Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Országos zsidózás és a szalonrasszista poltikusok

2012.06.29. 11:44 somlaij

Vannak, akik szerint különbséget kell tenni a meggyőződéses nácik és a populista alapon, alakalomszerűen rasszista politikusok között. Mások szerint a motíváció igazából mindegy, és ugyanúgy kell elzavarni a közéletből a megélhetési rasszistákat, mint a teljesen őszintén cigányozó/zsidózó/buzizó agykárosultakat. Ön mit gondol erről?

Baráth Zsolt képviselő nem sejthette, hogy milyen hercig zsidózós szezont indít el, amikor az Országgyűlés egyik áprilisi ülésén beböfögte Tiszaeszlárt. A jobbikos képviselő szónoklatát több szobor és temető megrongálása, Schweitzer főrabbi inzultálása, Horthy- és Prohászka-szobrok faragása és a nyilas kötődésű Nyírő József országos felfedezése követte. De, hogy a legundorítóbb történet se múljon el vidámság nélkül, váratlanul kirobbant Szegedi Csanád származási ügye is.

Magyarországon nincs nagyobb antiszemitizmus, mint más európai országokban - mondta alig pár nappal Baráth képviselő felszólalása előtt Schiffer András az EBESZ antiszemitizmus ügyi megbízottjának, aki előtt megvédte a kormányt is: "a magyar kormány politikájában demokrácia-deficit van, antiszemitizmus nincs". Schiffernek valószínűleg igaza volt. Könnyen lehet ugyan, hogy az antiszemitizmus-Európa-bajnokságon éppen azóta húztunk bele annyira, hogy már reális cél a kieséses szakasz elérése, de a kormánypárt vezetői valóban nem rasszisták, nem is antiszemiták. Még a másodrangú író hamvaival turnézó Kövér László sem. Antiszemita politikus nem nyomul a Holokauszt áldozataira emlékező menet élén.

Meggyőződésüktől független kérdés

A Fidesz prominensei nem meggyőződésük alapján, de nem is annak ellenére keverednek antiszemita történetekbe, Horthy-kultuszba, Új Színházba. Mint az közismert, politikai meggyőződésük saját hatalmuk megtartásánál, de inkább növelésénél kezdődik, és ott is ér véget. Minden lépésük ennek a szempontnak van alárendelve, és ez a szempont zsidó témában egyelőre gyakrabban vezet normális, mint antiszemita lépésekhez. Aktuális hatalmi stratégiájuk diktálja Orbán vonatkozó megszólalásait: „minden kisebbséget megvédünk”, Áder látogatását a főrabbinál, az antiszemitizmust megfigyelő rendszer ötletét is. A Jobbik pozíciói, a nagyjából párt nélküli liberális szavazók érzékenysége és a nyugati kapcsolatok alakítása gyúrja ki a végeredményt.

Nem biztos azonban, hogy a hatalmi logikából mindig ez az eredmény következik majd, ahogy a kisebbségek védelmének ügyét időnként már most is felülírják egyéb szempontok. Roma témában például szinte mindig.

A romák helyzeténél nincsen ma Magyarországon súlyosabb társadalmi probléma. És nincsen undorítóbb, egyúttal veszélyesebb jelenség a romákkal szembeni gyűlölet-cunaminál. Az állam akkor se tudná egyszerre megoldani a romák rettenetes oktatási, lakhatási és munkaügyi helyzetét, ha komoly szándék, jó program és konjunktúra lenne. De az általános gyűlölködésen még így is simán lehetne enyhíteni. Az iskolai szegregáció felszámolása, a „cigánybűnőzéssel” kampányoló ámokfutók elszigetelése, a közszolgálati média megtisztítása a szalonrasszizmustól nem pénzkérdés. De elriasztaná az esetleg még megnyerhető mérsékeltebb Jobbik-szavazókat, sőt Fidesz-szavazókat lökhetne jobbra, a nyugatot pedig az antiszemitizmushoz képest egyáltalán nem érdekli, nem is érti.

Bezzeg MSZP

A romák szopatásában nemhogy országos, de regionális konszenzus van. És ahol egy jelentékeny méretű kisebbség nap mint nap megszívja, hogy oda született, ahova, ott garantáltan szívni fog a környezetükben mindenki más is.

Egyetlen szerencsénk, hogy itt a váltópárt, az európai értelemben vett MSZP, amely közleményben tudatta, hogy roma provokátorok zavarták meg a nagykátai Orbán-ellenes tüntetését. Ezzel kapcsolatban három fontos kérdés maradt. Egyrészt, honnan tudják? Megkérdezték az ellentüntetőket a származásukról? Ha esetleg félig vagy negyedrészt romák is voltak köztük, akkor roma - nem roma vegyescsapat támadott? Másrészt, mi köze az egész ügyhöz az ellentüntetők származásának, és mi késztethette arra az MSZP akármilyen ügyosztályát, hogy ezt közleményében hangsúlyozza? Harmadszor és főleg, hogy a modern szociáldemokrata csöcsbe lehet még pozíciójában az, aki ezt kiadta?

Nem a törvényen múlik

Magyarországon bő két héttel ezelőtt meghozták az első elmarasztaló ítéletet holokauszttagadás miatt. A törvényt összehozó pártok lobogtathatják antirasszista harcuk bizonyítékát, fellélegeznek az antiszemita hullám áldozatai. Pedig semmi okuk rá.

A szólásszabadság törvényi korlátozása veszélyes történet, könnyebben félrecsúszhat, mint Szegedi Csanádon a sábeszdekli, és pont azokat korlátozhatja akiket eredetileg védeni hivatott. Talán még ennél is nagyobb baj, hogy az elcseszett büntetőtörvény eltakarja a politikai eszközök szükségességét. És azt is, hogy az országot nem néhány történelemhamisító futóbolond veszélyezteti, hanem a kórusban cigányozó tömegek és a kedvükért szaloncigányozó politikusok.

Semmi esély a nácik visszaszorítására, amíg nem áll ki az összes mérvadó közéleti figura egyetlen nagyon világos és ügydöntő üzenet mellé: a cigánybűnőzőzés egyrészt undorító hazugság, másrészt mindannyiunknak káros. Ahogy most állunk, minden más ügy mellékes.

 

Kövesd a Petőfi utcát a facebookon is!

 

 

Mi kérünk elnézést, hogy ez itt egyáltalán felmerül, de a témára és korábbi tapasztalatainkra tekintettel most szólunk, hogy a rasszista/antiszemita kommenteket minden további figyelmeztetés nélkül töröljük. Nem azért, mert azt gondoljuk, hogy a nácik egyáltalán ne szólalhassanak meg (ha erre sehol nem lenne lehetőségük, akkor megpróbálnánk biztosítani nekik), hanem azért, mert ez egy olyan felület, ahol az olvasók érzékenysége fontosabb szempont.

87 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr64618940

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minek nevezzelek? – Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.06.29. 13:41:09

Az Alcsúti Krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet Orbán V...

Trackback: Túllihegett téma: Mi történt pontosan Schweitzer József főrabbival? 2012.06.29. 13:38:54

  “Álltam az utcán, a Károly körúton, nem messze a lakásomtól. Taxira vártam, hogy be tudjak menni a hivatalomba. Tudja, már nehezen mozgok. Odalépett hozzám egy ötven-hatvan év körüli, szokványos utcai öltözéket viselő férfi. Mintha mondani...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halleluja, feltámadt az SZDSZ!
Vagy ha nem is támadt fel, de ez a szélsőliberális bullshit halmaz mindenképp méltó hozzájuk.
Én igazából azt nem értem, hogy miért kell a magyar belpolitika történéseit örökkön-örökké és elsőrendben a zsidóság kontextusában értelmezni.
- Papa, mi az a kapitalizmus?
- Amikor a zsidók ellopják a gojok pénzét.
- De ezért nem utálják őket?
- De igen fiam, na ezt hívjuk antiszemitizmusnak.
@Átvitel honvéd: nem csak a magyar politikáét, hanem sajnos a világpolitikai kérdéseket is már így kell értelmezni.
hát szerintem ti hülyék vagytok :D de komolyan..

sétálgassál már a Blahán éjszaka, vagy sétálj be az Üllőiről a Klinikák meg a Nagyvárad tér között, és aztán majd írd le teljesen őszintén ugyan ezt a szart
"az európai értelemben vett MSZP, amely közleményben tudatta, hogy roma provokátorok zavarták meg a nagykátai Orbán-ellenes tüntetését. Ezzel kapcsolatban három fontos kérdés maradt. Egyrészt, honnan tudják?"

*

Nem az a nagy baj, hogy az MSZP "lecigányozta" a tüntetés megzavaróit, hanem az a baj, hogy nem tett FELJELENTÉST ellenük, azért, mert megfélemítették a tüntetés résztvevőit és korlátozták őket abban, hogy gyakorolják a szólásszabadsággal, és a véleményük kinyilvánításával kapcsolatos alapjogukat.

Ehelyett kiadtak egy ostoba nyilatkozatot.
"Megkérdezték az ellentüntetőket a származásukról? "

*

Ez egy ostoba kérdés.

Az MSZP tüntetés megzavarói NEM ellentüntetők voltak, hanem sebtében odarendelt provokátorok, akiknek célja nem a saját véleményük kinyilvánítása volt, hanem az MSZP-s tüntetők megfélemítése és eltávolítása a helyszínről.
@Átvitel honvéd:

"Én igazából azt nem értem, hogy miért kell a magyar belpolitika történéseit örökkön-örökké és elsőrendben a zsidóság kontextusában értelmezni."

*

Azért, mert a Fidesznek lassan ez az egyetlen hatásos eszköze - a cigányozás és a "dologtalanozás" mellett - a lakosság megosztására és a közbeszéd tematizálására.
Egyelőre nincs antiszemitizmus. Bár igény azvóna rá...
2012 van.

eltelt mintegy 70 év!

lépj túl rajta!

Volt , elmúlt, pont.

1 oldal jár neki a történelemkönyvekben, mint ahogy sok minden egyébnek is
( -Sztálin 15 Millió áldozat
- Mao 70 millió áldozat )

Ja, hogy azért kell fenntartani, mert ebből sokan anyagi hasznot húznak? Ez minősíti őket.
Melyik az a holokausztos törvény, hol van a pontos szövege (csak a miheztartás végett)
@No_Fidesz_No_Problem: Tééényleg :-)
És ehhez mit szólsz?

Az a sok sísapkás verekedős gyújtogató a TV székháznál 2006-ban az MSZP által kirendelt provokátor volt, ami megteremtette a "jogi alapot" és az amúgy demoralizált rendőri állomány kedvét a lakosság elleni bevetésre, amit (tényekkel igazolhatóan) kiválóan teljesítettek is, megtöltve fideszesekkel a fogdákat és a kórházakat, és még a kitüntetéseket is megkapták érte a vezetők.
@impеrial: Mi a cigány és a zsidó jellemzője ?:DDD Mire gondolsz pajtás? Genetikai vagy szociológiai levezetést szeretnél?

Idióta :D
@impеrial: :DDDDDD Jó hagyjál már a szaroddal
Kertész Imre írja a Gályanaplójában: A gazdag zsidóság a pénzével beavatkozik a nemzet államok életébe, és a hatalma érdekében feláldozza a szegény zsidóságot.Hmm... ( Nem szó szerinti idézet)
Futtatott libsiblog.

Mintha az SZDSZ-t hallanám.
@impеrial: nyugi van, szép idő, süt a nap...menjetek fürdeni,hideg zuhany,miegymás....
:D
@apd: kerülgessed csak a cigányokat, hülye rasszista
@Failer:

"Mire gondolsz pajtás? Genetikai vagy szociológiai levezetést szeretnél?"

Ó, a Mazsihisznél megmondják neked, származási, faji alapon.

atv.hu/cikk/20120626_gyanusitott_lett_a_rabbi_mert_kideritette_a_mazsihiszesrol_hogy_nem_zsido?source=hirkereso

Valahogy nem hallom tiltakozni a jogvédőket a származásbeli megkülönböztetés miatt.
@impеrial:

Ez abszurd szám. Összesen lehetett talán 50 millió indián. S kevés lett valóban kiirtva. 80-90 % az európai betegségek miatt halt meg.

Ráadásul a spanyol fennhatóságú területeken, ahol a legtöbb indián volt, a XVI. század közép királyi rendelete nyilvánította embereknek az indiánokat.
A "rasszisták" szóhasználatában a "cigány" mint életforma szerepel, nem pedig származási alapon. A cigány életvitelt folytatók között vannak hozzájuk lefelé asszimilálódott fehérek (kisebb arányban), ahogy a civilizált életvitelt folytatók között is vannak cigányok (kisebb arányban).

Be kéne fejezni a fej homokba dugását, és nem pedig integrációval rászabadítani a cigány(életvitelű) embereket a nem cigány (életvitelű) emberekre, hanem szegregációval leválasztani, és rájuk kényszeríteni az együttélés szabályait. Ha megtanulták, utána lehet integrálni, addig esélytelen.
@-JzK-: Nagyon érdekes amit írt! Vajon hányan olvassák végig ? A tartalom "eredménye" jól kisugárzik a hozzászólásokba. Össze-vissza vagdalóznak, teljesen feleslegesen bántják egymást. No de bízzunk abban, hogy változás lesz előbb utóbb. www.forradalommost.hu ( Nem "fegyverbe" szólítás!) Ajánlható mindenkinek. További szép napot !
ha a rasszistát,zsebnácit el kell szigetelni,a cigány életmódot folytatót mi a bánatért kellene pátyolgatni,meg oktatgatni...?
@imperial: "Halleluja, feltámadt az SZDSZ!
Vagy ha nem is támadt fel, de ez a szélsőliberális bullshit halmaz mindenképp méltó hozzájuk."

A libsi nem vész el, csak átalakul :)
@impеrial:

Hiába hiszed magad ravasznak kis liberrált csökevény, elég feltűnő, hogy klónoztad az első hozzászóló nickjét. Ennyit tudtok.
Aztán csodálkoztok, hogy az egész világon utálnak benneteket.
@impеrial: ha cigány életmódot folytat, persze
@impеrial:

Ehhez nem kell sasszem faszkalap bolsevik:

- imperial 0 bejegyzést írt és 1785 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2007.01.24. óta tag.

- impеrial 0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.06.27. óta tag.

Húzzál is el vörös csicska, picsogjál szépen a komcsi főnökeidnek, hogy rájöttek a trükködre.
Akinek nem előítéletei vannak, hanem tapasztalatai az is rasszista antiszemita vagy a szemelyes tapasztaltokat csak a holo túlélői tekinthetik megdönthetetlen alapnak?
Pl. 26millió oroszt sose emlegeti senki.
Amerika is jön itt a nagy dumával, pedig ott az őslakók is rezervátumba szorultak.
Itt ugye a romákoknak is együtt kellene működni.
De hát ugye mennyivel jobb,hogy becsicskáztattuk a parasztot,meg hogy félnek tőlünk....
"Többet árt, mint használ a holokauszttagadást tiltó törvény."
Végre egy értelmes címszó a libernyák sajtóból.
Ugye az előítélet meg a sztereotípia.Ha 4 cigány bemegy a boltba biztos kirabolják.
Nekem 2 boltos ismerősöm is így járt.
Leginkább azért mert csak 2 van...:))
"a cigánybűnőzőzés egyrészt undorító hazugság"

Vagy nagyon betegnek, vagy nagyon aljasnak kell lenni ahhoz, hogy a sokak életét megkeserítő cigánybűnözést hazugságnak aposztrofálva próbáljátok szőnyeg alá söpörni.
Ha a normális cigánynak segítenek azzal nincs probléma.Ilyenkor fel sem merül a származás.
Viszont inkább a putrisoknak nyomják a segélyt.Azoknak olcsón megvehető a szavazata.
A romákkal IS!!! kőkeményen és szigorúan kell bánni,mert ez mindannyiunk érdeke!
Vannak, akik szerint különbséget kell tenni a meggyőződéses kommunisták és a populista alapon, alakalomszerűen rettegő politikusok között. Mások szerint a motiváció igazából mindegy, és ugyanúgy kell elzavarni a közéletből a megélhetési antifasisztákat, mint a teljesen őszintén nácizó/horthyzó/rasszistázó agykárosultakat. Ön mit gondol erről?
Azért a fidesz náczizáshoz.:
Rühellem ezt a bandát de azért kíváncsi vagyok milyen juttatásokat adnak ők különböző zsidó szervezeteknek,amiért cserébe ajvékolást kapnak.
Sovány a felozatal, és a zindex címlaphoz ma ez az szdszes bullshit is elég volt.
No mindegy, kipipálva, lehet a pénztárhoz fáradni, amíg hillary fizeti a cechet.
@Mеglehet ott se vótam: Akartam már írni,máshova már írtam:Tökmindegy,bőrszíntől független de egy aljas gyilkos ne jöjjön ki pár év múlva a börtönből.Választhasson mondjuk a 20 vagy 25 év között!
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Itt ugye a romákoknak is együtt kellene működni."

Igen, ez valahogy mindig kimarad a kirekesztős-rasszistázós károgásból.
Nemrég olvastam, hogy a második világháborút túlélt egykori amerikai katonák 2%-a van ma még életben. Akkor ők 20 és 30 közötti életkorban voltak. A "holokauszt túlélői" 5 és 90 között voltak akkor, tehát jogosnak tűnik azt feltételezni, hogy talán 1%-uk van ma még életben. Ehhez képest tele van a világ "holokauszt túlélőkkel". Hogy van ez? Az igazság megáll a lábán magától is, nem kell azt minden kéményre kiírni és törvényekkel védeni. Kamu az egész.
Pont leszarom az érzékenységüket: aki zsidó az zsidó, aki cigány az cigány.
Nincs cigánybűnözés! Alá is húzta a helyesírás ellenőrző a szót. a svábok, bunyevácok, sokácok, vendek, palócok, matyók, ruszinok, kiskunok, jászok követik el a bűncselekményeket.
A cigányok ártatlanok és kész! Az egész világon öregbítik Magyarország jó hírét. Canada könyörög nekik, hogy menjenek hozzájuk minél többen, mert minden tartománynak szüksége van dolgos kezükre.
A cigánybűnözés a budai villából posztolva undorito hazugság, kis falvakban élve meg a napi keserű tapasztalat.
Én nem vonnék ilyen egyenes párhuzamot a tiszaeszlározás és a hirtelen feltámadt Horthy-nosztalgia közé, utóbbit inkább a gazdasági hanyatlásnak és kiábrándultságnak tudom be, mint Baráth hülyeségének. Ha nagyot akartak volna durrantani, nem hajnali kettőkor adja elő csúsztatásait.
Vannak, akik szerint különbséget kell tenni a meggyőződéses holokausztozók és az alkalmi egyszeri juttatásért holokausztozók között.

Mások szerint a motiváció igazából mindegy, és ugyanúgy kell elzavarni a közéletből a megélhetési holokausztozókat, mint a teljesen "őszintén" egyszeri juttatásért holokausztozó agyhalottakat.

Ön mit gondol erről?
@impеrial:

Komolytalan forrásokat, mint a Kommunizmus Fekete Könyve, inkább haggyuk...
@Átvitel honvéd:
1990 előtt senkit nem érdekelt, ki zsidó, vagy ki nem az. 1989-ben az SZDSZ elkezdte tendenciózusan ragozni ezt a témát, valamint az orrba-szájba nácizást. Ez lett belőle. Ezzel kelnek, ezzel fekszenek. Aki felfesti az ördögöt a falra, az nyilván csodálkozik, ha az megjelenik neki. Valakiknek, akik nem mások, mint a mi drága liberálisaink, nem tudom, miért, de úgy hiányzik a zsidóellenesség, mint egy falat kenyér. Idióta, perverz, elmebeteg bagázs.
a zsidóknak a cigány amolyan biológiai pajzs.ezért szaporította el őket tudatos politikával az SZDSZ
A cigánybűnözés tény.
Aki tagadja egyszerűen hülye.
@ROBERTO:

"Az a sok sísapkás verekedős gyújtogató a TV székháznál 2006-ban az MSZP által kirendelt provokátor volt, ami megteremtette a "jogi alapot" és az amúgy demoralizált rendőri állomány kedvét a lakosság elleni bevetésre,"

*

Hülyeséget beszélsz.

Az miért lett volna cél, hogy bevethesse a rendőrséget? Az nem cél, hanem eszköz szokott lenni.

A rendőrség bevetésének a kikényszerítése, majd a rendőrök provokálása viszont eszköz volt, méghozzá a Fidesz kezében.

A célja pedig a rendkívüli állapot kihirdetése, majd egy átmeneti zavarosban halászgatás után az előre hozott választások, és a hatalomátvétel lett volna, de az nem jött össze, csak Gyurcsány és az MSZP lejáratása.
@No_Fidesz_No_Problem:
Megjöttél, Mária? Mi lesz itt?
Miért változtattál logót és nevet? Így is tudja mindenki, ki vagy. Mária.
Elég öncélúvá vált ez a nácizás, antiszemitázás.
@J.László: Így van.A csúnya gonosz kommunizmus alatt nem voltunk ilyen hülyék.
Ennél sokkal jobban megvoltunk együtt mi magyarok.
@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
Vóna, a zsidók részéről nő is. Kell nekik, mint a falat kenyér.
miután a cigányok már eddig is kiba*ott sok értéket elraboltak a családtól, elég furcsának találom, hogy valaki kijelenti, nincsen cigánybűnözés

budapesten a belvárosban biztos nincsen, de nem kéne ebből messzemenő következtetést levonni
@Logan Grimnar: lehet kapni ilyen zsidóvicces kis könyvet, csak kérdem, mindet ide akarod írni?
@xenuka: te tényleg valami irdatlan nagy barom vagy. Az ilyenek miatt kell a blogolónak ilyen bejegyzéseket írnia.
ha nagyon kívánod....
@gercad: "a zsidóknak a cigány amolyan biológiai pajzs" az egész aljas fajtádra jellemzően nagyon szép mondat. Csurkától tanultad, vagy melyik szemét honlapon olvasgatsz ilyeneket? Gondolkodni nem próbáltál még? Csak ideköpöd amivel az aljas és/vagy szemét "emberek" telehányják a világhálót?
A cígánybűnözé undorító hazugság? Anyám, hol él ez az ember? Járt már a rózsadombi villájának a kerítésén kívül is?
minden vidéki kisvárosban képviselteti magát a cigánymaffia

a vesztüket mindig a kapzsiság és az ostoba tudatlanság okozza

ha valakinek nem adtak észt, ... az hiába szedi be az uzsorát, előbb utóbb beletrafál egy bosszúálló emberbe, aki megtalálja a módját, hogy csőbe húzza az élősködő családot

..aztán a fehérek maffiájával kell elszámolniuk (akiknek felülről csorgatják a pénzt, nem alulról a nincstelenktől)
csak aki nem bízik eléggé önmagában, az próbál mások lejáratásával kiemelkedni.

a keserűség egy olyan belső tűz, amelyet, ha másokon próbálunk levezetni, csak még nagyobb tüzet okozunk.

egyetértek a cikkben összefoglaltakkal: politikusainknak (minden oldalon) felelősségük van. és nem abban, hogy kiszolgálják az emberek primitív ösztöneit, hanem abban hogy egy békés közös jövőt építsenek nekünk. és a helyzet e téren, a mai magyarországon, elkeserítő.
@Kotkodus:

"politikusainknak (minden oldalon) felelősségük van. és nem abban, hogy kiszolgálják az emberek primitív ösztöneit, hanem abban hogy egy békés közös jövőt építsenek nekünk"

*

Miért gondolod, hogy a békés, közös jövőt a politikusoknak kell felépíteni az emberek számára, és az emberek HELYETT?
Vajon ez itt egy zsidózás?

www.haaretz.com/jewish-world/adl-slams-shas-spiritual-leader-for-saying-non-jews-were-born-to-serve-jews-1.320235
Rabbi Ovadia Yosef says in Saturday sermon that 'Goyim have no place in the world - only to serve the People of Israel'
Ha pénzt beszedni, osztani lehet faji (zsidó és cigány) alapon, akkor ne szégyelljék ha nevükön nevezik őket szidalmazás esetén is.
Vagy csak pozitív környezetben szeretnék a "kedves" zsidó haszonlesők rasszuk nevét emlegetni?
Kutyát...
@Jenyei: ""a zsidóknak a cigány amolyan biológiai pajzs" az egész aljas fajtádra jellemzően nagyon szép mondat. Csurkától tanultad, vagy melyik szemét honlapon olvasgatsz ilyeneket? Gondolkodni nem próbáltál még? Csak ideköpöd amivel az aljas és/vagy szemét "emberek" telehányják a világhálót?"

Ha kivételes te próbálnál meg gondolkodni és levennéd a szemellenződet, rájönnél néhány racionális összefüggésre az említett két fajjal kapcsolatban.
Csak, hogy tisztában legyél vele, tömeggyilkosokat és parazitákat ajnározni az igazi aljas, szemét dolog!
Ez a törvény nem csak röhejes, de kifejezetten veszélyes is, hiszen ennek mintájára jogos lesz zsidók elleni törvényeket hozni és azt a lakosság el is fogja fogadni.

Ilyesmi (valamilyen kommunista dolog tagadásának büntetése) még a kádár rendszerben sem volt, legalábbis törvénybe lefektetve.

Ráadásul egy ilyen törvény után senki nem hiszi el, hogy a zsidók nem törekednek a világuralomra, hiszen pofátlanabbak mint pld. az oroszok.
Erről ez jut eszembe:

2012-06-29. 16:32
Már a polgárőröket is megverik a cigányok
Polgárőröket bántalmaztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközberencsen, a közfeladatot ellátó három férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
Tamásné Berki Bianka elmondta: a négy támadó ellen a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást, közülük kettőt őrizetbe vettek.
A szóvivőhelyettes tájékoztatása szerint a három, ruházatukon feliratot is viselő polgárőrt csütörtök este bántalmazták a Kisvárdához közeli településen, miután nem tudtak cigarettát adni a négytagú társaság egyik tagjának, mert nem dohányoznak.

(MTI)
@impеrial: Hagyjál már :D Amúgy dolgoztam, bocs.. tudod, valamiből kikell fizetni a holokauszt kárpótlásokat meg a cigóinkat (azért remélem téged már nem én tartalak el:D)
@No_Fidesz_No_Problem: a jövőjét mindenki maga építi, azonban a társadalom jövője a társadalom vezetőinek kezében van. bárki legyen is az, akit annak megválasztanak.

nem mindenkinek van elég ereje/esze megtagadni a csorda hangját. és a csordát a politikusok irányítják, ők adják a társadalmi viselkedés példáját.
A holokauszt tagadni, egy nagy ökörség!
Aki nem hallott a zsidók, cigányok, hadifoglyok elpusztításáról, vagy nem tudja, hogy a németek Belorusziában több száz táborban irtották a nőket gyerekeket, és százával tették földdel egyenlővé a falukat, az nem holokauszt-tagadó, hanem /elnézést a kifejezésért/ az hülye. A hülyeség ellen pedig nem lehet törvényt hozni.

A vitaindítónak van egy mondata, amire reagálni kell. "Szegregáció megszüntetése az iskolákban" Ez egy nagy-nagy butaság, de főleg cigányellenes. Ki akarja kitenni annak a kis gyerekeket, akik ingerszegény környezetből jöttek, a magyar nem anyanyelvük, iskolaérettségük nem megfelelő, kitenni annak, hogy az iskola első napjától ostobának érezzék magukat, elmenjen a kedvük a tanulástól, a kis lelkükről nem is beszélve....
Persze az igehirdetés könnyebb, mint megfelelő módszert kidolgozni.
Nagyon jol elszorakoztatnak a tobbsegeben gyengeelmejuek altal irt hozzaszolasok.Egyet vegyetek tudomasul.Vagytok kb.9.5 millioan.Ebbol 4 millio nyugdijjas 2 millio Roma, 2 millio munkanelkuli es gyerek.Marad 1.5 millio aki dolgozik es el kellene tartania a tobbseget.15 even belul 3.5 millio Roma lesz,es akkor mit csinaltok?Magyarorszag nem jatszott szerepet a multban,sem a jelenben,es elorelathatoan a jovoben sem.Szoval csak becsmereljetek egymast,keressetek az ellenseget,aztan menjetek le a sarki kocsmaba es igyatok le magatokat.Szomoru Vilagban elunk.
@kapitalista: Igazad van!
Lehet. hogy vicc, de megkérdeztek egy cigény politikust, hogy mi lesz, ha 3 millióan lesznek. Válasz: Akkor is a magyarok fognak eltartani minket!
Még, ha vicc is, akkor is azt jelzi, hogy nem lehet tovább halogatni a teendőket4
@willdataa: na ez a színvonal. Hülye zsidó, aljsa keresztény van szép számmal a viágban. Mire bizonyíték, mi mellett érv az, ha egy vagy több zsidó baromságokat beszél? Vagy a pedofil papok miatt le kell örökre lakatolni a templomainkat? Ne szórakozzál már.
@stanci: Nem tudom mit ertesz teendokon?,sajnos az onpusztitason kivul sok alternativatok nem maradt.
@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: engem nem érdekel hogy hová mész, tőlem akár oda is mehetsz.
@xycd: Al Capone melyik volt ezek közül? És Simicska?
@xycd: Nagyon jol tette Edesanyad amikor kivett a masodik osztaly utan az altalanos iskolabol, igy nem tanulhattal tortenelmet.

Ezt Hitler bacsi megvalositotta,(reszben) ,de nem a vilagbeke tort ki , hanem a vilaghaboru.
Itt most a demokrácia egyik alapelvéről van szó. Ez pedig a vélemény szabadság. A Holokauszt tagadást büntetni olyan, mint egy kvázi diktatúrát épiteni. Ha valaki szerint nem volt akkor neki az a véleménye, tiszteletben kell tartani. A legtöbben egyébként is csak azért mondják, hogy a zsidókat hecceljék. A világ "legdemokratikusabb" országában az USA-ban ahol vidám náci fiatalok horogkeresztekkel mászkálnak az utcán és megünneplik Hitler minden születés napját, egy ilyen törvényt úgy baszna ki az ablakon az alkotmány biróság, mint a szart. Pedig ott nagyon kevés dolog van amit nem a zsidók irányitanak. Még Obama is klezmert táncol. De ha már mindenképp kell egy ilyen törvény akkor legyen büntetendő a keresztény üldözés is. Már másnap mehetne a hűvösre a fél Index szerkesztőség meg jópár Blog.hu blogger.
Lám eltűnt néhány kommentem.
Tehát náczi vagyok?:))
süti beállítások módosítása