Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Rendőrségi ügy lesz a gyereknevelés

2012.04.25. 09:49 petőfi utca

Miközben a Jobbik képviselőjének tiszaeszlározó felszólalása és gyöngyöspatai polgármesterének "polgárháborúzó" beszélgetése kapcsán a Fidesz éppen elhatárolódik a rasszista szólamoktól, a kormány igyekszik feltűnő lépéseket tenni a szélsőjobboldal egyik kedvenc témájában, a leszakadt vidékek közbiztonsága ügyében. A múlt héten a Belügyminisztérium két terve is nyilvánosságra került, amelyek alapján a rendőrség segítségével próbálnák megnevelni a társadalom peremére szorult gyerekeket. A szakértő szerint paternalista, helyenként erőszakos és a meglévő riasztó állapotokat törvényesítő rendszer épül.

Egy első ránézésre jó szándékú és kifejezetten haladó szemléletű, de a romákat etnikai alapon sztereotipizáló program kapcsán ment szembe egymással a Belügyminisztérium vezetése és a program kidolgozásának támogatására felkért négy civil jogvédő szervezet (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, Magyar Helsinki Bizottság, Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, Társaság a Szabadságjogokért). Úgy tűnik, hogy a nyilvános levelezés meggyőzte a BM-et, és a jogvédők mellé állt Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár is. Vagy nem.

A jogvédők azért tiltakoztak, mert szerintük a Belügyminisztérium megbélyegzi a roma gyerekeket, amikor a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Program keretében olyan modellprogram kidolgozását írja elő, amelynek célja kizárólag a cigány fiatalok jogkövető magatartásának elősegítése. „A magatartás minősége nem lehet etnikai hovatartozás kérdése" 
 mondják a jogvédők.

A programot egy sztereotíp megkülönböztetések nélkül megfogalmazott kormányhatározat indította el. A határozatból fakadó feladatokat aztán szétosztották a minisztériumok között, így került a közbiztonsággal kapcsolatos rész a BM-hez, ahol az egyik részét úgy fordították le maguknak, hogy abban már kizárólag a cigány gyerekek jogkövetése volt kitűzve célként.

Kipipálja a házi feladatot a BM

A rendőrség munkacsoportjába hívták el aztán a civil szervezetek szakembereit, akik azonnal kérték a névváltoztatást, de emellett további aggályokat is megfogalmaztak – mondta el a Petőfi utca kérdésére Ivány Borbála, a Helsinki Bizottság munkatársa. Csak az első megbeszélésen vált világossá számukra, hogy a feladat végrehajtásához se források, se plusz ember nem áll rendelkezésre.

Az egész feladat a rendőrség hatáskörébe került, miközben a korábbi bűnmegelőzési programok tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség önmagában csak nagyon keveset tud tenni. A civil szervezetek azt is kifogásolták, hogy a program végrehajtására értelmetlenül rövid idő, mindössze egy év áll rendelkezésre. Ivány szerint ezért inkább tűnik az egész egy kötelező feladat kipipálásának, míg a program fenntarthatóságával eddig még nem foglalkoztak a minisztériumnál.

Ivány úgy látja, a program reális kimenetele esetleg útmutató lehet a közterületeseknek és a rendőröknek, arról, hogy ha látnak egy csellengő fiatalt, akkor milyen szervezetekhez kell őt irányítani. Ez persze hasznos dolog, de egy hátrányos helyzetű ember társadalmi beilleszkedését ennyivel nem lehet elérni. A jogász szerint a stratégia-kormányhatározat-minisztérium-rendőség folyamatban elveszett az eredeti komplex kép, így pedig nem lehet a stratégia céljait elérni.

Az államtitkár semmit nem változtatna. Aztán mégis.

Úgy tűnik, hogy a civil szervezetek részsikert tudtak elérni a fokozott nyomásgyakorlással. Első tiltakozó levelükre Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára még azt válaszolta, hogy nem tervezik megváltoztatni a munkacsoport feladatkiírásának elnevezését, később azonban mégis visszakozott. „A minisztériumnak nem állt szándékában programtervében megbélyegezni a cigány fiatalokat, és sajnálnák, ha megfogalmazási problémák miatt megszakadna az együttműködés... ezért a civil szervezetek javaslatai alapján megkezdték az intézkedési tervek felülvizsgálatát” – válaszolta kérdésünkre a BM sajtóosztálya. 

A válaszból nem derül ki, hogy a felülvizsgálat csak a munkacsoport elnevezésére vagy az egyéb, strukturális problémákra is vonatkozik. A Helsinki Bizottságnak közben Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár azt írta, hogy államtitkársága nem is ismerte az intézkedési tervet, de a civil szervezetek észrevételeivel egyetértenek, és felvették a kapcsolatot a Belügyminisztériummal, akik számára szakmai támogatást is kívánnak adni a modellprogram módosításához. A levél második felében viszont Balog már arról írt, hogy nem módosítani, hanem megvalósítani kívánják az intézkedési tervet, így kérdés, hogy a válasz mit is jelentett pontosan.

Ivány Borbála szerint az igazán fontos kérdés most az, hogy az újabb keltezésű levelekben tapasztalható pozitív hozzáállás vajon túlmutat-e az elnevezés körüli szimbolikus szempontból lényeges kérdésen, és a minisztérium emberei vajon figyelembe veszik-e a program alapfeltételeivel kapcsolatban megfogalmazott kritikákat.

Rendőröket állítanak a gyerekekre

Nem a bürokrácia kisiklásáról, hanem a kormányzat paternalista, népnevelő felfogásáról árulkodik, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok szocializációs gondjainak megoldását rendőrségi hatáskörbe utalják – mondja Kende Ágnes, a Gyerekesély Egyesület oktatási szakértője. A szociológus az egész kormányzati szemléletet átható, szerencsétlen megoldásnak tartja a „felzárkózás” szó állandó használatát is, amely „azt az üzenetet közvetíti, hogy "ti még nem értétek el a mi fehér, középosztálybeli gyerekeink civilizációs szintjét”.

A szakember kritikáját igazolhatja a héten nyilvánosságra került "iskolakerülés elleni fellépést biztosító" törvénymódosítási-tervezet, amely szerint az iskolából ellógni próbáló diákot iskolaőr tartaná az épületben, és ha mégis kijutna, akkor egyenesen az igazgatóhoz vihetné a testi kényszer alkalmazására is feljogosított rendőr.

A brutális állapotokat törvényesítik

Kende szerint az oktatás környékén a valóság valóban brutális: rengeteg a szegregált iskola, többnyire rettenetes állapotban. Ezen a korábbi kormányok sem tudtak érdemben változtatni, de 2003-tól legalább haladó szemléletű, nemzetközi szinten is komolyan elismert próbálkozások voltak. Nem a szegregációt támadták, hanem az integrációt ösztönözték, igaz anélkül, hogy a nagy rendszerekhez hozzányúltak volna. A jelenlegi kormány ebben teljes irányváltást tett, és gyakorlatilag a meglévő rettenetes állapotokat próbálja törvényesíteni.

"A legszegényebb és legproblémásabbnak tartott iskolák egyúttal a legrosszabb iskolák. Én már az első óra után hazamennék"  mondja Kende, aki a megoldást nem a kényszerítésben, hanem a színvonalasabb, jobban felszerelt és barátságosabb iskolák létrehozásában keresné. „Ismerek olyan iskolát egy nógrádi kistelepülésen, ahol csaknem kilencven százalékos a mélyszegénységből érkező, nagyrészt roma származású gyerekek aránya, és egy kiváló igazgató munkájának köszönhetően nagyszerű hangulat van, a gyerekek boldogan maradnak az iskolában akár késő estig is. Anyagi helyzet és etnikai összetétel alapján ugyanilyen a szomszéd falu is, de az ottani gyerekek jelentős része lógja el a tanítást, a tizenéves lányok közül pedig sokan a szülésbe menekülnek.”

Elég nagy különbség van egy nyolc meg egy tizenhat éves között

A szakember szerint a probléma kezelésében amúgy is érdemes lenne különválasztani az általános- és a középiskolás gyerekeket. Míg általános iskolába általában saját településükre járnak a diákok, addig középiskolába jellemzően több településsel arrébb, ahova csak hosszú, átszállásokkal tarkított út vezet. "Utóbbi sokkal könnyebben végződik mondjuk egy nyíregyházi plázában. Ez nyilvánvalóan egészen más történet, mint amikor egy nyolc éves kislány otthon marad.”

Kende elmondta, hogy az uniós forrásból finanszírozott TÁOK pénzből jelenleg is számos jó szándékú koordinátort alkalmaznak, akik együttműködőek a diákokkal és a családokkal, nem kényszerítőeszközökkel érik el, hogy a gyerekek bejárjanak az iskolákba. Szerinte ezt a módszert lenne érdemes erősíteni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

31 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr164462994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Államhit, akár akarod, akár nem 2012.04.25. 14:08:48

Jogalkotóink gyermeknevelésre alkalmatlannak találták a magyar családokat. Legalábbis a köznevelési törvény alapján. Réthelyi Miklós a "Lelki nevelés - hitoktatás - esély a holnap számára" című ökumenikus tudományos konferencián arról beszélt, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyon helyes. véget kell vetni ennek a sötét állapotnak hogy tanár verhet gyereket minden gond nélkül. verhet ezután is, csak majd elviszi a rendőr. nagyon helyes.
A közbiztonság azóta romlik meredeken, amióta a fogalmatlan liberális szociológusok beleugatnak a rendfenntartásba, a baloldal pedig a színesbőrű deviánsok fajvédésében látja a túlélését.
Azért egy kis szalon jobbikozás-gyönyöspatázás-tiszaeszlározás kellett az elejére, miközben rohadtul semmi köze a cikkhez mi?
Az újságírás szégyenei vagytok!
Mi lenne a megoldás, mert arról fingotok nincs ugye?
Csak okádjátok a faszságokat, miközben semmi közötök a valósághoz.
Szerencsére az emberek szeme nyílik és már egyre kevesebben "zabálják a moslékot" amit az index éra önt eléjük.
@tusuanzen:

A Soros-féle lakáj médiától ne várj többet.
Írják, amit elvár tőlük a gazdi.
Most egy kérdésem van, bele vannak írva a cigányok mint kizárólagos "célközönség", vagy csak azon megy a picsogás hogy a célközönségben felülvannak reprezentálva? Mert ha az előbbi akkor jogos, de kétlem hogy ez így lenne, ha az utóbbi, akkor az írás merő rosszindulat és ostobaság.

Nekem teljesen mindegy hogy milyen etnikumú veri a tanárt, vagy lóg az iskolából hogy utána mindenféle képzetsség nélkül én tartsam el az adómból. Tegyenek rendet! A picsogás meg nem kell.
A szegregált oktatás kifejeztten jó. Ha megkérdez bárki gyakorló tanárokat az integrációról, mindegyik azt fogja mondani, hogy katasztrófális. Teljesen abszurd dolog egy jól működő iskolába (a jól működő annyit tesz, hogy olyasmi, mint aminek elképzeljük az iskolát, diák bemegy, tanul, nem balhézik) betelepítenek extrém "magatartásproblémás" "gyerekeket". (a magatartásprobléma itt konkrétan pl. testi sértés elkövetését jelenti, nem azt, hogy puskázik a témazárón). Egész egyszerűen ha csak 1, vagy 2 ilyen van egy osztályban, az teljesen tönkreteszi az oktatást, ráadásul a legtöbb tanár nincs felkészülve közveszélyes bűnözők fegyelmezésére (amúgy ez teljesen érthető is, nem börtönőrnek vagy szociális munkásnak tanultak, hanem tanárnak). Az olyan iskolákban, ahol az ilyen "problémás" tanulók "szegregálva" vannak, ott némileg felkészültebbek a tanárok az ilyen jellegű konfliktuskezelésre, persze emellett nyilván nincs lehetőség minőségi oktatásra.
Ja, jó pedagógusok segíthetnének.

Akkor az USA-ban miért van ilyen rendszer? A liberális államban többször annyi fizetésért nincs jó pedagógus.

Az a gond, hogy az ilyen mellé soha nem teszik oda. hogy szerintem, liberális szerint.

Mert akkor akkor mindenki számára egyértelmű, hogy a gyakorlatban megvalósíthatatlan.
hoppá, úgylátszik néhány kommentelő kommentje valamiért eltűnt :)
fránya dolog ez a sajtó és szólásszabadság igaz? :))
Az integráció (ahogy azt csinálták) nem csak az oktatásban bukta, hanem már a korábbi kádár-korszakban is melléfogás volt. Pl. amikor a cigány családokat belvárosi "sétálóutcás" házak belső udvaraiba "telepítették". Sok helyen még ma is megvan az "áldásos" eredménye.
Nem értem hova lázadoznak egyébként. Volt legalább 8 évük, hogy bebizonyítsák működik a dolog. Nem sikerült. Most jöjjön egy másik módszer.
ezeket a jogvédőket is irtani kéne, mint a parlagfüvet...
tehát jól értem, hogy a jogvédők már nyíltan az ellen tiltakoznak, hogy egyeseket jogkövető magatartásra akarnak bírni?
A 60-as évekig alap volt a szegregáció az usa-ban. Ma fekete az elnök. A jenkiknek sok bajuk van, de gyakorlatias társaság, rájöttek, hogy magukkal szúrnak ki, ha ebben nem lépnek. Ahogy mi ks.
Szerintem az lenne helyes, ha bárki verhetne bárkit. Intézzék el egymás közt... - tréfa -

Helytelen a szegregáció, de az is, hogy egy-két neveletlen, oda nem való tanuló miatt 30 másik nem tud haladni és minden órából 20 perc telik el X.Y fegyelmezésével. Nem származás, hanem viselkedés szerint kellene szegregálni. Gyerekkoromban kisegítő iskoláknak hívták azt, ahová a tanulási vagy szocializációs problémával küzdő gyerekek jártak. Alacsonyabb követelményszinttel, lassabban haladtak, de legalább elvégeztek pár osztályt eredményesen. Aki "kinőtte", az túlkorosként is átkerülhetett átlagos iskolába. Onnan is lehetett szakmunkásképzőbe
kerülni.
Szerintem ez rendben volt.
@nemjogasz: gyakorló tanár vagyok, az integráció katasztrofális...
Én meg egy rohadt stréber voltam világ életemben:
- nem vettem el más gyerekek bűvöskockáját
- nem csicskáztattam a kisebbeket
- nem hugyoztam le a virágágyásokat
- nem rúgtam tökön a tanáraimat

A szüleim meg egy balfaszok voltak:
- nem pofoztak fel tanárokat ha rossz jegyet kaptam
- nem a tévé előtt baszták a rezet meg a kocsmában, mondván, hogy a gyereknevelés a tanár feladata, ezért fizetik, hanem a sokszor rohadt idegesítő kérdéseimre válaszolgattak

Mégis,
- tőlem is loptak el holmikat
- engem is vertek meg "heccből"

TESSÉK mondani, a normálisakat ki védi meg az idiótáktól, az imbecilisektől, az arrogáns szemetektől, a tolvajoktól?
Milyen érdekes, hogy akkor bezzeg nem ajvékolnak a mindenkori ajvékolók, mikor a támogatásokat etnikai hovatartozás alapján osztogatják....

Lsd. 120 mrd. romák felzárkóztatására....

Szánalmas!
"A szegregált oktatás kifejeztten jó. Ha megkérdez bárki gyakorló tanárokat az integrációról, mindegyik azt fogja mondani, hogy katasztrófális. "

nyilván, hiszen nagyságrendekkel több melóval járna, azt meg nem fizetik meg. ahol megfizetik, ott persze működik, de választási eredmények tekintetében sokkal hatékonyabb tovább támogatni a 3milla nyugdíjast, mint azt a generációt amely bennünket nem tart majd el. így van ez jól, magam ennek fényében elitgimibe tereltem a kölykeim h mihamarabb lelépjünk ebből a rövidlátó fosból.
@talicskás munkásember: pontosan ez a lényeg, a szegregáció nem bőrszín vagy származás vagy vallás vagy hasonló alapján kell történjen, hanem hogy a viselkedése alapján a gyerek alkalmas-e normális közösségben való részvételre. Az, hogy bizonyos rétegekben a neveltetés (vagy inkább annak hiánya miatt) nagyobb arányban fordulnak elő "problémás" gyerekek, nem jelenti, hogy e rétegek diszkriminálva lennének a szegregált oktatással.
@xaba99: nem ez a baj, hanem hogy a jogkövető magatartást aránytalan eszközökkel akarják megszüntetni, ti. az iskolakerülés oktatási, és nem büntetőjogi ügy, mivel bűncselekmény önmagával az iskolakerüléssel nem valósul meg, így a rendőrség meg testi kényszer alkalmazása nem megfelelő a probléma kezelésére. Kb. olyan, mint ha a buszon az orrát túrót bevihetné a rendőr.
@873ujr3rk: nem is az a baj sztem hogy nagyobb melóval járna, hanem az hogy elég gáz mikor egy kölök gyakorlatilag bármit megtehet a tanárral, de ha ő neadj isten egy körmöst ad vagy jól megérdemelten pofánvágja, akkor rámegy a karrierje. nemvolt ez nehéz meló a mi korunkban. gyerek nembírt magával bélabá úgy meghúzta a fülét hogy majdnem leszakadt, na utána már nemvolt akkora pofája a kölöknek.
@Disintegrator Rising: "@873ujr3rk: nem is az a baj sztem hogy nagyobb melóval járna, hanem az hogy elég gáz mikor egy kölök gyakorlatilag bármit megtehet a tanárral, de ha ő neadj isten egy körmöst ad vagy jól megérdemelten pofánvágja, akkor rámegy a karrierje. nemvolt ez nehéz meló a mi korunkban'

ennek mi köze az integrált oktatáshoz ?
illetve hazugság. nem verik a kölykök a tanárokat, ha mégis verik kibasszák az isiből mint macskát szarni.

nem is értem hogy gondolják ezt az egészet ?? néhány cigányfalu kedvéért bárhol bevezethetik a testi fenyítést ??? ne viccelj már.

a cigófaluban úgymegverik a fenyítőt hogy vért pisálva szalad majd a nagyvárosba. fehérember lakta nagyvárosba akkora botrány lesz az első eltévedt pofonból, hogy megintcsak a világ végére szalad majd a fenyítő. mi ennek az értelme a szavazatvásárláson túl ???
@Disintegrator Rising:
"ha ő neadj isten egy körmöst ad vagy jól megérdemelten pofánvágja"

Ez kb. olyan szélsőséges hozzáállás, mint a cikkben felvázolt esztelen integráció. A tanár csak ne verje a gyereket. Ha a diák erőszakos, kerüljön speciális ("kisegítő") iskolába, ha ott sem bír magával, és erőszakos, vagy bűntényt követ el, akkor nevelőintézetbe.
@nemjogasz: hát ne haragudj, de ha az iskolakerülst az orrtúrással hozod egy szintre, az azért elég gáz.
és mivel tankötelezett korban kötelező iskolába járni, igenis kérjén számon a lógósokat, és büntessék a renitenseket.
@xaba99: olyan értelemben egy szint, hogy egyik sem bűncselekmény, de a többi embert irritálja. Egész egyszerűen a rendőrség feladata nem a gyerekcsőszködés, és amelett ,hogy aránytalan, drága is. Az iskolakerülést nem testi kényszerrel, hanem adminisztratív eszközökkel hatékonyabban és arányosabban lehet kezelni. Lásd például a családipótlék megvonását. De ha x igazolatlan óra miatt például ki lehetne csapni a diákot, hogy aztán átkerüljön a körzeti kisegítőbe, az is hatékony visszatartó erő lehetne.
@nemjogasz: liverális módszerekkel semmit nem lehet elérni az iskolakerülőknél.

igenis legyen bűncselekmény az igazolatlan hiányzás.

"Egész egyszerűen a rendőrség feladata nem a gyerekcsőszködés, és amelett ,hogy aránytalan, drága is."

akkor legyen a polgárőrségé. vagy legyen külön iskolarendőrség? az sem lenne olcsóbb.

"Az iskolakerülést nem testi kényszerrel, hanem adminisztratív eszközökkel hatékonyabban és arányosabban lehet kezelni."

azzal nem lehet. eddig sem sikerült.

"Lásd például a családipótlék megvonását."

persze, büntessük a szülőket, akik lehet, hogy nem is tudnak róla, hogy lóg a gyereke. igenis vannak olyan lógos diákok, akik amúgy teljesen rendezett körülményekből jönnek, és a szülők is rendesen nevelik, mégis elkezdenek lógni.

"De ha x igazolatlan óra miatt például ki lehetne csapni a diákot, hogy aztán átkerüljön a körzeti kisegítőbe, az is hatékony visszatartó erő lehetne."

igen, ez régen jó módszer volt, hogy a problémás diákot ki lehetett rúgni az iskolából. kisegítő helyett viszont szigorúan őrzött javító-nevelő intézet lenne a helyes fogalom.
@xaba99:
"igenis legyen bűncselekmény az igazolatlan hiányzás."

Ha nem csinálja meg a házit, az is legyen bűncselekmény? Ha egyesre felel, az is? Elvégre hát kötelessége tanulni is törvény szerint, nem csak iskolába járni, szóval ilyen alapon indokolt lenne a rendőri intézkedés a meg nem csinált házi esetén is. Esetleg rögtön helyszínen főbe lövés, rendnek köll itten lenni...
Észre kéne venned, hogy az igazolatlan hiányzás pont olyan oktatási ügy, mint ha simán csak nem hajlandó tanulni, nem bűncselekmény.
Az egy dolog, hogy a lógó diák elkövetHET bűncselekményt, de ilyen alapon bárki aki az utcán van elkövethet bűncselekményt. A rendőrségnek akkor van dolga, ha megvalósult valami bűncselekmény elkövetés.

"akkor legyen a polgárőrségé. vagy legyen külön iskolarendőrség? az sem lenne olcsóbb."

Nem, ne legyen. Az iskolában nyilvántarják az igazolatlan hiányzásokat, ez alapján lehet eljárást indítani (pl. áthelyezni, kicsapni, akármi)

"azzal nem lehet. eddig sem sikerült."

Azért nem sikerült, mert nem voltak adminisztratív eszközök sem. Még kicsapni sem lehet, ha nincs olyan iskola ami átvenni a kicsapot diákot, kicsapott diákot meg nyilván senki nem akar átvenni.

"persze, büntessük a szülőket, akik lehet, hogy nem is tudnak róla, hogy lóg a gyereke. igenis vannak olyan lógos diákok, akik amúgy teljesen rendezett körülményekből jönnek, és a szülők is rendesen nevelik, mégis elkezdenek lógni"

Persze, a szülő nem is felelős a saját gyerekéért, mi? Elég ha eteti, ezzel le is van tudva a szülői kötelesség?
Már ne is haragudj, de egyrészt a gyerek kiskorú, ezért a tetteiért a szülei is vállalják a felelősséget, másrészt a szülő dolga nevelni a gyerekét, nem az államé. Az meg, hogy nem tud róla, hogy lóg, nevetséges, besétál a szülő az iskolába szülői értekezletre, és ott elmondják neki, de akár értekezlet nélkül is felhívhatja az osztályfőnökét, ha éppen nem szarja le, mit csinál a gyereke. De ha leszarja, az iskola akkor is levélben értesíti a szülőt, szóval ilyen, hogy a szülő nem tud a gyerek lógásáról, nincs.
@nemjogasz: az a tanköteles korú az utcán van, tanítási időben, jó eséllyel megvalósult jogszabálysértés. Ráadásul, nem a gyerek sérti a jogszabályt, ő (is) áldozat. Akkor is, amikor bűncselekményekre kényszerítik. A rendőrségnek pedig feladata az áldozatok védelme. És lehet persze úgy beállítani, hogy a hol vannak a szüleid és miért nem vagy iskolában vegzálás, de ezzel azt a szülőt véded, aki a saját gyereke ellen követ el nem bűncselekményt, hanem bűnt, amikor nem figyel rá oda.

Társadalmilag pedig, újratermeljük a semmire nem használható generációkat. Aztán lehet persze gyurcsányozni, bajnaizni, orbánozni, de a helyzet az, hogy szarból nem lehet várat építeni. Márpedig a mai gyerekek felével jelenleg a tartós munkanélküliséget és a munkaerőpiacon használhatatlan tömeget termeljük újra. Namost ebbe az iskolánál lehet beavatkozni (pontosabban a liberális kánon szerint ott sem), a felnőtteknél már értelmetlen (és a liberális kánon szerint genyóság). És igenis, az egyik beavatkozás a tudatosítás. VALAHOGYAN el kell érni, hogy tudatosuljon, iskolába KELL járatni a gyereket. A demszkygáboros semmittevésnél minden megoldás jobb. A rendőr is.
@LongCafé: továbbra is azt mondom, az iskolakerülés nincs benne a btkban, így nem a rendőrség dolga matekóra helyett plázázó tinikre vadászni.
Nyilván abban egyetértünk, hogy iskolába kell járnia a gyereknek, (bár csak egy megjegyzés, épp ugyanez a kormány vitte le a tankötelezettség korhatárát 16 évre), de a szankciók módjában nem. A legtöbb iskolakerülő gyerek számára egy kicsapás például elég elrettentő erővel hatna. Persze ha most a némileg barnább honfitársainkról beszélünk, rájuk nem, de nekik meg ott van a családi pótlék megvonása (kérdés persze, hogy nem jobb-e, ha inkább az utcán vannak és nem az iskolában terrorizálják a többi gyereket)
Egyszóval úgy gondolom, ez is tipikus túlreagálása egy valós problémának, egy olyan megoldás, ami ugyan hangzatos, beleillik a kormány "rend, csend fegyelem" értékrendjébe, így jól kommunikálható, csak éppen a probélának nem hatékony megoldása. Nyilván belátod, hogy a rendőröket nem plázázó tinik iskolába fuvarozására tartjuk, ráadásul kevesen is vannak, felesleges ilyen piszlicsáré ügyekre felhasználni az amúgy is szűkös rendőrségi erőket.
Emelett a "testi kényszer" (amiben a vállra tett kéztől kezdve a hátracsavart kézzel fejet falbaverésig minden benne van) bűncselekmények esetén lehet csak arányos, nem pedig városban császkáló tinik esetén.
Megbaszod az anyádat te cenzor féreg!
Remélem hamar elpusztulsz.
süti beállítások módosítása