Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Nyilas pakkot kapott az oktatás

2012.06.06. 12:19 petőfi utca

thaza.jpgA hét elején jelent meg a Nemzeti alaptantervről (NAT) szóló kormányrendelet, így eldőlt, hogy szeptembertől milyen tantervhez igazodhatnak a pedagógusok. Bár az alaptanterv számos alapvető változást hoz magával, a leghevesebb reakciók mégis egy látszólag marginális ügy, az irodalomórákon választható szerzők névsora miatt törtek ki. A listára felkerült ugyanis három, sokak szerint szélsőjobboldali szerző is: Nyirő József, Wass Albert és - a saját antiszemtizmusával idővel szembeforduló - Szabó Dezső. A szakember egyszerű politikai kampányt, az erdélyi irodalomtörténész a kormány teljes kudarcát leplező ideológiai küzdelmet lát a botrány mögött.

 

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az ATV műsorában a magyar irodalom sokszínűségének bizonyítékaként látta Nyírőék bekerülését. Elmondása szerint sok kérést kaptak, magánemberektől, szakemberektől, tanári közösségektől, hogy emeljék be a szerzőket, az alaptanterv megalkotásakor pedig csak ehhez alkalmazkodtak. A NAT februárban megjelent vitaanyaga, melyet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hozott nyilvánosságra, még nem tartalmazta ezeket az írókat a választható szerzők listáján, a véleményezés során azonban több mint 640 magánvélemény érkezett be, és többségük az irodalomórák tananyagát kifogásolta.

Tanterv politikai megrendelésre?

Kemény kritikával fogadta a három szerző műveinek oktatásáról szóló elképzelést a Magyartanárok Egyesülete. A szervezet elnöke, Arató László a Petőfi utcának elmondta, hogy nem feltétlenül a szerzők életművével van problémájuk, sokkal aggályosabbnak látja a bekerülésük történetét. Szerinte nem igaz Hoffmann Rózsa állítása, hogy spontán kanonizáció zajlott volna. Wassék bekerülését egy jól szervezett kampány eredményének látja, amely mögött a Jobbikhoz több szállal is kötődő Takaró Mihály irodalomtörténész áll. Arató szerint nem az állampolgárok felől érkező semleges nyomásról volt szó, hanem erőteljes médiafellépéssel összekötött tudatos szervezkedésről. 

Nem véletlen, hogy az eredeti tantervtervezet még nem tartalmazta ezeket a neveket, hiszen ezek a szerzők ma politikai szimbólumok, akiket szélsőjobboldali körök tűztek a zászlajukra – mondta Arató, aki egyébként elismeri a szerzők érdemeit is: „Szabó Dezsőt a legnagyobb magyar pamfletíró volt, Nyirő korai novellái is nagyszerűek, és Wass első regényei is meglehetősen jók voltak. Ugyanakkor egész pályájuk megítélése körül sosem volt szakmai konszenzus. Éppen ezért épül féligazságokra az az érv, amit a bekerülésük kapcsán szokás hangoztatni, hogy itt igazságtételről lenne szó, hogy akiket a kommunista rendszer el akart hallgattatni, azokat kell visszahelyezni hajdani helyükre.”

Wass Albertnek például sosem volt nagyobb szakmai megbecsültsége, pályakezdését üdvözölték, de sosem tartották kiemelkedő szerzőnek, Wass pedig fokozatosan a szórakoztató irodalom irányába ment el. Tény, hogy a legolvasottabb szerzők egyike, de ilyen erővel Vavyan Fable-t is be lehetne venni az alaptantervbe. Nyírőt egy jó másodvonalbeli szerzőnek tartja Arató, akinek kezdeti sikereit azonban elhomályosította Tamási Áron Ábeljének színrelépése. A fő probléma az, hogy a hely, ahova a kánonban Nyirőt szánják, nem lyukas: Tamási Ábel-trilógiája és Tersánszky Józsi Jenő Kakukk Marcija ugyanazokat a motívumokat hozza, melyben Nyirő jó, csak sokkal magasabb irodalmi színvonalon. Arató véleménye szerint Szabó Dezső sokkal jelentősebb hatású és nagyobb író, mint a másik két vitatott szerző, ugyanakkor bármennyire is kiváló könyv Az elsodort falu, kitartott expresszionista pátosza miatt a mai fiatalok számára gyakorlatilag olvashatatlan. Szabó beválogatása politikai szempontból is kilóg Wass és Nyirő mellől, hiszen élete előrehaladtával erőteljesen antifasiszta és németellenes lett, saját, még Az elsodort faluban is felbukkanó antiszemitizmusát is megtagadta.

Arató szerint tehát nem esztétikailag értéktelen szerzőkről van szó, mindhármuknak vannak fontos, jól sikerült műveik, ugyanakkor a Nemzeti alaptantervbe nagyon kevés szerző kerülhet be, és ez a három szerző egyszerűen nem üti meg a belépési szintet. Önmagában nem is lenne baj azzal Arató szerint, hogy egyes írók szélsőjobboldali nézeteik ellenére bekerülnének az alaptantervbe, a gond az, hogy úgy fest, ezek a szerzők éppen ezért kerültek be. Szabó Lőrinc például a század legfontosabb költőinek egyike, ezért helye a tananyagban vezérkultusza és rövid időn át tartó heves Hitler-rajongása ellenére sem kérdőjelezhető meg. A három vitatott szerző esztétikai szempontból nem felel meg annak a mércének, amely a kánonbakerüléshez kell. 

Nem egyedülálló a hazai eset 

Hasonló politikai beavatkozási kísérlet Romániában is végbement, ahol a konzervatív nyomás sokkal erőteljesebben kötődik az ortodox egyházhoz. „Egyelőre nulla eredménnyel, de folyamatosan próbálják érvényesíteni saját vulgár-ortodox szemléletüket a nemzeti tantervben, amely az 1989-es fordulat után egy nyitott, izgalmas, éppen történő román irodalomba vezette be a diákokat”  mondja Selyem Zsuzsa, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.

Az erdélyi irodalomtörténész is a politikai és társadalmi vonatkozását emeli ki a magyarországi történetnek: „Miután a kormány egyik elvetélt gazdaságpolitikai döntését hozza a másik után, kétségbeesetten keresi önlegitimációjának lehetséges forrásait. A teodicea módszeréhez nyúlnak, azaz a lehetséges világok legjobbjaként adják elő azt a helyzetet, amelyben egyébként egyre szélesebb rétegegek kerülnek kiszolgáltatott és kilátástalan helyzetbe. Erre az ámításra egy kirekesztő, öndédelgető, nagyon egyszerű érzelmi húrokat pengető, eszképista ideológia a legalkalmasabb.”

Selyem szerint hiba lenne elmenni abba az irányba, hogy esztétikai alapú viták induljanak el most Nyírő és Wass művei kapcsán, ehhez ugyanis a magyar irodalomtörténetnek vissza kéne butulnia vagy száz évet és elfeledkeznie azokról a prózai folyamatokról, melyeket kortársaik, például Kosztolányi, Füst Milán vagy Szentkuthy Miklós indítottak el. Selyem ugyanakkor arra számít, hogy az irodalomtudomány területén nagyon szép irodalomszociológiai dolgozatok fognak majd születni erről a témáról, ám az így kirajzolódó képnek aligha fognak örülni majd azok, akik most ezt a kanonizációt erőltetik.

Lett volna miért változtatni

A kánon átalakítása mellett amúgy bőven lehetett volna hozni szakmai érveket. A már idézett Arató László szerint a most elfogadott irodalmi kánonnak ugyanaz a hibája, mint az előzőnek: kezelhetetlenül túlzsúfolt. Az idáig érvényes listát Szegedy-Maszák Mihály és kollégái állították össze 1978-ban. Az a kánon olyan szervesen épült be az irodalomoktatásba, hogy idővel a kerettantervek és az irodalomkönyvek is erre épültek rá. Ezt képviselte a mai napig leginkább elterjedt Mohácsy Károly-féle irodalomkönyv is. Erénye volt, hogy amennyire csak lehetett, ideológiamentesen, pusztán irodalomtörténeti mércék szerint rakták össze, amiért a hetvenes évek végén egyébként heves baloldali kritikákat is kapott.

Az összeállítással kapcsolatos legnagyobb gond mára a túlzott tudományos maximalizmusa lett. Jelentősen megváltoztak az olvasási szokásaink, az irodalom társadalmi szerepe is érezhetően visszaszorult, ráadásul csak frontális oktatásra volt alkalmas. Arató szerint aki ahhoz a kánonhoz ragaszkodik, egyszerűen nem vet számot a realitásokkal.

A sok változtatás ellenére azonban az új kánonba is feldolgozhatatlanul sok szerző került be. Ráadásul a felépítése lehetetlenné teszi a kortárs irodalom felé történő nyitást, Kertész Imrét leszámítva nem szerepel köztük élő író. A műveket ráadásul lezárt egészként értelmezi, és nincs figyelemmel arra a tényre, hogy minden korban újraértelmeződnek.

Aligha képzelhető el, hogy Nádas Péter vagy Esterházy Péter ne váljanak majd a magyar irodalomtörténet jeles szereplőivé, így érthetetlen, miért kéne ehhez megvárni a halálukat. Emellett a magyar irodalomban a hetvenes években megjelent tendenciák mára világhírűek lettek, rengeteg világszerte elismert kortárs szerzőnk van, akik ebbe a szemléletbe egyszerűen nem férnek bele”  mondja Arató. 

Kikről is van szó?

 

Nyirő József (1889-1953) - erdélyi magyar író, politikus, újságíró. Fiatalon sikereket arat novelláival, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. 1941-ben Budapestre költözött, és parlamenti képviselő lett az Erdélyi Párt képviseletében. 1942-43-ban a Magyar Erő című hetilap szerkesztője, a nyilaspuccs után tagja Szálasiék parlamentjének. Az utolsó nyilas sajtóterméknek, az Eleven Újságnak a főszerkesztője. Magyarországról együtt menekült el a nyilas pártvezetéssel a Német Birodalomba. Előbb Németországban, majd Spanyolországban vállalt komoly szerepet a nyilas-hungarista emigráció munkájában.

 

Szabó Dezső (1879-1945) - író, kritikus, publicista. 1918-ban írt Az elsodort falu című könyve egycsapásra híressé tette. Írásaiban kritikus hangot ütött meg a kapitalizmussal, a szocializmussal és a zsidókkal kapcsolatban. Írásai mégsem illeszkednek a kor antiszemita áramlataiba, mivel Szabó azokkal szemben is kritikus volt. Egyre harcosabb ellenségévé vált a németeknek is, a zsidóság mellett pedig a katolicizmust is elítélte. A harmincas években fokozatosan szembefordult a Horthy-rendszer vezetőivel, politikailag inkább Mussolni fasizmusa állt hozzá közelebb, Hitler nemzetszocializmusát elutasította. Elítélte a nyilas terrort és a német megszállást is. 1945-ben, legyengült állapotban egy óvóhelyen érte a halál Budapesten. 

 

Wass Albert (1908-1988) - erdélyi magyar író és költő. Népszerűsége csak a rendszerváltás után alakult ki, előtte gyakorlatilag ismeretlen volt Magyarországon. Kritikai feldolgozása még nem ment végbe, népszerűségét elsősorban a köré emelt kultusznak és hányatott életútjának köszönheti. A második világháborúban a magyar lovasság tisztje volt, 1945 után előbb Németországba, majd Floridába emigrált. 1946-ban távollétében a román bíróság háborús bűnökért és gyilkosságért halálra ítélte, a román kormány többszöri kiadatási kérelmét az Egyesült Államok külügyminisztériuma nem kellő megalapozottságra hivatkozva elutasította. Wassnak tengerentúli letelepedése után több publikációja jelent meg a szélsőjobboldali Hídfő című lapban, és antiszemita felhangú írásai miatt élete végéig többször kényszerült magyarázkodásra. 

 

(forrás: wikipedia)

Szerettük volna megismerni a cikkben említett Takaró Mihály álláspontját is, ám ő eddig megkeresésünkre nem válaszolt.

 

 

Kövesd a Petőfi utcát a facebookon is!

 

 

 

115 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr634568597

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, akik a szájukba adják a rongy mondatokat” 2012.06.06. 12:46:19

„Te köcsög! Te hülye kurva! Büdös zsidó kurva!” - üvöltözött a nemzeti érzelmű utca embere az újságírókkal a nemzeti összetartozás napjára szervezett taxistüntetésen az Astoriánál. “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, a...

Trackback: Pávatánc helyett kacsatánc: Orbán Viktor nem érti a dürgést 2012.06.06. 12:43:31

Kacsatánccal mehet vissza a balettba ugrálni Orbán, ha nem tesz le arról, hogy pávatáncot lejtsen az IMF és az EU előtt, hogy átverje őket. Emlékszel még a 80-as évek nagy őrületére, minden falusi lagzi kötelező elemére, a Kacsatáncra? * Hogy jön ide a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Érdekes hogy a kommunista párttal kapcsolatba kerülő írókkal költőkkel alaptantervben leledzésével nincs problémája a poszt szerzőjének, csak a széljobbal kapcsolatba kerülőkkel.

Az előbbi önmagában nem is probléma, hisz csak a debilek kötik össze az irodalmi munkásságot a politikaival. Viszont hogy az utóbbiak esetében ez kiemelendő az sokat elmond arról hogy a szerző magasról szarik az alaptantervre, csak a politikai vonulat érdekli.
@tintamin: Wass a 2005-ös felmérés szerint 3 könyvvel szerepel az 50 legnépszerűbb regény listáján. Tényleg nem olvassa senki.
Nyírőnél szerintem is mérföldekkel jobb erdélyi szerzők voltak, Tamási Áron mérföldekkel lépi le mind Wass Albertet, mind Nyírőt.

Wass Albertet szintén nem szeretem, szvsz. a nemzeti ponyvaregény kategória, az viszont igaz, hogy ő valóban népszerű és olvasmányos.

Szabó Dezső meg egyszerűen zseniális szerző. Nyilván világlátása nem felel meg a trendi politikai divatoknak, lehet és kell is vele vitatkozni, de nyelvezete, képi világa az elsodort faluban felvetett probléma súlya és a tárgyalás színvonala szerintem alapvető jelentőségűvé teszi.
@Rwindx: Nem inkább az lehet, hogy ezeket az írókat tolják, mint a bolond, "fentről" az utóbbi időben?

"Önmagában nem is lenne baj azzal Arató szerint, hogy egyes írók szélsőjobboldali nézeteik ellenére bekerülnének az alaptantervbe, a gond az, hogy úgy fest, ezek a szerzők éppen ezért kerültek be."

Tehát nem azért, amit és ahogyan írtak.

Aki szélsőjobbos, és harcos antikommunista, annak a NAT-ban a helye (tökmindegy, hogy írt vag ír), kíváncsi vagyok, az ilyen Takaró-félék kit kukáznak még ki.
A napjainkban fasizálódó magyar kormány és közhangulat görcsösen keresi a felmentést rettenetes múltjára: a két vesztes világháború minden nemzetpusztító eredményére: a leharmadolt Magyarországra, és a halálba küldött 600000 magyar ember lelkére. Nem fog sikerülni, mert a történelem tényeit letagadni igyekvő jobboldal nemzetpusztítása az egész világ előtt bizonyított. Magyarország ezeréves történelmének legbrutálisabb nemzetpusztításának vére tapad a kezükhöz.
Már megint egy futtatott libsiblog.
Hatalmas a választék az index blogketrecben :O
Milyen undorító a cím is. Persze a barmok (mint én) kattintanak az index főoldalról és elolvassák ezt a sok összehordott szart. Lehetett ma is populizálni egyet hülyíteni a megvezethetőket és a zsidók sopánkodhatnak egyet, hogy megint itt vannak a nácik.

Nem unalmas még? Legalább találjatok már ki valami újat a folyamatos nácizás/fasitázás helyett mert lassan kopik a mém, ahogy a zsidózás is a másik oldalon.
@VT22: Te is látens liberális vagy, hisz ide kerültél, csak nem mered magadnak bevallani:)
@an hero please: na, máris itt a náci csürhe. Hiányoztatok nyilaskák!
Szabó Dezsővel nem tudom, hogy mi a baj - az OKTATÁS szempontjából. Tehát itt a műveire gondolok.
@hunyuan: látom te is nagy művelője vagy a magyar nyelvnek. csak így tovább paraszt :D
legyen átkozott minden irodalomtanár aki hajlandó cinkoskodni velük
Egyékbként csodálkozom, hogy lejöttek Viktorék Márairól, 98-02 között ő volt a sláger, "A Polgár". Úgy látszik, már túl puha volt (mondhatni liberális) a mostani ízlésükhöz, nekik már nem plgárok, "zemberek" kellenek.

Pedig Márai zseniális.
@A fidesz a betegek kiirtására készül: Távol áll tőlem minden fasiszta ideológia de mint olyan nálunk ilyen nem létezik vagy csak nagyon elenyésző mértékben. Ahogy én látom ez csak egy retorikai bábszínház ahol az egyik a fél náci veszedelem képével riogat míg a másik a korlátlan zsidó összeesküvéssel de valójában mögöttes szándékok húzódnak mindkét oldalon. A szomorú az, hogy ezt sokan komolyan veszik bár te valószínűleg (nevedből ítélve) csak egy ócska troll, hitvány provokatőr vagy. Nincs ezzel semmi gond, egy darabig szórakoztató.
Na emberek!Lehet megint rettegni.:))
Inkább ünnepeljük mi is a 6 napos háború győzelmét!:))
@kifordított nagyanyó: normális ember magyarországon max csak attól retteg, hogy újra a maszopnyikok vagy a liberók szereznek hatalmat. szerencsére erre igen kicsi az esély.
Petőfi utca. A csőlátás magabiztossá tesz -.-
@kifordított nagyanyó: az előző "rettegés" is bejött és azóta is naponta kapunk meglepetéseket. Tehát: jogosan kell rettegni.

Persze csak azoknak kell félni akiknek van valami vesztenivalójuk.

Ahogy csökken a jólét úgy nő a nacionalizmus, ellenségkeresés és az agresszivitás.
@tintamin:

Lehet, túl sokat idézték azt, hogy Márai a Fidesz-féle műjobboldaliságot pont annyira rühellte, mint a komcsikat. :)
És kik azok a magyartanárok egyesülete, hogy ők majd megmondják kiről mit kell gondolni. Gondolom valami baloldali gruppocska, akik - jó libsibolsi hagyomány szerint - szakembernek adják ki magukat, de igazából az álcázott ideológiai harc a szakterületük. Életemben nem hallottam róluk, vélhetően nem véletlenül. Amúgy a magyartanároknak van még x darab szervezetük, akik nem adtak ki sápítozó proklamációkat. Amúgy: ez a téma már két hete is terítéken volt, akiknek erre igényük volt, már kirettegték meg kirikácsolták magukat nyilasügyileg. Meddig rágja még ezt a csontot a "b"-oldal? Vagy ennyire nem bírják elviselni, ha veszítenek?
@an hero please:
"Nem unalmas még? Legalább találjatok már ki valami újat a folyamatos nácizás/fasitázás helyett mert lassan kopik a mém, ahogy a zsidózás is a másik oldalon. "

De ez az előnye is.

Már annyit náciznak a ballibek, hogy már nem jelent semmit.

Összeütközik két autó, jól lenácizzák egymást az emberek, hogy "te náci, miért jöttél nekem?" "te fasiszta, nem láttad, hogy piros van"...

Utána röhögnek egyet, és hazamennek.

Erre jó a folyamatos nácizás.
@radikalisviccek: csőlátás minden oldalon van. Attól, hogy Budapesten a liberális értelmiség a jobboldaltól retteg még nem jelenti azt, hogy a vidéki városokban falvakban ne lenne népszerű a nacionalista, jobboldali mentalitás.

Mindkét csoport zárt közösségeket alkot, mind földrajzi, mind gazdasági és kulturális téren. Könnyű azt hinni, hogy az én álláspontom a jó, hiszen a környezetemben mindenki liberális, Európa és szabad verseny párti.

Olyan megoldások kellenek amik mindenkinek elfogadhatóak, a nacionalizmus számomra nem elfogadható, mert előbb-utóbb háborúhoz vezet. Az a csoda, hogy Európa az utóbbi 60 évben békés egyedül az EU-nak köszönhető.

Egyedüli megoldás a jólét növelése lenne, hiszen ha nem kell a létbiztonság miatt aggódnia senkinek akkor nem foglalkoznia olyan hülyeségekkel. hogy 70 évvel ezelőtt ki volt fasiszta és ki volt kommunista. Mivel jelenleg az ország nagy részén az embereknek se normális munkahelye, se társadalmi élete nincs ezért keresnek valamit a múltjukban amire végre "büszkék" lehetnek.
@VT22:
"Már megint egy futtatott libsiblog.
Hatalmas a választék az index blogketrecben :O "

Szerintem az Index folyamatosan provokál, és ezáltal növeli az antiszemitizmust... de kinek jó ez???
@VT Man: Ez így van. Sokat tesznek és tettek azért, hogy náci ill. fasiszta szó gyakorlatilag súlytalan legyen holott nem kéne annak lennie.
@mahet: "Mindkét csoport zárt közösségeket alkot, mind földrajzi, mind gazdasági és kulturális téren. Könnyű azt hinni, hogy az én álláspontom a jó, hiszen a környezetemben mindenki liberális, Európa és szabad verseny párti."

Igen csak az a probléma, hogy ha országot de pláne Európát érintő kérdéseket vet fel valaki akkor illene kicsit magasabb perspektívából szemlélni a dolgokat és felülemelkedni azon, hogy a haverok mit gondolnak a kocsmában.
@an hero please: sokkal magasabbról kellene szemlélni a dolgot. Azt kell nézni, hogy mi jó Európának és mi jó az emberiségnek (nem viccelek).
@Lord_Valdez:
Minek írsz ide?

Te normális vagy, EZEK el se olvasnak.
Ez milyen vicces,hogy csak a(valós,vagy feltételezett) nácizmusuk(?) mértéke szerint vannak rangsorolva az írók... Nekem volt egy pár Nyírő kötet a polcomon,kölyökkoromban, Erdélyben, de a nácizmusáról nem hallottam, nem is érdekelt .A nejemet bébiszittelte a Nyírő felesége, ő se beszélt soha arról,hogy jajistenem, rohadtnáci. Ez csak itt Magyarországon valamiféle betegség. Bezzeg a románoknak sincs a saját fasisztáikkal semmi gondja,úgymint Mircea Eliade, emil cioran, stb, akiknek az életművét a mai napig tanítják a románok az iskolában. Na de ők a rendesek, akik nem is voltak antiszemiták, se fasiszták, csak a rohadt magyarok.(OFF: Persze ott írmagja is alig maradt az egykor népes zsidóságnak, úgyhogy nem is hánytorgat senki semmit a románoknak,ők fasza gyerekek, ellentétben a rohadt fasiszta magyarokkal.ON ).
Visszatérve az irodalomhoz:az "Uz Bence" viszont vicces volt..." A sibói bölény" meg a "Madéfalvi veszedelem" sem annyira rossz,sőt. Ja hogy nem Dumas? Ill. elnézést: Tamási Áron sznvonala? Az lehet. De csak és kizárólag az anti-vagy a sima szemitizmusa mentén megítélni egy írót az eléggé botor hozzáállás. Legalább olyan botor,mint ha azt mondanám: ne olvassunk Sütőt,mert az szar,mert a kommunistákkal bratyizott. Vagy
a másik agyhalott hozzáállás: de szar költő volt Faludy,mert zsidó volt. Szó se róla, voltak kommunista f.szkalapok,meg zsidó származású pernahajderek is. De ez még nem kizáró ok,hogy olvassak Faludit,vagy Sütőt. Persze,sántít a hasonlat, de azért van benne valóság,ugye.
Tudom,hogy itt ez falrahányt borsó, de csak ennyire "fussa" :)
@mahet: Legalábbis illene törekedeni erre.
@Csucsundra: Te ide túl normális vagy, szerintem az emberek nagy része automatikusan kiszűri az elméjéből azt amit írtál, valahol a látókéreg és a frontális lebeny között félúton :)
@Csucsundra: Ez a vélemény túl igényes ide. :)
@na__most__akkor:
Előfordulhat, hogy idetéved egy agyilag még menthető ember is...
Wass Albertnek sem a politikai nézeteivel van a baj, hanem, hogy a munkássága merénylet a közízlés ellen. Olvastassák csak iskolás gyerekekkel a szarjait, aztán majd csodálkoznak, ha megint elindul a TV2-na Dáridó és platinalemezes lesz Zámbó Árpi.
@tintamin: és te? olvastad Wasst, vagy Nyírőt? És a posztíró? ja hogy nem,mert azok nácik? De akkor milyen alapon vitathatja el valaki az irodalmi minőségüket? Hogy mások azt mondják róluk? Akik talán olvasták? Elég fura hozzáállás. Arról nem beszélve,hogy a tetszés-nem tetszés ill. az ízlés az elég szubjektív dolog. Hogy te szereted Kantot? Lehet. Én jelesre érettségiztem filozófiából, de nem szeretem. persze én biztos kulturálatlan vagyok. Hát van ilyen. De ugyanannyi jogom van saját véleményre,mint neked,vagy a posztírőnak. Persze ez nem jelenti azt,hogy nekem van igazam. Mint ahogy a ti véleménynyilvánítási jogotok sem jelenti ,hogy igazatok lenne...
Ennyit a megítélés szubjektív voltáról...
@fél_kiló_kenyér: Nekem se tartozik a top 10-be de ez erős túlzás. Legrosszabb esetben is középszerű.
@fél_kiló_kenyér: senki nem olvastatott Wasst hosszú évtizedekig, meg sem említették irodalmi körökbe,aztán dúlt a balliberalizmus dicső kormányzati ciklusa, mégis a dáridó meg fekete pákó folyt a médiumokból... Ja hogy pont a ballib miatt? vagy azzal együtt? hát ez ilyen... Nem a mostani tanterv a hibás az elmúlt 20 év folyamatos,ipari szintű népbutításáért, tévedésben leledzel :) Az egy másik társaság "vívmánya"...
Tankönyvbe értékes irodalom kerüljön. A legjobb szerzők művei. Esztétikai érvek alapján. Nem politikai, nem haveri alapon, hanem kizárólag minőségi szempontok alapján. Csak ez számít. "A mindenséggel mérd magad!"
@Anselmo: mint mondtam: tőlem csak ennyire "fussa":)
qrvaanyázni akárki fékezetthabzású elmeroggyant tud. De pl úgy leírni egy káromkodást, fél oldalon keresztül,hogy egy csúnya szó se legyen benne? na az már művészet. Olvasson Jókait a jónép, és tanuljon :)
Amúgy ha már ketten elolvasták, és lereagálták, megérte a hozzászólás.
@Beru: Szerintem te is tudod, hogy ez lehetetlen. Ennél szubjektívabb az irodalom.
@Csucsundra: Ezt tudjátok csak rohadt nácik. Burkoltan zsidózni meg uszítani.
@Rachel Cohen: Poorly disguised troll is poorly disguised.
Nem beszélgetek nácikkal. Dögöljetek meg!
@Csucsundra:
Dáridó: 1998-2002 ment, végig a Fidesz-kormány alatt.

Anettka: 2000-ben, az első Orbán-kormány alatt jelent meg a színen, karrierje 2002-től kezdett lefelé ívelni.

Való Világ: 2002-ben, Viktorék alatt indult, aztán hamarosan megszűnt, 2010-ben, a kormányváltással viszont újraindult!

A következtetéseket mindenki vonja le maga.
@fél_kiló_kenyér: Még Anettkáról is a Zorbán tehet. Világos.
@VT Man: "Szerintem az Index folyamatosan provokál, és ezáltal növeli az antiszemitizmust... de kinek jó ez???"

Kérdezd az Index új tulajdonosait! :D

Micsoda fertő egy meggyőződéses, háború után is kitartó hungarista nyilaskeresztes párttagot és képviselő urat lenácizni? Mi alapon? :D
@légycsapó: Szerintem az eddigiek torpek voltak a nemzetpusztitasban.
A 2011-es szuletesszam, 5m-os Magyarorszag fenntartasahoz sem eleg 9akkor lenne eleg, ha a most gyermeket vallalok dupla ennyi gyermeket vallalnanak), kivandrolas nelkul.

Fiatalok fele akar kivandorolni, teljes nepesseg otode.

2030-ra 5 millio ember, ebbol 3,5 m nyugdijas fog Magyarorszagon elni.

600.000 aldozat? Ugy latszik, tobb kell.

Mindenesetre ez egy irodalmi blog:).

Irok vagy mualkotasok minoseget sorrendbe allitani, ilyenre meg nem gondoltam, fura.

A NAT-be pedig valoban nem kerulhet be mindenki, de ha jol ertem, igy is tul sok aki benne van. Valoban, 10 ironal tobb kell hogy kotelezo legyen? Nem arrol beszelek hogy ne legyen sokkal tobb oktatva, de miert nem csak 10 a kobe vesett, munkaival, eletutjaval, tortenelemmel, hatasaval.

Kamu hogy sokkal tobbet tud hasznalni atlagember (persze ezt ne en dontsem el, hogy mennyi a jo, vannak erre felkent pedagogusok).
Konyvtarnyi konyvet olvastam, erdeklodesi koromnek megfeleloen, Wass, Nyiro, Szabo, Takaro veletlenul sem volt koztuk. Ebbol a blogbol tobbet megtudtam roluk, mint amennyit szerettem volna (bar visszamehetnek az idoben, es ne olvasnam el).
tök mindegy, hogy ki kerül be íróként a magyar alaptantervbe... aki számítani akar, az már külföldön fejezi be a tanulmányait és aki magának jót akar az ott is marad élni.

nekünk meg, akik itt maradunk - és akik többnyire nem olvastunk semmit az említett íróktól (funtunelit azért elolvastam)- marad ez a hígfos vita arról, hogy kit érdemes és kit nem az alaptantervbe építeni...

nem tudom, hogy írta-e valaki fentebb, de a mai iskolások többnyire nem is olvasnak, ha kötelező az az irodalom, ha nem.

további kellemes vitatkozást a hölgyek-uraknak (erre ne válaszoljatok, bármi lenne is az ellenvéleményetek, előre igazat adok).
@Csucsundra: néhány dolog itt keveredik. Az egyik, hogy kitalálta valaki, mekkora ötlet erőltetni az újratemetést. Itt számít a románok véleménye.

A másik, hogy kitalálta valaki, hogy mekkora ötlet berakni Nyirőt meg Wass-t az alaptantervbe. Itt mindegy, mit gondolnak a románok. Az alaptanterv tipikusan a jelenlegi formájában sem fér bele a gimnáziumi óraszámba, legalábbis 16 éve József Attila környékén ért minket az érettségi, a harmadik évre szánt Ady meg Kosztolányi anyagot is a célegyenesben sikerült elővenni, nem tudom ki hogy van ezzel.

A baj az, hogy ez a két szerző politikai okokból került bele a tantervbe, nem pedig azért, mert olyan jók az írásaik. Azért került bele, mert valaki azt gondolta, hogy ezzel bosszantani lehet a balosokat. Több értelme vagy célja ennek nincs.

Nekem egyébként az egyik kedvenc kortárs íróm erdélyi magyar. Kiváló az írásainak a minősége, igazi ízes, gondosan válogatott, polírozott szöveg. Mégis, ha az ember rákeres, hogy "erdélyi magyar írók", akkor csak a wiki jellegű oldalakon találkozik vele. Ennek az a magyarázata, hogy a jelenleg divatos pátoszos magyarságtudatos irányvonalba nem illeszkedik, ezért a jobbos ajánlókból kimarad, és az "erdélyi magyar író" kategóriát a jobbosok sajátjukénak érzik annyira, hogy ezt a címkét használják arra, hogy "elegendően magyarkodó erdélyi írók", holott ez sokkal precízebb lenne Nyirő és Wass esetében. A kedvenc íróm Groza ideje alatt börtönben is ült, tehát nem az a baj, hogy kommunista lenne.
A probléma valójában az, hogy ennél 1000-szer fontosabb dolgok is vannak...
Most épp azon vitáztok, hogy mit NEM fognak elolvasni a tizenévesek. Ahogy pár stréberen kívül eddig sem olvasta senki sem a kötelező olvasmányokat, max a puska.hu-ról letöltött tömörített verziót. Itt ölitek egymást, hogy ki náci, meg ki komcsi, míg maga a célközönség pont leszarja.
@Sun9us: Majd Kertésztől a Sorstalanságot. És csodálkoznak, hogy annyi emo van... :D
@Rachel Cohen: de jó,hogy te meg nyíltan rohadtnácizhatsz,igaz? :)
elmeroggyant fékezett habzás nem előny egy vitában, ezt azért meg kéne tanulni...
és hány könyvüket olvastad vagy csak a Népszabi meg Népszava alapján hozol döntést? fogadok hogy egy Wass könyvet nem vettél a kezedbe.
@Sun9us: és neked is igazad van :D
És megint sikerült: írókról van blog, 303-as euro-ról nincs blog! Tehát ismét sikerült gumicsontot tolni az emberek szájába.

Következő a nemzeti konzultáció, tehát a nyáron valami istentelen újabb baromság jöhet a háttérben.

Az írókról annyit, hogy Kerényi mondta a TV-ben: jobboldali kurzus van, jobboldali ideológia mentén épül fel a NAT. Ez így van jól!
Tehát tényleg ilyen hülyék, hogy 4 évente új NAT! Ez így van jól! Ekkora parasztot!

A nácizás meg azért jön elő, mert az NSDAP is TELJESEN DEMOKRATIKUS úton ragadta magához a hatalmat, majd amikor 2/3-a lett... Parlamentben szavazták meg a zsidó törvényeket! Csak hogy ne csak a zsidókról: még "demokráciában" nyitotta meg kapuit és telt is be pár hónap alatt az eredeti DACHAU koncentrációs és ideológiai átnevelő tábor! Szín némettel! Parlamenti törvények alapján! Most kezdtek el félni az emberek a demokrácia által biztosított lehetőségektől: ha az aktuális hatalom megbolondul, akkor bármi megtörténhet.
@flugi_: tanterv eddig sem volt leányálom. És valóban,nem politikai meg sógorkoma alapon kée tantervet állítani. Csak arra szerettem volna rámutatni,hogy itt mindenki azon lovagol,inkluszíve a poszt írója,hogy fú de rohadtnáci volt nyírő meg wass,miazhogy tanítani akarják? Nem azon,hogy vazze,ez milyen,hogy politikai vonalon raknak be írókat a tantervbe? Szerintem meg ez is hülyeség,mert nem ez a lényeg.
@Rachel Cohen: jellegzetes köztársasági "érvelés"...
Nyírőt, Szabót nem olvastam, nincs véleményem.Wasst igen, célzottan hatásvadász nemzeti ponyva -ez a maximum amit el lehet mondani róla, vagy hogy egy Kovács Ákos interjúból idézzek(emlékezetből, amivel egyetértek): "ami hiánypótló, az még nem biztos hogy kiemelkedő"
@Csucsundra: azért szívesen végignéznék egy 1960-as elvi blogot, hogy csúszott át ADY, ez a tripperes kábszeres író a coccialista kultúrszűrőn...
Nem az írók a baj, hanem az ideológia keresztülveréséhez szükséges 90%-os NAT fegyelem. Emiatt nem lehet a helyén kezelni a dolgot.
@Csucsundra: Ez megint a kettészakadt ország tipikus esete! Jobb és bal nem beszél, amelyik hatalmon van, az diktál. Szarul állnak a lovak a szekérben!!!!! Sehova nem húznak!
Szeintem Dél-Kóreában egyik szerzőt se ismerik, mégis nagyobb a GDP-jük. Vajon hogy csinálják?!
Csak egy sorra reagálnék: "a Nemzeti alaptantervbe nagyon kevés szerző kerülhet be," - Akkor felteszem a kérdést, a MAGYAR IRODALOM oktatásába befér Csehov, Byron, Poe, Swift, Stendhal, római és görög szerzők? De 3 magyar szerző nem? Nem akarom azt mondani de az esztétikai színvonalat nagyon sok magyar vagy annak mondott szerző belefér, pedig az ő műveik sem ütik meg a kívánt színvonalat!!!!!! Ettől függetlenül még is ott vannak! Ez egy ember magánvéleménye, és ne egy ember döntse már el, hogy kinek mi tetszik, mert az egy szubjektív dolog!
Azt még be lehet magyarázni, hogy Nyírő nyilas volt, bár ezt sem nagyon értem, mert nem tett semmi olyat, amiért el kellene ítélnünk ezzel az erővel sok kommonistát is ki lehetne rakni az irodalomoktatásból, de ezt hagyjuk, viszont Szabó Dezső? Tormay Cecile? Nekik mi közük a nyilasokhoz? Wass Albertről meg nem is beszélnék, hiszen ő sohasem volt a nyilas párt tagja, sőt as wikipedia szerint a Gestapo is üldözte! Akkor mondjuk ő mitől nyilas?
@an hero please: nézd, attól, hogy próbálják magukat szalonképessé púderezni és hevesen tiltakoznak a náci jelző ellen, még nem lesz belőlük ember.
Többször megkérdeztem már ezeket a nemnáci tetveket, hogy ha annyira gyűlölik a zsidókat, cigányokat, homokosokat és egyéb, velük nem szimpatizálókat, ha mindenkit elzavarnának ebből a kurvaországból, aki szerintük nem ide való, folyton trianon miatt óbégatnak stb. stb. stb, akkor mégis miben különböznek ők a náci elődöktől?
A legtöbb amit erre válaszolni tudnak ezek a férgek, hogy "nem gyilkoltunk meg senkit".
Ez úgy nagyjából csak annyit jelent, hogy még gerince sincs a legtöbbnek. Ettől még ugyanolyan szarházi nácik maradnak.
@Disintegrator Rising: egy fosfejű náci véleménye nem izgat. Max. örömmel tölt el, hogy egy ilyen rühes meztelencsigát nem kell rendszeres vendégként látnom a blogomon. :D
Szerintem ahogy Szerb Antal, Radnóti, József Attila vagy a Nyugat szerzői megférnek az irodalomoktatásba úgy megférnek ezek az írók is!!!! Én olvastam a műveiket és semmivel sem rosszabbak mint azoké akiket tanítanak! (Csak Gárdonyit hozzam példának, akinek az Egri Csillagokon kívül nincsen semmilyen említésre méltó színvonalas alkotása, vagy ott van az egy drámával befutott Madách)
A kapuk nyitva, takarodhatsz H-A-Z-A.
@Marcangoló Korelnök:
"Hitlerről szabad tanulni? "

Nem, mert náááááci! Ki kell törölni a történelemkönyvekből, hiszen aki Hitlerről tanul töriórán, az a végén még maga is náci lesz!
Nemzeti függetlenségünk elvesztése óta /1541/kényszerülünk arra,hogy két pogány közt
válasszunk.Habsburg vagy török,szovjet kommunista vagy náci német.Nem volt "harmadik" út.Ki az egyiket,ki a másikat tartotta kisebbik rossznak,aszerint vélekedett,sokszor családon belül is.Rajk László kommunista lett és a szovjet megszállók szekerét tolta,testvérbátyja
meg hungaristaként a németekét.
Azok,akik Rákosi és Kádár alatt "komenisták" voltak,ma felmentik önmagukat és nyilasozzák azt is,aki sose volt az.
A két tömeggyilkos eszme közé nyugodtan kitehetjük az egyenlőségjelet.
Errata:

Wass Albert nem '88-ban, hanem '98-ban halt meg.
(Illetve, ebben az esetben csak erratum...)
@ember67: Ady nekem is eszembejutott,mint követendő példakép :) és van még ilyen, a világirodalomban is. Pl Villon egy senkiházi bicskás gyilkos ,útonálló volt :) A versei viszont nagyon ütnek. Csak itt népbetegség a nácizás,ezért ugrik mindenki Nyírőre.
Persze az is vicc,hogy politikai vonalak mentén tesznek be-vesznek ki írókat a tantervből. Na de van itt olyan véleményszabadság,hogy ihaj :) Már csak a könyvégetés hiányzik...
@Csucsundra: azért érdekes, hogy folyton a nácimód viselkedő "nemnácik" kérik ki maguknak a náci jelzőt... :DDD
@Csucsundra: szerintem olvasd el még egyszer a posztot, pontosan az a baja, hogy politikai a válogatás, és nem érték alapú. Az, hogy ki mennyire nyilas, az csak azért érdekes, mert a balosbosszantáshoz az kell, vagyis a politikai alapú válogatás egyfajta bizonyítéka.
Tipikus kettős mérce...

A libsi művészeket barbárság a politikai véleményük miatt kritizálni, bezzeg a jobbereknél rögtön előkerül.

A listáról egyébként hiányzik Tormay. Az egyetlen írónk, aki nem PC témái miatt kapott volna Nobel-díjat, ha nem hal meg.
@Csucsundra: Olvastam.

De nyilván nem minden művüket, arra ott vannak azok, akiknek dolguk ezzel foglalkozni.

Viszont az nem járja, hogy az aktuális politikai rezsim által csípett írókat ideológiai alapon (mert tetszik nekik nem-írói munkásságuk) benyomják.

Na ez a nem szimpatikus - teszem hozzá, hogy itt irreleváns, hogy nekem tetszik-e Wass (vannak olyan könyvei, amik igen, és olyanok is, amik nem), vagy bárki, akit megideologizáltak.

Mellesleg én nem szeretem se Jókait, se Mikszáthot, se Tamásit, mégis el kellett olvasni. Bajom nem lett tőle, de annál ijesztőbb dolog kevés van, amikor politikusok kezdik eldönteni, mit tanuljon a gyerek.
@Lord_Valdez: mert aztán kertész saját jogán kapott nobel-díjat, nem azért, mert zsidó :D
Na, igazából külföldről látszik az a fajta szellemi nyomorspirál, amibe a fidesz-kdnp-jobbik vezetői és sleppje vezényli az országot:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/06/elszigetelodhetunk_a_nacionalizmusunkkal/

Annyira dühítő ez a "kihaénnem" melldöngetés, meg hogy "nem leszünk megalkuvók", meg "nyugati rabiga" és hasonló észvesztő baromságok hangzanak el a kormányzat részéről, miközben nem innovatívnak, nyitottnak előre mutatónak, kompromisszumkésznek kellene lenni. És nem "nem-orthodoxnak"....

És így lesz a "feltaláló" magyar mítoszából "ostoba, fafejű, nacionalista" magyar realitás.
És itt a nacionalista sehol nem hangzik el pozitív értelemben. Azt a jobbiknak és fideszéknek már sikerült kiülniük az emberekből.
Én kussolnék azok helyében, akikről kiderült, hogy 1820 óta... a magyart elnyomják és ők voltak a PRO, nyilasok, PRO, AVO, ÁVH-ban is... sosem cserélődtek...

És.. mint kiderült.. a java azokban a házakban lakik még mindig, akiknek a keresztény tulajdonosaikat, azok családjait, gyermekeit belelőtték a Dunába...

Egyszer minden hazugság összeomlik...
Azt azért megnézném hogy a Petőfi arcképe alatt blogoló magyarellenes libsik mit vágnának Petőfihez, ha ma élne.

Lenne hőzöngő nyilas turbómagyar, aki a feldühített csőcselékkel kukákat borogat, veszélyeszetve az európai integrációt. Százszor leszögezve hogy a (Habsburg helyett) európai integráció álmaink álma, ami most már örökké fog tartani, csak ilyen hőzöngő nagymagyarok jönnek mindig az árpádsávval.

Magyarkodó versein röhögnének a libsibloggerek, szánalmas népieskedő giccsként tartanák számon, avagy a szélsőséges politikán hüledeznének, mint "akasszátok fel a királyokat".

Gyerekek, Petőfi ma kőkeményen jobbikos lenne, úgy rakjátok ki az arcképét.
Wass Albertet észre se vennétek mellette, ő egy igazi nemesember volt.

---

Jut eszembe, a "zsidó pakkot kapott az oktatás" cikket hol találom Imre Kertészről? Tudjátok, a hazájában előtte jórészt ismeretlen író volt, amíg politikai nyomásra ki lett tüntetve a 30 évig észre nem vett regényével. És azt mondta, hogy "semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett „magyarsággal”".
A felzúdulás az antiszemita, nyilas vagy gagyiírók bekerülése miatt a NAT-ba erősen túl van dimenzionálva. A NAT 2013 szeptember 1-én lép életbe, tehát az Utolsó Nemzeti Tanévnyitó napján. Mire Nyíró Józsefhez érnének a tankönyvben, már bukott orbánrezsimről lehet beszélni. Át kell húzni átlósan a vonatkozó oldalakat, oszt jónapot.
@VT22: "magyarellenes" - és mondd, te tetves féreg! Ugye te sem vagy náci, ugye? Pedig épp a magadfajta végbélférgek miatt tagadom le, hogy közöm van a magyarnak nevezett állatfajhoz.
@ob.szerver: ebből csak az a röhej, hogy pl. Csurkát meg kibaszták belőle, pedig pl. a Házmestersirató kötelező anyag volt (legalábbis nekünk) a gengszterváltás előtti időkben. :DDD
@VT22: "Gyerekek, Petőfi ma kőkeményen jobbikos lenne, úgy rakjátok ki az arcképét."

Vicces gondolat. Pont annyira jogos, mint a kommunisták hasonló okfejtése, hogy miért lett volna Petőfi kommunista, ha akkor él.
Eh, csak az indulat, az, a hőzöngés. "Kommunista!" "Náci!" "Zsidó!" "Magyarellenes!"

És nem röhögitek el magatokat közben.

És na nézzük csak kik vannak a spájzban?

hvg.hu/itthon/20120606_palackok_imahaz

És hogy sikerült idáig eljutni? Köszönjük Viktor.
@VT22:
Az alábbi pontokban tévedsz:
1. a libsik nem magyarellenesek
2. Petőfi nem úgy turbómagyar, mint a Jobbik, sőt igencsak megvetné a Jobbikot, mert ő tényleg nemzetben gondolkodott és nem népben, mint a Jobbik. Sőt még csak antiszemita se volt.
3. Petőfi nem randalírozott és nem is bíztatott másokat rá
4. Petőfi időnként tényleg giccses, viszont nem műnépies, hanem valódi. Ő abban a világban élt és nem pedig egy elképzeltbe vágyik vissza.
5. Az "akasszátok fel a királyokat"-on a Jobbik monarchista szárnya fog szörnyülködni
6. Mégis miféle politikai nyomásra lett kitüntetve Kertész?
@Lord_Valdez: hát hogy Petőfi nem randalírozott... Azért ezt az akkori vezetőség talán másképp látta. ;-)

Én nagyon nem szerettem, már gyerekkoromban sem, de valahogy nehezen tudnám elképzelni róla, hogy ha ma élne, akkor a jobbikos csürhe tagjává válna.
@tintamin: azért ez inkább csak valami iskolás hülyegyerekek művének tűnik, mint egyházellenes v. politikai akciónak.
süti beállítások módosítása