fajvédened, de attól még csoportos garázdaság miatt vitték be a cigányokat és ezen semmilyen hazugságod nem változtat. Próbálkozz másnál :)
@Mária: Kérlek. Ez úgy jön ide, hogy Te írtad, hogy nem is 4 verte, hanem csak egy, a többi meg nézte.
@Ica a fekete cica:

Teljesen jól látod, az, aki hülyének tart pl. azért, mert nem tudsz magyarul, az egyértelműen liberális bértollnok, aki ezzel keresi a kenyerét. Lehet, mégis okosabb vagy annál, amilyennek tűnsz? Most összezavartál.
@milyen szép a Vértes, ó: HMM.... TE MEG NULLÁRA KÖLTSÉGELED A BEVÉTELEDET ÉS NEM FIZETED BE AZ ADÓT !

..MAJD KÜLDÖM HOZZÁD A nAV-OT...:o)))))
@imperial:

A magyart alig törő mélymarhák sajnálata általában jólesik, köszönöm, köszönöm.

Azért ha kicsit koncentrálnál és elmagyarázná valaki, elolvasható, hogy a történet alapja az, hogy néhányan összeverekedtek 'egy fiú miatt' -- amit természetesen lehet garázdaságnak címkézni. Ha nem a helyi közellenség buddhistákról, illetve cigányokról van szó, az igazgatónál tovább nem jut a dolog. Ettől függetlenül a kérdés épp nem ez volt. De ez már túl bonyolult, elnézést.
@milyen szép a Vértes, ó: ezek szerint a szövegértés nem erősséged, liberális bértollnok nem lehetsz, azokba több IQ szorult, fideszesnek tartalak aki ilyen szar dumával akarja lejáratni a liberálisokat.

De lehetsz ténylegesen liberális is, de akkor elég szarul nyomod.
@Nyugodtan gyulolj: Sajnálom, de politika, politika, politika...

Erről a segélyezési rendszerről annyi személyes tapasztalatom van, hogy miután tudom hogy az utcánkban nem ritka az a család, amelyik vizet/gázt/villanyt nem fizet, érdekelni kezdett a dolog. Aztán a postán csekkbefizetés közben kihallgattam(!), hogy egyik mondja a másiknak, hogy a villanyszámlát majd viszi a PM-be, Valika majd ad rá pénzt.
Később mikor találkoztam a polgármesterrel, rákérdeztem, hogy én mikor vihetném a csekkjeimet, amiket már nem tudtam befizetni...
Őszinte csodálkozás volt a válasz. Mondtam, hogy tudomásom szerint nem egy embernek rendezték a közüzemi tartozását, nem akarok ebből rendszert csinálni, de karácsony, meg téligumi stb-stb... De sajnos elutasított. Azt mondta hogy dej'szen én dolgozom, van jövedelmem. Én mentegetőztem, hogy nem tehetek róla, nekem azt mondták, hogy ez a normális. De hogy akkor sem, mert ha meg keveset keresek, akkor keressek olyan munkahelyet, ahol többet fizetnek...

Végül kölcsönös köpködés közepedte elköszöntünk egymástól... Innen tudom, hogy hova NEM tartozom, meg azt is, hogy az én gyerekeim mindig is fizetni fognak a tankönyvért, étkeztetésért, egy valamit nem fognak: hagyni, hogy az értelmileg visszamaradottak az íróeszközeiket, füzeteiket és könyveiket elvegyék, budiba dobják, stb-stb, nem azért mert ők nem kaptak, hanem mert zavaró egy értelmes - ergo oda nem illő - gyerek a közösségben. Így - mint a szegregáció létjogosultságának élő tanúja - máshová hordom a gyermekeimet, ahol egy óra nem 45 perc fegyelmezés, a szülők nem 20-as 30-as csapatokban várják délben a lurkóikat (ráérnek, na), és ahol a tanár nem reszket, ha azt üzeni a szülő, hogy beszélni akar vele.

Egyébként pedig semmi bajom senkivel... egyszerű gyanakvó vagyok, ennek megfelelő barátságtalan habitussal:-)))

Ezen a környéken így lehet megoldani, hogy viszonylag békén élhessünk és ne kelljen állandóan javaink őrzésével foglalkozni, mint egy utcával odébb...
@Ica a fekete cica:

Hogy szoktad eldönteni, éppen melyik baromságot kell odaírnod? Mert eltalálni, miről van szó, nem gyakran sikerül. ;-)
@vontod75: "CSOPORTOSAN elkövetett GARÁZDASÁGRÓL van szó."

Ami sajnos megszokott olyan iskolákban, ahol sok a cigány. Sokkal hamarabb el kellett volna kezdeni a határozott rendőri fellépést ilyen esetekben és akkor talán kevesebb hír lenne a osztálytársaikra illetve tanáraikra támadó cigányokról.
"Buddhizmus - Wikipédia
hu.wikipedia.org/wiki/Buddhizmus - Tárolt változat
A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött ..."

...HÁMER oRBÁN ÉS KATONÁI SZERINT, vagy keresztény demokricija lesz Európában, vagy nem lesz !!!...buddhizmus......nehogymáááá!
@Mária: "Csillagom, a Wikipédián az érvelési hibák gyűjteménye nem jogi, hanem retorikai kategória :DDD"

Ha tudom, hogy ebből írod a Phd-d, akkor jobban odafigyelek:-)))
@milyen szép a Vértes, ó:

Blablabla.

A cigányok jó szokásukhoz híven többen támadtak egy ellen, és most a libsi pajtásaikkal együtt szipognak, mert eddig megúszták az ilyen eseteket.

Na hazudozz tovább, hátha valaki hisz neked.
@imperial:

Nem nyert, de tőled az is eredmény, hogy ennyit felfogtál. :)
@Hoffy: Adatvédelmi okokból bármilyen felvételt, híváslistát stb. csak nyomozóhatóság igényelhet, adott eljárásban. Magyarán ha tettél feljelentést, akkor a TE ügyedben a nyomozóhatóság kikérheti a felvételeket (ha megvannak). Ha ezt nem teszi, indítványozhatod az eljárás bármelyik szakaszában. Kevés esély van rá, hogy pár napnál tovább megtartsák a felvételeket. Mire a Gépezet mozgásba lendül - ha lendül egyáltalán - lehet már késő lesz.

Neked viszont semmit nem adhatnak ki. Amit megtehetsz, hogy írásban megkéred őket, tegyék félre, hogy a nyomozóhatóság lefoglalhassa. Aztán vagy jófejek és megteszik, vagy nem jófejek és ha megvolt, akkor is eltüntetik. Kérdés: jó-e nekik az ilyesmi hírverés...
@Vu, de ja vu: Köszi. Az irodaház nagyon korrekt volt és azonnal lementették. Meg is van nekik sőt többszöri alkalommal a rendőrségen a jegyzőkönyvbe is kértem hogy foglalják le, ezt nehezen de megtették, csak nem akarom, hogy eltűnjön. Meg szerettem volna én is, az esetleírással kirakni, hogy más ebből okuljon és ne kerüljön hasonló helyzetbe.
@imperial:

"csoportos garázdaság miatt vitték be a cigányokat"

Hat amiatt biztos nem, ugyanis abban az ugyben egyszer mar kihallgattak oket sok-sok nappal ezelott az eset elott (bilincseles, eloallitas) itt mar nem forronyomon nyomultak a rendorok, szokes veszelye sem allt fenn mert azt korabban megtettek volna ha akartak volna, veszelyt sem tettek magukra 2 het alatt. Szoval ezek szerint ha valakit gyanusitottkent meghallgatnak akar tobbszor is akkor minden esetben kimennek, megbilincselik es beviszik az embereket?
@imperial:

Jo szokasukhuz hiven mint a fociszurker magyar fiatalok akik szinten ugy tesznek ahogy lehetoseguk nyilik ra. Apropo a "libsikkel" mi a baj? Hogy gond nelkul lehet cigozni, zsidozni, kormanyt, rendszert szidni barmikor, barhol? Vannak olyan jo orszagok ahol szerencsere az ilyen holmi "libsi embervedo" butasagok nem fordulnak elo pl Eszak-Korea, Kina, Sziria, Kuba, iran stb ezen orszagokba is szidhato a rendszer, igaz csak egyszer...
@Nyugodtan gyulolj:

Abból a feltevésből indulsz ki, hogy tudja, mit jelent az, hogy 'liberális'. Nem kellene. ;-p
Látom, hogy néhány hsz-ben előkerült a cigányozás. Ezért szeretem én ezt az országot.
/hetkoznapinaplopo.blog.hu/
@Hoffy: Az eljárás végén sértettként jogod van megtekinteni a nyomozati iratokat (ne hagyd magad megtéveszteni, az ÖSSZESET) és akkor kérj másolatot a felvételről, ehhez neked kell adathordozót adni. Feltehetően ellenállnak, így vagy ügyvéden keresztül próbálkozz, vagy várd meg amíg az illetékes ügyészségre kerül és ott nyújts be kérelmet (panaszt, ha elhajtottak korábban).

Egyébként nem biztos hogy meg tudod nézni a felvételt, spéci cégeknek a szoftverei is spécik, a T...O pl. mindig átadja a Rendőrségnek a felvételt, de az semmit nem ér, ahol stikában nem tudják elkunyerálni a lejátszó szoftvert is hozzá.
oszt mi bajuk lett szegeny szerencsetlenekkel a bilincstol
megserult a hofeher lelkuk?
@Nyugodtan gyulolj: "szokes veszelye sem allt fenn mert azt korabban megtettek volna ha akartak volna"

Ez kurvára komoly érv!:-) Tehát aki sitten van, nem fog megszökni, mert már korábban megtehette volna.:-)

"Szoval ezek szerint ha valakit gyanusitottkent meghallgatnak akar tobbszor is akkor minden esetben kimennek, megbilincselik es beviszik az embereket?"

Ha korlátozzák a személyes szabadságában, akkor lehetőséget ad rá a törvény.
@hagyma:

semmi bajuk nem lett, így a poszt témája sem az, hogy 'mi bajuk lett a bilincstől?'

jó meglátás, így tovább
@milyen szép a Vértes, ó: hat ha nem erte oket sem fizikai sem lelki serules, es a rendor ugy latta jonak, hogy megbilincseli oket, akkor mi is a gond?
@prérikutya:

"Ha korlátozzák a személyes szabadságában, akkor lehetőséget ad rá a törvény."

Ennek fuss neki még egyszer, légy szíves.
@Vu, de ja vu:
Mint kiderült mp4 es a felvétel, úgyhogy megnézhető csak megkel szereznem. Köszi a tanácsokat ezt teszem.
@hagyma:

A poszt arról szól, hogy a rendőrségi szóvivő állításával ellentétben a bilincselés jogtalan volt, mert a törvény egyik pontjának sem felelt meg. De ez a posztban is le van írva. A lap tetején van a poszt.
@prérikutya:

Mert így kábé azt jelenti, hogy ha a gyanúsítottat korlátozzák a személyi szabadságában, akkor lehetőséget ad erre a törvény.
@prérikutya:

'aki sitten van, nem fog megszökni, mert már korábban megtehette volna'

ez meg ugye végtelenül rossz párhuzam, mert a szóbanforgók szabadlábon lévén bármikor megszökhettek volna Pápuaföldre -- 'sitten' nehéz megszökni
@Vu, de ja vu: Én sajnos hasonló negatív élményt éltem át. A nyockerbe laktam és nehéz helyzetbe kerültem. Akkor a Csécsei volt a polgármester és kértem tőle segélyt. Adott de magalázóan keveset. Én kaptam 6000 FT ot, míg ugyanakkor ugyanott egy cigány nő megjelent, kiszállt az új merciből drága bundában és bement, hogy ő segélyért jött és kapott 24 000 Ft ot.
@prérikutya:

"Ez kurvára komoly érv!:-) Tehát aki sitten van, nem fog megszökni, mert már korábban megtehette volna.:-)"

Aki sitten van az elvileg a jogeros bunteteset tolti. Ott ha 100% hogy nem szokik meg az illeto akkor sem engedik ki ha elgondolkozol rajossz miert. Raadasul a jogeros buntetesuket tolto eliteltekre mas jogok vonatkoznak mint pl egy mezei gyanusitottra.

Szoval megegyszer mert ugy latom nem ertetted meg. Az a bizonyos eset 2 hettel azelott tortent, hogy a rendorok elvezettek a fiatalokat, raadasul korabban mar kihallgattak oket TEHAT TUDTAK ARROL, HOGY RENDORSEGI ELJARAS VAN VELUK SZEMBEN! Ha szokest akarnak megkiserelni, hogy kivonjak magukat az eljaras alol, akkor valoszinuleg a kihallgatas utan megszoktek volna mar aznap vagy masnap nem pedig iskolaba jarva elik a megszokott eletuket! Aki szerint itt szokes veszelye allt volna fenn, hat annak az ertelmi szinvonalat nem irigylem, vagy aki ilyen tenyek ismereteben azt allitja, hogy a bilincseles, eloallitas szukseges volt, hogy masodjara is meghallgassak oket ugy, hogy a szulokre ki tudja mennyit kell varni, hogy megjelenjenek, ugyvedrol nem is beszelve...igy kb 4-6 orat ultek ott (iskola helyett) ugy meg kb 1 ora alatt vegzetek volna...
@milyen szép a Vértes, ó: Látszik, hogy semmi közöd az egészhez, csak össze-vissza beszélsz itt.

A személyes szabadságot korlátozó intézkedések a következők:
-elfogás
-előállítás
-biztonsági intézkedés
-elővezetés.

Bármelyik esetben lehetséges a bilincs használata. Véleményem szerint őket előállították, mivel bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

Ugyanis, az, hogy korábban meghallgatták őket, még nem jelenti azt, hogy tisztázott volt a tényállás.

Általában úgy működik a dolog, hogy ilyen esetekben először mindenkit tanúként hallgatnak meg. Majd a kihallgatások kiértékelésekor ki lehet már szűrni, hogy a bűncselekményt ki, hogyan követte el.

Ezt követően pedig egész könnyedén gyanúsítottként lehet meghallgatni őket. Ez pedig alapot ad az előállításra, mely szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt a rendőr előállítja. Ha pedig előállítja, vagyis korlátozza a személyes szabadságában, akkor bilincset alkalmazhat.

És ahogy olvasom, itt nem csak sima mezei gyerekcsíny hajbajapás van, mert személyi szabadság megsértése miatt is indult eljárás.
@Vu, de ja vu:

"Később mikor találkoztam a polgármesterrel, rákérdeztem, hogy én mikor vihetném a csekkjeimet, amiket már nem tudtam befizetni..."

Lázár János nyilatkozta a héten, hogy Matolcsynak nincs igaza, és szerinte se lehet megélni 47000 Ft-ból. Sajtótájékoztatót tartott, azon mondta.

Azt is mondta ugyanekkor, hogy aki nem tud megélni, az menjen be az önkormányzathoz, és adnak neki pénzt, hogy megéljen.

Ezt nyilatkozta Lázár János.

Szerintem próbáld meg, biztosan adnak neked is pénzt, hiszen Lázár János azt mondta, hogy aki nem tud megélni, annak adnak.

Neked egyébként bejött az egykulcsos adó?
@Hoffy:

Komolyan ugy osszak a segelyt, hogy valaki beallit a hivatalba es ott mindenki elott leszurkoljak a kemeny ezreseket? Raadasul eletszeru, hogy pont a nyockerben tehat ahol sok-sok emberke van Te pont eszreveszel egy mercis, bundas not es pont akkor kerul sorra amikor ott allsz mogotte raadasul meg is kapja a penzt ott helyben...de lehet nem is 24 hanem 240 ezret kapott es aznap meg kb 5x is fordult.
@prérikutya:

Bezony, személyi szabadság megsértése az emberrablás például. De az is, ha lefogsz valakit, meg az is, ha bezárod a fizikaszertárba.

És rendben, értjük, indokolt néhány kiskorút tanítási idő alatt az iskolából bilincsben előállítani 10 nappal azután, hogy kihallgatáson elismerték, hogy bántalmazták egyik iskolatársukat.
@prérikutya:

Te most komolyan nemerted, hogy itt nem lehet elfogasrol (tetteneres) szo? Raadasul korabban mindent beismertek (ha tanukent) hallgattak ki oket akkor ott helyszinen gyanusitottak lettek az elso kihallgatason (marpedig a besimeres az elso kihallgatason megtortent) ha egy ugy vizsgaloi szakban van es nem utal semmi arra, hogy a gyanusitottak meghiustitsak az eljarast raadasul besimeres megtortent, akkor minek kellett ez? Ja es ha valamelyik eset fent allt amit bemasoltal, akkor miert nem vettek oket orizetbe amire 72 orara joga van a rendorsegnek?
@milyen szép a Vértes, ó: h aigy lenne akkor rossz a torveny, de azert megkerdeznem, azt hogy lehet ugy hirtelen megallapitani, hogy fennall-e a szokes veszelye?
mondjuk 2 perc mulva ugy gondolja lelep?
vagy beleut okollel az uvegbe?
stb.
@hagyma:

Mármint kihallgatáson elismeri a verekedést, majd 10 nap múlva hirtelen rájön, hogy neki el kell szöknie, esetleg fel kell vágja az ereit? Komolyan?
@milyen szép a Vértes, ó: Látom nem megy.

Kiskorú sértett esetében a Be. gyorsított eljárást ír elő. Tudod mi az?

Senki sem mondta, hogy korábban elismerték a tettüket. Pont ez a lényeg. Korábban csak tanúként lettek kihallgatva, most meg gyanúsítottak lettek. Érteni? A kettő nem ugyanaz.

"De az is, ha lefogsz valakit,"

Nem, az nem az.

Az emberrablás és a személyi szabadság megsértése két külön bűncselekmény és teljesen másról szólnak.
@hagyma:

És azért nem attól rossz egy törvény, hogy megszegik. ;-)
@Nyugodtan gyulolj:

Sokkal életszerűbb, mint a Kanadába utazó cigány meséje arról, hogy őt a származása miatt megkéselték...

Röhej, hogy a cigányok még a hazugságaikból sem tudják kihagyni a rájuk jellemző "kultúrát" (késelés).
@milyen szép a Vértes, ó: "igazad" lehet, hogy 4 cigány esetén, még jogtalan a bilincselés !
csak 10-20 fős v. annál jóval nagyobb (markecoló, lincselő) hiéna "szerű" összeverődés esetén lenne TALÁN JOGOS.......
Ugyan mar! Ha a rend 10 eber orenek felnie kellett volna valamitol akkor meg is motozta volna a gyerekeket de hat ez sem tortent meg, ha megnezi alaposan valaki a videot azt latja a fiatalok telejesen nyugodtan alavetik magukat a rendori intezkedesnek. Meglattak a rendoroket nem kezdtek futni, megcsak uveget se kerestek, hogy szetvagjak magukat...de azert bilincs kellett...motozas mar nem! Mekkora logika!
@prérikutya:

Ühüm, mennyire igaz.

"A bűncselekmény elkövetési magatartása a személyi szabadságtól bármilyen módon történő megfosztás. Vagyis olyan helyzet létrehozása, amelyben a sértett nem képes mozdulni, a helyét megváltoztatni, egy adott helyet elhagyni, egy adott helyre kényszerül menni, stb. Többnyire tevékenységben jelentkező, aktív magatartás pl. lefogás, lekötözés, bezárás, de lehet mulasztás is. A bűncselekmény létrejöhet bármilyen módon, akár erőszak, fenyegetés vagy megtévesztés útján is. Leggyakoribb a sértett lefogása, lekötözése, a helyiségben tartózkodó sértettre az ajtó rázárása, stb."

Egyébként meg:

"A diákok egy korábbi kihallgatáson már beismerték tettüket, az eset hátterében az egyik fiú miatt rivalizáló két lány konfliktusa volt."
Ha már kitalálsz valamit, lehetne olyasmit, aminek cáfolásához nem elég egy 'lap tetejére tekerés'.?
@Dr. dr.venszivar:

Nem mondom, hogy tökéletesen értem ezt a tört magyarsággal összhozott valamit, de annyi azért kiderül belőle, hogy ötleted sincs, miről van szó.
@libbancs:

Igen itt viszont a derek okos meg veletlenul sem primitiv tobbsegieknek kellene megmagyarazni a megmagyarazhatatlant (ertem itt az okos civilizalt hatosagot) mert peldaul mitol eletszeru, hogy 47 ezerbol meg lehet elni? Vagy az egymillio uj munkahely vagy hogy x part a nyomorek tornabol felmentett pingvinjeivel majd megvedi az orszagot a csunya, szemet kulso es belso ellensegektol, vagy akar a Siriusi szarmazas? Ugyanmar nem csak a cigok eletszeru magyarazataval van gond!
@Nyugodtan gyulolj:

"Te most komolyan nemerted, hogy itt nem lehet elfogasrol (tetteneres) szo?"

Nem tettenérésről van szó, de már látom, te butább vagy mint a sokévi átlag. Olvasd el a rendőrségi tv. ide vonatkozó fejezetét, után gyere vissza okoskodni.

"Raadasul korabban mindent beismertek (ha tanukent) hallgattak ki oket akkor ott helyszinen gyanusitottak lettek"

Gyanúsított csak a közlést követően lesznek, hiába ismer be bármit is. Taktikai okokból meg érdemes kiértékelni a kihallgatásokat, mert lehet, hogy a másikat próbálja védeni, vagy éppen belerángatni az ügybe. Érteni?

"Ja es ha valamelyik eset fent allt amit bemasoltal, akkor miert nem vettek oket orizetbe amire 72 orara joga van a rendorsegnek?"

Mert semmi sem indokolta. A beismerés a 2. alkalommal történhetett, amikor gyanúsítottként lettek kihallgatva. Ezután meg felesleges őrizetbe venni, mert a cselekményt beismerték, és az eljárást összebeszéléssel nem tudják meghiúsítani.
@milyen szép a Vértes, ó: mintha meg nem tortent volna ilyen...
szerintem nem szegtek meg a torvenyt, nehogy mar egy kamera mondja meg milyen eszkozt alkalmaznak
nem utottek, vertek
bilincseltek
igy lattak jonak, mert szerintuk fenn allhatott a szokes veszelye, vagy a magukban karteves
minden rendori intezkedes elott el kell hivni egy harom tagu birosagot, eskudtszeket, ombudsmant es a ciganyvajdat?
@prérikutya:

Öröm látni, mennyi mellébeszélést képes valaki összehozni, hogy megmagyarázza, miért jó, ha 'a cigányokat szivatják'. :)

Apropó.

"Ezután meg felesleges őrizetbe venni(...)"
Megbilincselni kell, mer' rájöhet hirtelen az elszökés, de utána már nem jön rá?
@milyen szép a Vértes, ó: Na, akkor lefoglak 10 másodpercre, aztán jelents fel.:-)

Sőt, ha a buszvezető nem áll meg a megállóban, ahol le akarsz szállni, akkor Ő is elköveti a bűncselekményt, ugye?:-)

Tudod az a különbség kettőnk között, hogy én az elméletet is ismerem, meg a gyakorlatot is.
@prérikutya:

"Senki sem mondta, hogy korábban elismerték a tettüket."

Dehogynem.

Benne van a posztban.
@prérikutya: Remek, amikor anno "bezártuk" a vécébe egymást (kint-bent huztuk az ajtót) és valaki(k) már elmultak 14évesek, a közismerten "kegyetlen és sötét" 80as években, maximum a rajvezető állitott a szőnyeg szélére péntekenként, nem a sünök vittek el bilincsben.

De ezekszerint ebben a szép uj világban már nem igy van,mindez sulyos büncselekmény.

Várom mikor viszitek el a fél strandot nyáron, hogy a vizipisztolyok (lévén fegyveralakuak) közbiztonságra különösen veszélyes eszközök, melyekkel immár büntethető (14-15éves) személyek hadonásztak. Tehát büncselekmény történt.

Még jó hogy ennyire kitünő a közbiztonság gyönyörű országunkban, nem is ölnek, rabolnak lopnak már, sőt!

A sündőrség megszámolhattalan felesleges kapacitásával és nehezen felélhető bőséges anyagi erőforrásaival ráér tizenévesek iskolai csinjeivel szórakozni, meg avval, a
még hivatalosan fel sem dolgozott népszámlálási eredmények szerint ki minek vallotta magát.

Nemhiába szokták mondani, olyan a kutya amilyen a gazdája.
@milyen szép a Vértes, ó: Okostóni.:-)

"Megbilincselni kell, mer' rájöhet hirtelen az elszökés, de utána már nem jön rá?"

Előtte kell, mert megszökhet. A szökéssel veszélyeztetheti a büntetőeljárás eredményes lefolytatását. Megfélemlítheti a sértettet, esetleg más ellenérdekelt személyeket, vagy nem lehet kihallgatni.

Ha már tett egy beismerő vallomást, hazamehet, majd kap egy idézést a bíróságtól.
@hagyma:

Igen, fennállhatott a szökés, vagy a magukban-kártevés veszélye, ugyan 10 napig nem jutott eszükbe, meg a videón is meglepően nyugodtan tűrik a dolgot, de ugye bármikor (hogyan is írta az egyik lelkes versenyző?) besokkolhattak volna a rendőrautótól. Sőt, tartóztassunk le minden cigányt, bármikor rájukjöhet a szegény parasztbácsik terményeinek ellopása. EZEK olyanok.
@milyen szép a Vértes, ó: Úgy veszem észre, hogy mégis te látszol itt a legnagyobb ökörnek ! vagy csak rád szálltak a kínaiak.....jó páran éppen azt írják, hogy értetetlen vagy s még te is azt írod. :)akkor hol a stukker győző ?!
@prérikutya:

Hihetetlen. Ott van a posztban, meg a korábbi hírekben is, hogy már akkor elismerték tettüket, amikor a verekedés után kihallgatták őket. Utána 10 napig jártak még ugyanabba az iskolába.

Na jó, feladom, aki ezt negyedjére is eltagadja, azzal még gúnyolódni is fölösleges.
@tükörfúró: "hogy a vizipisztolyok (lévén fegyveralakuak) közbiztonságra különösen veszélyes eszközök, melyekkel immár büntethető (14-15éves) személyek hadonásztak. Tehát büncselekmény történt."

Nem közbiztonságra veszélyes eszköz, mert a rendeletben nincs felsorolva.

Ha lenne, akkor sem bűncselekmény, hanem szabálysértés volna. Ha érted mi a különbség a kettő között.

Aztán hogy négyen összevernek, és elhajtanak a rendőrségről, mert ez nem komoly dolog, kíváncsi lennék a reakciódra.:-)
@Dr. dr.venszivar:

Általában összetöri a lelkem, ha mélyretardáltak marhaságokat írnak rólam. Jaj, ne, jaj, mi lesz velem?
@Nyugodtan gyulolj: Jogos a kétely . De ez történt. Nem tudom mennyire ismered a nyockert a bejáratnál látod ki jön és mivel látszott az is az ügyfél váróból, hogy ki mivel jött és a merci és a nő szóval ez tény. Azt valóban nem tudhattam volna, hogy mennyit kapott de az ügyfélszolgálatos hölgy akinél a pénzt megkaptam mondta el felháborodva hogy magának kiszúrták a szemét ennyivel bezzeg az előbbi hölgy itt a bundában mennyit kapott, sőt mondta, hogy ez nem is az első alkalom.
Csak megjegyzem, hogy a járőrautóba való beszállás előtt, a RENDŐRÖK VÉDELMÉBEN minden normális országban megbilincselik az előállítottat. Most ne jöjjön senki azzal, hogy "de hiszen ezek gyerekek", mert volt már ebben az országban olyan, hogy gyerekek (kamaszok) követtek el brutális gyilkosságokat!

A cikk író meg költözzön be a nyolcba egy évre, majd megtudja mi az Úristen neve!
@prérikutya:

Elég komoly összeverésnek tűnik az, amikor nem hallani arról, hogy megsérült volna bárki. Bár gondolom, te TUDOD, hogy agyonvertek valakit szamurájkarddal.
@milyen szép a Vértes, ó: ha nem ciganyok lettek volna, akkor is ezt mondanam:
a rendorok ott es akkor igy lattak jonak es senkinek nem lett semmi baja belole, viszont ha nem teszik lehetett volna
tehat?
@Mária: A felvetés természetesen költői volt (nem az hogy kell-e a pénz, hanem hogy adnak-e), csak szerettem volna rávilágítani hogy amíg én nem kevés adót fizetek az önkormányzatnak cserébe a semmiért, addig mások eléggé jól meg vannak segítve, a semmiért cserébe. És ráadásul egyre tropább a közbiztonságunk is, noha külön van magyar és cigány polgárőrség is...

Az egyre kevéssé érdekel, hogy melyik politikus melyik nap hazudik, tényleg nem akarok aktuálpolitikát idehozni, de ha valakinek be kellene fogni a pofáját, hát az egyik éppen Hódmezővásárhely donja kellene hogy legyen, aki a "remek parti" Boldizsárkának shortolja a nemzeti valutát... persze közben még le is közlik, hogy valakik manipulálják a forint árfolyamot... hát nem tudom: én elsőre olyas valakikre tippelnék, akik bennfentes információkkal rendelkeznek, vagy mondjuk egy félperces interjúval el tudják indítani a forint esését vagy erősödését:-(((

Az egykulcsos adó meg annyira bejött, hogy az asszony pénzét emelni kellett hogy elérje a minimálbért, én meg szimplán nettó bukó vagyok... Úgy megsegített ez az egyenlő bánásmód, hogy leültünk számolni, aztán ami nélkülözhető volt, mindent lemondtunk. Autó kell a melóhoz, mobil- és net az elérhetőséghez, ezen felül víz-villany-gáz...

Állást váltanék, csak... szóval mostanában olyan sok az új munkahely, hogy a bőség zavarával küzdök...:-(((

Munka-ügyben annyira toppon vannak, hogy azóta is azt az embert keresem, aki munkaügyi központon keresztül helyezkedett el... állítólag van valaki.

Jártam bent, hogy ha kirúgatom magam, mit ajánl: hát hogy sírjam vissza magam!

Sorolom a szakmáimat, amikben 20-25 éve nem dolgoztam: nem kell, elavult, megerősítő képzés nem létezik, nyelvtanfolyam... mi??? Hát van, de... én ott soha nem fogok nyelvet tanulni...

Mondjuk, értek valamihez. Az kevés: papírja van róla? Kosárfonásról? Cipészkedésről? De hiszen már képzés sincs ilyen! Az mindegy, nincs papír, nincs meló.

Namost: lehet papírt szerezni... Pssszt!!! Börtönben! Ott van kosárfonó OKJ-s képzés, meg cipész, meg kőműves stb-stb...

Csakhogy: nekem nem akaródzik börtönbe vonulni... Makacs, keményfejű bunkaja, szakma kéne, de börtön az nem???
@milyen szép a Vértes, ó:

Csak hogy értsd:

A délután az MTI-nek kiadott megyei rendőrségi közlemény ezekre nem ad választ: eszerint csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítanak négy fiatalkorút, akik a sajókazai iskolában inzultáltak egy 17 éves lányt. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket; tettüket beismerték, panasszal a rendőri intézkedéssel
szemben nem éltek, nem vették őket őrizetbe.

index.hu

Vagyis nem korábban ismerték be, hanem aznap, amikor gyanúsítottként lettek meghallgatva.
@Dr. dr.venszivar:

:)))

Jaj, és folytatja, mi lesz így velem.

A posztból sikerült már felfogni akár egy sort? Vagy magyarul van?
@hagyma:

Amerikában NAPOKKAL egy iskolai verekedés után, a kihallgatás után és a beismerő vallomás UTÁN vissza lehet menni 10+ rendőrrel, körbe lehet zárni az iskolát, bilincsbe lehet verni és el lehet vinni az iskolából 14-16 éves gyerekeket úgy, hogy se a szülő, se a jogi képviselő nincs jelen?

Ismétlem:

NAPOKKAL az eset, a feljelentés, a kihallgatás és a beismerő vallomás megtétele UTÁN.
@tükörfúró: Ha majd a fiad verik el a 14-15 évesek, hogy csontja törik, akkor védd a latin-amerikaiakat hülye! Másrészt, ha utálod a "sünöket", mutasd meg hogy kell ezt "liberálisan" jól csinálni... Nem védem a rendőröket, ha balfaszok, de itt igazuk volt és kész! nem kell mindenáron basztatni őket! Ha hibáznak oké. De itt nem volt hiba!
@prérikutya:

És nem adja fel, nem semmi.

"Csütörtökön 3 lányt és egy fiút bilincsben vittek el a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolát körbezáró rendőrök. A 14-16 év közötti fiatalokat egy 17 éves társuk inzultáltása miatt csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják. A diákok egy korábbi kihallgatáson már beismerték tettüket, az eset hátterében az egyik fiú miatt rivalizáló két lány konfliktusa volt."

A te szótáradban mit takar az, hogy 'korábbi'?
@milyen szép a Vértes, ó: Persze, mert nálad a verés csak akkor verés, ha vér folyik.:-)

A garázdaság megvalósulásához nem szükséges a személyi sérülés.
@Mária: A tényeket nem ismered. Én sem. Nem hiszem, hogy csak úgy le lehet bárhonnan akasztani 10 rendőrt a mai világban, ha nem muszáj!

A cikkíró is ferdít, mert azt nem írta le, mit mondott a sajtószóvivő, hogy miért kellett 10 rendőr. Ha meg nem kérdezték tőle, akkor a cikkíró egy gyökér. Mert direkt ilyen cikket akart írni. Hagyjuk már a rendőrállamos jogvédős dumát, ha itt rendőr állam lenne, ti már nem élnétek ( mondjuk én sem :DDD)
@Vu, de ja vu:

Hol van annak az 1.000.000 - egymillió - ÚJ munkahelynek az időarányos része, amit a Vezéretek a választási kampányban megígért?

Nem a közmunkás bohóckodásra gondolok, a 47000 Ft-os SEGÉLYÉRT, hanem valódi, versenyszférás munkahelyekre, LEGALÁBB a mindenkori minimálbérért.

Majd ha ezek a munkahelyek meglesznek, majd utána fröcsögj, hogy kinek miért nincs munkája.
@prérikutya:

Nem a masodik esetn utan tortent ugyanis amikor elvittek ezeket a gyerekeket a sajto kb 1 ora mulva ertesult a dolgokrol es az igazgato lenyilatkozta, hogy egy pofon tortent ket hete amit a diakok mar beismertek. Viszont ez az ugy nem akkora sulyu, hogy itt aztan minden rendori egyseget mozgositva, kulonbozo kihallgatasi taktikakat bevetve kelljen a vegere jarnia! Alljon mar meg a menet! Az eljaras szempontjabol lenyeges a cselekmeny sulya, elkovetesi modja de szamitasba veszik mikor, milyen korulmenyek kozott tortent az eset, ebben az esetben a tarsadalomra veszelyes kategoria nagyon messze van. Ugyanis ilyen dolgok tortentek mar 10 eve is 20 eve is 30 eve is 40 eve is, csak ugye soha nem csinaltak ilyesmikbol nagy ugyet legtobb iskolaba igazgatoi into jart hasonlo esetekert! legrosszabb esetben elbocsajtas. Itt mi tortent? Folyoson vagy udvaron osszeszolalkozott 2 lany az egyik adott egy pofont a masiknak, igaz a pofont ado mellett ott volt masik harom is kiknek szerepet nem tudjuk csak annyit, hogy a fizikai bantalmazasban nem vettek reszt. Elofordulhatott, hogy neztek szurkoltak, biztattak esetleg pszichikalisan rahatottak a dolgokra. De nekem ne magyarazza meg senki, hogy ez olyan sulyu buncselekmeny, hogy igy kelljen kezelni es ne hazudja nekem senki, hogy ilyet meg eleteben nem latott az iskolajaban vagy a kornyezeteben akar evente tobbszor is!
De hülye vagyok! Ez egy ultralib blog.. én meg ide írok... Úristen! :DDDD
@hagyma:

Már írtam párszor, de lassan feladom, szerintem a bilincselés határeset volt, jogtalan, de 'belefér', azokat a mélyszerencsétleneket gúnyolom, akik szerint 'jogos volt megbilincselni a rohattcigányokatmertazokolyanok'. Ezek szerint te nem így állsz hozzá.

A konkrét intézkedés jogosságára viszont semmi nem utal, az egész performansz az iskolának szólt valószínűleg. (Meg annak, hogy cigányokról van szó, de szerintem csak kisebb részben.)
@milyen szép a Vértes, ó: úgy látom, te félkegyelmű, hogy (mivel mindenkitől ezt kérdezed !) csak egyedül te érted a poszt sorait.....: DDD
csak a többség, nem így látja !!! vajon miért van ez így ?!? ja s, hogy mi lesz veled ? remélem min. az ötödiken vagy s kibaszod magad a csukott ablak üvegen keresztül.
fejjel előre, ha tudod, hogy melyik a fejed...
@Nyugodtan gyulolj: Mindenki az előző dologról beszél... De most miért mentek ki a rendőrök? Ennek mi volt az oka! Ez nem derül ki a cikkből! Mert nem szimpla előállítás volt az tuti.
@Mária: biztos vagyok benne, hogy igen
ne csinaljunk mar ekkora tragediat egy megbilincselesbol...
/ mondjuk amerikaban lehet ki sem engedtek volna a tortentek utan csak ugy oket, de ez mas lapra tartozik/
@milyen szép a Vértes, ó:

"A te szótáradban mit takar az, hogy 'korábbi'?"

Szerintem az ő szótárában:

korábbi = elmútnyócév
@imperial:
"Ha agyonverték volna áldozatot, akkor most ez a poszt arról szólna, hogy a négy ártatlan cigány milyen ügyesen megvédte magát az előítéletes, kirekesztő támadóval szemben. "

Az a baj, hogy pontosan így van.

A TASZ is a rasszista kamerát támadta Gyöngyöspatán, és a bűnös kisebbséget védte.
@Nyugodtan gyulolj: "az igazgato lenyilatkozta"

LOL

"Viszont ez az ugy nem akkora sulyu, hogy itt aztan minden rendori egyseget mozgositva, kulonbozo kihallgatasi taktikakat bevetve kelljen a vegere jarnia! "

Nem hát, hagyni kellett volna a fa..ba az egészet. Szerinted.:-)

4 embert állítottak elő. 1 ember 2 rendőr. Ez így működik, ha fk., ha felnőtt. Számold ki.
@prérikutya:

Nem, de azt a verést, amelyben nem sérül meg senki, nem fogom az évszázad kegyetlen bűntényének nevezni, persze te is csak azért kezeled úgy, ahogy, mert cigányokról van szó, ha egy nemcigány lány kever le egyet egy riválisának, akkor 'a lányok ilyenek', nemdebár?
@Mária: mínusz 32 600 fő volt az elmúlt negyed év "mérlege" !!!
@hagyma:

"ne csinaljunk mar ekkora tragediat egy megbilincselesbol."

Persze hogy ne.

Ma roma gyerekeket bilincselnek.

Holnap nem-roma nagyszájú jogvédőket bilincselnek.

Holnapután a "nemzetelleneseket" bilincselik.

Három nap múlva meg azokat, akiknek nem tetszik a rendszer.

Jobb az ilyesmit a CSÍRÁJÁBAN elfolytani.
@Mária: Már megbocsáss: TE HÜLYE VAGY???

Melyik hsz-emből szedted, hogy nekem bármelyik oldalon van vezérem???

Eszem megállna, ha volna!!!

Menj a polidilibe, vazze!!!
Ugye nem ezért b.sztattál egész délután, mert van egy fixa ideád, hogy én bármilyen politikusnak szurkolok???

Ó, Te végtelen ostobaság....

Kész vagyok, orvost...
NEM NEKEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Dr. dr.venszivar:

Há' figyelj, ha gyakorlatilag eltalálni se tudod, mit írtak a posztban, akkor megkockáztatom nehéz szívvel, hogy nem érted a szöveget. Ez van. :)
@milyen szép a Vértes, ó: en meg attol felek azert lett ugy ez , mert eppen ciganyok voltak
/engem is bilincseltek mar meg amerikaban, pedig eszem agaban sem volt /nem is tudtam volna/ szokni, sem kinyirni magam
es azota is boldog es kiegyensulyozott eletet elek
igaz nem is volt tele vele az ujsag
@milyen szép a Vértes, ó: "nem fogom az évszázad kegyetlen bűntényének nevezni, persze te is csak azért kezeled úgy, ahogy, mert cigányokról van szó"

Senki sem nevezte annak. Mégeccer, utójára: nem kell sérülés a garázdaság megvalósulásához.

Azt meg pont lexarom, cigány, örmény, vagy eszkimó, esetleg más nemzetiségű, nem ez dönti el a lényeget.
@hagyma:

Ügy azért lett, mert hetek óta rendszeresen cikkeznek arról, hogy miután a helyi cigányok egy része a buddhista közösséghez tartozónak írta magát a népszámláláskor, a helyi hatalom nekiállt vegzálni őket és a buddhistákat. Azt ugye nem gondolod, hogy az is ilyen rendőrségi fellépést szült volna, ha teszem azt a Kaffka Margit Gimnáziumban pofoz fel féltékenységből egy lány egy másikat?
@Tucsko1: Itt konkrétan senkit nem vertek el.

A többi is totál hülyeség, én is volt, hogy anno a suliban a rövidet huztam, és?

Rögtön rinyálni kellet volna a sünökért? Eszünkbe sem jutott, még a spicliskedés is szégyen volt, bemártani a verekedést provokálókat(kezdeményezőket).

Abban a rendszerben csak probáltak kisspiclit nevelni mindekiből, pl avval ,hogy mivel senki nem köpött, pecsétes igazgatói rovót kapott mindeki, akinek köze volt a dologhoz.

Elárulom otthon egy hangos szó nem volt, nemhogy szankcio, miután a szülők megtudták, az iskola miféle eszközökkel "fegyelmez".

Nézd már meg a képzelgéseid helyett a videot, két kislányt bilincselnek meg és vezetnek el, mint valami veszélyes bűnözőket, az előzmény pedig nem iskolai lopás, zsarolás, verés, rendzavarás, rongálás, hanem valami homályos személyi szabadság korlátozás.

Miután az egész iskola már maga is egy töményen "korlátozó intézmény", konkrétan a mi időnkben irásbeli tanári engedély nélkül senki ki sem léphetett a portán még szakközépben sem, tehát abba az épületbe tanitási időben szószerint saját érdekesben "be voltál zárva", kevéssé értem egyáltalán mi a túró ez.
@milyen szép a Vértes, ó: én tanulni magyart. és tényleg nem értem a szöveged ! az mi az az, hogy azt böfögöd, hogy " há' figyelj" ,említettem már, hogy te lenni gyagyásnak !
@prérikutya:

Nem kell, az is garázdaság, ha Julcsi megpofozza Marcsit Karcsi miatt. Oszt van, ahol ebből rendőrségi ügy lesz, van, ahol nem.

'Azt meg pont lexarom, cigány, örmény, vagy eszkimó, esetleg más nemzetiségű'
:)))
@Dr. dr.venszivar:

Tanulni még. Ebben a korban már nem lenni elég 2-3 hónap, magyar lenni nehéz nyelv.
@Mária: " jobb az ilyesmit a CSÍRÁJÁBAN elfojtani" , no talán éppen azért bilincselték meg őket........!!!
@prérikutya:

Ugyanugy hagyni kellett volna mint regebben az ilyen eseteket, mivel nem irtak, hogy kulonos visszaeso bunozokrol van szo igy megkockaztatom, hogy elso eset. Ezt egy jo szocialis munkas az igazgatoval egyutt megtudta volna oldani pl kerjenek a sertettol bocsanatot es takaritsak ki az iskolat, civilizalt orszagokba kb igy tortent volna. Mondjuk az is igaz, hogy lehet jobb lett volna 10 ev borton a suli abbamarad majd jol kepzett bunozokent szabadulva jot tettek volna a tarsadalomnak! Ha minden pofont buncselekmenykent kezelnenek ilyen elannal az orszag kb 80 90%-a lenne bortonbe mert sokan pfozzak a gyerekuket a hazastarsukat, SOT talan ha ilyen tortenik egy ovodaba ott is azonnal bortonbe kellene zarni oket ugye? Ket barat a homokozoba egymasnak vagja a lapatot esetleg az egyiknek besegitenek es egy marek homokkal megdobjak a masikat majd leszakitjak a baranymintas nadragjarol a gombot ezert nem tud kimaszni a homokozobol, igy megvan a szemlyi szabadsag megsertese es a garazdasag is! HUHA komoly ugyek ezek! Apropo amikor a politikusok pozokodnak pl porzse miert nincs ekkora rendori akcio?
@milyen szép a Vértes, ó: nó, de én nem akarok olyan gyagyás lenni, mint te ! mi a teendő? talán beiratkozzak a buddhista haverjaidhoz ? :)))
@hagyma:

Amerikaban mindenkit megbilincselnek meg az idosebb holgyeket is ha mar tetteneres, eljaras indul, ha itt elsz akkor tudod, hogy megy ez! Mint ahogy tudnod kellene, hogy rendorok nem rohannak le iskolat egy pofozkodas miatt, ilyet nem is tehetnek csak ha fegyveres dolgoktol kell tartani esetleg eppen oltari balhe van a suliba. Olyan meg hogy 2 hete tortent pofozkodas nem mennek ki, ott van az iskola szocialis munkasa valamint rendori osszekoto es igazgato ha problemas eset van mint egy pofon vagy koki osszeulnek, megvitatjak, meghallgatjak a feleket aztan majd dontenek!
@Dr. dr.venszivar:

nem hiszem, hogy lenne értelme bárhova beiratkoznod :)
@milyen szép a Vértes, ó: mert értetlen vagy ! no csá, győző !
@prérikutya: "Nem közbiztonságra veszélyes eszköz, mert a rendeletben nincs felsorolva."

***
Melléklet a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez
****
A közbiztonságra különösen veszélyes eszköz:
.
.
.
.
e) az olyan eszköz, amely az utánzás jellege és méretarányos kivitelezése miatt megtévesztésre alkalmas módon hasonlít a lőfegyverre (lőfegyverutánzat);
***

Egyébként meg volt már ez garázdaság is, aminek van büncselekményi alakzata is (vétség), volt lőfegyverrel visszaélés szabálysértés, de mindez teljesen mindegy, ugyis az lesz amit a helyi sün kitalál, méghogy jogszabályok, legsötétebb maffia.
@Nyugodtan gyulolj:

bocs, de cigány srácok pofozkodásai és agresszivitása elég jól ismertek az általános iskolákban, szerintem. kérdezz meg légyszi szülőket. mennél többet! köszi.

a meglévő agresszió beismerése nem gyűlölködés kérdése, hanem az elfogulatlan józan észé. ne védjük a védhetetlent.
@Tucsko1:

Valoszinu osszefugg a korabbi vitakkal ami az iskola es par politikus kozott huzodik egy ideje, korabban a parlamentbe egyik (jobbikos)? nem tudom, nem is szamit kepviselo haborodott fel azon, hogy egyaltalan ilyen iskola miert es minek stb akkor az iskolasok el is mentek a parlament ele demostralni majd most az esett elott (bilicsneles, eloallitas) kb 3-4 nappal a rednorok nyomozast inditottak az ott elok koreben mert hogy a NEVTELEN nepszamlalas alatt statisztikai adatokkal visszaeles tortenhetett, csakmert 300-an tartottak magukat Buddhistanak, mondjuk abbol kiindulva, hogy a gyerekek szulei es a gyerekek is annak tartjak magukat nem is csodalom, hogy ennyien lettek. majd ezek utan a rendorseg a Buddhistak feljelentesere buzditjak a romatelepen eloket mivel szerintuk a Buddhistak visszaeltek az adataikkal mert hogy segitettek kitolteni nekik az iveket. A helyzetet tovabb bonyilitja, hogy a helyiek szinte kivetel nelkul katolikusok viszont a kerdoiven nem a vallasra kellett valaszolni hanem arra a kerdesre, hogy melyik vallasi kozosseghez tartoznak es mivel ugye a gyerekeik Buddhista iskolaba jarnak valamint szabadidejukben is ok foglalkoznak veluk ezert oda tartozonak valljak magukat. Most a helyzet mar ott tart, hogy a polgarmester, a katolikus pap azzal fenyegeti oket, hogy nem kereszteli oket nem temeti el oket stb.
@cukorrépa:

Ahogy a magyar sracok pofozkodasai is sportmeccseken, magyar szigeten, politikai tuntetesek alkalmaval. Agresszio mindenhol jelen van, nem csak egyik hanem a masik oldalon is, de meg az egyik felett szemet hunyunk es esetleg jo pofanak tartjuk a masikon haborgunk, es fejunket csovaljuk. A ciganyok eseteben altalanissgaban foleg fiatalabb korban biztos tobb eset van, mondjuk nem vezetek statisztikat ha ilyet olvasok a neten de azt gondolom minden eset mas, mindig minden esetet a sajat helyen es kornyezeteben kell kezelni. Mondjuk ha engem felpofoz egy magyar vagy zsido vagy egy arab az meg nem vigasztal meg, hogy marpedig a ciganyok szoktak pofozkodni.
@Nyugodtan gyulolj: Pofozkodás?
Hirtelen a repülő osztály jutott eszembe, meg a pál utcai fiúk.:)

Mikor már ebben a korosztályban is karhatalmi meg rendvédelmi eszközökkel próbál a hatalom operálni, egyfelől meddő, hiszen nem a gyerekek határozzák meg a stilust,..leginkább otthonrol hozzák, mint csomominden mást is.

Másfelől semmi pozitiv eredményre nem vezet, csak kriminalizáciohoz, ha még a nomrális(abb) családokat, gyerkeket is meglett kökemény bűnözőkkel mossák össze, darálják egybe, a hatás nem marad el.
@TCrown: Hát... köszi:-o

Azt hiszem, jobban jártam volna, ha megszerzem a VV-összest és egész délután azt nézem... az értelmi színvonal 1:1...:-(((

Nejem szitkozódik, hogy mennyi hülyével találkozik nap mint nap (kórház), azután meg leül a tévé elé a vérnyomása az egekben, amikor meglátja vasárnap főműsöridőben a VV-t...

Mondtam neki, hogy nem azok a nemnormálisak meg akik nézik, hanem mi ketten, akiknek ez nem elég jó:-(((

100-ból 98 jól érzi magát ebben moslék közegben, akkor azzal a kettővel van gond, aki többre vágyik - azaz nekünk kell mennünk...

Hát most visszaolvastam, hogy honnan hova jutottunk és eszembe jutnak a Bálint András, Kozák András, Halász Jutka Kovács Kati féle szoci-agit-prop filmek, ahol mindig mindenki vitatkozott mindenkivel mindenről... csak egy valamit nem láttam: olyat, aki legalább egy kalapácsot felvett volna és egy szöget bever:-(

Na, ez a mai vita is ilyen termékeny volt:-(((
@Vu, de ja vu:

"Ugye nem ezért b.sztattál egész délután, mert van egy fixa ideád, hogy én bármilyen politikusnak szurkolok???"

nem, nem ezért, hanem azért, mert hülyeségeket írtál 0:-)
@Vu, de ja vu:

Sok igazsag van amit irtal mondjuk a VV (valovilag)? Sose neztem es nem azert mert hulyenek talaltam akik ott vannak es szerepelnek hanem csak egyszeruen nem kotott le nem voltam ra kivancsi sose noha en a magyar tv-t nezem altalaban. Mondjuk nekem furcsa es ne sertodj meg nem szemelyeskedni szeretnek es meg csak nem provokalni de megis hogyan nevezhet egy egeszsegugyi dolgozo hulyenek betegeket? Itt a nejedre gondolok aki ugye ugy megy haza, hogy ennyi meg annyi hulye...szerintem igy nem lehet jol vegezni a munkat, tudod ismertem olyan orvost aki folyamatosan hulyezte a betegeit csak mert szamara (aki ezt tanulta 10 evig) hulyenek tuno kerdeseket tett fel.
@Vu, de ja vu: Ne vedd a lelkedre. Aki látott már közelről rendőrt, vagy akár nézte a COPS sorozatot, az úgyis tudja, hogy neked van igazad.

Tele van ez a világ olyan emberekkel, akiknek az "erőszak" azt jelenti, hogy rálépnek a lábukra a buszon, és nem kérnek elnézést. Na ezek sose fogják megérteni, hogy a rendőr állása, élete múlhat azon, hogy bilincsel-e vagy sem...
Ennek mindenki csak addig örül,míg nem a saját kölkét viszik el 14 évesen az iskolából bilincsbe verve,mindezt azért,mert egy ökörláda másik osztálytársat bezártak a wc-be viccből.
Mit igazol a felvétel? Miért ne bilincselhetné meg a rendőr azt, akit előállít?

Ja, hogy cigányok... szegény cigánybűnözőket nem szabad megbilincselni, rájuk sem szabad nézni, mert megsérülne az érzékeny lelkük.
@Joe84:

Kiirtad magadbol a napi feszkot? Akkor ezek utan el is olvashatod a cikket de akar atnezheted a commenteket is ha nagyon akarsz valaszt kaphatsz a kerdesedre...
A bűncselekmények elkövetési körülményei, például az erőszakos elkövetési mód - ami valószínűsíthető csoportos garázdaság és személyi szabadság megsértése esetén - már alapot adhat arra, hogy az elkövetéssel gyanúsított személyek esetleg az előállítás során szökést kísérelnének meg. A bilincs használata jogszerűnek tűnik.

A cikk írója egyszerűen hangulatot akar gerjeszteni. Pedig egyszerűen agresszív kezelhetetlen diákok olyat cselekedtek, ami büntetőeljárást von maga után. Az jelentkezzen, aki szeretné, hogy ilyen gyerekek járnának abba az iskolába, ahol a saját gyermeke jár.
@maat:

2 hettel az esemeny utan ugy szokni, hogy mar volt korabban kihallgatas?

Az alatt lett volna idejuk a vilag vegeig is elmenni ha annyira szokni akartak volna!

Cikkbol " A diákok egy korábbi kihallgatáson már beismerték tettüket"

Ezek utan minek kellett egyaltalan elvezetni es sajat diaktarsaik elott megalazva megbilincselni oket? Erre meg senki nem valaszolt egyelore.
@Nyugodtan gyulolj: Elolvastam, szerintem kijár a bilincs. Úgy vannak itt beállítva ezek a cigányok, mintha semmit nem tettek volna, csak valami apró botlás lenne, pedig nem.

És elegem van abból, hogy ha vannak rendőrök, akik végre teszik a dolgukat, akkor megjelennek ezek a megélhetési jogvédők és próbálják őket ellehetetleníteni.
@Joe84:

A Te kornyezetedben, barati korodben, csaladodban meg soha nem verekedett ossze senki senkivel?
@Vu, de ja vu:

Hagyd már ezt a hülyét... Fingja sincs egy rendőri intézkedésről, csak osztja a nemlétezőt...
@Radics1000: Nem azért jár, mert cigányok.
@khmm...: "És ez kifejezetten csak az oktatási célú támogatások, amik AZON FELÜL járnak nekik, ami minden egyes magyar gyereket is megillet."

Azért CSAK oktatási célú támogatásokat tudtál te is írni, mert etnikai alapú segélyezésre, etnikai alapú lakhatási támogatásra, etnikai alapú gyermekétkeztetésre stbstb. NEM LEHET példát találni, hiszen olyan NEM LÉTEZIK.

Azzal meg talán nincs gond, hogy LIMITÁLT SZÁMÚ jó tanuló cigánygyereket támogat egy egyetem, vagy ha kifejezetten cigányokkal IS akarják bővíteni a különböző hivatásos állományokat (rendőr, tűzoltó, katona), stb. Ha a cigányoknak az oktatáson keresztül való támogatása is gondot jelent valakinek, vagy az, hogy nem akarják KIZÁRNI őket bizonyos körökből (rendőr, tűzoltó, tanár, stb), és ezért egy előnyben részesítő rendszert vezetnek be IDEIGLENES JELLEGGEL, na szóval ha ez valakinek szúrja a szemét, és azt mondja, hogy "lám, mennyi mindent megkapnak, oszt' mégis itt lopnak!", na azzal én nem tudok mit kezdeni, az nettó hülyeség. MÉG JÓ, HOGY vannak ilyen esélyegyenlőséget megcélzó dolgok, és nem csak a sima, a szegénységet ÁLLANDÓSÍTÓ, a szegényeket nyomorban tartó segélyezés megy. Azzal csak az éhenhalást lehet elkerülni - de pl. a halálra fagyást már azzal sem, nem hogy egyetemet végezni... Nem véletlenül lett a családi pótlék = iskoláztatási támogatás is átalakítva: általános és középiskolai ösztöndíjjá vált, és nem kapja meg a család, ha a gyerek lóg az iskolából. Nehogy már ne értsünk ezzel az elvvel egyet. Ezeket a dolgokat leszólni - na az már tényleg csak nettó rasszizmus. (Meg az is, ha valaki azt a hamis információt terjeszti, mi szerint Magyarországon valaha is létezett volna etnikai alapú segélyezés, etnikai alakpú lakhatási támogatás, etnikai alapú gyermekétkeztetés.)
@Nyugodtan gyulolj: Egészségügyi dolgozót elsősorban orvoskollégái és vezetői akasztják ki. De nyilván nem tesz jót a hangulatának a - nem is sejtenéd milyen gyakori - színjáték, amikor a várakozó beteg egyszerűen eldobja magát a folyosón. Hívják a TEAM-et, akik talán épp egy valóban ER-esettel kellene hogy foglalkozzanak, ehelyett ráfújnak az ájult szemhéjára, az megrebben, de ájul tovább. Majd amikor nagy veszekedéssel visszaültetik, még meg is magyarázza, hogy epilepsziája van... Annak is az a fajtája, amelyiknél fázik a poci, így ha felhúzódik a pulóver, az ájult személy azt továbbra is behunyt szemmel megigazítja... Ezek után nekiesnek a nejemnek, hogy legközelebb olyanhoz hívják már őket, aki tényleg segítségre szorul... Na így kerül egy alapból jószándékú egészségügyi dolgozó abba a helyzetbe, hogy utálja a beteget. Nem "A BETEGEKET", csupán azt a néhány idiótát, aki gyerekes módon viselkedik...

Nem kell aggódni: normális beteg normális hangnemben, normális ellátást kap:-)
Az ellátás színvonalát nem befolyásolja a bérezés mértéke, arról a beteg nem tehet (és mielőtt bárki fel meri hozni a hálapénzt, jó előre szólok, hogy azt nem az asszisztens kapja, visszaosztás pedig nincs: beszólásért átnyúlok a neten és képen vágom a billentyűzettel).
A Rendőrségi Törvény szerint "16. § (1) A rendőr kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén alkalmazhat. Nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosítható."
A Szolgálati Szabályzat szerint "(3) A kényszerítő eszköz alkalmazását előzze meg:
a) a jogellenes magatartás abbahagyására való felszólítás, 'a törvény nevében' szavak előrebocsátásával"...
"Az (1) bekezdésben meghatározott kényszerítő eszközöket nem szabad a támadás, ellenszegülés megszűnése, megtörése után alkalmazni."
@Hell István:
"A bűncselekmények elkövetési körülményei, például az erőszakos elkövetési mód - ami valószínűsíthető csoportos garázdaság és személyi szabadság megsértése esetén - már alapot adhat arra, hogy az elkövetéssel gyanúsított személyek esetleg az előállítás során szökést kísérelnének meg. A bilincs használata jogszerűnek tűnik.

A cikk írója egyszerűen hangulatot akar gerjeszteni. Pedig egyszerűen agresszív kezelhetetlen diákok olyat cselekedtek, ami büntetőeljárást von maga után. Az jelentkezzen, aki szeretné, hogy ilyen gyerekek járnának abba az iskolába, ahol a saját gyermeke jár." copyright by maat
@Éhes_ló: Ez nem így van. A bűncselekmény súlyának - ez egyébként tudtommal gyerekek, diákok közötti verekedés volt, amilyeneket biztosan mi is láttunk vagy elkövettünk gyerekkorunkban - ehhez semmi köze. A törvény világosan és egyértelműen fogalmaz: ha nincs ellenállás, nem látszik szökés vagy önkárosítás veszélye, akkor tilos kényszerítő eszközt használni. Itt nem volt.
Egyébként a felvételen én is ott vagyok. Én vagyok az az ősz hajú tanár, aki fotót készítettem az egyik kislány elvezetéséről. Részletesebben a blogomban: orbantakarodj.nolblog.hu/archives/2012/02/26/Meg_mindig_Sajokaza_meg_mindig_a_rendorok/
@Nyugodtan gyulolj: a postoló nem egy állításában csúsztatott, ezért a kihallgatás időpontjára vonatkozó utalását nem veszem készpénznek semmi esetre sem.

Szerintem (bár erre nincs direkt törvényi felhatalmazása a hatóságnak) és a pedagógusok, szülők többsége szerint is, azokat akik a diáktársukat verik és szabadságában korlátozzák érdemes minden lehetséges módszerrel a közösség számára jól felismerhetően bemutatva előállítani, hogy a hasonló esetek kialakulásakor legyen mire emlékeznie a verekedő, szabadságot korlátozó delikvenseknek.

Arról már nem is szólnék bővebben ennyi komment után, hogy még viccből sem fordult elő ezen a mocsok helyen, ezen mocsok alakok által egyetlen egy olyan eset sem, ahol az általuk kitüntetett figyelemmel kísért cigányokat illetően a beilleszkedni képtelen, deviáns, az oktatást gyakran lehetetlenné tevő (fegyelmezetlen, primitív), osztálytársaikat a tanulásban, gyermeki létükben, nevelésükben, egészségükben (rüh, tetű, fertőző betegségek) veszélyeztetőkről írtak volna, mint amely esetek százezrek alapjogait sértik.
Vagy a cigány bűnelkövetők által zaklatott, megvert, kirabolt, meglopott, agyonvert, meglincselt, meggyilkolt magyarok mellett álltak volna ki, hiszen ezek a tömegével előforduló és lassan polgárháborús állapotok immár milliók alapjogainak sérelmét jelentik nap nap után.

Az ilyesféle "jogvédelem", mely a többségi alapjogok fokozódó, egyre durvább és tömegessé váló sérelmét figyelmen kívül hagyja, hiteltelen és nyilvánvalóan a kettős mérce gyakorlatát jelenti.

Sajnos.
@Hell István: mivel nem te viseled a rendőri cselekvés kockázatait ezért a véleményedet nem fogadom el.

Attól sem válik az álláspontod hitelesebbé, hogy sehol nem olvastam az áldozataik melletti kiállásotokról, az ő helyzetük bemutatásáról és az ő (alap)jogaik védelméről.
Számotokra a többségi társadalmat súlytó deviancia és a deviáns magatartást tanúsítók a védendő érték(4k), nem a deviancia elleni társadalmi (sajnos nagyon ritka és nem következetes rendőri) fellépés.
Én nem védtem fentebb semmilyen devianciát. Ha a gyerekek törvénybe ütközőt követtek el - annak az esetnek nem voltam a tanúja -, akkor megérdemlik, hogy törvényes eljárásban elszenvedjék a következményeit. Itt a devianciát - a rendőrök törvénytelen fellépését - te véded.
@Hell István: a devianciát számomra jelen esetben a képviseli, hogy a társát megverők, személyi szabadságában korlátozók rendőri - bilincseléssel körített - előállításából lett számotokra hír és nem abból, hogy elvertek valakit és szabadságéban korlátozták a védenceitek egy kirakatintézményetekben.
Ez nem volt hír.
Ez sosem hír.

Ahogy az sem volt hír a számotokra, amikor emberek ezreit verték össze, százait vitték el bilincsbe verve és ítélték el hamis tanúvallomások alapján.
Nem volt post erről sem.

Ettől vagytok mára olyannyira hiteltelenek.
@Éhes_ló: ha a 2006-os orbáni puccskísérletre gondolsz, és az utcai söpredék gyújtogatásaira és tankelkötésére, illetve az ezzel kapcsolatos rendőri intézkedésekre, akkor nagyon tévedsz, mert abból is lett hír. Én például nemcsak posztot, de cikket is írtam róla, itt:

nol.hu/velemeny/20101119-a_csocselek_es_a_jogallam
@milyen szép a Vértes, ó: "Nem kell, az is garázdaság, ha Julcsi megpofozza Marcsit Karcsi miatt. Oszt van, ahol ebből rendőrségi ügy lesz, van, ahol nem."

Ritka egy tudatlan ember vagy!:-)

Olvasd már el, mi a feltétele a garázdaság megvalósulásának. Annyit értesz a büntetőjoghoz, mint csataló a hátúszáshoz.:-)
@tükörfúró: e) az olyan eszköz, amely az utánzás jellege és méretarányos kivitelezése miatt megtévesztésre alkalmas módon hasonlít a lőfegyverre (lőfegyverutánzat);
***

Ha egy vízipisztolyt összetévesztesz egy igazi lőfegyverrel, akkor neked súlyos látásproblémáid vannak.

Egyébként meg volt már ez garázdaság is, aminek van büncselekményi alakzata is (vétség), volt lőfegyverrel visszaélés szabálysértés,

Elárulom. Mind a szabálysértés, mind a bűncselekmény elkövetésének tárgya a lőfegyver. A vízipisztoly meg nem az.:-)

Tanulni, utána okoskodni.:-)
Én a söpredék kifejezést a cigány védenceid károkozása és élősködése kapcsán használnám inkább, semmint az elqró és haverjai politikája és terrorja ellen tiltakozókra.
Nyilván nem ez az egyetlen amiben messze nem értünk egyet.
A cikked alatti moderátori vérengzés is világosan mutatja a szabadság és jogértelmezésetek "liberális" szélsőségességét, ahol csak a magadfajták és védenceitek szabadsága és jogai számítanak, a többieké, veletek ellenkező véleményen lévőké, áldozataitoké nem.

Szerencsére ma már egyre inkább nem ilyen időket élünk és ebben elévülhetetlen érdemeitek vannak, mert az a fajta érzéketlenség, a brutalitás, ahogyan kezeltétek a magyarokat, a többséget, meghozta az eredményét (mint ahogyan arra a kommentelők némelyike is - helyesen - rámutat a cikked alatt).

Nyilván nem tanultatok az esetből, továbbra is képtelenek vagytok a kettős mércéteket lecserélni és inkább az áldozatok mellé állni a bűnözők oldaláról.
De madarat tolláról, embert barátjáról...

A jobbik felemelkedéséhez nélkülözhetetlenek voltatok és ma is szükségük van rátok, hogy nap nap után demonstrálhassák ki, kivel, hová tart a polgárháborús készülődésben.
@Éhes_ló: "Ahogy az sem volt hír a számotokra, amikor emberek ezreit verték össze, százait vitték el bilincsbe verve és ítélték el hamis tanúvallomások alapján."

Azért ez egy kicsit csúsztatás.
@prérikutya: érdekelne Petőfi u. korabeli postja.

Hell véleményét az általa hivatkozott írásából megismerhettük...
Miért kell egy ilyen rendőri intézkedés miatt "sírni"? Előállítás volt és kész. Nem tudjuk a valós hátteret, az is lehet, hogy korábbi idézésre nem jelentek meg, vagy nem egyszerre, pedig pl. szembesíteni kellett volna őket egymással. Az is lehet, hogy csak nyomozástaktikai okok miatt kellett őket egyszerre bevinni, hogy ne tudjanak összebeszélni.
Bár a bilincselés nem kötelező, de jogilag nem lehet kifogásolni, esetleg morálisan. Ha nem bilincselték volna meg a gyerekeket és emiatt történik valami (támadás, szökés, önkárosítás) akkor meg az lenne a baj. Ha van sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az a baj. Szegény rendőrök és rendőrség. Most magyarázkodhatnak napokig az egyértelmű dolgokról.
Egyébként nekem úgy tűnik a kamerafelvétlen, hogy a rózsaszín blúzos kiscsaj (akit utoljára bilincseltek meg) még élvezte is a bilincselést. Nagyon kihívóak a mozdulatai, amikor odatartja a kezeit.
@Éhes_ló:

Éhes_ló 2012.02.26. 08:42:51

Tudod pont az ilyen gondolatok vezereltek embereket arra, hogy elmenjenek faluszeli hazakhoz es gyerekeket, altaluk ismeretlen embereket gyilkoljanak halomra, jobbik esetben pont ezek miatt a gondolatok miatt nem veszik fel oket dolgozni es kozositik ki oket mindenhonnan.
Erről nem csinál filmet se flígauf se tarr:
kuruc.info/r/35/89994/
@Éhes_ló:

Ennyi eltulzott baromsagot reg olvastam mar, pedig sok nazi hozzaszolast szoktam olvasni! Amugy az olasz, francia pelda egyik sem sajat allampolgaraival szembeni banasmodot tukroz csak hat ennek megertesehez ovodas szint kell de hat kurucon nevelkedett emberektol ilyet nem is varok! Ezek szerint amikor pl francia es olaszorszag vagy barmely mas europai orszag negativan nyilatkozik Magyarorszaggal kapcsoltaban barmilyen ugyben akkor is igazuk van, ugye????
@Nyugodtan gyulolj: a fosztóképzőként alkalmazott "libeárlis" és "toleráns" viselkedésetekre ismét jó példa, hogy amit fikázol, azt cenzúrázta egy magadfajta. Nem a kurucon nőttem fel,csak a PC hazugságaitok és a PC újbeszél nyelvetek világában ez az egyik olyan hely ahol a cigányok által elkövetett bűncselekmények sora évekre visszamenőleg jól dokumentáltan fellelhető.

Eltúlzott baromságokat a börtönökben találhatsz, ahol a fogvatartottak majd fele a védenceitek közül kerül ki.
Nyilván ok nélkül szerintetek.
De ez a magadfajtákat nem zavarja, nem zavarta sosem, filmek sem készülnek az áldozataikról.

Az is vicces, hogy az olaszok és franciák súlyosan diszkriminatív törvénykezése és jogalkalmazása kapcsán holmi negatív nyilatkozat jut eszedbe.
Ha nem értenéd ez két különböző dolog:
1. Ejrópa és a magadfajták kussolása mellett eltávolítják, táborokba zárják az őket is bűncselekmények garmadával terrorizáló cigányokat.
A bűnözés ami ellen így lépnek fel pedig nem állampolgárság függő, mert magyarokat, lengyeleket (stb.) nem zárnak táborokba és nem toloncolnak ki nemzetiségük alapján (kizárólag normál bírósági eljárást követően), csak cigányokat (őket viszont nemzetiség és külső jegyek alapján).

2. A magyarokat lehet bírálni, ahogy a nagy kedvenc Emmerich Kertészetek is lepatkányozott minket am blocc.
Nekünk pedig lehet velük nem egyetérteni és rámutatni a bírálatuk egyoldalúságára és megalapozatlanságára.
Gondolom mindkét fél (a bíráló és a bírált) alapjogával egyetértesz, mert én nem vitattam sehol sem.

A mondatvégi írásjelek többszörözése pedig egyszerűen gyerekes.
Gondolom a következő hozzászólásodat csupa nagyabetűvel vésed majd ide.
süti beállítások módosítása