Petőfi utca a Facebook-on



 Kapcsolat

Küldjön ötletet, észrevételt, leleplező információt! szerk@petofiutca.hu

Alázzon meg minket a pénzével!


A Petőfi utca nem fogad el állami támogatást és nem közöl fizetett hirdetéseket. Az Ön támogatására viszont szükségünk van!
	

Lassan és a Milla nélkül állhat össze az ellenzéki tömb

2012.01.05. 16:27 petőfi utca

Ellenzéki kerekasztal összehívásáról beszélt az LMP december 23-i tüntetésén felszólaló Szolidarítás-elnök, bő egy héttel később pedig már a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek széleskörű összefogásával rendezték meg az alaptörvény megünneplésével szembeni demonstrációt. A közös ellenzéki fellépést hangsúlyozta a nemzetközi sajtó, és alakuló szivárvány koalícióról beszélnek sokan itthon is. Úgy tűnik, hogy a formálódó ellenzéki blokkban leginkább Gyurcsány Ferenc új pártja, legkevésbé az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport érdekelt. 

Több jelből is úgy tűnik, hogy az ellenzék összefogását leginkább a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció erőltetné. A DK-nak rövid távon elsődleges érdeke lehet a volt miniszterelnök személyének teljes körű elfogadtatása legalább a baloldalon, és ehhez kézenfekvő alkalmat kínál a Fidesz-kormány egész pályas letámadásával szembeni összezárás.

Ezt a spekulációt támasztotta alá a Petőfi utcának nyilatkozó Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja, aki szerint "új minőség jelent meg az ellenzéki pártok és a civil szervezetek együttműködésében, ami kiindulásnak elég, de az Orbán-rendszer leváltásához mindenképp tovább kell lépni". Vadai ezt az új választási rendszerrel indokolta, "ami miatt nélkülözhetetlen egy széles ellenzéki összefogás a jelenlegi hatalom leváltásához".

MSZP: A Gyurcsány-téma még nem dőlt el

Az összefogás szempontjából meghatározó jelentőségűnek tartja az új választási rendszert Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese is, aki szerint éppen ezért is szeretnének most már a civilek is együttműködni a politikai pártokkal. Lukács úgy látja, hogy "a jelenlegi hatalommal szemben minden demokratának ki kell állnia", ezért indokoltnak tartotta a Demokratikus Koalíció csatlakozását a tüntetéshez, de a további összefogás kapcsán már óvatosabb: "a jövőben fog csak eldölni, hogy Gyurcsány Ferenc új pártját legitim politikai szereplőnek fogadja-e el a közvélemény".

Sokan a Szolidarítást tartják a DK legreményteljesebb partnerének. A szakszervezeti mozgalom jó ideje lebegteti a párttá alakulás lehetőségét, és úgy tűnik, hogy jelenleg az ellenzéki összeborulás legfontosabb – többek szerint inkább csak a legerőszakosabb – szervezője. Az LMP karácsony előtti tüntetésén Székely Tamás társelnök minden fajta előzetes egyeztetés nélkül dobta be az ellenzéki kerekasztal összehívását, a hétfői Operaház előtti tüntetésen pedig a jelentősebb politikai szereplők közül kizárólag a Szolidarítás szólalt fel.

Az elnök a Klub Rádió csütörtöki adásában Kuncze Gábornak elmondta, hogy szerették volna ha a tüntetésre valamennyi csatlakozó párt állít szónokot, de ezt csak egyetlen párt támogatta. Információink szerint ez a Demokratikus Koalíció volt, az LMP-t és az MSZP-t pedig éppen Gyurcsány Ferenc közelsége riasztotta el.  

Indentitás-problémát azért érzékel a Szolidarítás

Megkeresésünkre Székely is az összefogást hangsúlyozta, de azért megjegyezte, hogy "érzékeljük azt a problémát, hogy az ellenzéki oldalon rengeteg olyan szereplő lehet, akiknek fontos, hogy megőrizhessék saját identitásukat". A szakszervezeti vezető is hosszas egyeztetésekre számít.

Különösen nehéz helyzetbe hozhatja a szivárvány koalíció alakulása az LMP-t. Eddig a párt elég következetesen tartott távolságot az MSZP-től, majd az onnan kiváló Gyurcsány Ferenctől is. "Az LMP-n belül is dilemmát okoz, hogy hogyan viszonyuljanak a többi ellenzéki párthoz" – ismerte el Szél Bernadett szóvivő, aki egyrészt hangsúlyozta, hogy az Operaház előtti tüntetést nem tekintik pártpolitikai rendezvénynek, másrészt ő is fordulópontnak látja "a január elsejétől életbe lépő és a demokratikus berendezkedést gyökeresen felforgató törvényeket". Mondanunk sem kell, hogy a közeljövőben Szél is rengeteg tárgyalásra számít.

Látott már karón Népfrontot a Milla is

Sokak meglepetésére nem csatlakozott az Opera előtti tüntetés szervezéséhez az elmúlt év két messze legnagyobb ellenzéki tüntetését rendező Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport, bár facebook-os üzenőfalán folyamatosan hirdette az eseményt. A Milla távolmaradására a csoport alternatív elnökválasztási kampányáról ma kiadott sajtóközleménye adhat magyarázatot, amelyben a tiltakozás melletti kiálláson túl hangsúlyozzák: „… nem az a célunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Egyik Monolitikus Rendszerét a Demokratikus Összefogás Másik Népfrontos Rendszere váltsa le.” 

(A Milla szerepével és politikai viszonyaival rövidesen külön cikkben foglalkozunk).

 

 

312 komment · 14 trackback

Címkék: gyurcsány milla szolidaritás dk lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://petofiutca.blog.hu/api/trackback/id/tr383522253

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kikből épülhet fel az Ellenzék? 2012.01.06. 16:59:14

Az egyik legnehezebb kérdés, hogy kikkel lehet és kikkel érdemes összeborulni. Az ellenzék széttöredezett, látszik, hogy mindenki stratégiázik, kóstolgat, titkolózik és próbálkozik. Az MSZP számomra teljesen kizárt, az elmúlt 20 év gyökérkedéséből 12 é...

Trackback: Arcvesztés vagy hatalomvesztés? 2012.01.06. 16:00:46

Rengeteg forgatókönyv lehetséges a közeljövőben az EU/IMF tárgyalásokkal kapcsolatban. Török Gábor is felvázolt blogjában néhány forgatókönyvet. Én is megpróbálok egy saját magyarázatot adni arra mi történik, illetve mi fog történni.Az jól látszik, hog...

Trackback: ZDF szájbarágó fideszes zombiknak 2012.01.06. 12:41:09

Ha ezt a lebutított verziót sem értik, amit a ZDF a gyerekeknek készített rólunk, akkor fogjanak egy kötelet, és tegyék, amit Kövér elvtárs javasolt egykor. Az animáció a ZDF tivi csatornán volt látható. A gyerekcsatorna Németországon kívül Auszt...

Trackback: Tüntess repülő kamerák előtt! 2012.01.06. 12:40:12

A forgalomfigyelő kamerák mindig ott romlanak el, ahol az ellenzék tüntet? A lengyelek már repülő kamerákkal filmezik a tüntetéseket, a felvételeket pedig megosztják YouTube-on. A lengyel gazeta.pl tech rovatában megjelent írás egyenesen a közösségi ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.06. 12:39:15

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.06. 12:38:19

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Elszabadult a gyorsnaszád 2012.01.06. 12:38:00

Emlékezetes nap volt január ötödike! Ezen a napon bizonyosodott be végérvényesen, hogy a „magyar gyorsnaszád” hajóhídja üres, a kormány előtt nem áll senki. Habár az is lehet, túl sok hisztis hülyegyerek marakodik ott egymással, és most épp...

Trackback: Nem kell Elnök Magyarországnak 2012.01.06. 10:22:00

  Mert az elnökség csak hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bármely embernél....

Trackback: MILLA gonogasa 2012.01.06. 10:21:48

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...

Trackback: UTOLSÓ ESÉLY 2012.01.06. 10:16:19

 Agónia, vagy élet? Lassú, hosszú és fájdalmas szenvedés, vagy kilábalás? Nem kérdés ma már, hogy két lehetőség közül választhat a kormányzó többség - a fidesznek és ragadványának még van lehetősége válaszokat adni, de ahogy fogy körülöttük a...

Trackback: Tüntetés után, tüntetés előtt – hogyan a tovább? 2012.01.06. 09:59:49

Megvolt a tüntetés. A kormány a helyén maradt, a tüntetők hazamentek, de afelől kétségem sincs, hogy hamarosan folytatása jön, főként, hogy Lázár János is azt mondta, hogy 2012. júniusára minden megváltozik (Orbán Viktor szavával: új államalapítás van ...

Trackback: Tüntetés után, tüntetés előtt – hogyan a tovább? 2012.01.06. 09:59:49

Megvolt a tüntetés. A kormány a helyén maradt, a tüntetők hazamentek, de afelől kétségem sincs, hogy hamarosan folytatása jön, főként, hogy Lázár János is azt mondta, hogy 2012. júniusára minden megváltozik (Orbán Viktor szavával: új államalapítás van ...

Trackback: Olajfa? Muhaha...! 2012.01.06. 09:19:26

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielő...

Trackback: Selmeczi: Nem kell betojni, a nigériai ex-miniszter fia megmenti hazánkat! 2012.01.06. 08:23:22

- Nem kell aggódnia többé a magyar családoknak, tegnap hajnalban netezgetés közben megtaláltam a megoldást! Magyarország nem szorul rá se az IMF-re, se az EU-ra ezután! - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szikrázó mosollyal reggeli sajtótájékoztatóján. &n...
@umad?: Ezért írtam, hogy nem bántásnak szántam. Mindenesetre továbbra is tartom, hogy az árfolyam szinte kizárólag Orbán és társasága hibája. Persze, vannak külső tényezők, de azért az eheti megrogyás éppen csak Magyarországra volt jellemző. Mindenhol máshol nyugodtak maradtak az árfolyamok. Az pedig nagyon is belső tényezők eredménye.
@pástétom: azon gondolkodom, hogy tudna-e a jobbik meg ennel is rosszabbul csinalni..?:-)

mondjuk tudna.

ha jobbik kormany lenne, itt 3 honapon belul ensz katonak vedenek a kormanyeroktol a ciganyokat, zsidokat, liberalisokat, melegeket, stb:-)
@pástétom: Miért, gyurcsányos kormánnyal jobb lenne?
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Az MSZP pártfinanszírozását nézd meg. Majd meglátod mennyi lopás van ott. Aztán meg mond azt, hogy nincs az MSZP-ben korrupció, Gyurcsány feddhetetlen és egy árva fityinget sem rakott el az adófizetők pénzéből. Még cuslágnál meg sukurónál sem mondta azt, hogy nem lopott, hanem csak annyit makogott folyamatosan, hogy nem emlékszik nem emlékszik. Gusztustalan.

De valszeg te hiszel a Csipkerózsikában a Hét Törpáben és egyéb más mesebeli lényekben is.

Agyhalott zombi :)
@egyjózsi:
Hát nekem se Orbán se Gyurcsány nem demokrata.
Ha az intézményi rendszert nézzük, akkor igen Orbán a rosszabb ez igaz. De én azt, hogy ki milyen demokrata nem csak a minden napok politikájából nézem meg, hanem a hozzá állásához az emberekhez. Gyurcsány nagyon nagyon játszotta demokratát, de éles helyzetbe kiderült róla nem igazán az. Szóval én nem fogadom el őt demokratának. Miért van az, hogy Orbánnál nagyon átlátsz a szitán, Gyurcsánynál meg elfogadod ő milyen ember. Ahogy Orbán is mennyi szerepet játszott már, épp úgy Gyurcsány is szerepet játszik.
Tök vicces, hogy emberek azon képesek vitázni, hogy melyik a jobb. Mindkettő hazudott, és a hatalomért mindent meg tesz. Nálam bukó mindkettő. De mindenkinek szíve joga, hogy az általa preferált politikusról azt gondolja, hogy nem ő , hanem a másik hazudik.
És igen sajnos nem látszik , ki lenne alkalmas igazán a vezetésre. Remélem a következő években előkerülnek új emberek és pártok.
@d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára: A cégeit az államtól. Pl. Aztán meg adót, csak sajnos elévült. Aztán mikor neki már megvolt hagyta lopni az elvtársait. Amikor rákérdeztek akkor meg nem emlékszik. Naiv vagy.
@Roa: Most már nem. De volt annyi. Éppen az ezerszer elátkozott Gyurcsány idején. Akkor ment fel 171-re, aztán egészen a rettentő magas 173-ra, amikor az álarcos kispajtások felgyújtották a fél belvárost. Szóval lehet, hogy már nem lesz 160 a CHF, de 190-200 még lehet(ne).

Pusztán arra óhajtottam célozni, hogy hűdekurvarossz volt Gyurcsány és Bajnai idején. Most sokkal jobb.
@Arbet: igen, ezert is lepett ki az mszpbol, mert nem tetszett neki a simicska-puch osszefonodasos partfinanszirozas.

ezert volt az oszodi beszed. errol szolt. hogy ennek veget kel vetni.
@Holabög Rém: Minden esetre a kapcsolat.hu nagyszerű lesz azokra az időkre amikor a csapatjátékosokat is át lehet vizsgálni káros tevékenységük miatt. Kíváncsi vagyok, hogy mindenki rendesen adózik-e.
Mekkora egy féreg ez a blogbejegyzés, véletlenül nem a milla maga csinálta? Jaj, de.
Nektek már tavasszal meg kellett volna tennetek, amit most megtesznek mások. Csak álltunk ott ötvenezren, de nem történt semmi. Lúzerek.
@Psyman: Na még egy gyöngyszem:

"Gyurcsány nem csak azért erőlteti a koalíciót, mert el akarja fogadtatni magát, hanem azért is, mert ha a DK nem jut be a parlamentbe, akkor örökre elköszönhet a politikától. Az 5%-os küszöb megugrására pedig egyedül vajmi kevés esélye van"

A közvéleménykutatások szerint már most, megalakulása után pár hónappal beérte a DK az LMP-t, márpedig amaz is jóval a bejutási küszöb fölött tanyázik, de ne is foglalkozzál vele.
@Arbet: a vagyon magankezben van jo helyen. nem az allam kezeben. az allamnak nem feladata a gazdasagot uzemeltetni, az allam feladata a megfelelo gazdasagi kornyezetet biztositani, aholis a magantoke rendesen tud mukodni es abbol tudja az allamot is finanszirozni.
@Arbet:
Ezt mondta a fidesz 2002-ben is, hogy az MSZP csalással nyert. Meg 2006-ban is.

OKÉ eltitkoltak dolgokat 2006-ban. De nem ennyi mindent mint OV-ék, ők semmit nem mondtak!
Ha igazat mondtak volna, ők sem nyertek volna.

2006-ban azon röhögött a nyugati sajtó, hogy a magyarok most jöttek rá, hogy a politikusok hazudnak?

Mindenki tudja, hogy a választási győzelemért mindenki mindent összehord! De hogy egy embert azért, mert a kampányban mást mondott, (aki még ráadásul ezen változtatni is szeretett volna)teljesen kicsináljanak, az teljesen elképzelhetetlen lenne tőlünk nyugatabbra.

Az is igaz, hogy Öszöd után le kellett volna mondania.
@pástétom: "Lemondott, amikor belátta, hogy helyzete tarthatatlanná vált. Ennek ideje 2009. márciusa. De nem akkor, mikor 2006-07-ben neonáci- jobbikos, gárdás szarházi bandák ostromolták a fővárost, meg mikor Orbán 48 órás ultimátumot címzett neki. "

Lefordítva: Gyurcsány azért nem demokrata, mert nem úgy táncolt, ahogy Orbán fütyölt. (Amikor lemondott, 197 volt a CHF)
Még valamit! Gyurcsány annak idején a tüntetésekről azt mondta: majd megunják, s hazamennek! Ja, kilövette a szemeket? Szétverette a tüntetőket? Aki ezt nem tudja a helyén kezelni, az valószínűleg nem látta a randalírozó csürhét! No én nem a Fidesz táborról beszélek... Ők csak állampolgári jogaikkal éltek, amikor tüntettek! Azonban, amikor a gyújtogatók, kődobálók mögött szurkolóként felsorakoztak, akkor számolniuk kellett volna azzal is, hogy bajuk eshet... Én kerülöm a kocsmai verekedéseket is, s ha látom a randalírozást, elhúzok onnét, hogy a rendőrök tudják végezni a dolgukat! A békés tüntetők szétveretése ugyanaz a propaganda-hazugság, mint a magánnyugdíjak megvédése... Miért van az, hogy egyik hazugságot beveszitek, a másikat nem! Összegezve: szerintem Gyurcsány szerepe 23-án, s az megelőzően is a REND fenntartására irányult! A Fideszről ez nem mondható el... Szurkolók voltak ők a javából, s várták, hogy kikaparhassák a gesztenyét... Végül is bejött nekik!
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Az öszödi beszéd arról szólt, hogy hazudtak éjjel meg este, és a választásokat is trükkök százaival tudták megnyerni... Nem?
@Arbet:

A WC-s néni WC papírt lop, feljebb mást, de butaság lenne azt hinni, hogy ez valaha is megváltozik.

A cégét nem lopta, csak irigyek rá, az adóügyek a fidesz propaganda része, bizonyíték? A NAV-nál dolgozol?

Olyat mondj, ami alá van támasztva, (nem a magyar Nemzet által):-)
A régi mszp tagságot, vagy a fideszt nem szeretném látni, még az országháza környékén sem:)
@Roa: "Miért, gyurcsányos kormánnyal jobb lenne?"

Elmélázva a Jobbik várható kormányzati intézkedésein és az ország amúgy is már romokban heverő nemzetközi megítélésének feneketlen kútba zuhanásán, határozottan állíthatom: igen.

De neked nem kéne ilyesmikkel foglalkoznod, ugyanis GyF többszőr kijelentette már, hogy nem lesz ő már min. elnök, sőt sztem nagyon semmilyen kormánytrényező sem, úgyhogy nem kell egy Gyurcsány kormánytól tartanod. Viszont politikus, ambíciózus, és a politikában akar maradni.
@fludd: "fludd 2012.01.06. 13:04:32
Az öszödi beszéd arról szólt, hogy hazudtak éjjel meg este, és a választásokat is trükkök százaival tudták megnyerni... Nem? "

Ehhez képest Orvbán, nem vallott be semmit, viszont a csőd szélére sodorta az országot.
Na melyik jobb?:)
(btw Dk ra fogok szavazni)
@d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára: jah 2005-ben, csökkentette az áfát és adócsökkentési programot hirdet (visszahozták a szarból a választást). 2006-ban kozmetikázták a gazdasági adatokat (amelyeket Brüsszelnek küldtek) és így nyertek. Majd 2006-ban sikerült 8.9 százalékos hiányt csinálniuk utána recesszió.
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Nyilván, te azt szeretnéd, ha az imádott embered, újra fontos tényező lenne.
Ha olyan kormány alakulna, aminek Gyurcsány a tagja, az az ország szegénységi bizonyítványa lenne. Amúgy meg a politikai élet sem nyugodna meg, mert folyamatosak lesznek a tüntetések, mivel sok ember fogja úgy gondolni, hogy nem ezért szabadultak meg Orbántól.
Sőt, ha már ilyen egy bites nép lennénk, akkor majd pár év múlva szavazzuk megint vissza Orbánt, és utána megint Gyurcsányt és így tovább...
Én azért bízom benne, hogy az emberek döntő többsége van annyira értelmes, hogy nem hazug bukott politikusokat akar újra hatalmon látni!
@pástétom: Valahogy én úgy nézem, hogy a közvélemény-kutatók az LMP-t 4-5% közé teszik, a DK-t meg 3-4-re maximum. Végülis a relatív különbség tényleg csak 20-33%, úgyhogy mondhatjuk, hogy beérték őket, valóban.
„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."

A"z isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük."
@Lizarazu: enek ellenere a FT mai cikke szerint gyurcsany es bajnai jobbak voltak a jelenlegi kormanynal.
@Holabög Rém: Azért van egy válság. Magyarország 2008-09-ben Gyurcsányostól bukott be majdnem (kb. ugyanilyen árfolyamokkal). Szintén a válság miatt (no meg persze az előző pár év miatt, de most ezt hagyjuk).
200-as CHF árfolyam? Álom. Amikor 240 volt az EUR (ez a 200-as CHF árfolyam kb.), akkor is mesterségesen volt csak túlerősítve forint pont a devizahitelek miatt, nagyban "elősegítve" az exportot (köszi jegybank, ügyes voltál), ilyen nem lesz a köetkező években. Már a 260-tól is a seggünket kell verni a földhöz az örömtől, de ilyen sem lesz valószínűleg, kormánytól függetlenül. Reálisan nézve. Ami már 210 feletti CHF. Ráadásul, ha nem lenne árfolyamgát a CHF az 1,2-höz képest is jobban erősödne.

Az lenne a megoldás, hogy nem kellett volna CHF hiteleket felvenni a devizaspekuláns lakosságnak és az önkormányzatoknak, akkor most rá sem kellene nézni a CHF elszálló árfolyamára. Ennyi.
@Páneurópai Harci Kos:
Egyik sem jó!!! Ezért nem kell egyik sem már ide.
@irógép: Én nem mondom, hogy nincs igazad! Tény: mindketten a hatalom megszállottjai, s én úgy gondolom, küldetés-tudatban szenvednek, jobbá akarják tenni Magyarországot! De aki ilyen küldetés-tudatban nem szenved, az tömegeket sem képes mozgósítani. Ez ma Magyarország! Vezér kell mindenáron! Ha Orbán ellen nem találjuk meg az ellenpólust, nekünk annyi! Gyurcsány demokrata, Orbán nem! Bár korábban azt hittem, Ő is az! Sajnos nem! Ha gondolod bővebben is kifejtem, de szerintem Te is jól tudod! Gyurcsány nem akarta betiltani a Hír tv-t, nem alakította át az AB-t, hanem végrehajtotta az AB döntéseit! Nem pakolta tele, s ágyazta be kétharmaddal a slepját a hatalmi ágakba! S még egy: Ha utcára megy újra a molotov-koktélos társaság, ugyanúgy szétvereti őket! S egyet fogok érteni vele!
@fludd: en ezt a verziot ismerem:

"Az amit el tudtam nektek mondani itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. Az természetesen nem képes magába foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni és nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen.

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni (valóban nem volt igaz: azt hazutuk, az állam majd megoldja, most meg azt, hogy az államnak bizonyos területekről teljesen ki kell vonulnia. Azt hazudtuk, majd adót csökkentünk és nő a fogyasztás. Ma már látjuk, ez zsákutca.), hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák – ismeritek.

Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. (Tényleg nem tudunk, 1000 milliárdos lyuk tátong a büdzsén, és jövőre már az ellopott magánnyugdíjra sem számíthatunk). Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani.

Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. (Gyurikám, normális vagy te? Milyen maszlagot etettél itt meg velünk? Ha egy hónapon belül nem találsz ki valamit, Varga Mihályt küldöm a posztodra.). Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.

Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja? Úgy én is tudok konzisztens lenni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.

Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. (Eddig ezt hazudtam, az is volt a dolgotok, hogy hirdessétek: a vízen is tudok járni. Most már látom, hogy baj van. Egy ideig rá tudom fogni a görögökre, meg a nem tudom, kikre, de most már cselekednünk kell). Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírná ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni.

Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat. (Na jó, nem kurva ország, hanem nyomorult... Imádtam ellenzékben lenni: nyolc év felelőtlen hazudozás, még több focimeccs. Én valóban másik világot akartam csinálni, tudjátok. Most már belátom: nincs új világ. Annyiszor mondtam el már mindennek az ellenkezőjét, hogy tartok tőle: az a történelem, amit én csinálok, nem a dicső lapokra kerül majd.)

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. (Nem másfél év volt az, hanem nyolc, és fel sem készültünk a kormányzásra.). Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, egyáltalán nem. Én nem fogok naponta fölállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy ő, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért. Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén fölülemelkedni és megkötni új ……ket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy á, francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt már elég miniszterelnökünk, hát ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgyis maradni szoktunk. Lehet. És azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt, egyáltalán nem, egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort.

Nem tudtunk megállapodni egymással. Mert ha mind a százkilencven ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg, ugyan nem értek egyet, de elengedem. Először csinálják. Máskor meg azt, ….. engedje el, hogy hadd csinálhassák. Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer, be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani a francba. A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van, biztosan nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel. Nálunk, akik nálunk ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától a Veres Janiig, a Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert ezeknek kell, mindnek el kell hinni. Egyedül, külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és el kell fogadni.

Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak, csak akkor lehet végigcsinálni, hogyha a lényegben, a lényegben hisztek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni, nem szabad. Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egy valami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni a …. Dehogy. Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennünk. Nem diktálom. Nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát neki. Ezt tartom a dolgomnak. És ha megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Egy francot! Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben, egyáltalán nincsen. Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikötök mondta, az mégis csak – talán az Arató Gergő – azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként a 7 százalékot akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány. Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány. Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye, az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.

De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. Egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, hogyha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. A francba is, mibe is akkor? El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, ha nem az egymás közötti faszkodás miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket. És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a társadalom, a támogatásunkat. Aztán majd visszaszerezzük. Mert majd megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Nem lett mindenkinek jobb? Igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyébe. És mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk, mi. És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.

Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. (Esetleg a liberális... izé, a polgári...izé...a nemzeti... izé..., na mindegy, valamiről, amiben majd éppen akkor hiszek.)

Gyerekek!

Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?"
@Páneurópai Harci Kos:

1, Mit kellett volna bevallani szerinted?
2, Egy csőd szélén lévő országot vett át.
@Holabög Rém: GYF egy csomó embert elriaszt a koalíciótól. A DK pedig nem más, mitn GYF magánpártja, amivel fájdalommentesen megszabadulhattak egymástól az MSZP-vel. Nélküle DK-ról beszélni értelmetlen.
Gyurcsány, mint a politika legkevésbé elfogadott politikusa (még ma is!) egyértelműen visszahúzna bármilyen szivárványkoalíciót, mert a bizonytalanok jórészét elriasztaná. Arra meg ne számíts, hogy majd ő háttérbe fog húzódni, mert kényszeresen keresi a feltűnést.
Tehát Gyurcsány (és vele elkerülhetetlenül a nélküle nem is létező DK) kizárása nemhogy káros, hanem éppen hogy szükséges és hasznos lenne egy koalíció számára, mert a bizonytalanok okkal inkább szavaznának rájuk.
@fludd: hidd el, nekunk is az a jo, ami az FT-nek, ami az eunak, ami az imf-nek, ami a befektetoknek....

mi kifogasod van az atlathato, kiszamithato gazdasag ellen?
Igen, hogy lehet, hogy a média nem az alábbi mondatokat harsogta, napi 10 alkalommal, hogy:

Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek,

Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én.

De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell.

De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.

Nem véletlen, hogy OV médiabirodalma nem ezeket harsogta.
Tudta, hogy az egyetlen ember, aki a jól bevált mocsokkal szembe akar menni az a GYurcsány. Jobb lesz, ha tönkretesszük, mert még tönkreteszi nekünk itt a zavarosunkat, amibe olyan jól lehet halászni.
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Semmi kifogásom, sőt örültem volna, ha Gyurcsány Veres időszakban sem hamis adatok kerültek volna elküldésre az EU-nak a magyar gazdaság állapotáról... :)
@Psyman: "Tehát Gyurcsány (és vele elkerülhetetlenül a nélküle nem is létező DK) kizárása nemhogy káros, hanem éppen hogy szükséges és hasznos lenne egy koalíció számára"

ebben az esetben mar nem beszelhetunk ellenzeki koaliciorol. nem is beszelve arrol, hogy gyurcsany politikai tenyezo, akar tetszik, akar nem. es a privat velemenyem az, hogy elegge falmelleki szar duma az, hogy "mert egy csomo mindenkit elriaszt"

teged elriaszt?

vagy valakik neveben beszelsz?:-)

a nagytobbseg szamara szerintem az osszefogas a lenyeg. az osszefogasban pedig benne van gyurcsany is. en az operahazi nagyjelenetig pl meg a jobbikkal is osszefogtam volna, meggyozodeses liberalis letem ellenere - vagy lehet, hogy eppen amiatt..

mert ez az osszefogas.
@egyjózsi:
"S még egy: Ha utcára megy újra a molotov-koktélos társaság, ugyanúgy szétvereti őket! S egyet fogok érteni vele! "

Igen, ha azokat szétveretik, azzal én is egyet értek!
Csak nem azokat verették szét. De ezt te is jól tudod. Az, hogy az akkori kormány propaganda, mit és hogy hazudott össze, az megint csak az mutatja, szemernyivel sem voltak jobbak. Pont úgy manipulálták a médiát, ahogy most. Csak ez akkor a jobb oldalt zavarta, és sajnos a ma olyan nagy demokratákat szemernyit sem izgatta. Akkor csomó dologról csak a Hír tv beszélt és mutatott meg. Most a Hír tv az , ahonnan semmit nem lehet meg tudni. Így változnak az idők:)
Én nem akarom újra azt sem. Mert engem nagyon zavart akkor, mennyit hazudtak, az EU- tól kezdve mindenkinek.
Én azt akarom, hogy olyan kormány legyen, aki nem hazudik minden szavával, és nem csak akkor lesz nagyon demokrata, mikor épp nem ő van hatalmon.
@fludd: es ha mondjuk igaznak vesszuk ezt a hamisitas ugyet, kepzeld, meg igy is jobbak, mint orbanek..:-)

azert az kurvara ciki a jelenlegieknek, nem?:-)
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"mi kifogasod van az atlathato, kiszamithato gazdasag ellen?"

Na ebben egyet értünk. Én is olyat akarok. Csak sajnos ilyen nem volt itt még, pedig nagyon kéne. És épp ezért lenne felelőtlenség olyat hatalomra juttatni megint, akik már bebizonyították képtelenek erre.
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Miben jobbak? Adóssághalmozásban, vagy a gazdaság tönkretételében válság nélkül. Had emlékeztesselek 2005-re amikor egy válságmentes éven belül kétszer is leértékelték az országot a hitelminősítők... Gratulálok! Szakértelem!
@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Hibás a logikád. Ha ugyanis nem lenne Gyurcsány elutasítottsága hatalmas, akkor
1. nem szerepelne konstans a népszerűségi listák alján,
2. a DK jópár hónappal a megalakulása után nem szerepelne a parlamenti küszöb alatti támogatottsággal, mert a Gyurcsány-támogatók mind oda gyűlnének. Csakhogy ilyen kevesen vannak.

Engem nem "riaszt" a szó klasszikus értelmében. "Riadt" akkor lennék, ha még egyszer miniszterelnök lenne belőle, mert meglátásom szerint abszolút nem való annak.

Te pedig elérkeztél a falig, ha jól látom. Te is bárkivel összefognál, csak a Patás Ördögöt elkergethessétek. De azután...? Tök király dolog valaki ellen összefogni, csak az a baj, hogy amíg nem tudjuk, hogy a valaki után ki lesz az, aki átveszi a kormányrudat, csak még szarabb helyzetbe fogunk kerülni. És ezt már előre kell tudni, az nem működik, hogy "először nyerjünk, aztán majd meglátjuk". Pláne a jelen gazdasági helyzetben. És ez az, amit a Nagy Nemzeti Orbán-ellenes Összefogás legnagyobb hangadói valahogy mindig elfelejtenek...
@fludd: 2012.01.06. 13:16:28
@Páneurópai Harci Kos:

1, Mit kellett volna bevallani szerinted?
2, Egy csőd szélén lévő országot vett át.

Mást mondtak, mint ami történik. (ez mondjuk evidens volt:)

2, Miből vette akkor a Molt, Malévet a kis huncut?:) Viszonylag rendben volt az ország, elvégre akkor nem következett be az államcsőd, meg nem sipákolt a fél világ Magyarországra mint most.
Azért azt ne felejtsük el, hogy a Gyurcsány érában, mit csinált az ellenzék a destruktív gondolatok eregetésén kívül persze, mindent megfúrtak amit lehetett, azt bizonygatva, hogy ők majd jobban fogják csinálni...

Bármi is legyen az az úgy nem jó, majd jobb lesz és szebb.. aha.

jut is eszembe
Azori szigetekre menjünk el megvitatni a helyi kisebbségi politikát állampénzből, ki gyün?:)
@Páneurópai Harci Kos:
1, Mit mondtak mást? Azt, hogy nem lesz euro válság és lett? :))
2, Magyarország hitelállománya rekordnagyságú volt 2010-ben, nem? Ha jól tudom a MOL-t a már lehívott, de még el nem költött IMF pénzből...
Aj de jó gyerekek....
A"demokratikus" gyorskocsi utcai koalíció nem tudja elképzelni magát Gyurcsány nélkül -minő örömhír
Orbán oda vissza táncol, nem tudja hova mit lépjen, kavar mint a fagyigép, képtelen konzekvens lépésre...
Mindkét banda magára hagyta a vidéket
Mindkét bandának a vidékből a legfontosabbak a nehiábaszületettek
És most rágják, tépik egymást... :)

Nekünk, itt a nemzeti oldalon más dolgunk sincs egyelőre hogy kávézgassunk
@Psyman: Az kellene mondjuk, hogy a nagy elutasító emberek érveljenek is, hogy miért utasítják el? :)

(A mert csak ot nem fogadom el)

Nekem egy halom érvem van arra, hogy miért nem jó Orvbán politikája (már ha kellenek még érvek a 3xx forint felett ingadozó forint, és a brutális áremelkedések, vagy éppen a közszférában történt módosítások mellé)

Mellesleg a Fidesz 1000 rel próbálta ráhúzni a vizeslepedőt, sokmindent megpróbáltak.. ha akkora csibész, akkor miért nem sikerült?

Sukorót szokták emlegetni, nos szerintem azt kellene igencsak arconverni, aki megfúrta azt az építkezést, mert forintmilliárdokat veszített el a költségvetés, nemkülönben a helyi önkormányzat, egy csomó lehetséges munkahellyel együtt.
@Roa:
"Magyarország 2008-09-ben Gyurcsányostól bukott be majdnem (kb. ugyanilyen árfolyamokkal)."

Kb UGYANILYEN????? árfolyamokkal?????

Keresgélj!
arfolyam.iridium.hu/kereses.php

Csak a miheztartás véget, meg hogy könnyebb legyen összehasonlítani, mi az a kb ugyanilyen:
most éppen
EUR/HUF 316,82
CHF/HUF 260,17
@fludd: "2012.01.06. 13:36:40
@Páneurópai Harci Kos:
1, Mit mondtak mást? Azt, hogy nem lesz euro válság és lett? :))"

Mást se csinált a Fidesz ellenzékben, mint tutult, hogy ez igy nem jó az úgy nem jó.
Most hogy itt lenne a lehetőség, kész tervvel kéne jönni, meg elrontanak egy csomó mindent.
Megszakítottuk a kapcsolatokat az IMF fel például, mostmeg megint ott térdelünk.. fura.

Az hogy az egész költségvetési tervezet csak ajtótámaszéknak jó, mert ultrabrutálgigabalf módon el lett rontva az egész.

2, Magyarország hitelállománya rekordnagyságú volt 2010-ben, nem? Ha jól tudom a MOL-t a már lehívott, de még el nem költött IMF pénzből...

Tudomásom szerint, minden országnak van hitelállománya, ezt teljesen rendbenlévő elfogadott módszer, egészen addig amíg vissza tudja azokat fizetni.
@Páneurópai Harci Kos: De én nem azt kértem, hogy azt mondd, hogy Orbánékkal mi a baj, mert az könnyű! Azt kérdeztem, hogy Gyurcsány mi jót tett velünk!
Sukoró.... Röhög a vakbelem. Milliárdokban mérhető kárt okoztak az államnak. Szerinted hagyni kéne? Arról nem is beszélve, hogy ebből se az önkormányzat, se az ország nem nagyon látott volna pénzt, mert a külföldi vállalkozás nem arról híres, hogy Magyarországon fekteti be a nyereségét. Arról nem is beszélve, hogy szétbarmolta volna a tó turizmusát.

Hogy miért nem akarom vissza Gyurcsányt? Mert szívbaj nélkül hazudott az emberek képébe és csak azért derült ki, mert valaki kiszivárogtatta a beszédet. Mert olyan gazdasági lépéseket tett, aminek nyilvánvalóan csak a népszerűséghajhászás volt a célja, cserébe gazdasági csőd szélére vitte az országot (lásd ÁFA-kulcsok). Mert a békés tüntetők ellen rendőrattakot vezényelt, mert a rendőrök rányomták a zavargókat egy másik tüntetésre (ne meséld nekem, hogy ő erről semmit nem tudott, mert ezt te sem gondolhatod komolyan). Mert mikor már egyértelmű volt, hogy elvesztette a hitelét és tönkre tette az országot, akkor is görcsösen kapaszkodott a hatalomba. Mert nem mondott le az MSZP vezetéséről, görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz, és inkább szétverte a pártot. Mert "nem lesz gázár-emelés" és "ezt a nagyon igaztalan kampányt, hogy itt adóemelés lesz, hagyja abba!" Mert kis híján csődbe vitte az országot (nem azért kellett Bajnai-kormány, mert gazdasági válság volt! Az csak később ütött be). Mert "Nem tetszik? El lehet menni Magyarországról!" Mert "én tudom, mi az, hoyg fázni télen. Az én anyukám is fázik télen!". Mert "én többször is bérmálkoztam". Mert képtelen az érdemi vitára, a Parlamentben is csak személyeskedni tud. Mert " - Tehát hazudott? - Ez nem ilyen egyszerű." És végül mert én is osztom több más elmeorvos véleményét, miszerint szellemileg nem ép.

Azt hiszem ennyi.
@Páneurópai Harci Kos:
1, 2010-ben még nem volt jele az euro válságnak aminek következtében kell a készenléti védőháló.

2, Minden országnak van hitelállomány, de minél nagyobb ez a hitelállomány annál nehezebb visszafizetni, és annál labilisabb az ország gazdasága... Ilyen egyszerű, ezt még talán te is megértheted, hogy ha kevesebb a hiteled, kevesebb a törlesztésed, több pénz marad nálad...
@irógép: Ez az ötlet már sokszor elhangzott, de soha nem neveztek meg egy alkalmasabb pártot, vagy miniszterelnököt.
@Psyman:

Szétbarmolta volna a tó turizmusát????

Úr isten!!!!!

Nézd meg a youtube-on, keress rá Sukoróra, hogy mi épült volna Sukorón, mi pénz volt már a tervek elkészítésébe is , aztán verd a fejed a falba!

Nekünk ez nem kellett, most meg itt állunk, miénk a tér de jó nekünk!!!
@Psyman: "Sukoró.... Röhög a vakbelem. Milliárdokban mérhető kárt okoztak az államnak."
Legalábbis a fityesz által felbérelt és függésben levő bírók ezt szeretnék valami fondorlatos úton rábizonyítani. Ez egyelőre nem nagyon meg nekik! Az a fő gond, hogy akkor sem fogják elhinni az emberek, hogy bűnös, ha tényleg az volt. És ez megint Ovi eljátszott hitelességére vezethető vissza.
@Páneurópai Harci Kos:
Hát ha szerinted tényleg megéri szétbarmolni a tó nyugodt környezetét és a szép tájképet, ha szerinted jó ötlet még több magyar földet, nagy értékű vállalkozást külföldiek kezébe adni (a tényleges értéknek nagyjából a tizedrészéért), ha szerinted jó, ha még több profitot visznek ki az országból, ha szerinted tényleg jó ötlet Magyarország külföldiektől való függését még tovább növelni, akkor valóban igazad van,Sukoró nyerő vállalkozás lett volna.
@Az ős kaján: @az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: @fludd: @Holabög Rém:

Kedves Bloggolók ! Az egyik TV-ben bemutatták az új magyar pénzt a Balatoni Frankot ! A vntv.hu oldalon is található erről info a 2013 bedől az euro ? riportra kattintva. Mit jelenthet ez az országunk számára ? Állitólag Svájcban is van un. kettős valuta.
További szép napot !
@TrueY:
Az ilyen alakokon viszont csak röhögni tudok, akik magánéleti frusztráltságukat azzal vezetik le, hogy mindenféléket átneveznek. Kúrcsány, Fityesz, Maszop, Zorbán... Óvodás színvonal. Nem baj, nyilván ilyenre is szüksége van a társadalomnak.
Azt ugye te sem gondolod komolyan, hogy Gyurcsány nem volt érintett a dologban... Hogy tudott róla, az fix. Hogy ő adott-e utasítást, azt nem tudom. Minden esetre, mivel a magyar (és az európai) büntetőjog csak kétségtelenül bizonyítottan elkövetett bűncselekmény esetén szab ki büntetést, nem fogják bűnösnek találni.
Hiba volt megvádolni Gyurcsányt ezzel az üggyel? Igen. El fogják-e ítélni? Nem, bizonyíték hiányában fel fogják menteni. Arcvesztés lesz-e ez a Fidesznek? Hatalmas! Benne van-e Gyurcsány keze Sukoróban? Száz százalék, ez már csak abból is látszik, ahogy az ügyészségen viselkedett, meg a bizonyítékok alapján is. Csak az a baj, hogy a bizonyítékok alapján rossz bűncselekménnyel vádolták meg, ami nem lesz bizonyítható, akkor sem, ha elkövette.
@irógép: Akkor most mi ez a kétharmad?
Az LMP-nek eszébe ne jusson az együttműködés az MSZP-vel vagy a DK-val. Mindkettő szalonképtelen, tele politikai bűnözőkkel. Ezek a szervezetek, ha az LMP jól politizál, örökre kiszorulhatnak a parlamentből. És ez történelmi esély. Ha valakinek nem tetszik a Fidesz, szavazzon a Jobbikra vagy az LMP-re, ki-ki vérmérséklet szerint. Egyik sem tökéletes, de vállalható. Gyurcsány és a szocialisták nem.
@Holabög Rém: Az árfolyamot mondjuk pont nem túl jó példa felhánytorgatni, mert Magyarország óriási államháztartási hiánya, óriási államadóssága, harmatgyenge gazdasága (amit valahogy mégiscsak Feriék hoztak össze, azóta csak ugyanazt nyögjük) és szinte teljes külföldi függése miatt nincs az a politikai vezető, aki meg tudta volna akadályozni a Forint elszállását. Oké, 10, maximum 20 Ft-tal kisebb lenne a különbség, ha nincs egy két elég érthetetlen kormánymegmozdulás az elmúlt két évben, de ez nem jelentős különbség.
@Psyman: "Az ilyen alakokon viszont csak röhögni tudok, akik magánéleti frusztráltságukat"
Nem magán, hanem közéleti frusztráltság, de egyébként igazad is van. De nekem az Ork bán is tetszik. Bocs és vessél a mókusok elé! :)

Örülök, hogy te pontosan tudod, hogy mi történt Sukoró ügyében! De ha ilyen tájékozott vagy, akkor biztos vannak adataid is. Tessék segíteni az ügyészségnek! Én örülnék, ha kiderülne a tuti!

Egyébként Kaja Ibrahim, Yosiph Tot, Ezüsthajó, Happy End ügyben is ilyen büfé vagy? Örülnék, ha ezekre is fény derülne végre!
@Holabög Rém: 307 volt fletónál is. CSak akkor beavatkozott a jegybank. Most meg szarik rá. Más a cél.
hahó!

Megvan a harmadik bóvlink is!!!!!!!!
@TrueY:
Ork bán! Ezt még nem hallottam :D
Sajnos a felsorolt ügyekben én nem kaptam kenőpénzt, szóval nem tudok az ügyészség számára kellő információt szolgáltatni :D
Komolyra fordítva: A bizonyítékok más, enyhébb bűncselekmény megállapításához elégségesek lehetnek. Pl. hűtlen kezelés simán kisülhetne a dologból. Ugye nem ismerjük még teljes egészében a bizonyítékokat.
Tehát az, hogy Gyurcsánynak volt köze hozzá, az nem kérdés. Az, hogy mi, mennyi, mikor, miért, az már más. Az ügyészség bedobta a legmerészebb verziót, ami baromság volt, mert azt majd nem lehet bizonyítani, így viszont büntetlenül fog maradni a dolog.
Egyébként Sukoró-ügyben Bajnai rendelt el elsőként vizsgálatot ha jól emlékszem, és ő is állíttatta le a beruházást. A mocskos kis fidesznyik...
"Hogy miért nem akarom vissza Gyurcsányt? Mert szívbaj nélkül hazudott az emberek képébe és csak azért derült ki, mert valaki kiszivárogtatta a beszédet."

Melyik politikus az amelyik nem hazudik? :D

"Mert olyan gazdasági lépéseket tett, aminek nyilvánvalóan csak a népszerűséghajhászás volt a célja, cserébe gazdasági csőd szélére vitte az országot (lásd ÁFA-kulcsok)"

Mert az egykulcsos az jobb mi? :D ráadásul 27% :)

"Mert a békés tüntetők ellen rendőrattakot vezényelt"
Na igen azok a békés tüntetők nem átallottak nyitvatartási időn túl bemenni az ajtóval együtt a tvbe, majd mivel nem tetszett a berendezés, azt étrendezni, elvinni ezt azt, pár autót felgyújtani. Nem volt kődobálás meg gyujtópalackozás sem, azt is csak kitalálták.
(ablakból láttam, biztos a gombapörkölttől hallucináltam) Ártatlan szegény állampolgárok, összetörték a deáktér díszburkolatát, hogy dobálhassák:)

"mert a rendőrök rányomták a zavargókat egy másik tüntetésre" (ne meséld nekem, hogy ő erről semmit nem tudott, mert ezt te sem gondolhatod komolyan)

A rányomás sem azonnal történt, hanem szép lassan. A közben az oszoljanak stb valami ilyeneket mondtak, nem voltam ott.

Azt hogy az Mszpben ölre mentek a hatalomért nem újdonság, én mondjuk a lekevésbé sem sajnálom, hogy szétestek (egyébként kénytelen voltam rájuk szavazni) És örülök, hogy levették a vállamról ezt a terhet.

Orvbán nem mert kiállni Gy.F vel nyilvános vitára, ez ami nagyon zavart.

"Mert "nem lesz gázár-emelés" és "ezt a nagyon igaztalan kampányt, hogy itt adóemelés lesz, hagyja abba!" Mert kis híján csődbe vitte az országot (nem azért kellett Bajnai-kormány, mert gazdasági válság volt! Az csak később ütött be).

A gázár világpiacfüggő, ha világgazdasági válság van, akkor rettenetesen nehéz normálisan kormányozni, tekintve azt hogy nem volt 2/3 a, és volt egy igen destruktív ellenzéke. (azok akik most kormányon vannak, és akik miatt a népek 3/4 szívja a... fogát)

"Mert "Nem tetszik? El lehet menni Magyarországról!"
Igen ez zavaró, most ment el egy csomó haverom, nemsokára néhány orvos is elmegy, meg még egy csomóan.

"Mert képtelen az érdemi vitára"
Pont hogy nem, simán kiállhatsz vele, ha vannak észérveid. Orvbánnak nem voltak.

"És végül mert én is osztom több más elmeorvos véleményét, miszerint szellemileg nem ép."

Független vizsgálat kell, de a Hirtv megbízottja vagy valami hasonlóan részrehajló jobboldali szavazó, aki magát a sátánt vizionálja, hacsak meghallja a nevet:D
"Psyman 2012.01.06. 14:19:54
@Páneurópai Harci Kos:
Hát ha szerinted tényleg megéri szétbarmolni a tó nyugodt környezetét és a szép tájképet, ha szerinted jó ötlet még több magyar földet, nagy értékű vállalkozást külföldiek kezébe adni (a tényleges értéknek nagyjából a tizedrészéért), ha szerinted jó, ha még több profitot visznek ki az országból, ha szerinted tényleg jó ötlet Magyarország külföldiektől való függését még tovább növelni, akkor valóban igazad van,Sukoró nyerő vállalkozás lett volna. "

Végülis Budapestet is szép környékre építették, gyönyörű erdő, folyók, szigetek.
Ha az országnak nem kell munkahely, vagy sokmilliárd zseton, ha a lakosságnak nincs szüksége munkára.. végülis.
Ha az emberek nem akarnak jól élni, miért akarnának?
A "nemzeti színház nevű rémálmot is felhúzták, a duna partjára:) bár ez szubjektív, annyira ronda, hogy már szinte tetszik.

Az meg hogy ki a tulaj, lett volna bevételük, az államnak, az önkormányzatnak, az ott élőknek, most meg nincs semmi. Jó vásár volt.

"külföldiektől való függés" ez egy jó téma:)
Sajna az ország gazdasági és vásáró ereje olyan kicsi, hogy csak függve tud meglenni, különben csak nyereg alatt pépesített lóhús az ami.
Külön hangsúlyoznám a gazdaságosság szót. emellé még a "korrupció" az ami, meg hogy normális állást szinte csak ismerős, barát haver koma alapon lehet szerezni.
És akkor még nem beszéltem a rasszista töltésekről, ami ebben a soknemzetiségű országban szintén súlyos probléma.
A korrupció az amiből kihagyják az embert :)
Én azt látom, hogy a hivatásos internacionalista provokátorok jól elvegyülve az itteni tömegben, végzik szokásos demagóg, uszító pártmunkájukat. Az itt lévő, jobbító szándékú tényleg civilek óvakodjanak ezektől, mert olyanok akarják saját politikai céljaik érdekében használni őket, akik már nagyon is megmutatták az előző ciklusokban, hogy mit tudnak: semmit. A mai gazdasági helyzet három alapvető tényező egyenlege: a kormány hibái, az egész Európát súlytó, minden eddiginél súlyosabb válság, és az internacionalista erők hatalomvágyból elkövetett hazánk elleni támadása.
Ostorozzuk azt, ami hibát a kormány ténylegesen elkövetett, a gazdasági válság hatásait a helyén kezeljük, és álljunk ellen a SZADESZMP bel- és külföldi nyomásának, mert még egy ilyen uralmat Magyarország nem élne túl. Ne felejtsük el, hogy mai nehézségeink döntő része az ő grasszálásuk következménye.
Ők már akkor is gazdasági katasztrófába sodorták az országot, amikor a V4 államok még vidáman száguldottak el mellettünk, sőt amikor azok ütésállóvá tudták tenni gazdaságukat a mai veszélyekkel szemben. Nyilvánvaló volt, hogy a SZADESZMP által okozott katasztrófát nem lehet 5-8 évnél hamarabb kinőni, még optimális gazdasági körülmények között sem, de most, hogy a világot ilyen súlyos válság terheli, már sokkal hosszabb idő kell a kilábaláshoz, aminek pesze mi nem örülhetünk.
Tiltakozzunk tehát az ellen, ami reálisan a kormány hibája, de ne dőljünk be a SZADESZMP provokátorainak, akik külföldön a döghalál, pestis látszatát keltik annak érdekében, hogy minél rosszabb legyen a számunkra a helyzet, mondván, akkor majd biztosan ők kerülhetnek megint hatalomra.
Nem furcsa számotokra, ahogyan ezek örvendeznek azon, ami minden magyar ember számára tragédiát jelent?
Orbánvezérnek megvan már a vesszőparipája, naná hogy Gyurcsányvezér is olyat szeretne magának. Ha Ellenzéki Kerekasztal névre hallgat hát jó, fő hogy legyen kin csatába nyargalni

És még sok más minivezér jelölt igyelszik most lórakapni, nem véletlenül vagyunk a Hétvezérek országa. Lesz még ebből hetvenhét is
@d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára: Kész csoda, hogy még nem mentünk csődbe. Pedig ezek a megbízható hitelminősítők akik nem a bankvilág megrendeléseitől függnek, nem szoktak hibázni. Bár a Merill Lynch, a Lehmann Brothers és még sok száz bank kifejezetten ajánlott kategória volt a csődje reggelén. Igen volt aki AAA minősítés(ilyen a svájci állampapíroké is)mellett zárt be.....persze így jó sok befektető fizette meg a felelőtlenségük árát. öbb nyugdíjbiztosító is.
Ja és az őket viszontbiztosító AIG konszern is a legjobb minősítés mellett csődölt be. Szerencséjükre a FED egy 85 milliárd!! dolláros hitellel kihúzta őket ideiglenesen a bajból. Szóval kiderült ezekről a biztosítókról, hogy kizárólag a bevételüket biztosító bankok kérésének megfelelő információkat gyárt. Most nem szeretnek minket a bankok, mert a kasszához szólította őket a Fidesz. Ezért igyekeznek visszavágni. Nem is csinálják rosszul, de remélem nem az övék lesz az utolsó szó. Utálok adósrabszolga lenni.
Égetni való szélhámos mind.
Szart se érnek a minősítéseik.
Ja és neved kissé pontatlan....Magyarország állampolgára vagy, ahol az államforma változatlanul Köztársaság. Nem tudod a saját hazád nevét? nana
Hároméves gyereket is börtönbe zárnak az EU érett zsidók.
Ezek a haverjaitok, gratulálok.
@Kalmár: te egy oxigénhiányos orbánrabszolga vagy.hétvégeken tokajba jársz kapálni
@regress: Gyönyörűen cáfoltad a hitelminősítők hiteltelenségéről szóló kommentemet. Ügyes vagy. Ne aggódj, te nem vagy oxigénhiányos, jó alaposna tele van vele a fejed. Vigyázz, ha az orrodat túrod, nehony nagyon felnyúlj, mert hirtelen leereszt a böszme fejed!
Érdekes, hogy 10 forintot erősödött a forint a leminősítés napján.....olyan jó érzékkel nyúlnak bele. Büdös, hazug, görények.
@Kalmár: ez egy pánikreakció volt a Lehmann-t kiválóra értékelő hitelminősítő bandától. Jelezni akarják, hogy ha a kormány a feje tetejére áll, akkor is minden erejükkel gyengíteni akarják a forintot, és ezzel politikailag a kormányt.
De legalább túl vagyunk rajta. Igaz, szinte vbiztos, hogy nem hagyják abba, pár hét, hónap múlva nem csak a befektetésre érdemes, de az életre érdemes kategórából is törölni fognak minket, ha csak addigra nem vesszük a lapot, és nem engedjük megint a SZaDESZMP-t a kormányrúdhoz.
Érdekes, akkor még jók voltunk nekik.
Gyurcsány volt az egyetlen, aki a magyarországi feneketlen korrupció okozóját, az elszabott párt- és kampányfinanszírozási rendszert gatyába akarta rázni. És láss csodát: a saját, tulajdon pártja, az mszp rögvest kifarolt mögüle, amikor tárgysorba akarta vetetni a parlamenttel... az, hogy a fidesz is prüszkölt ettől, csak természetes.
Ha valakik viszolyogtatóak a baloldalon, akkor az az mszp, nem Gyurcsány. Gyurcsány simán töketlen.
A millán az isten sem bír eligazodni. Már, persze, ha jóhiszemű.
@Kalmár:

Ha rájöttél volna, a névválasztás tiltakozás ahazám átnevezése ellen. Én és gondolom a fidesz szavazók többsége sem adott felhatalmazást az átkeresztelésre.

Mellesleg velem alkotmányjogból ne próbálj meg vitatkozni, mert speciel értek hozzá, s tartok tőle, alulmaradsz.

Nekem a mostani alkotmány nem tetszik és nem csak a preambulum miatt, magyar szinkronnalnemzeti hitvallás miatt, hanem tartalmi hiányosságai miatt.

Tudod a Norvégok az alkotmányukat 5 azaz öt kormányciklus alatt 20 éves egyeztetés után szavazták meg, 98%-kal. Méltán büszkék rá.
Erre nem lehet büszke senki.
Az, hogy mennyivel csorbultak az állampolgári jogaid, remélem nem lesz alkalmad megtapasztalni, mert addigra ki lesz dobva a szemétbe.
@Szolgálati Füldugó:

Egy kis tárgyi tévedéstől függetlenül teljesen igazad van, az MSZP megszavazta volna végül nagy nehezen, a fidesz farolt ki.
@Kalmár:

Nem kell a piac jóindulatára számítani, aki beleszarik oda, ahonnan eszik, az meg is érdemli.

Széchenyi terv 2. Nafene!

Hazai forrás már nincs is, csak EU-s pénzt osztanak, azt is akadozva.
A pénz jó, a szabályok már kevésbé?
nagyot fog lesni az ellenzéki tömb amikor a bukott fidesz kormány helyét egy jobbikos kormány veszi át és bevezeti a statáriumot és a kijárási tilalmat.
gyurcsány meg végre megkapja amit rég kiérdemelt, egy szép lámpavasat a város közepén meg egy darab kötelet.
@Kalmár:

Bárki jobb és baloldalon ilyen stílust enged meg magának, az szégyelje magát. Én sem bírom, ha nem érvekkel, csak pocskondiázással vitáznak, teljesen egyetértek veled.
igazán sajnálom hogy a Fidesz nyerte a választásokat. marad volna inkább az MSZP, akkor nem tízezer belvárosi zsidógyerek táncolna az utcán hanem a szocialista politikusok véres hulláiról készült mobiltelefonos felvételekkel lenne tele a youtube meg a CNN.
devike te gyurcsányista barom meg jobb ha kussolsz mert a szeretett vezetőd által maga után hagyott szarkupacot próbálják most ellapátolni a zsidó ügyeskedők nyomása ellenére. remélem sikerülni fog és a behódolás a Rosenberg bizottságnak csak átmeneti megoldás.
@fludd: a trükkökről inkább hallgass a cigány bárónál többet nem ígért senki és kevesebbet sem tartott be.Most mivel nyertek választást kánaánt ígértek és a hülyék mint te elhitték ennyi.Euró 320 ChF 260 fletónál ez 250 és 180 körül erről ennyit balfék fidesznyik troll.
@d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára:

Igen, valóban arról lenne szó, hogy nem kellene az Uniónak politikai alapon belebeszélni a tagállamok dolgaiba. Az Unióban internacionalista hatalom van, ami rendkívül káros. Nem szabadna tehát semmiféle politikai hatalmat adni az Uniónak, kizárólag gazdasági egységesülésről kellene szólnia. Nem helyes az, amikor bele akarnak beszélni az egyes tagállamok belügyeibe. Különösen nem, amikor azt ilyen rendkívül durván, egyoldalúan teszik. Különösen nem, amikor inkább nyomorba taszítanák Magyarországot, csak hogy továbbra is Simornak hívják az MNB elnökét (lehet, hogy SIMOR angolul egy betűszó, és a JEGYBANK FÜGGETLENSÉGÉNEK EGYEDÜLI LETÉTEMÉNYESÉT jelenti?). Szóval, bármit megtennének ellenünk, csak hogy Simor legyen a jegybank elnöke, miközben kilóméter magasról tesznek rá, hogy magyar emberek a saját szülőföldjükön elveszítik állampolgárságukat a Felvidéken.
Vagy én tévednék, és a két ügy hordereje mégiscsak összehasonlítható, de még sem szólalnak meg?
Persze hogy nem hasonlítható össze, és a szlovák botrány 100 milliószor fontosabb, mint az, hogy egy gyurcsányista marad az MNB elnöke, vagy sem.
Még sem szólnak a demokrácia iránt annyira érzékeny EU-ban egy mukkot sem.
Szóval, le a politikai unióval, hiszen abban médiahatalmuknál fogva mindig az internacionalisták lesznek hatalmon, és csak gazdasági együttműködés legyen az EU.
Felvették Orbán Viktort a modernkori diktátorokat gyűjtő listára a wikipedia.org internetes lexikonban. Magyarország miniszterelnöke a napokban lett Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás és Kádár János után negyedik az ilyen téren híres magyarok sorában.

Aki a napokban a világ diktátorai között böngészett a wikipédián, nem kis meglepetésére Orbán Viktor nevét is olvashatta. A szabad lexikon cikkének szerkesztője ugyanis európai önkényuralkodók közé belebiggyesztette a 2010 tavasza óta regnáló miniszterelnököt is. A név azóta eltűnt a listáról, de többen készítettek screenshot-ot az oldalról, amelyen Magyarország első emberének neve látható a dicső társaságban. A képek azóta felkerültek a világhálóra, többen a Facebook-on is megosztották.

A modernkori diktátorok listáján Orbán olyan nevekkel pózol, mint Ceauşescu, Brezsnyev, Tito, Quisling, illetve Adolf Hitler.

Cikkünk születésekor Orbán már nem volt fent a diktátorlistán, de a szócikket 13 órakor megnézve újfent megtaláltuk a miniszterelnököt az elit társaságban, akit ezúttal a "Viktator" jelzővel is illettek.

www.pecsistop.hu/belfold/felkerult-orban-viktor-a-modernkori-diktatorok-listajara-foto/983488/
@karikaV43: ha valóban igaz lenne az az árfolyam amiről írsz, ami persze nem igaz, az csak egyetlen dolgot jelentene: Gyurcsánynak ennyivel nagyobb támogatása volt a nemzetközi pénzvilágtól. Mégis csődbe vitte az országot már jóval a 2008 őszi világválság előtt. Magyarországon már akkor is gazdasági katasztrófa volt, amiko a többi volt szoc. országban még óriási növekedés volt.
Csak egy info, hogy lássuk, mekkora lemaradást okozott a SZADESZMP hatalom: 2004-ben a szlovák GDPkb. a 35%-a volt a magyarnak, ez 2010-re kb. 70% lett.
Ezt csak egy módon lehet elérni az áűltalad írt nemzetközi támogatás mellett: vagy totálisan hülyének, vagy gazembernek kell lenni.
De nincs igazam, nem csak egy módon, mert lehet, hogy mind a kettő igaz.
@Hohó60: csak azt mondd meg hogy mitől volt jobb az első és mitől jobb a második cigány kormány.Fletó egy fasz ezt tudja mindenki.Az árfolyamok igazak mert fletónál nem igen volt ilyen sokáig lenn az árfolyam,nem beszélve az egyéb árakról.Lásd üzemanyag ezek majd 50%-ot toltak rajta másfél év alatt,szóval ahogy fletó mondta hazudtunk éljel-nappal,ezek pont ugyanezt csinálják,csak a cigányt mindenhol utálják a fletó legalább segget tudott nyalni.A szlovák GDP az oda települt autó gyárak miatt nőtt ekkorát,nem a magyarok miatt a miénk sem csökkent 2009-ig.
@karikaV43: Én úgy gondolom, a jelenlegi kormánynak van egy világos gazdaságpolitikája.
Megmondta, mik a prioritások, és azok mentén meglépte a szükséges lépéseket.
Adót kellett csökkenteni, mert a progresszív adózás tönkre tette az országot. De mivel Fletóék tönkre tették a gazdaságot, erre nem volt meg a forrás, ígys jött a bankadó, meg a hasonlók.
(A nyugdíjkassza államosítása egy másik ügy, arra mindenképpen szükség volt. Bárv elvben nem rossz dolog a magánnyugdíj pénztár, Magyarország egy szegény állam, amely nem engedhette meg ezt a luxust olyan aáron, hogy közben folyamatosan hiteleket kellett felvenni uzsora kamattal a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére.)
És itt lett a baj, mert a nemzetközi pénzvilág nincs hozzászokva ahhoz, hogy adót vessenek ki rá. Meg az is közbeszólt, hogy a kormány által várt európai fellendülés nem következett be, hanem ismét recesszió indult el. Ekkor indult meg az ország mocskolása, hogy itt diktatúra van, meg a többi hülyeség és szemétség. Megjegyzem, nagy hibának tartom, hogy a kormány ilyen, többfrontos háborúba ment bele. Miközben a gazdasági önállóságot igyekezett megteremteni, közben alkalmat teremtett a diktatúrázásra az internacionalisták számára, ami ugyan nyilvábvaló hazugság, de mivel a média az ő kezükben van, ezt fröcskölik szét a világban. Mert ugye, egy külföldi annyit tud Magyarországról, amit a médiából hall/lát/olvas.
Például mit tudunk Szíriáról? Amit a tv mutat... Ilyen egyszerű ez.
Tehát nem tudjuk igazából megítélni, milyen a kormány valós teljesítménye. Ennyire aljas, undorító internacionalista kampány közepette, amikor igyekeznek minden lépésüket blokkolni, az is csoda, hogy még van Magyarország.
@Kalmár: neked akkor ereszt le ,ha kihúzod viktor seggéből.tele fingotta a fejed okossággal.ahhoz is hülye vagy,hogy jól érezd magad.
@Hohó60: sajnos azt látom elfogult vagy.A gazdaság politika úgy szar ahogy van,adó csökkentést légyszi nevezd meg.Mert az egy kulcs csak a jól keresőknek csökkenés a dolgozók 90%-ának emelés és itt az első baj.A második bal a hozzá nem értés és a média leuralása,tehát hazai kontroll nélkül csak a saját propaganda szövegük megy ennek dölsz be te is.A nemzetközi pénzvilág elég sok adót fizet A bankadó nem magyar találmány csak a mértéke.Még nincs diktatúra,de az intézményi átalakítások mind a fidesznek kedveznek.Orbán fél a leváltástól mert az nem csak a bársony székébe fog kerülni.Nem kell lejárató kampány hiszen az EU már rég megmondta,hogy a kettős kommunikációt mellőzzék,de itthon kamuznak meg kint is.Ezért hiteltelenek,matocsy megbukott fletót ennek századáért lemondatták volna.A magánnyugdíj meg még párévig okozott volna többlet terhet mert az évtized vége felé elkezdődtek volna a kifizetések és akkor viszont az ország jól járt volna.Egyébként az első fidesz kormány vezette be.Fletóék és főleg megyó a közalkalmazotti bérek rendezésére vettek fel pénzt,megyó megígérte és be is tartotta ez lett a veszte.De mondd azt egy kórházi dolgozónak,hogy egy segédmunkás fele pénzéért dolgozzon.Sajnos a rendszerváltás nem történt meg a mai napig ez az egyik oka hogy itt tartunk a másik meg a gulyás kommunizmus.
az a baj, hogy akárhány osztatú is az ország, egyik oldalon sincsenek normális, hiteles figurák. Ez egy ócska film, 2003-as, de szegény, boldogult Bertók Lajos figurája szerintem egyre inkább aktuális. SZörnyű egyébként, az is, már nem él(... hódolat annak aki feltette. www.youtube.com/watch?v=XKGk3cx6Rlk
@Psyman: "Komolyra fordítva: A bizonyítékok más, enyhébb bűncselekmény megállapításához elégségesek lehetnek. Pl. hűtlen kezelés simán kisülhetne a dologból. Ugye nem ismerjük még teljes egészében a bizonyítékokat."

Ez a baj ebben az országban. Kéz kezet mos. Én pl. szeretném tudni, hogy tényleg sáros-e Fletó...
süti beállítások módosítása